azon melegében

Amúgy meg tök jó itthon lenni Szegeden többnyire. Szeptemberben csináltam egyszer olyat, hogy haza hoztam a biciklimet, amihez el kellett bicikliznem a Nyugatiba, no ez például nem volt egy jó élmény, de aztán pár hétig itthon is hagytam, és össze-vissza mászkáltam vele Szegeden. Amúgy van itthon biciklim, meg az apukámét is kölcsön vehetném, csak hát az enyém elég alacsony (vagyis hát 26-os) és hülyén előre kell hajolnom a "megszokott" holland biciklimhez képest, és beakad a térdem, ha túl éles szögben akarok kanyarodni, jaj a problémák.
Aztán az egyik nap nagyon szép őszi nap volt, nekem meg egy kicsit rossz kedvem volt a semmitől, szóval elmentem a Süti nem sütibe enni egy flant (majdnem olyan jó, mint Párizsban... majdnem.) még mászkáltam egy kicsit (=bementem mindenféle turkálókba, de sehol nincs semmi kivéve ronda 2005-ös poliészter blúzok), és minden olyan jó lett.
Minden olyan otthon illatú is, meg vannak ezek a dolgok és megszokások, amik csak otthon vannak, és hogy akármikor belépek a szüleim házába, mindig rend van, és mindig ugyan ott vannak a szobanövények, meg anyukám félig tele a konyhában hagyott kávéscsészéje. A pszichológussal a megszokásokról bezséltünk, és hogy ki akarok alakítani valami rutint mert midnen olyan folyós, és akármi lehet, (as if) és ez zavaró és össze zavaró, és soha nem tudom, hogy mihez kezdjek. Nekem egész végig egy gyümölcsös tál jutott a rutinokról eszembe, amibe midnenki beledobja a kulcsát meg olyan dolgokat amiket mindig magunkkal kell vinni, és ott van a komódon a bejárat előtt, és akkor kiderült, hogy az a tál már nincs is ott! Az életem egy hazugság.
Valahogy az én lakásomban nincs olyan otthonosság és biztonság érzés, és nem tudom, hogy mit kéne tennem ezért. Mondjuk lehet, hogy az a dolog kulcsa, hogy a szüleim házában az apukám újságot olvas a kanapén az anyukám pedig locsolja a virágokat a kertben, és ők úgy ott van, hozzá tartoznak, a lakásomhoz meg nem tartozik senki, csak én.
Most nem olyan jó itthon lenni, mert a nagypapám nagyon beteg lett, mindenki szomorú és állandó a feszültség, és nem is tudjuk, hogy mihez kezdjünk,  a rokonaink pedig még mindig nem valami jó fejek sem ezügyben sem másügyben, olyan borzasztó. Már az apukám is mérges, pedig ő sosem mérges.
Azon is gondolkodtam, hogy mi lenne a hügge meg lagom magyar megfelelője, gondolom már valaki kitalálta, de én nem tudom, és az jutott eszembe, hogy azon melegében. Mondjuk részben, mert a házunk helyén régen egy parasztház volt, aminek a közepén volt egy hatalmas cserépkályha, és azt képzeltem, hogy majd megtartjuk, és anyukám néha abban fog kenyeret sütni, vagy valami. Meg az otthonról és otthonos érzésekről mindig az is eszembe jut, amikor bemegyek az aldiba, és ott van a bejárat mellett a pékség részleg, és a meleg teljeskiörlésű zsömle illata, és az olyan jó, és Oldenburgban is mindig így volt, amikor mentem haza az egyetemről, pedig nem is hittem azt, hogy az az otthonom volt, de talán egy kicsit mégis.