család

 Egyrészt, hogy voltam ma ilyen családállításon, és úgy akartam valamit írni róla, de egyrészt azt se tudom mi az nem is értem teljesen mi történt, másrészt azt mondta a pszichiáter néni, hogy ne beszéljünk másoknak arról, hogy mi történt ott. Ha őszinte akarok lenni, nem igazán hiszek az ilyen dolgokban, mint hogy családállítás meg kineziológia, de csak mert a pszichiáter néni ajánlotta, hajlandó voltam rá. Neki nagyon sok mindent elhiszek, és erről megint eszembe jut a régi pszichiáterem, és elönt valami rettenetes keserűség. 

Szóval erről a családállításról olyan rettentő  érzelmileg kimerülten meg nem is tudom, fáradtan jöttem ki, hogy borzasztó, pedig én voltam az első. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy ez ilyen egész napos program, szóval csak pár mandarin volt nálam meg egy kis üveg víz, és hogy mindenkié egy órás vagy nem is tudom. Mindenesetre ha nem én lettem volna az első hanem mondjuk az ötödik, akkor én azt nem tudom, hogy élem túl, meg a többiek hogy ezt hogy viselik. 

Másrészt meg a családommal és a karácsonnyal kapcsolatban olyan rettenetes szorongás van bennem, hogy nem is tudom hova tenni, nem is tudom, mit kezdjek magammal ezügyben. A szülinapom ugye elmaradt, amikor eljöttek volna a rokonaim hozzánk a Balatonra és az biztos nagyon jó lett volna, akkor is mentálisan úgy kivoltam, hogy anya lemondta. Akkor ez megkönnyebbülés volt, de visszagondolva már persze eléggé bánom, hogy nem próbáltam meg összekaparni magam, de hát most már mindegy. Most meg karácsonykor a nagynéném jön megint ezzel, hogy jehova, és ők nem ünneplik a karácsonyt meg minden. Az unokaöcsém apjának a családja, akik különben rendes emberek kivéve az unokaöcsém apját, meghívták őket karácsonyra, és nekik is letolta ezt a jehova dumát, hogy ők nem ünneplik a karácsonyt, meg amúgy is sokba kerül (de azért az elvárás, hogy az unokaöcsémnek kb 30 ezerért ajándékot vegyünk), meg mit tudom én, hát esküszöm, én érzem kínosan magam. Mármint annak a szerencsétlen gyereknek teljesen hülye az apja (és ezt nem én mondom, hanem mindenki), és akkor nehogy már legyen tágabb családja? A kedvenc unokahúgom agymosásnak hívja ezt az egész jehovizmust, és én eddig nem merészkedtem idáig, de kezdem úgy érezni, hogy nem téved teljesen. A másik húzás különben az, hogy részben azért nem karácsonyozunk együtt, mert van egy üdülési joguk pont akkorra Keszthelyre. Keszthelyre. Keszthely egy nagyjából elég szép város, de karácsonykor, a tél közepén nem olyan sok mindent lehet ott csinálni, meg az otthonodtól és a dolgaidtól távol mit lehet csinálni egy szállodai szobában egy 12 éves gyerekkel, amikor kinn van vagy 3 fok? Annyira lehangoló. Olyan kevés rokonunk van, többekkel nem is tartjuk rendesen a kapcsolatot, és a meglévőek ennyire agyzsibbasztóan hülyék, nem tudom mire vélni. Apám egyébként az egyik bátyjával nem is tartja a kapcsolatot, mert állítólag a felesége olyan rosszindulatú, hogy nem lehet velük mit kezdeni, na az ő gyerekeiket nem is ismerem. Tök szomorú. Most elhatároztam, hogy majd felkeresem őket karácsony után, de fogalmam sincs mi lesz, milyen lesz, anya roppant jóindulatúan közbe vetette, hogy mi van ha majd nem kíváncsiak ránk, és ez annyira rosszul esett, hogy azóta is ezen pattogok. Annyira kiábrándító, amikor anyám "senkit nem érdeklünk és csak zavarunk más embereket" elképzelése felüti fejét, hogy alig tudom túltenni magam rajta. 

Olyan fáradt vagyok minden szempontból, jó ég.