szájmaszk

 Szóval úgy kezdődött az életem, hogy két-három évesen (nem emlékszem pontosan, de még nem voltam óvodás) szemüveget kaptam, mert teljesen kancsal voltam a jobb szememre. Emlékszik még valaki a kilencvenes évek rettenetes gyerekszemüvegeire? Jobb, ha nem, de azért elmondom: mind fémből volt, és ilyen hülye kampók voltak a szárak végén, amivel a füledre lehet akasztani. Ez az egész még fokozódott, amikor beletettek valami cuccot, hogy ne lehessen oldalra látni, és le is takarták (leukoplasszal, úgy úgy, az szép lesz, tutira nem fogják csúfolni a gyereket!) Nem emlékszem, hogy meddig kellett hordanom ezeket a remek leukoplaszokat a szemem előtt (a későbbiekben már anyukám ragasztott rá matricákat, az sovány, de azért vigasz volt), de az biztos, hogy elsőben meg tán másodikban is megvolt. Lehet, hogy így legalább okosnak hittek? Szerencsére a szemem gimnázium harmadikra olyan jól meggyógyult, hogy már nem hogy kancsal nem voltam, de a szemüvegem is csak 0.5-ös, és ez nagyon örömteli, különösen, hogy aztán az egyetemen csináltattam magamnak egy gyönyörű szemüveget az ofotértben (ilyen korábban sose volt, mert apukám egyik barátjának optikája van és mindig onnan kellett venni), és hát szóval az ofotértes szemüveggel nem látok valami jól. Vagyis nem olyan jól, mint szabad szemmel, aztán még kiderült, hogy van valami szolid fénytörés is a szememben, ami miatt szürkületben ill. bizonyos fénykörülmények közt távolra nagyon-nagyon rosszul látok.

Most, hogy megírtam az élettörténetem, kiderül, hogy nem is erről akarok beszélni, hanem arról a mozdulatról, amivel leveszed a szemüveget este, aztán felveszed reggel. Amikor elfelejted, hogy már levetted, és újra le akarod venni. Amikor be akarsz menni a Balatonba, és még évek múltán is újra le akarod venni a szemüveged, pedig évek óta nincs is rajtad. 

Kivéve, hogy aztán újabban itt vannak a maszkok, amit fel kell rakni, aztán meg le kell venni. Az új kedvenc mozdulatom. Néha elfelejtem, hogy már levettem. Még mindig gyakran elfelejtem, hogy fel kéne raknom. Pár hete percekig mászkáltam úgy egy ruha üzletben, hogy teljesen elfelejtettem visszatenni a maszkomat. Legújabban, amikor este megyek a nappaliból az ágyamhoz, mindig nálam van a vizespoharam meg a telefonom, és  néha valamiért reflexből azon gondolkodom, hogy jó, de nincs nálam maszk?! Kéne egy maszk?! Aztán rájövök, hogy nem kell maszk alváshoz. 

Mármint..IDÁIG. 

Tegnap előtt ugyanis éjjel felébredtem pisilni, amikor mindig feloltom a kislámpát vagy az elszívó lámpáját a konyhában, mert egy félős izé vagyok sötétben/mindig beverem a lábam. Micsoda szerencse! 

Mikor visszamentem vettem észre, hogy egy kb 3 centis (!!!) pók van az ágykeretem. Tehát gyakorlatilag benne az ágyamban!! Úgy értem, ha mászott volna még vagy 10 centit, pontosan ott lett volna a fejem mellett. Egy féltenyérnyi pók!! Annyira meglepődtem és frászba jöttem, hogy előkaptam két zsepit és likvidáltam szerencsétlent a vécébe, de azóta se tudok magamhoz térni. Hogy majdnem ott volt a fejemen a pók. Bele is mászhatott volna a számba. Vagy az orromba. Onnan már csak fél lépés az agyam! Különösen egy póknak, ami bármilyen irányba tud menni. Ilyen nem csak a rossz instákban történik?? 

Elnézést, de aztán tegnap komolyan elgondolkodtam, hogy akkor most maszkban aludjak? Vagy csak a másik oldalra fordulva?  Jesszusmaris, most már tényleg veszélyesen élek...?