it is the interior life, that makes us a great difference in the end

 Az utóbbi kb 10 napban amúgy azon szorongtam, hogy most mindenki egy gyökérnek hisz, mert az utolsó bejegyzésemben tényleg arról picsogtam egészen hosszan, hogy valaki nem ad meg 8500 forintot?! És ez a blog még nem esett le a Föld színéről?! Jesszusmaris.  

Beszéljünk inkább érdekes dolgokról, mint szentségtörések. 

Melyik a rosszabb: a the National énekese duettet énekel Taylor Swift-tel (és már a Snow Patrol énekesével is énekelt, és mindkét szám elég meh)

vagy hogy a Mizo újabban Norbi update low carb protein kakaót árul! Norbi update!! Most azon is gondolkodom, hogy dezertálnom kell-e a kedvenc kakaómat. 

Aztán meg az is, hogy nem tudom, miért tartott ilyen sokáig megnéznem ezt a könyves videót: 

Úgy szeretem, amikor könyvekről beszélnek. Úgy szeretem a könyveket. Ennek a Max Joseph nevű fickónak nem igazán ismerem a munkásságát, csak az ősz hajára emlékszem, meg hogy amúgy olyan kellemes hangja van. Amúgy teljes mértékben csak azért ismerem, mert megjelent Casey Neistat videóiban, és elég hasonló is a stílusuk. 

Mivel itthon vagyok egy csomót (jobban mondva kb. mindig) valahogy kifejezetten vágyom arra, hogy valami inger érjen, hogy minden nap halljak vagy lássak valami érdekest, és ez olyan jó volt. Tudom, hogy ez most rettenet fellengzősen hangzik, meg az időm felében hülye vígjátékokat nézek netflixet (jobban mondva hallgatok, ún. házi munka, de inkább matatás közben) 

Youtube-on találtam, ha jól emlékszem ezt a "How to with John Wilson" című sorozatot is, ami eléggé hasonlít a Neistat Brothersre (jaj, én vagyok az az idegesítő fangirl, aki még azt is megnézte, és még tetszett is, jézi, teljesen fura) Olyan mint egy közepesen szar és félig értelmetlen vlog, aminek véletlen nagyon jó a narrációja, nincsenek állandó szereplők és a témák is rettenetesen random módon kiválasztottak (vagyis biztos nem, de ilyennek tűnik, ilyenek, hogy Small talk, meg Scaffolding (állványozás) vagy How to improve your memory, és látszólag véletlenszerű válaszok meg interjúalanyok útján alakul az egész. Azt bánom csak, hogy a narrátor, John Wilson hangját nem olyan jó hallgatni.

Anyukám állandóan meg akar győzni arról, hogy a Drága örökösöket érdemes néznem, (vagy egyáltalán, bárkinek), hát bocsi, akkor már szívesebben nézek egy félórás epizódot a felállványozott New York-ról. (ez még nekem is váratlan fordulat... asszem? félig? Egy kicsit idegesítő, hogy New York az ultimate Európán kívül úticél, ha ott voltál, mindenhol voltál, legalábbis a proli  instagram szerint (és valamit venni kell az Abercrombie/Hollister vagy mit tudom én, melyik korcsoport számára melyik divatos márkából)  (khmkhm, Brandy Melville, khm)

A szomszéd gyerekek megint olyan iszonyúan sikongatva játszanak, hogy kb meg kell őrülni, az anyjuk nem tudom milyen ügyben tud egész nap veszekedni velük, de képes rá, a gyerekek meg fel-le futkosnak a lakásban mintha ez egy kifutópálya lenne (kb 15 méter hosszan valóban végig lehet futni a lakáson), szóval most bosszúból folytatom a fennhangon podcast hallgatást, a tegnap elkezdett maszturbálásról szóló epizódot.