2019. június 4.

Okawango delta, és még pár random kép

Posztolok pár képet a telefonomról, mert igazából kár lenne veszni hagyni, haha.
 A második napon voltunk egy repülős kiránduláson, amire először nem is akartam elmenni, mert szerintem nagyon drága volt, de aztán mindenki ment, és hát peer pressure, viszlát 120 dollár.  Maun egy porfészek, értsd, egy csomó poros út, pár bolt, ahol semmi olyasmit nem lehet kapni amit általában megennék (narancsos tej, eh eh) és valószínűleg egy KFC, Pizza Hut és/vagy Wimpy, mert ezek mindenhol vannak, mint Magyarországon a McDonalds, ami amúgy teljesen nevetséges, mert a helyi árszínvonalhoz képest túl drága, és teljesen helyidegen.


A reptér Mauban a legkisebb, amit valaha láttam, kb egy kicsi terem, és semmi más, pedig mennek innen nemzetközi járatok is, igaz, hogy csak Fokvárosba



Ezen a képen amúgy semmi nem látszik a folyóból, és praktikusan a következőkön sem, eléggé epic fail, de csak a kirándulás végén jöttem rá, hogy a folyót nem sikerült rendesen lefotóznom. A levegőből lehetett látni cuki elefántokat, pár zsiráfot és egy rakás impalát, valahogy olyan megható volt.

További képek a szavannáról, no big deal.


Afrikai rózsaszín naplemente



Egy random utca Maunban, homok és káosz


Ez már másnap, a buszunk, meg ahogy mindenki andalog a pusztában (=próbál kecskéket megsimogatni)
További kajtatás a pusztában


Mindenki szőke, meg a jármű belsejét akartam lefotózni, ez egy ilyen 4x4, vagy mi, hatalmas kereke van és elég magas, a homokos úton csak ezzel lehetett közlekedni, szóval átpakoltuk az összes cuccot (=sátrakat, kempingfelszerelést, csomagokat, székeket) ebbe a buszba




egy termeszkupac, kb mellmagasságig ér, nagyon sok van belőlük mindenfelé, ez fontos, mert a tradicionális építkezéshez ezt a sarat (földet?) használják, mert jól ragad


utacska az egyik kempingben


másik utacska a kempingben, ezek előre felállított sátrak amiket bárki kibérelhet, szerintem elég nagyok egyébként

a mi táborunk ugyanebben a kempingben, a bal oldali sátor volt az enyém


ez egy másik kemping, ez nem volt olyan szervezett, leginkább csak pusztaság, és mindenki felállíthatja a sátrát, buszát akármijét



2 megjegyzés:

  1. nem ertettem, mi a fura a levegobol keszult kepeken. aztan rajottem: a szarny _alatt_ ultel!

    VálaszTörlés