nyau

Tegnap megint voltam egy állásinterjún, amiről pár óra múlva vissza is utasítottak,eh eh. De igazából mit állásinterjú, IQ teszt meg személyiségteszt, szóval ezek szerint nem vagyok elég okos ahhoz, hogy betanított irodai munkát végezzek 1200/óráért.

Nem fogok hazudni, nyilván eléggé derogál nem összeegyeztethető a világmegváltó ambiícióimmal az ilyen állásnak még a gondolata se, de amúgy nem lett volna olyan rossz a feladat, bár most már ezt soha nem fogom megtudni. Ezen a ponton már elég nehezemre esik nem a világra és az életre teljesen alkalmatlan érezni magam, hogyaszongya még egy irodai munkára se vesznek fel, amire amúgy teljesen túlképzett vagyok. Titokban különben még mindig remélem, hogy igazából csak túl zseniális vagyok ehhez a világhoz, és hát Einsteinnek se ment minden azonnal, és ha már csak század annyira vagyok fantasztikus, már az is szuper. Vagy az is lehet, hogy egy kiváló vécés néni veszett el bennem, csak még nem tudjuk. (no offence vécés nénik, csak hát nem hiszem, hogy valaki úgy születik, hogy vécés néni akar lenni)

Viszont hazafelé a hatoson valaki elvesztett egy tangát, azon legalább jól szórakoztam.

Now I'm just a man without a nation, you are the kingdom and I am the traitor

Amúgy ma van a berlini legjobb barátnőm 26. születésnapja, és egészen szentimentális-nosztalgikus vagyok. Valahogy eszembe jutott az az alkalom, amikor bementem a munkahelyére, ami pontosan az Alexanderplatz jobb oldalán lévő irdaházban volt, ez egy elég átlagos irodaház volt ez különben, kivéve, hogy rá lehet látni a tévé torony alján lévő kis éttermekre meg üzletekre meg a térre is, és kicsit olyan ez, vagyis nekem olyan ez, mint vmi szuperizgalmas kaland, hogy az ember a világ tetején van, de minimum a közepén. Ezután átmentünk a Vapianoba enni, meg egy jazzkoncertre, és habár most nem is tudom miért emlékszem erre ilyen pontosan, de olyan emlék ez, olyan jó tavasz volt, és mintha olyan felnőttek lettünk volna, pedig most, évekkel később se vagyok felnőtt, hahaha.

Másrészt meg, jaj ez a barátság kérdés, erről már sokszor nyafogtam, és feltehetőleg nem is tudok sok újat mondani ma se, de annyiszor eszembe jut ez a Constance, meg amikor a Balatonon tanítottam biciklizni,  és aztán ültünk a kicsi strandon, én meg vettem vmi pálcikás jégrkémet, nyár volt és nagyon meleg, és valahogy az egész olyan tökéletes barátságpillanat volt, amiről azt hiheti az ember, hogy csak a gyerekeknek adatik meg, vagy egy Elena Ferrante regényben, mit tudom én. Szóval hogy igazán klikkelni valakivel, igazán érteni egymást fél szóból is, igazán kitalálni azt is, amit a másik nem is akar, hogy tudjunk, milyen csöpögős is ez, és mégis mennyire jó, mennyire fontos, mennyire szivárványszerű.

Néha elfelejtetem, hogy erre felnőttként is miylen nagy szükségem van, mennyire jó ez, de nekem iszonyú nehéz, pedig mintha az egész agyam mintha feléledne tőle.

Jaj jaj, most mindenki vegye elő a vödröket.

a bölcs öregek

Ütődött ez az alma, mint a magyarok nagy része!
-Cuki bácsi ma a boltban.

the bane of my existence

Szerintem ha egyszer majd jól megőrjít valami ebben a városban, akkor az az lesz, hogy nem olyan jó itt biciklizni. (és akkor még borzasztóan alul is becsültem ezt az egészet) Én egy nyugdíjas bicikliző vagyok, nem megyek őrülten gyorsan (kivéve ha mondjuk éjszaka van és sehol senki), megállok a pirosnál (többnyire), nem csengetek állandóan a gyalogosra, mondjuk elég lassan gyorsítok a lámpán (vacak a váltóm), és többnyire sisakot se hordok (elfelejtem).
De ma rettentően felbosszantott egy fickó, akinek vagy 5 percen át kerülgettem a sehova nem figyelő gyerekeit, amikor épp a biciklitárolóhoz(!!) gurultam, hogyaszongya, micsinálok én a járdán! Hát mit! Jöttem a biciklitárolóhoz, meg a Spárba. (itt amúgy felment a pumpa a fejemben, visszangondolva ez kicsit szégyenletes), meg hogy ne üssem el a gyerekét! Nyilván nem tudhatja, mert mögötte voltam, hogy vagy 5 percig gurultam mögöttük iszonyú lassan, de akkor is. Meg amúgy is, valószínűbb, hogy oldalra borulok a biciklimmel mint egy cserép virág, mint hogy elüssem bárkinek a gyerekét, de ezt nyilván honnan tudná.
Meg hogy ne menjek már a zebrára a biciklimmel. Jó, ezt értem, tök szabálytalan, de annyira nem relaisztikus, hogy minden egyes zebrán le kéne szállnom. Mondjuk ez csak akkor foglalkoztat bárkit, ha én elkezdek átgurulni a zöldön, de az autóknak is zöld van, és akkor ó jaj, a gyalogos nem ugrik autómatikusan félre, mert hát biciklivel van. A Szabadság-hídnál praktikusan a bicikliút keresztezi az autóutat, amit kb senki nem tud csak a szerencsétlen biciklis, és kész szívbaj. Meg hogy biciklivel kerüljek meg egy egész háztömböt (vagy többnyire többet) csak mert itt meg ott egyirányú. Hát hogy má? (jó, ha ott van öt rendőr, mint múltkor), akkor megkerülöm, de különben? biciklizett már, aki kitalálta? (jó, a kertvárosias részen sok helyen nincs így,de ahol igen, ott borzalom) .

Jahaj, meg hogy prioitások. Vagy másfél hónapja nem blogoltam, erre ez. (persze van egy rakás értelmetlen piszkozatom.)

jó jó, de há mittudomén, jó ez a blogolás is