A héten, jobban mondva tegnap találkoztam azzal a nővel, vagy hát mondhatni barátnőmmel akit a pszichiátrián ismertem meg. Jaj, ez teljesen abszurd leírva, ez majd jó lesz a kommentelőknek. 

Szóval ez a nő teljesen szerencsétlen és nehéz sorsú, egyrészt viszonylag komoly mentális betegségei vannak, a családja rettenetes, közben diplomája sincs, (ami szerintem jó pazarlás, mert egy nagyon intelligens nő), a partnere meghalt egy autóbalesetben, és még anyagilag is nehéz körülmények között is él. Mindez nem elég, ennek köszönhetően még az egészségügyi ellátórendszerben is sorsára van hagyva. Jaj, engem őszintén megvisel ez az egész, jobban mondva az, hogy hallgattam. Azt tudtam mondjuk, hogy nem minden kerületben egyformák a lehetőségek, de ma mondta például a pszichiáterem, hogy a 4. kerületben, ahol ő is dolgozik (a magánon kívül), ott 4 vagy 5 pszichológus is van, na most a 11. és a 22. kerületnek volt egy, amikor én oda jártam. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy ott szuper jó lehet minden, de na. Én amúgy nagyon hálás vagyok, hogy nem kell külön pszichológushoz és pszichiáterhez is járnom, de lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert nem volt olyan jó élmény, és aztán a pszichiáterrel sem végződött olyan jól. Jó, amiért végképp hálás vagyok, hogy nem kellett bentfekvős terápiára mennem, de az a benyomásom, hogy ha államiba járnék, sokkal nagyobb lenne ennek az esélye, mert ott mindenkivel kevesebbet tud a pszichiátere tölteni, és nagyobb eséllyel mondják azt, hogy menj befekvős osztályra, és akkor ott majd beállítják a gyógyszered. 

Na most meggyőződésem, hogy a szüleim nélkül már éhen haltam volna, de nem tudok nem hülyeségeken gondolkodni, mint hogy. (És esküszöm nem arra gondolok, hogy milyen borzasztó, hogy mennyit költök terápiára, gyógyszerekre és a további gyógyszereimre, mint egy nyugdíjas)Kimondtam azt az égbekiáltó életbölcsességet, hogy" én azért próbálom összeszedni magam", és azóta azon gondolkodom, hogy 

van olyan, hogy próbálom összeszedni magam

valaki kemény nő

nem hagyja el magát (az sztk pszichológus ezt közölte velem)

valakinek nagyobb szerencséje van

Mármint én általában nem hiszek az ilyen hülyeségekben, hogy szedd már össze magad, hogy lehet ilyen mondani egy mentális betegséggel kűzdőnek? Nem azt feltételezzük, hogy már mindenki próbálja a lehető legjobb életét élni, de nem megy, és ezért ment el a beteg a rettenetes sztk-ba? Arról a mozzanatról is beszélek különben, amikor mondtam, hogy ha nyomorult vagyok, akkor gyakran gondolok ilyenkere, hogy jó, de ha nem lenne lábam, vagy jó, annak sokkal rosszabb, aki, vagy hogy jó, akkor sokkal rosszabb lenne, ha, és néha ez egy kicsit segít, meg pitiáner dolgokból merítek erőt, mint reddit olvasás meg pulóver vásárlás vagy fancy tea/kávé ivás, és ez a nő meg azt mondja nekem ennyi év bipoláris zavar után, hogy neki nincsenek megkűzdő mechanizmusai? Hogy ő nem szokott? Hogy ő inkább fetreng a nyomorban? Mármint én is fetrengek a nyomorban, amíg olyan borzasztó, hogy el nem múlik, de egyszer mindig jobb lesz, nem? Fogalmam sincs, ezzel mit akarok mondani, és azt hiszem, hogy most én is ugyan úgy okoskodok, mint mindenki más, pedig csak jobban értenem kéne mások megküzdési mechanizmusait, vagy inkább nem azt hinnem, hogy én vagyok a legokosabb, pedig mindenki különböző.

Meg olyan nehéz szerintem az embereket edukálni is ezügyben, amikor nekem az az általános élményem, hogy viszonylag gyakran lehet kezeletlen mentális betegségekkel kűzdőket látni az utcán vagy itt-ott. Meg állandóan eszembe jut a közös képviselő is, aki évről-évre egyre furább és gonoszabb lett, tényleg olyan minősíthetetlen dolgai vannak, hogy nem is tudom, hogy tulajdonképpen hogy maradt ilyen sokáig közös képviselő, és most nem rég hallottam, hogy valamivel kezelés alatt áll.