all the drama

Aztán csak felhívott a kedves fiú a metróról, a buta fejemnek meg nyilván imponált, hogy nem hülye facebook üzeneteket küldözget, hanem felhív, bemutatkozik, és elmondja, hogy csinálhatunk ezt vagy azt, és akkor elutaztam a cuki városba ahol egyetemre jár, és elbicikliztünk a tengerpartra (csináltam vagy két képet, majd később megmutatom), ami olyan gyönyörű volt, hogy nem tudom, vannak-e arra szavak, mindenesetre vagy fél órát a fűben bóklásztam, meg homokkupacról fel meg le, és az egész csodálatos volt.

És ez a fiú olyan, hogy főz nekem mindenféle mártásokat mert nem tudom megenni az iszonyú csipős curryt, meg egyfolytában iszonyú vicces, és amikor látja, hogy olvasok akkor odalapoz és megmutatja, hogy mit olvassak el, és van egy csomó kedves gesztusa, és a legjobb barátja tudja, hogy létezem. Csak aztán másnap, amikor valamiért az egész világot utálta, a rendkívül modoros, fennkölt és lesajnáló brit álakcentusával kezdett el elég gonoszul beszélni a családjáról (ez már kezdetnek sem volt túl szimpatikus), meg valami lányról, aki szembejött az utcán, és hogy milyen rossz, hogy egy ilyen kisvárosban az ember mindenkit ismer mindenki, és hogy milyen könnyen szembetalálja magát lányokkal akik visszautasították és exekkel, akiket soha többé nem akar látni, nekem meg hirtelen teljesen gutaütésem lett, mert mégis milyen iszonyú praktikus, hogy én nem ebben a kicsi városban lakom? Csak igazából annyira felháborít, hogyha az egész csak a szexről szól, akkor minek elhitetni velem, hogy egyáltalán nem, minek a mindenféle felhajtás meg kedveskedés, hogy jaj szárítsuk meg a cipőd, éhes vagy, főzök neked curryt, gyere igyál egy kis bort, fázol, várjál becsukom az ablakot, jaj olyan szép a hajad, legszívesebben megsímogatnám, várjál, megmasszírozlak(?!!) és akkor az egész kiszámított volt, minden lépés, a kedvesség, a bókok, minden, és én jól bedőltem neki, nem mintha nem a saját döntésem lett volna, és nem mintha én nem akarnék szexet.
Hát gondolom ez egy kicsit arculcsapás a sorstól, hogy mindeközben még rájövök, hogy amúgy én kedvelem ezt a fiút, és szívesen mászkálnék vele nézni az operákat (ez a kedvenc szórakozása), neki meg esze ágában se volt egy percig is komolyan gondolni, még azt se, hogy tetszik neki a cipőm, nem hogy elmenni velem bárhova.
Mindegy, most egy kicsit önteltebb leszek a szokásosnál (nem), és azzal nyugtatom magam, hogy it's his loss. De most már tényleg csak olyan fiúkkal fogok randizni, akik előre odaadják az önéletrajzukat, motivációs levelüket, erkölcsi bizonyítványukat és az indexmásolatot. (=vénasszony vagyok leszek)

Ha egyszer meg mégiscsak akadna egy jóravaló (who am I kidding) fiú aki randira hív (vagy csak Elyas M'barek, vagy nem tudom)  akkor felvehetem a szoknyát amit most vettem, és fantasztikus: