Edinburgh

egy kis Edinburgh giccs, de amúgy tényleg ilyen csodás.

a karácsonyi szünetben ilyet kötök majd magamnak, és akkor az nagyon jó lesz.:

(innen)

A tube crush az új utazó olvasó.

pár hét és 23 leszek

=elég idős ahhoz, hogy ha a velem egykorúakat letinédzserezik, azt képes vagyok bóknak venni

(:D)

2 dolog, amiért titkon büszke vagyok magamra:
1. mióta itt lakom meglepően hatékony vagyok a konyhában (read: azonnal elmosogatok mindent és visszateszem a szekrénybe, hogy ne mások mosatlanjának a tetején álljon, a szekrényben tárolom a szivacsom, mert ez a bacilusok legfőbb forrása, és kicserélem kéthetente, meg még van gumikesztyűm(!!!)  és konyharuhám is)
2. már vagy egy hónapja nem vettem ruhát (bitchy, much?)

na jó, hát nem bírtam ki, most csináltam még egy blogot, ha már London meg minden, bár már most nem tudom, hogy fogok írni, ill. mi értelme van két blognak (kivéve, hogy ezt a blogot a nagyközönségnek(=ismerősök) nem adom meg), de mindegy azért nézzétek meg ha akarjátok, már a neve is túl okoskodó.

olyan régimódi vagyok, hogy az borzalom, de idegbajt kapok az ilyenektől, hogy lebeszél (valakivel valamit), besír, befigyel, bealakít, meg hasonlók.

nos hát én ma igazi emigráns lettem, az anyukám ugyanis akkora csomagot küldött, hogy a futár fiúval cipeltettem el a liftig, aztán hálálkodtam egy sort, hogy nem a folyosó végén lakom, majd köröm vágó ollóval nagy nehezen sikerült levakarnom a vámhivatal 10 cm vastag celluxát, de most jól megreggeliztem két szelet zserbóval (:D amúgy én szigorúan csak karácsonykor eszem zserbót), és a birtokomban van egy rakás csirkefűszer meg jómagyar currypor, csak a kotányitól.

a hogylétem felől nem érdemes érdeklődni, már megint túl gyakran vagyok kínosan szomorú a semmi miatt, vagy ha nem, akkor túl magányos, de ezek azok a problémák, amikről nem tudom, hogy lehet-e bármit is érdemben írni, figyelembe véve, hogy leírva még sokkal szánalmasabbak mint az ember szeretné hogy látszanak, és én igazán nem akarnék az elkényeztetett blogger lenni, aki tul.képpen tejben fürdik vagy vajban és közben nem tudja igazán hogy miért legyen szomorú. (oh wait...)

nem is tudom. részben az is a probléma, hogy nem tudom ide leírni a problémáim, na jó sehova se tudom  hogy állandóan csak azt kapom azt arcomba, hogy én milyen bunkó vagyok és túl hamar kapom fel a vizet, ami szerintem csak részben igaz, de azért hadd tisztázzam. (itt most csak megerősítést várok teljesen feleslegesen persze) a helyzet igazából annyi volt, hogy ott voltunk a házban a negédes, social climber kínai  szingapúri ingatlan ügynökkel, aki egész végig arról beszélt, hogy el kellett adnia a Birkin táskáját (=kb 5-6000+ font?) mert lett rajta pár csepp víz és úgy milyen csúnya volt*, mindezt a fehér Mercedes terepjárójában, de nyilván csak az irigység szól belőlem, úgyhogy nem is érzékeltetem tovább milyen rettenetesen igyekezett ez a nénike felsőközéposztályi lenni, miközben kűzd a borzalmas kisebbségi érzetével, csak mert ázsiai, no de nem is ez  a lényeg hanem hogy már ott ültünk az asztalnál, a tulajdonos fiú* kellemetlenül interjúvol mindenkit arról hogy hogy s mint, meddig akarunk maradni, és szerintem már csupa olyan dolgok amik igazán irrelevánsak a főbérlő szempontjából, az ingatlan ügynök cseppet sem igyekszik megkönnyíteni a helyzetet, figyelembe véve, hogy a kaució felelősségét is egy ember nyakába akarja varrni, (mint hogy az egész ház kaucióját egybe kezeljük, tehát ha valaki kárt okoz, mindenkié elveszik), majd mikor már majdnem aláírjuk, egész véletlen kiderül, hogy jaj tulajdonképpen csak 4-6 hét múlva költözhettek, addig lakjatok a spájzban vagy ahol akartok, no és ekkor hihetetlenül mérges lettem, mert ekkora már vagy 15 házat néztünk meg, amelyek nagy része rettenetes volt, ami pedig nem, az túl drága, és már két hete tanév volt, és ugye, tanév közben nem egészen ideális egy hostelben lakni még 4 hétig, ezt ugye senki nem gondolja komolyan? szóval én akkor felpattantam és bejelentettem, hogy én ezt most befejeztem, keressenek mást, vagy oldják meg, ahogy akarják, de ha jobban meggondolom, akkor milyen választásom volt, elkedek ott bőgni vagy kirohanok és ott kezdek el bőgni, most komolyan. és akkor ez nem elég, jön még egy thai lány, aki bejelenti, hogy ő akarja a fürdőszobás szobát,(ami az enyém lett volna), és hogy én nem voltam szimpatikus már első benyomás alapján sem, talán mást kellene találniuk helyettem, ami szerintem majdnem ugyan ennyire abszurd mint hogy én eljöttem, figyelembe véve, hogy mi hívtuk oda, én találtam  a házat, és akkor ő akar engem kidobni mert nem vagyok ázsiai megfelelő.    
és akkor mindenki dobálózik össze-vissza, hogy micsoda egy illetlen izé vagyok, aki a legrosszabb pillanatban kap dühkitörést, csak hát, ha én eltűrük mindenfélét, mint hogy nem vesznek ki egy lakást mert egy egészen kicsivel több mint az ideális lenne, és akkor én menjek abba bele, hogy egy másfél szobás lakásba költözzünk hárman, ó haha, nagyon vicces. (a végén persze mindenki vagy 100 fonttal többért költözött mint ahogy akart)

*true story
*akitől meg sem kérdezem, hogy szedett össze ennyi pént, hogy Canary wharfon (a Mom park/Bah csomópont a magyar megfelelője szerintem) vegyen egy házat, ami 5(!!) szobás, két fürdőszoba, klíma, mosogatógép meg amit akartok, )

szóval a tetovált szemöldök menjen már ki a divatból. kész, pont.


jaj és igen, itt az "angliai magyaroknál" is.

ha egyszer megházasodom ilyen lesz a ruhám, csak a kék kevéssé élénk.

csak hát én nem tudok így továbblépni, hogy minden nap egy órát idétlenkedünk szkájpon.

most meg írt a teológus, hogy mégsem látogat meg novemberben, mert nincs pénze*, és igazából most úgy érzem, hogy ez jó döntés, és itt az alkalom, hogy pontot tegyek ennek az egésznek a végére, főleg amikor elolvasom mások blogján (Bögre), hogy milyen kedves velük a fiújúk/férjük, velem meg milyen volt már ez a fiú.
szóval most furán megkönnyebbült vagyok, de azért ha őszinte akarok lenni, kicsit szomorú is.**



*haha,pedig ha a barátja is hajlandó lett volna jönni, akkor még az ő jegyét is kifizette volna, de csak titokban
**de csak titkon.

igazából nem tudom, hogy ez tetszik-e, olyan photoshopoltak a színek, pedig nem is szerkesztettem, de mindegy, azért Balaton.


meg ez a nagyobb képméret olyan feleslegesen hatásvadász/megalomán, vagy nem?

2 dolog van, amit mindig vigyetek magatokkal bárhova is költöztök:
1. lakat
2. igazolványkép

tessék ott van kicsiben az exfiú

Bocs, most mindenki biztos Buckhingam palotát várt Tivoli helyett, de most nevetségesen nosztalgikus lettem, szóval tessék.

ez maga a kánaán

ugyanis lehet kapni a boltban epres banános turmixot (jó, itt smoothie a neve, de ezt megbocsájtom), ami ugye a legjobb dolog a világon.

na végre megmondta valaki az okosat a leggingsekről.

na jó, hát akkor bevallom, hogy én kuszkusz függő lettem.

here's your chance to tell me what you want, I'm a forgiver

igazából mindenki azt kérdezi, hogy mi történik a nyilvánvalóan szuper(egzotikus) Londonban, bár igazából nincs jó kaja, és pálmafák sem, szóval számomra az egzotikus itt meg is akadt.  úgyhogy a szokott turista/travelblogger dolgokról nem tudok igazán szakérteni.

a szobámban még mindig semmi nincs, olyan értelemben legalábbis biztosan nem, hogy vállfa, akasztó, éjjeli lámpa, növény, vagy olyan luxus dolgok, mint bögre, villa, és hasonlók, szóval a kajavásárlásom még mindig viszonylag kevéssé költséghatékony, de lesz ez még így se jobb is. továbbá még mindig a 15 fontos telefonommal nyomulok, igen, pont olyan rossz, amilyennek mindenki képzeli, min. 15 métert kell futnom, ha valaki felhív, recseg össze-vissza, és akkor ugye emlékszünk még a T9-re? ah, 1stworldproblems. oh wait, vettem ma egy vízforralót.

elmentem a Goethe intézetbe is, hogy beiratkozzak németre, végigszenvedtem a tesztet (csillió oldalas, ugye), csak hogy kiderüljön, hogy csak abban az időpontban amikor a vallásantropológia, ami kb a legjobb tárgy, szóval ne már.

meg most izgatott vagyok mert találtam egy antropológia konferenciát ami mesterszakosoknak van, csak nevetségesen messze, nem is tudom, hogy mehetnék el oda, figyelembe véve, hogy kb a sziget másik végén van, de csak 40 font szóval még kitalálok valamit.

azért is izgatott vagyok, mert az ex(haha) fiú jön november közepén és ennek most megörültem, csak azt nem tudom, hogy minek. mármint, hogy minek örültem meg, és hogy minek forszíroztam, hogy idejöjjön, bár ha jobban meggondolom, nem is igazán kellett annyira forszírozni, főleg, hogy eredetileg nem is az én ötletem volt, no nem mintha ez lényeges lenne. csak arról van szó, hogy mi nem vagyunk egymásnak senkik és semmik, csak legfejjebb barátok, bár néha úgy érzem, hogy én vagyok a lelkisegély szolgálat, a fiú meg a fiú akinek szeretem hallgatni a hangját még szkájpon keresztül is, és hogy ez olyan különösen egyoldalú helyzet. és nem tudok túllépni azon, hogy meg kell hallgatnom, hogy mi volt ezzel meg azzal a lánnyal (semmi amúgy),  habár ha őszinte akarok lenni, akkor illetlenül kíváncsi is vagyok, no de nem kéretlenül intim részletekre, mint hogy ki milyen romantikus perverz dolgokat ír a másiknak és hasonlók. amúgy én ilyenkor jövök rá, hogy milyen egyszerű/aszexuális teremtmény vagyok, hogy a társkeresőkön ilyeneket kérdezek másoktól, hogy hova szeret járni nyaralni és mi a hobbija, vagy melyik könyvet olvasta legutoljára, nem azt hogy mikor szexelt legutóbb.

az a baj, hogy én most már nem is tudom, hogy hogy lehetne ebből az egészből kilépni, a még nagyobb baj pedig persze az, hogy már vagy 5 hónapja azt gondolom, hogy ennek véget kellene vetni, és mégse lépek semmit vagy legalábbis nem racionálisat, mert azt hittem, hogy ha idejövök Londonba, akkor majd magától megoldódik, de ez egyáltalán nem jött be, most meg ez, és akkor mivel, hogy nem vagyunk egymásnak semmik, bárki randizhat bárkivel, és ugyan a magam részéről nem látom túl reálisnak, hogy betoppan egy lord ha ő most tényleg összeszedi ezt a kis nyeszlett ápolónőt,  (gonosz vagyok, de tényleg olyan csúnyácska) akkor én most mit csinálok itt Londonban? ill.  én nem is tudom, hogy akkor ezt hogy kell ezt kezelni, mert az egy dolog hogy nem járunk, de attól még nem is vagyok okosabb, hogy miként kell kezelni ezt a kérdést.

igazából nekem mindezektől függetlenül hiányzik a már nem fiúm, vagy inkább a szex hogy az erkélyen bort igyunk a szürkületben, nem is tudom, de ez rossz, vagy minimum helytelen.
mert hát jó, én igazából rettegek egy kicsit, hogy mi van ha mi most itt ragadtunk egymás nyakán.

A tanulmányaimat illetően pedig már megint a komfortzónámba érkeztem, a kb 200 oldal/hét (/tárgy) olvasmányban legalább  minden 5. szó latin és/vagy -izmusra végződik.

nevessetek,

dehát vettem egy telefonregisztert amibe fel fogom írni, hogy miket olvastam, mert a második hét van, és már most nem tudom fejben tartani.

(tudom, tudom, miért nem használom a jstore-t, vagy valamelyik másik katalógust, sokkal okosabb lennék.)

attól tartok ezért a tokért kell vennem egy iphone-t.

London, és hogy nem tudok miről panaszkodni

Londonról igazából annyi mindent lehetne mondani, hogy nem is tudom, van-e értelme bármit is mondani. Úgy értem, ezt a helyet lehet vagy szeretni, vagy utálni, közömbös nem marad senki sem az angol férfiak sem az angol divat iránt, ahogy a csodás épületek iránt sem,no és az időjárás. Hát elmondanám, hogy jobb, mint Magyarországon, ma kardigán volt rajtam (igaz, hogy gyapjú) meg blúz meg balerina, és csak egyszer esett, ami kb arra volt elég, hogy kellemetlenül göndör legyen a hajam.

Rettenetesen sok ember van mindenhol, ne vigyetek válltáskát csak úgy a vállatokon, mert biztos hogy lelökik, az Oxford street kifejezetten katasztrófa, nem is értem, hogy miért olyan nagy turista látványosság. Igazán mindent meg lehet venni itt, a Selfridges gyönyörű, bár futócipőben kinézik az embert, úgyhogy öltözzetek szépen ha oda mentek, de ha úgyse vásárolnátok, sétáljatok inkább Kensingtonban, gyönyörű tradicionális házak vannak, több múzeum, Imperial College, Francia és  Goethe Intézet, amit akartok, a természettudományi múzeum körül sétálóutca is az egész, sokkal szebb, plusz eyecandy faktor növelő emberek.

Most pedig, jobban mondva tegnap végülis beköltöztem egy rendkívül fancy pancy kollégiumba, bár az egyetem egészen kedves kedvezményt ad, még így is kínosan drága az ízlésemnek (nincsenek szinte angolok, az ittlakók vagy 60%-a délkelet-ázsiai, van sok gazdag ukrán/orosz bár eddig kb 5 embert ismerek a vagy 300-ból... A szobám pontosan így néz ki, kivéve a ronda ágyneműt (ami nekem még nincs, úgyhogy hálózsákban alszom, és a kempingezőpárnámon, amit régen táborozásokra vittem, epic) és a konyhánk ilyen egészen csodálatos, van itt valami sky tv is a konyhában/nappaliban, mert nekünk itt a konyhába is plazma tv jut*, és egyáltalán nem értem, hogy minek nekünk ide ennyi minden luxus, minthogy klímával lehet fűteni (klíma!!44 Angliában!! értem én ezt?), meg hogyaszonyga indukciós tűzhely, a szobámban is van egy csodás tévé amit előreláthatólag soha nem fogok bekapcsolni, de állítólag valami digitális távirányítója van, ami úgy működik mint egy egér. Befejezem a picsulást, komolyan jódologomban nem tudok miről panaszkodni.  Van saját postaládám, mint egy társasházban, ingyen edzőterem(!!) ahova majd jól sose merek bemenni majd, olyan izmos fiúk jönnek ki onnan, mosoda, bár (!!), aminek sok hasznát nem tudom veszem-e majd, mivel nem ismerek kb senkit, de nagyon szép. Tulajdonképpen nem merem meghívni ide az unokatestvérem, mert ki fog akadni milyen csillogó és elit és milyen sok pénzbe kerül (bár ezt úgyse fogom elmondani), de jövő évben lehet hogy megint a lecsó szagú 11. kerületben fogok lakni, és minden vasárnap a boltba menet a rántotthúst fogom szagolni a sarki bisztró mellett elmenet, és most hirtelen visszagondolva olyan unalmasnak tűnik Budapest, vagy legalábbis kínosan megszokottnak. De azért kötelességemnek érzem leszögezni, hogy én nem azért jöttem ide, mert Budapesten olyan rossznak érzem a helyzetet, vagy mert olyan reménytelennek érezném, hogy valaha lesz jó állásom, úgy értem, benne van a pakliban teljesen, hogy majd 100 ezer forintot fogok keresni, (de ha mondjuk az Amnesty International vagy az UNHCR*** vagy a Kisebbésgkutató Intézet adná ezt a 100 ezret, akkor igazán még ezt sem bánnám, figyelembe véve, hogy albérletet úgysem kell fizetnem, tudom, tudom, szálljak már le a magas lóról, mert a végén mégegyszer jól összetöröm magam) Visszatérve az eredeti mondandómra, őszinte leszek, bár ezt már úgyis mondtam szerintem vagy ötször, nekem nem volt olyan elképesztően szimpatikus az ELTE antropológia tanszéke, hogy olyan rendkívűl progresszívek akarnak lenni, és hogy az antropológiának olyan hipnek kell lennie, még csak nem is elitistának ugye, az olyan 20. századi, értitek. De nem csak erről van szó, nekem az a benyomásom, hogy alapvetően más a cél a mesterszakkal, nincsenek mindenféle felesleges töltelékmodulok, meg társadaolmtudományi alapozó meg mit tudom én, összesen két kurzust kell hallgatni, tehát tanításon alig töltök időt gyakorlatilag, mondjuk felvettem elvileg a SOAS-ról egy másik kurzust, ami a migrációról szól, és nagyon nagyon, szeretnék járni rá (kivéve hogy a bácsi nem mondja meg, hánykor van), meg valószínűleg fogok még járni vagy a feminizmusos órára, vagy vallásantropológiára, még nem döntöttem.
Lényegében arról van szó itt, hogy elképesztően sok mindent kell elolvasni minden órára (az egyikolvasmánylistánk 17 oldalas(!!)), és mindenki megválaszthatja, hogy mit szeretne, bár van néhány ami egyébként is kötelező. Szerintem ez egy sokkal jobb koncepció, mint az, hogy az ember egy kész jegyzetből megtanulja amit kell vagy elolvas 5 darab 10 oldalas publikációt az Esély folyóiratból, amik az első 3 oldalon közölt diagramokat elemzik oldalakon keresztül, olyasmikről amit bárki le tud olvasni (megkockáztatom az is, akinek fogalma nincs mi az a lineáris regresszió). Jó, jó, tudom, hogy az egyik alapképzés, a másik meg mester, egészen más a helyzet, más a cél, de én most ugye passziváltam magam az ELTE-n, és láttam a neptunon a kurzusokat, és nem hiszem el, hogy olyan nagyon különböző lenne a koncepció. Néha olyan érzésem van, hogy a magyar oktatásrendszer még annyira a jó öreg poroszor sokat markol keveset fog dolog, még a felsőoktatás is alig hagyatkozik arra, hogy ha az ember már beiratkozik a mesterszakjára, akkor az az azért van, mert ténylegesen motivált, és mert akar csinálni valamit ezzel, ne adj Isten hasznosítani. Szóval ez a motiváció dolog nekem onnan jutott eszembe, hogy igazán, itt mindenki azt és annyit olvas amennyit akar és tud persze, és nincsenek Zh-k és nincsenek vizsgák (nincs államvizsga(!), ami mondjuk kicsit nekem egy hogyisvanez szituáció, de azért ennek csak örülni lehet, legalábbis a részemről. És itt mindenki kifejezetten hálás, hogy itt lehet, és  meghallgathatja a sok bullshitet tanulhat, mert pénzbe kerül, és senki nem áldozata az ingyenes, mindenkinek jár felsőoktatás utópiájának, (mármint ezzel nem azt akarom mondani persze, hogy csak a gazdagok és szépek érdemlik meg, hogy egyetemre járjanak, hanem, hogy mindenki jól meggondlja, hogy mit csináljon, mer nem tud 3 mesterszakot kifizetni, szóval nem azért van, hogy ha már, legyen) és hát nem is tudom, egészen más. Mindenki a keresztnevén szólítja a tanárokat, ami kicsit fura, mert a kurzusfelelős néni vagy 55 és én most hogy szólítsam Frances-nak? Főleg, hogy ugyan olyan cipőnk van (balerina, nem valami biomagassarkú az Arából).
A néni rettenetes előadó egyébként, azon könnyen túl teszem magam, hogy nem használ ppt-t, na és akkor, hogy a habitus elméletet 3 mondatban akarja elmagyarázni, mikor erről a Curvinuson vagy egy fél könyvet, de legalább egy hosszadalmas fejezetet kellett olvasni, de teljesen struktúrálatlan is amit mond, 10 perc késéssel értem ugyan oda, de egész végig fogalmam se volt, mi a óra témája, figyelembe véve, hogy mint említettem, a nyomtatástól kezdve a szocializmusig mindenről szó esett. Kicsit még az is böki a csőrömet, hogy egyszer az a képzetem támadt, mintha biztos lett volna benne, hogy én szerb vagyok, ami vagyok is, egy kicsit, vagy legalábbis az őseim, de a nagyapám óta senki nem beszél egy szót se szerbül a családban, a néni meg azt hitte, hogy én biztosan tudok, és biztos a szerbiai magyarok lesz a kutatási területem, vagy nem tudom. 

Most befejezem, habár itt nincs még vége az izgalmaknak (haha, nem tudom, kit akarok ezzel áltatni), a viszonlátásra holnapig. Teszek majd képet is, csak a shiny laptopom meg én még nem vagyunk a technika csúcsán egészen.

* (wtf? el se tudom képzelni, milyen diákok lebegtek a tervezőbrigád szeme előtt, na jó de, szuperelit távolkeleti tinédzserek a gucci táskájukkal, pontosan azok akik iphone4-gyel a kezükben állnak sorba az iphone 5-ért (true story, legalábbis Szingapúrban), és közben az ipadjukkal fotózzák magukat** 

**annál bénább nincs amikor valaki a tükörben fotózza magát az ipadjával, mintha a nagymama őzggerincsütőjét tartaná a kezében, komolyan
***realisztikusan nem tudom, hogy ide mi kell egyáltalán, vagy hogy csak az UN graduate programmal van-e bárkinek esélye, ami mondjuk tavaly persze pont nem is indult,, hahaha

hát szidhatjuk a magyar felsőoktatást ahogy kedvünk tartja, de hogy antropológia szakon hány angol/amerikai/holland topegyetemről jövő le sem tudja írni Bourdieu nevét az is egészen csodálatos.

az a baj, hogy engem senki nem szeret.









és az is a baj, hogy hiányzik az exfiúm.


a többiről meg nem akarok beszélni.