Mióta az a legnagyobb problémám, hogy  a fiúm Amszterdamban van, én pedig Berlinben  tikkel a szemem    nincs munkám  túl sok kávét ittam és most fáj a gyomrom, úgy érzem, nincs jogom igazán komoly dolgokról, vagy komoly problémákról beszélni. De azért az csak észre veszem, hogy a az emberek egyik fele a Balatonon van, a másik meg nyáresti esküvőkre jár, vagy házasodik, nem?

Szombaton volt az esküvője a barátnőmnek, haha, "barátnőmnek" (who am I kidding?) akinek kölcsönadtam a nyomtatóm , és én elfelejtettem szólni, hogy nem megyek. Azt hiszem, ez egy rettenetesen bunkó lépés volt, de nem kell túl naivnak lennem ahhoz, hogy azt gondoljam, nagy eséllyel nem is vették észre, mivel voltak vagy háromszázan. falufesztivál Olyan rossz embernek érzem magam, hogy ezt mondom, de kiszámoltam, és nekem ez, hogy elmegyek erre az esküvőre kb. 100ezer forintba került volna. És tudjátok, hónapokkal ezelőtt azt gondoltam, hogy nem érdekel, hogy mennyi, Cs esküvőjére mindenképp elmegyek. De most, minden után, hogy ténylegesen mióta elromlott a nyomtató, egyszer sem keresnek(évek óta), de még annyira sem vagyok fontos, hogy 10 percet velem együtt töltsenek, én már nem akarok úgy tenni, mintha barátok lennénk, mintha fontosak lennénk egymásnak,  mert amikor én próbálom tudatni vele, hogy megértem a pénzügyi helyzetét és nem fogok veled új nyomtatót vetetni, akkor fröcsögve ordít velem, hogy mégis mi közöm nekem az ő pénzéhez, akkor úgy gondolom, hogy pont nem kell, hogy a továbbiakban érdekeljen. Mármint gondolom, hogy azt is mondhattam volna, hogy semmi gond, ugyan olyan állapotban kérem vissza a nyomtatót ahogy volt, oldd meg magad a költséget. (Ő meg azt mondja nekem, hogy nekem nincs pénzem. Nekem mikor lenne képem bárkinek ezt mondani? Soha?)

De nem is erről akartam írni, és nem is tudom, miért vagyok olyan keserű ezzel kapcsolatban. Ja, de tudom miért, hát mert vannak ezek az emberek, akik egyszerűen mindig azt gondolják, gondolhatják, hogy ők jó emberek, ők a jó emberek minden szituációban, ők Isten szava szerint cselekednek, de igazából még a biciklimet is elfogadták volna kölcsönbe. remélem azon meg lett volna egy jó kis nyolcas
Szóval mindezek után úgy gondoltam, hogy nekem nem kell a világ végére utaznom erre az esküvőre (50 ezerért) vennem egy ruhát (kb 20 ezerért vagy nem tudom, mennyi egy elegáns konzervatív esküvőre való ruha? de ha nem is veszek, akkor pedig egy elegáns szandált kellett volna vennem) és egy Herendi vázát akartam adni (további 20-30 ezerért). Amúgy tudom, hogy nem muszáj ennyi pénzt költenem nászajándékra,   de úgysincs olyan sok közelinek gondolt barátnőm, nekik meg szép ajándékokat akarok adni. Azt sem tudom, hogy az ilyen Zsolnayk meg Herendik divatosak-e, de én nagyon szeretem. És amúgy világos, hogy ennél anyagiasabbnak nem is tűnhetnék, de azt hiszem nem igazán erről van szó, hanem az évek alatt egy csomó kicsi dologról. Mert azon már rég túlléptem, hogy a lánybúcsúra nem hívtak meg, bánom is én, de hogy még a vacsorára sem sikerült, csak a "szeretetvendégségre", ez egy kicsit ő, izé, mellbevágó. Egyáltalán, mi ez a divat, hogy a vendégek egy részét nem is hívjuk meg a vacsorára? Ha valakire nem akarsz költeni 3ezret, hogy ehessen egy rántotthúst, akkor minek hívod meg az esküvőre? És hogy meghívod kb az egész gyülekezetet, ugyanakkor pont a barátnőidet nem sikerül meghívni a vacsorára? Ugyanakkor meg a meghívón ott van, hogy borítékba zárt nászajándéknak örülünk, hogy megkönnyítsük a költözést (Grácba vagy hova) aha persze, 5 eurós Ikea utalvány. apjukfülit

Mérges vagyok, keserű és szomorú, és igazából miért mindenki a nagy szakításokról beszél, amikor a barátságokat sokkal nehezebb lezárni?