2013. június 30.

most csak rettenetesen banális dolgokról tudok beszámolni, előre is bocs.

3 dolog amire rájöttem:
1.szeretem a macaront
2. szeretem a vampire weekendet
3.szeretem a thai kaját  (komolyan, a Jászai és a Nyugati közt lévő thai étkezde fantasztikus, és mondhatni elég olcsó is.)

emellett még mindig rettenetesen zavarodott vagyok, mármint még mindig nem tudom, hogy milyen szak lenne a legjobb, és hogy menjek-e külföldre vagy ne, és félek, hogy valami ami most pillanatnyilag érdekesnek/jó ötletnek tűnik egyáltalán nem lesz kifizetődő a későbbiek szempontjából, végső célról nem is beszélve, nem mintha lenne. néha már azt sem tudom, hogy a társadalomtudomány nekem való-e, mindig eszembe jut a pszichológus, aki azt mondta hogy attól még hogy valami érdekel, még nem biztos, hogy ez az ember életpályája, vagy hogy ezzel kell foglalkozzon hivatásszerűen, és én egy kicsit úgy érzem, hogy ez az egyik legbölcsebb tanács amit valaha kaptam. úgy értem, mindenki csak azt mondja, hogy csináld amit szeretsz, fontos hogy szeresd a munkád, apám meg azt hangoztatja, hogy kislányom keressél pénzt, tisztára összezavaró.
a rossz pillanataimban pedig azon jár az eszem állandóan, hogy hogy gondolom én ezt, hogy ilyen nagyra törő céljaim legyenek, mikor milyen buta vagyok, kész katasztrófa.

arra meg már nem is tudom mit szóljak (id. elszörnyedjek vagy röhögjek vagy napi cuki legyen) hogy a fiút eltiltotta az anyja a szomszéd lánytól, (aki amúgy 18, szóval 10 évvel fiatalabb a fiúnál majdnem, és szerintem csúnya és kicsit buta benyomást kelt a facebook kommentjei alapján) , és én elég naiv vagyok ahhoz, hogy ne tekintsem konkurenciának, bár különben is van barátja ennek a lánynak, aki bár úgy kezeli mint egy kapcarongyot, szóval nem is értem. no de nem is erről akartam beszélni, hanem, hogy ez milyen már, hogy egy felnőtt fiúnak az anyja bírálkozó megjegyzéseket tesz amiatt, hogy a szomszéd lány ott alszik, mikor én nem teszek ilyeneket, (mivel esetlegesen túl naiv vagyok) mint hogy akkor most ő lesz inkább a feleséged? (ez szerintem amúgy a 60 évesnél idősebb nők nyelvén azt jelenti, hogy ti most akkor szexeltek?)

én mindenesetre még mindig nem tudom mi van/lesz ezzel a fiúval, de azt se tudom mit gondoltam, mikor mondtam, hogy menjünk el egy hétre Rómába. (meg amúgy is mindneki oda megy, olyan elcsépelt, tudom tudom, fogjam már be, Róma, milyen jó dolgom van, a szállásunk csak 12 juró reggelivel(!!!444) )


2 megjegyzés:

  1. this is getting weird.

    VálaszTörlés
  2. Csak a melóra reagálnék: nagyon kevés ember van, aki olyan munkát végez, amit imád. Én sem fogok ezek közé tartozni, bár az általam kiszemelt nem rossz (és rahedlit lehet vele kaszálni), de tudnék jobbat, csak ahhoz vagy tehetségem nincs, vagy lehetőségem rá, vagy nem fizet szinte semmit. Találj olyat, amit nem fogsz gyűlölni, és meg tudsz belőle élni.

    VálaszTörlés