velem senki nem akar

Most már csak azt nem tudom, hogy mit csináljak, hogy egy fiú velem akarjon lenni.Mármint most nem arról beszélek, hogy egy random fiú a Lidl pénztáránál nem akar hirtelen feleségül venni, hanem hogy itt van ez a kedves fiú és egyszerűen tudom, hogy soha nem fog ténylegesen randira hívni. Tudom, mert mondta, hogy ő amúgy nem akar velem lenni, de ne aggódjak, mással se, mert ő egyáltalán nem akar most kapcsolatban lenni.

 De igazán, akkor most mi elég, hogy valaki velem akarjon lenni? Jó, értem, hogy amúgy senkivel nem akar lenni, de először mindenki ezt mondja*, aztán meg mindenkinek megváltozik a véleménye, nem? Már nem is tudom igazán, hogy mi bánt jobban, hogy pont ez a fiú nem akar velem lenni, vagy ez az elképzelés, hogy ó én nem akarok senkivel lenni, én csak kötetlenül szeretnék szexelni. És amikor végre megmondom, hogy én ezt nem akarom tovább, akkor egy pillanatra igazi bátor hősnek érzem magam a következőben meg már valami leforrázott pingvinnek, mert ez a fiú olyan kedves, hogy ahelyett hogy megsértődött volna, aggódva hívott fel, hogy mi a baj, és amikor egyszer csak azt mondta, hogy ő tudja, hogy többet szeretnék, de ő most nem tud, komolyan, én meg csak a virágos paplanom alá akarok bújni, és ott maradni, annyira nem tudom mit csináljak. ill. amikor pms-em van, akkor szoktam nyüszíteni meg nyafogni

Csak szóval hogy erről nem volt szó. Erről nekem nem szólt senki, hogy ez lehet így, hogy lehet hogy itt van ez a fiú, és hogy majd jól kijövünk, és tudunk egymással beszélgetni meg jót szexelni, és akkor nem akar velem lenni. Pedig esküszöm még az is jó, amikor csak ülünk egymás mellett a konyhaasztalnál és mindketten olvassuk amit akarunk, a legjobb meg, hogy szinte mindig ért, még azt is, amikor azt mondom, hogy az új lakótársam egy igazi proletár, és aztán még azt is mondja, hogy ő az utolsó ember aki emiatt sznobnak vagy gonosznak fog tartani.
Továbbá az is nagyon jó, és fontos reveláció volt amúgy ez, hogy nekem nem kell lelkifurdalást éreznem semmiért, és az egész olyan normális, de biztos túl érzékeny vagyok, mert már attól is kiborulok, hogy az exfiúm állandóan cicának szólított, pedig tudta, hogy utálom. (Jó amúgy nyilván nem ez a szó borított ki, hanem a mögöttes tartalmak, amiket ehhez társítok)

Amúgy meglepően rossz érzés az is tulajdonképpen, hogy valakit csak a testem érdekel, ahhoz képest, hogy azon nyafogok a fél életemen át, hogy ronda/kövér vagyok, ezért nem kellek senkinek.

Aztán  randiztam egy másik Martin nevű fiúval is (idén csak Martin nevű fiúkkal sikerült eddig randiznom), aki olyan gyönyörű volt, hogy arra szavak nincsenek. Amúgy elvileg nem annyira az esetem, de lehet, hogy pont ezért találom olyan csodálatosnak. Arra is még csak most jöttem rá, hogy én eddig csak legalább 5 vagy több évvel idősebb fiúkkal randiztam, és ez a fiú velem majdnem egyidős volt, napbarnított, szálkás lábú, és mindig olyan cinkosan csillogott a kék szeme, meg gyönyörű a foga, meg a válla, jesszusom de felületes vagyok. De most már majdnem értem azokat a barátnőimet, akik csak izmos fiúkkal akarnak lenni. Továbbá most majdnem el akarom kezdeni kigyúrni magam, hogy az összes izmos fiú velem legyen. nem Csak hát aztán miközben néztük nála a Monthy Pitont**, és ültem mellette a kanapén, egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mégis mit csinálok én itt, a világ végén ennél a gyönyörű fiúnál, aki mellett olyan vagyok, mint egy leeresztett lufi?  (jó, a hajam ténlyeg szép volt tegnap, és a szemhéjtusom is jól sikerült-úgy ötödszörre) Esküszöm, hogy úgy 89%-ban biztos vagyok benne, hogy az egész csak valami tévedés volt.

Az a szerencse, hogy bár ez a fiú amúgy jó fej, és intelligens és kultúrált (ie, soha nem találtam volna ki, hogy nincs diplomája, ha már úgy is sznob vagyok, ő meg mintha félig szégyenkezve mondta volna) és elég vicces is, meg jó fej, csak hát nem annyira, és nem is igazán vagyunk hasonlóak, illetve nem tudom, rájöttem, hogy van olyan, hogy nem kell fura lánynak éreznem magam, mert léteznek fiúk, akikkel hasonlóak vagyunk, és ez nagyon jó. Miután már rég elmúltam 16, már nem olyan vicces hogy állandóan furának, meg idétlennek kell éreznem magam, mert kimondva amúgy rettentő béna, hogy szeretek bolhapiacokra járni, imádom a használt ruhákat***  meg sétálni és közben lefotózni mindent meg bemenni az összes könyvesboltba, vagy nem tudom. Ez hülyeség, nyilván, de ahhoz képest, hogy falmászás, meg hogyaszongya, végiggyalogoltuk Norvégiát, hát nem tudom.
Még az is lehet, hogy a szépség nem minden.







*kivéve engem, én még mindig egy buta kislány vagyok és bárkinek a nyakába  borulok bárkibe szerelmes leszek
**én ezt hogy nem ismertem hamarabb??
***főleg egy fiú előtt akinek egyszerűen mindene Carhartt meg ilyenek