A mai boldogságom forrása a teológus az egy literes Heinz ketchup.

Ne örüljetek aggódjatok, nincs vége a blognak, csak először a laptopomnak, aztán az internetnek de most már minden jó, vagy legalábbis a wifi biztosan.
És közben volt mindenféle felesleges dráma, mint mondjuk hogy egy röpke pillanatig olyan sánta voltam, hogy azt hittem megint végleg lesántulok, de aztán nagy nehezen megint elmentem az orvoshoz, aki meglepően kedves volt, és akkor mondta, hogy menjek el a templom mellé talpbetétet csináltatni, szóval mégse leszek rokkant, vagy legalábbis nem olyan gyorsan. de minek is aggódjak ezen, hogy rokkant vagyok vagy nem, az állambácsikat sem aggasztja túlzottan

Továbbá nincs blog rinyálás nélkül, vagy legalábbis nem az enyém, főleg nem ha a teológusról van szó, akivel randizunk rendületlenül, de minimum olyan intenzitással ahogy egy nyugdíjasklub ül össze, továbbá pont annyira vagyunk erkölcsösek esetlenek mint egy Jane Austen regény szereplői, de aggodalomra semmi ok, mert facebookon ennek persze semmi nyoma. Ami persze nem baj, csak ha igazából találkozunk, ami elvileg a cél lenne, kb annyira vagyok suta,  mintha még életemben nem láttam volna fiút, vagy én nem tudom mi van, nevetséges, egy rizst nem tudok megfőzni zavaromban. Tegnap egy fél estén át azon szörnyülködtünk, hogy miket mondtunk a lakótársammal a fiúcskának aki idejött hawaii csirkét enni, a svájci nagybácsitól kezdve aki feldarabolta a feleségét a bélféregig mindent, hát el lehet képzelni. Mondjuk mielőtt a A hazaérkezett olyan esetlen és suta és béna volt az egész szituáció, hogy ilyen is csak én lehetek, hogy mosogatom a tányért nekem meg az jut eszembe, ill. azon puffogok, hogy mit vagy ilyen csendben, miket mondtál már két nappal ezelőtt facebookon,** és akkor most meg, hogy itt az alkalom semmit nem merünk, mint a 15 évesek esküszöm, sőt hogy fokozzuk a helyzetet, én még írni is alig tudok erről, nehezemre esik már ez az egész.
,Hogy jónak kell lennem, hogy erkölcsös akarok lenni, de időnként nehezemre esik, hogy én minek akarok tul. képpen az lenni, kinek tartozom én magyarázattal hát Istennek, oh wait, meg az anyámnak is, hogy én idáig azt gondoltam, hogy tudom racionálisan kezelni ezt az egész szituációt, illetve hogy racionálisan fogom kezelni ezt az egészet, de nem tudom, vagy talán nem is akarom már, nem tudok mit kezdeni ezekkel a romantikus illúzióimmal, amik sorra jövök rá, hogy kicsit sem realisztikusak, és ettől most bűntudatom van, sőt, mindentől bűntudatom van, kb még azért is, mert végre van egy fiú akitől nem akarok futva menekülni, és bizonyára az ágyamból se dobnám ki, és hogy én nem tudom a mindenféle vágyaimat nem tudom Isten iránti szeretetté alakítani mint az apácák, mondjuk én ezt nem vagyok teljes egészében hajlandó elhinni, hogy ilyen létezik, hogy én akkor most le akarok feküdni egy fiúval vagy szerelmes vagyok belé vagy nem tudom (ez hipotetikus, nem rólam van szó, hah) és akkor csak Jézusra meg a Szűz Máriára koncentrálok meg imádkozom egész nap, és akkor az érzéseim transzformálódni fognak? Az a baj, hogy most nem találom ezt a honlapot ahol apácák beszélnek a nemi vágyukról, de ott tényleg ilyeneket írtak.

Meg az is a baj, hogy én már most attól rettegek, hogy én majd jól megszeretem ezt a fiút, annak ellenére is hogy bálnának érzem magam hozzá képest, és akkor majd jobban fogom szeretni mint ő engem, már ha fog egyáltalán valaha, vagy én őt, de én nem akarok érzelmileg függeni, ill. ilyen nagyon nem. Mármint szerintem aki jobban szeret az mindig függ egy kicsit, vagy alárendelt, vagy nem is tudom, és én nem akarok ilyen lenni, nem akarok jobban akarni mindent mint a másik. Mondjuk azt se tudom, miért gondolom, hogy a  független az ideális, ugyan akkor nem tudom félretenni, hogy milyen gyarlónak ér butának érzem magam nonstop, nem akarok mérges lenni és nem akarok semmit érezni csak mert a teológus nem válaszol azonnal vagy mert nem ér rá mert amúgy persze én se válaszolok mindig, és mert valamiért azt képzelem, hogy nekem keménynek és ridegnek de minimum hűvösnek kell lennem, mint valami Jane Austen karakternek.
 Most meg még nem aggódom, de azért kezd kicsit idegesíteni, hogy kb 3 hét alatt semmi de semmi nem történik, a fiúcska szerintem* azt várja hogy én kezdeményezzek, wtf, komolyan, hol vannak a férfiak? Ja, amúgy a semmit értsük úgy, ahogy mondom, tényleg egymáshoz se érünk

És emellett még itt van a nyakamon a saját lelkiismeretem is, és anyám életvezetési tanácsai is, amikre apám is csak annyit reagál, hogy Adrikám, ne felejtsd el, anyád 50 éves (amúgy csak 49) és amiknek köszönhetően nem csak a saját de még anyám lelkiismeretével is meg kell küzdenem. Hogy az ember nem fekszik le csak úgy valakivel, és ugyan házasság előtt szexelni szabad, de a partnereinket ugye nem váltogatjuk mert az erkölcstelen, meg egyáltalán az élet az, és minden az és minden bűntudatot kelt bennem, és nem tudom, hogy miért kellene, hogy az anyám által kialakított értékrend valami szentírás legyen nekem, miért legyek boldogtalan, csak mert az anyám azt mondja, úgy a jó, miért rontsak el valamit, csak mert akkor állítólag erkölcsös leszek, és én azt gondolom, hogy nem tehetem meg magammal hogy elküldjem ezt a fiút, csak mert akkor már nem leszek elég tiszta és elég jó, ha ezt meg azt csinálok vele. És én ne merjek akarni se dolgokat, és ne legyenek vágyaim, mert akkor az rossz, ill. ezt így soha nem mondják nekem, de komolyan olyan buták, hogy nem érzékelik mit mondanak?

.

**de ezt sajnos nem írhatom meg mert szemérmes vagyok, akarom mondani anyám is olvas(hat)
*amúgy az a baj, h tényleg ezt várja, én nem láttam még ilyet,

Az meg már szinte romantikus, hogy a teológusfiúval egyforma ágyunk van.

disztingválj már kisfiam

mit gondol az a szülő aki ezt mondja a kb két éves (!!) gyerekének?

disztingálj, komolyan? nem tudom elég szignifikáns-e a differencia amit előidézel ezzel, barátocskám.

a szigetecske a másik oldalról.

kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni

Csak rinya.:
Nos a múlt pénteki randin több dolog is kiderült, mint mondjuk, hogy a katolikus fiúknak meg kell gyónni ha lefekszenek egy lánnyal (és arra jöttem rá, hogy engem kb nem az rettentene el, hogy ez bűn a Biblia/Isten szerint, hanem hogy ez meg kell gyónni=ell kell mondani a papnak, akit feltehetőleg úgyis ismer!! Mármint ha már kántor, akkor biztos ismerik. Amúgy nem tudom, minek aggódom ezen, én az egész elképzelést a gyónással kapcsolatban soha nem értettem, de ki vagyok én, hogy most elkezdjek vagdalkozni azzal, hogy ha én most elmondom a papnak az összes mocskos dolgom, akkor miért kéne kevéssé lelkifurdalásomnak lennie.

Annak ellenére, hogy semmi, komolyan semmi nem történt, már most azon rettegek, hogy mi van, ha megszeretem ezt a fiút, ő meg engem nem, vagy nem annyira, vagy ő szeret majd nagyon én meg kevéssé, és mindenhogy frászt hozza rám ez a szituáció, mint valami kapuzárási pánik kamaszváltozatban, mármint hiába rendes ez a fiú, ha rájön, hogy nem én vagyok a lány, ugyan úgy el fog küldeni, mintha nem lenne rendes, mintha mindenkivel ezt csinálná, és nekem ugyan úgy rossz lesz, mintha valami szívtipróval randiztam volna, vagy mit tudom én. És aztán még tegnap olyan szép és csöpögős dolgokat mondott nekem facebookon,(=végképp tinédzserré váltam, arról beszélek, mit beszéltem egy fiúval az interneten bazmeg)  hogy percekig hiperventilláltam azt se tudtam, hogy mit válaszoljak, és a legjobban az ijeszt meg, hogy abszolút őszintének tűnt, és egyébként is mit mond erre az ember, pláne még ha nem is bullshit az egész. Továbbá rájöttem, hogy nem szabad nem magabiztosnak látszanom, nem szabad elmondanom, hogy nem vagyok az, nem szabad senkinek tudni semmit, habár ha jobban meggondolom, akkor hazugság úgy az egész, de erre, hogy hazugság még úgyis visszatérek, ne aggódjatok, szóval nem szabad, mert amikor ilyenekről beszél nekem ez a fiú, vagy igazából akárki, akkor én ettől olyan fokon szomorú leszek, hogy az nem igaz, mert én nem tudok segíteni, miért nem, nem megy, tiszta érzelmi stressz az egész. Mint mondjuk tessék a legjobb barátnőm, aki gyakorlatilag nonstop szomorú, ill. lehet hogy nem, de nekem ez a benyomásom, vagy szorong, mert ronda, kövér, buta vagy nem nőies, és én egyiknek az ellenkezőjéről sem tudom meggyőzni, mert én vagyok a legjobb barátnője és elfogult, meg ugyanolyan ronda és egyáltalán nem tudom, hogy bárkinek sikerülhet-e ez, nem tudom, hogy hogyan javulhat ez meg. Ja meg az is, hogy én azt gondolom, hogy én vagyok a nem nőies, ő meg valami alfanő, az már külön csak fokozza a helyzetet.

A magabiztosság és kiegyensúlyozottság kérdésnek még nincs vége, soha nincs vége, de ez nem gondolom, hogy meglepetés,  viszont engem komolyan kicsit megijeszt, hogy kiegyensúlyozottabbnak érzem magam mióta járok templomba néha és nem tudom, hogy miért van az agyam hátsó traktusában vmi ilyen hülye sztereotípia hogy mindenki aki hívő, kellemetlen lábszárközépig érő szoknyát hord, szőrös a lába, és semmirőlnembeszélcsakazúrjézuról. Mert egyrészt persze ez nem is igaz, és tegnap a házasság hete beszélgetésen a lelkész felesége mondtha nekünk, hogy legyünk szépek, és fessük ki a szemünket meg a körmünket, mert miért lehetnénk nőiesek, és még csomó minden mást is mondott, de én csak szájtátva ültem 2 óráig, hogy micsoda karakán nő, keresztyén partiarc, így kell ezt csinálni. Szóval én most nem akarok hosszasan beszélni a vallásról, sem nem arról, hogy én titkon rettenetesen szeretem hallgatni a lelkészt, mert most nem ez az igazán fontos, hanem, hogy én magamtól akarok magabiztos lenni és kiegyensúlyozott és boldog is talán. Nem azért, mert hallgatom a lelkészt, és nem  azért mert egy fiú azt mondja hogy szép a hajam, bár ez a gondolatmenet gondolom, ott megbukik hogy megyek mindenféle városok után,mert az szép és jó és izgi, és csinálok fényképet mert ettől meg instant vigyor ül az arcomra, semmi logika nincs ebben. Csak hát, mi van ha ez az egész a teológussal esetlegesen igen gyorsan múlandó, nem akarok egy cérnaszálon függeni, vagy egyetlen ember véleményétől, nem akarok senkijétől, egyétől se sokétól, csak én akarok lenni egyedül, magamnak.

böjt,

avagy most kiderült, hogy a teológus 40 napig még tuti nem fog megerőszakolni  hozzám érni, mert most böjt van.

huhúú rájöttem, hogy lehet mégiscsak módosítani a képméretet html-ben! (=primitív de feljődőképes)

vidék

1.szegény bácsi biztos mérges volt, hogy mindenki (köztük én is persze) végigtrappolt a csodásan havas stégjén, amire egy csodásan jeges lépcső vezetett

2.nos ez a szigetecske, ami igazából csak félig szigetecske, gyermekkorom egyik kedvenc helye, jó, még most is az egyik kedvenc helyem, és mindig azt képzeltem, hogy egyszer vmi fiúval majd romantikus nyáresti borozást tartunk ott, de ez még nem jött be

3.értelmetlen kép, csak kiélem a geometirára való kényszerem

4. szép hó

továbbá rendkívül haragszom a flickr-re, egyrészt, mert szánalmasan lassú, jó, kell nekem a létező legnagyobb felbontást használni, másrtészt meg mert most fizettetni akarnak velem $6.95-t, igaz, hogy negyedévente, és végülis nem sok pénz, de csak mert sok a képem, na már. 

és harmadrészt, megváltozik a képek színe! wtf.

a további örömhír pedig, hogy megvan a blog történetében az eddigi egyik legviccesebb keresőkifejezés:

hol lehet összefutni Alexander Skarsgarddal

barátocskám, ha én azt tudnám, nem itt blogolnék, elhiheted nekem.

A lakótársam olyan szép salátát tud csinálni, nem is tudom miért nem leszek gasztrofotós lesz szakács.

ó, hát szeretni a hazám, na azt én is szeretném.

na meg ugye facebookon ez a 78 közös ismerősünk van, de még életemben nem láttalak jelenség.

nagyon remélem,

hogy az csak véletlen, hogy a kommentelőim szinte pontosan olyan nevűek mint a közeli baráti köröm bizonyos tagjai, és nem olvastok mind titkon?

én vagyok az utolsó ember a földön, aki nem tujda, mi az a gangnam style meg superbowl, én szóltam.

miért van az

hogy ha eszem, undorítónak érzem magam, ha meg nem eszem rossz kedvem van és undorítónak érzem magam.

nekem semmi sem jó

BP még mindig elég csinos, én azt mondom

Nos a teológusfiúról kiderült, hogy nem is hobbi teológus, hanem egészen komolyan teológus, habár nem készül papnak, úgy mint a legjobb barátja, akit majdnem ugyan úgy hívnak, mint engem. Szóval ez a papnövendék egyrészt kifejezetten kedves, másrészt pofátlanul jó illatú, nem is értem miért megy papnak az ilyen. Ja ezt onnan tudom, hogy jó illatú, hogy a második randink hol végződhetett volna máshol mint egy templomban(nem, nem házasodtunk össze:D), ahol a fiúcska kántor, tehát nem csak hogy ülhet az egyetlen (!!!)villanymelegítő mellett a templomban, de igazából tud orgonálni és énekelni szépen, bár nekem az a benyomásom, hogy mindenkinek akinek bármilyen egyházhoz köze van tud vagy énekelni vagy valamilyen hangszeren csodásan játszani. Mondjuk az egész templomos szituáció viszonylag esetlen volt, megérkeztek a fiú barátai, hosszú sutyorgás amiből nem hallottam semmit rendesen, csak fojtott hangon annyit többször, hogy hívő??? értem én barátocskám, papnövendék létedre mit kérdezhetnél, ha nem ezt, de talán ne rögtön az után már, hogy mi a nevem. Nem értem egyébként, a vallás sosem jó beszélgető téma, de hívő/vallásos körökben mintha az emberek hipergátlástalanok lennének ebben a kérdésben, mintha evidens lenne erről kérdezni, mert ha nem hiszed el, hogy van Isten, esetlegesen benne az ostyában nem máshol, akkor már rögtön más ember vagy, de minimum máshogy kell szemlélni, és biztos erkölcstelen is vagy, mint mindenki aki nem abban hisz, amiben te.

De nem is erről akartam írni, meg talán nem is arról, hogy mennyire felbosszantottam magam a misén, és nem  azért, mert mise, vagy mert annyira elvetem a vallást, hanem olyan rossz volt a prédikáció, hogy egészen meglepődtem.  Teljesen inkoherens, kicsit sem az igerészlethez kapcsolódó, tudom, tudom, a katolikusoknál nem olyan szigorúan az igéről szól, vagy ahhoz kapcsolódik a mise, de ebben ilyenek voltak, hogy csillagnézés, meg nyugodt élet, mely során van időnk élvezni az élet örömeit (haha, cölibátus), meg még csomó más viszonylag random gondolat, egészen rosszul hangosítva, igazából nem is tudom, hogy tud erre bárki teljesen koncentrálni és még komolyan is venni, olyan hideg volt és olyan rosszul lehetett hallani, nekem meg olyan földhöz ragadt problémáim vannak hogy az nevetséges. És azóta azon gondolkodom, hogy milyen megalázó ha átlátszó a gyóntató fülke függönye hogy mi van, ha egy sorozatgyilkos vagy körözött bűnöző vagy a Hoffm elmegy gyónni, és valami olyan információ birtokába kerül, amit igazából jelentenie kellene a rendőrségen, de ugye a papok ezt nem mondhatják el senkinek.

Ma meg amúgy is rossz kedvem van, részben mert már megint nem csináltam semmit, részben meg mert lemondta a fiú a mozit, ami normáliséknál bizonyára nem ad túl nagy csüggedésre okot, de tudjuk már mind, hogy milyen nevetségesen hullámzó a kedélyem, és én már nem is tudom, hogy mit akarok. Már azon kívül persze, hogy valaki szedje ki az edényeket a mosogatógépből, és a borsószemeket a lefolyóból. Hirtelen egy rakás keserűség és méreg lett bennem, és megint olyan velem nem csinálhatja ezt senki érzésem lett, velem nem lehet kekeckedni, persze kiderült, hogy nem direkt volt, hanem valami nyelvóra miatt, de akkor is, akkor sem, akármennyire is szuperkedves ez a fiú, teát vesz nekem magától, egy percen belül válaszol az sms-emre (komolyan), meg illedelmes, és jó illatú, és csomó mindent kérdez, (a jogász nem kérdezett), és szép a kabátja, meg minden ruhadarabja, megkérdezi, hogy ebédeltem-e rendesen, és megdicséri a körömlakkom, és mindig olyan ártatlanul kérdezi, hogy komolyan?. De én akkor sem tudom, akkor sem akarok érzelmileg függeni másoktól, és nem akarom hagyni, hogy ennyire egy fiú befolyásolja a hangulatom, és ma arra is rájöttem, hogy nekem vissza kell mennem a pszichológushoz,mert csak mert az utóbbi két napban nem volt egyszer sem nevetségesen rossz kedvem(kivéve most, persze), ettől még nem javultam meg, és ugyan úgy szorongok hülyeségeken, mint mondjuk, hogy nem lesz belőlem semmi, mert most nevetségesen elrontottam a felvételi tesztet, ilyen butának nem tudom, mikor éreztem magam. Ja de, az egyetemen, nonstop.

Szóval lényegében az a baj, hogy nekem semmi se jó. Ha nincs fiú, hisztizek, hogy nincs fiú, most meg itt van ez a fiú, akire a barátnőim azt mondták, hogy egész tetszetős, szóval még azt se hozhatom fel indoknak, hogy klottgatyában jár, és undorító. De azért persze van mindenféle nevetséges problémám, hogy legyek valakivel akivel csak szinkronizált filmet lehet nézni, és nem tudja, mi az, hogy 9gag, Coldplay, Muse, Elementary, Mentalista, és hasonló alapművek? Jó, tudom, tudom, tudom orgonázni, meg zsoltárokat énekelni. És lefordítja nekem mi van írva a bazilikára. És nem akar szűzen házasodni. De azért no.

Inkább fogjuk az egész hisztimet arra, hogy ma itthon szomorkodtam egész délután csíkos pulóverben és kockás pizsamanadrágban, és pont annyira nem voltam produktív, mint rendesen, amitől persze most frusztrált is vagyok.

néha azt gondolom, hogy lehet, valami átok ül rajtam, és ezért nem jutok két randinál tovább egy fiúval se.

oh, wait, ez nem egészen felel meg a bibliai tanoknak, akkor biztos csak nem vagyok kompatibilis egy fiúval sem. (=ez van eleve elrendelve.)

 ezen röhögök napok óta.