csak rinya

Nem elég, hogy még mindig  egy Bovaryné vagyok, ill. én vagyok Bovaryné (=álomvilágban élek), továbbá nem hogy nem valósak a problémáim, részben még virtuálisak. De aggodalomra semmi ok, itt nincs vége,mondom tovább.
Mert én 22 éves vagyok, és rájöttem, hogy nekem egyáltalán nem kellene online társkeresésbe bonyolódnom, mert mindenféle képzeteim vannak mindenféle fiúkról, akik írnak nekem, a többségük persze vagy nem elég izgi, vagy még nem annyira alpári ahhoz, hogy megírjam, de akkor most itt van ez a kedves fiú, és most a randi előtt fél nappal tudatosult bennem, hogy ez egy igazi fiú hogy 10-es skálán nem is 7/8-as hanem inkább csak 6/7*, és ettől most tisztára csalódott vagyok, világos, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok a kinézetnek, ezzel ne jöjjön itt nekem senki, én is tudom, annak ellenére, hogy nem vagyok kifejezetten, vagyis inkább semennyire szupermodell, és nem tudom, hogy miért van ez már megint, hogy már most tudom, hogy nem akarom, hogy ez a fiú hozzámérjen, vagy egyáltalán bármit is csináljon, mint mondjuk közel álljon hozzám, meg ilyesmi.
A legnagyobb baj meg az, hogy én pontosan érzékelem, hogy ez mennyire abnormális, és egyszerűen nem tudom, hogy oldjam meg, hogy ne lépjek le idő előtt, hogy ne találjak valami kifogást, hogy ne idealizáljam az összes fiút, és aztán legyek halálosan csalódott, nem tudom, nem tudom.
Meg ez is, hogy ez a fiú tényleg normálisnak tűnik, és már ezzel kapcsolatban is összeesküvés elméleteket gyártok, hogy biztos büdös a lába, a szája vagy bármije, vagy elviselhetetlen valamiért, vagy impotens, vagy bármi, akármi, valami tuti van, amiért nincs senkije, valami rettenetes ok kell legyen, amiért ennyire alább adja, hogy pont velem akar randizni.
Rettenetes továbbá anyám is, aki nem elég, hogy folyamatosan erről kérdezget, mert ha már elég hülye voltam ahhoz, hogy olyan hatásvadász kijelentéseket tegyek, hogy randira hívott egy jogász fiú (visszagondolva fogalmam sincs miért kellett hozzátennem, hogy jogász, főleg, hogy nem is igazán lényeges a foglalkozása, amíg nem ír valami olyat, hogy muszály, de anyámnak és apámnak meg mindenkinek ez a catch, hogy jogász, ah, végre megjött az eszed, gyermekem.).ja mert nem elég, hogy randira hívtak, még jogász is, kedves is, és még dicsekszem is vele, igyam meg a levét jól. Ugyanis nem csak, hogy kérdezget, még ilyenekkel is terrorizál, hogy ha valakivel együtt élek majd, és ezt fogom csinálni, gondolni, akkor biztos, hogy otthagynak abban a szekundumban, és hogy ha valakivel együtt akarok lenni, ezt így meg úgy kéne csinálnom, és a jogász fiú mit fog szólni, és a férfiak ezt meg azt szeretik,  nem érdekel apám mit szeret,de én nem akarok az a lány lenni aki egész nap csak szendvicseket csinál, és ablakot pucol, mert a férje túl himsoviniszta  ahhoz, hogy bármit is tegyen,
 és akkor tessék, tényleg ott vagyok teljesen részegen, és azon sírok, hogy ha ezt a jogász fiú tudná, biztos nem hívna randira, vagy egyáltalán, ha tudná, hogy miket csináltam és mondtam már részegen fiúknak meg mindenkinek, (ezek amúgy nem nagyon erkölcstelen dolgok, csak túlságosan felfújom őket) vagy hogy erről vagy arról mit gondolok, és hogy pszichológus nénihez kell járnom, mert fél évig gyakorlatilag csak akkor szóltam emberekhez amikor feltétlen szükséges volt, mert egyszerűen rettegtem tőlük, és hogy most is meg mindig is mennyire szorongok mennyi mindentől, de azért gondolkodás nélkül itt hagyok bármikor mindenkit és elmegyek a világ végére, és ha tudna rólam még mindenféle dolgot amiket inkább soha nem tudjon, mert akkor biztos nem fog nem hogy szeretni, de kedvelni se, és ilyeneken kell gondolkodnom komolyan, hogy ezért meg azért soha nem fog senki szeretni, és ha én most ezt vagy azt csinálom, akkor nem kellek majd senkinek,


*az ilyen típusú skálázásra csak a szocos múltam tudom magyarázatul felhozni