néha olyan érzésem van, mintha Magyarország sok különálló világból állna, és mintha ezek a világok olyan távol, fényévekre lennének egymástól, talán mintha nem is lenne közük egymáshoz, mintha csak elszenvednék, hogy Magyarországot alkotnák.
mert ma, amikor mentem az Arany János utcán, minden olyan másnak tűnt, annyival szebbnek és érdekesebbnek, mintha az embernek az élete is annyival érdekesebb és nyitottabb lenne ha a Szabadság téren ül, mintha a Borároson. és mintha az emberek is mások lennének, máshonnan jönnének, máshogy nőttek volna fel, vagy nem is tudom, mintha egyszerűen nem is annak a Magyarországnak a polgárai lennének, ahol vannak, akik havi 10ezer vagy még kevesebb egyfőre eső jövedelemből élnek és ahol a lakosság 30%-a vagy hogy hosszú ideje tartó szegénységben, sőt talán a szegénységi küszöbb alatt élnek, mintha más bolygón élnének, mintha az arcukra lenne írva, hogy tudomásom sincs az egészről, nem tudok róla semmit és nem is akarok
és én milyen jogon hiszem azt, hogy a szerencsés maradék tagja lehetek?
én belefáradtam ebbe, kedves Magyarország.