5 órája van rendes internetem, ebből 30 percet töltöttem híradó nézéssel (különböző csatornákon!), és pontosan 29 perce undorodom a tévétől, pontosan 29 perce akarok még kevésbé itt lakni Magyarországon.
mi történik velem.

Hogyan járjunk egyetemre Angliában

Annalight hogyan legyünk egyetemisták posztja klasszikus, és mivel most van jelentkezési szezon, megcsinálom a saját változatomat, Angliával kapcsolatban, remélem hasznára válik valakinek, és nem lesz túl sok tévedésem.

A jelentkezés

Hogyan válasszunk egyetemet?

A Times ranglistája, és a Guardiané,* nagyon jó, a szakok tárgyanként vannak csoportosítva, így könnyű megtalálni azt az egyetemet, ahol van olyan szak ahova szeretnénk jelentkezni. További nagyon hasznos oldal a whatuni, itt szakonként lehet véleményeket keresni minden egyetemről. Hogy mi alapján válasszuk az egyetemet, erre nem érdemes túl részletes tanácsot adnom, mindenki döntse el, hogy mik a fontosak számára, mennyi pénze van tandíjra és megélhetésre, és hogy városban vagy vidéken akar élni. Szerintem a legfontosabb, hogy válasszuk a számunkra megfelelő kurzust.

Én úgy döntöttem, hogy Londonba szerettem volna menni, mert ott él az unokatestvérem (habár vidéken sokkal olcsóbb lenne) és egy másik barátnőm is itt lakott akkor. (Ez nem racionális döntés, persze, igazából Edinburghba akartam menni, de az nagyon sokba került) A SOAS-ra nem jelentkeztem, mert habár tetszett, nem akartam egy olyan egyetemre járni, ami szinte teljesen, minden tanszéken az Ázsiai kultúrára fókuszál. Így a Goldsmithsre jelentkeztem, és a UCL-re. 

*mindenki kímélje meg magát attól, hogy eldönti, hogy ő a top 5-be akar bekerülni, és csak azért is oda jelentkezik, attól függetlenül, hogy számára/érdeklődésének megfelelő-e az adott szak

Hogyan jelentkezzünk az egyetemre? 

Az egyetem honlapján keresztül, mesterszakon nem kell a UCAS-t használni. Itt leírják, hogy milyen dokumentumokat kérnek, ezek ugyan azok mint Magyarországon, diploma, és kreditigazolások, ezeket mindenki megkapja angolul a diplomával együtt. Ha nem, és a neptunról nyomtatjátok ki, akkor le kell pecsételtetni (hitelesítés) a TO-s nénivel, vagy egy ügyvéddel. Csatolni kell még két vagy három ajánlólevelet és egy motivációs levelet is. 

Ezután van egy rövid telefonos interjú, ez nem túl nehéz, olvassuk át a motivációs levelünket, és a szakdolgozatunkat mert ezekről kérdeznek majd főleg. Hasznos készülni valamilyen kérdéssel is az interjúztatónak, hogy ne tűnjünk érdektelennek.

Ki írja az ajánlólevelet? 

Szerintem ez nem túl fontos, nekem az angol tanárom írta, és egy régi angol tanárom középiskolából. Ez lehet, hogy nem túl etikus, de soha nem néznek utána a referenciáknak. Igazából bárki lehet, aki nem rokon, vagy barát. A lényeges az, hogy pozitív legyen, és a tanár is segítőkész. Hallottam olyanról, hogy valaki bement egy oktatójához, és mivel ő nem tudott sem angolul, és nem tudta azt sem, hogy milyen egy ajánlólevél, azt mondta, hogy írja meg magának, ő pedig majd aláírja. Ez csak akkor járható út, ha a jelentkező jól tud angolul, és tudja, hogy miylen egy ilyen levél, miről kell szóljon, és mi a fontos. Külfödi továbbtanulással foglalkozó irodáknál szerintem nem érdemes segítséget kérni, nagyon lassúak, és tapasztalataim szerint körülményesek is. 

Hogyan írjunk jó motivációs levelet? 

(Ezt van amikor cover letter, van amikor statement of purpose, a lényeg  nagyjából ugyan az)

Erről nagyon sokat lehetne beszélni, és beszélnek is az interneten erről végeláthatatlanul, ezt midnenképp guglizzuk. Én egy Write it right című könyvet használtam, ebben nagyon jól kitérnek arra, hogyan építsük fel, milyen mondatszerkezetet használjunk, mire fókuszáljunk. Az összes honlapra odabiggyesztik, hogy "demonstrated interest in  the field", talán ez a kulcsa a dolognak. Hogy ne azt mondjuk, hogy engem nagyon érdekelnek a kiscicák, hanem hogy mindenféle tevékenységünkről írjunk, amik azt bizonyítják, hogy nagyon érdekesnek találjuk a kiscicákat. 

Úgy ne üljünk le írni, hogy fogalmunk nincs miről fogunk írni, mert úgy rettenetes foghúzás lesz az egész. Azt se csináljuk, amit én, hogy az utolsó percre hagyjuk,  és egy óra alatt gépeljük le az egészet. (Mondjuk ekkora már tudtam, hogy mit akarok mondani.)

Mikor jelentkezzünk? 

Mihamarabb, ez kulcsfontottságú, mert jelentkezési sorrendben vesznek fel mindenkit, és sok helyen azért utasítják el az embereket, mert már megtelt. 

innen

Milyen "szakmai tapasztalatra" van szükségem ahhoz, hogy felvegyenek? Hogyan bizonyítsam az érdeklődésem? 

Nincs tapasztalatom, mit tegyek?

A tapasztalat nekem nagy pánikforrás volt, bármi lehet, olvasmányélmény, vagy szakdolgozat is. Angliába úgy jelentkezzünk mesterszakra (ill. bárhova külföldre), hogy tudjuk mit csinálunk, egyrészt mert rövid, másrészt mert drága, nincs idő céltalankodásra. 

Angliában sokkal elterjedtebb az önkénteskedés szerintem, és mindenki részt vesz valamilyen tevékenyésgben a tanulmányai mellett, ha még van időnk, gondolkodjunk előre, és tegyük mi is ezt. Egyébként hozzá kell tennem, hogy én 23 voltam amikor elkezdtem, a második legfiatalabb az egész szakon, sokan 25-26 vagy mégtöbb évesek voltak, senki nincs semmiről elkésve. 

Hogyan jelentkezzek diákhitelre? Milyen ösztöndíjak vannak?

Ez egyetemenként és szakonként változik, művészeti ösztöndíjat többen kapnak mint a többi faját, ezekre nagyon korán kell jelentkezni, esetlegesen hamarabb is, mint a szakra, már október-november körül érdemes tájékozódni.

Diákhitel a mesterszakra nincs, kivéve ha brit polgárok vagyunk, vagy több éve életvitelszerűen, nem tanulás céljából ott élünk. Az egyik volt évfolyamtársam úgy csinálta, hogy minden családtagja felvette a diákhitel 2.-t, ami szabadon felhasználható.

Milyen nyelvvizsgára van szükségem? Melyiket érdemes?

Általában a TOEFL, az IELTS vagy a Cambridge az elfogadott, kicsit magasabbak a pontok, mint az alapszakhoz. A legtöbb egyetemnél van kitétel, hogy milyen régi lehet a vizsga, erre figyeljünk!

Diákélet, és hasonlók 

Hol lakjunk?Mikor költözzünk? 

Szerintem magánszálláson, ez sokkal olcsóbb, mint a kollégium. Arra figyeljünk, hogy csak az egyetem kollégiumaiból lehet kiköltözni év közben, azokból viszont nem, amik "intercollegiate" rendszerben vannak, tehát a University of London által fenntartottak, és több egyetem diákjai élnek ott. Magyar főbérlőtől (aki az angol tulajdonostól bérli), másodkézből igyekezzünk nem szobát bérelni, ezekről sokszor vannak rémhírek, és egyáltalán, kockázatos. Lakáskeresésre szánjunk több hetet, potenciálisan utazzunk oda nyáron, és keressünk akkor, júliusban és auguasztusban sokkal jobbak a lehetőségek. (Ezek evidenciák, részletesebben érdemes a facebook csoportokban, főleg a diákcsoportokban tájékozódni.) 

Nyelvi nehézségeim vannak, mit tegyek?

Konzultáljunk az előadóval, vagy a szakfelelőssel, általában vannak nyelvi kurzusok. Nekem egyébként az a benyomásom, hogy szinte senkivel nem fordul elő ilyesmi akiket ismerek.

Hány kötelező tárgy van? Hogyan épül fel a szak? 

Egy félévben csak két kötelező tárgy van, de senki ne gondolja azt, hogy emiatt unatkozni fog. (Ez minden szakon így van, nem csak az antropológián). Egy tárgy egy egy órás előadásból, és egy másfél órás szemináriumból áll, és általában még van egy "reading group" is, ahol további kapcsolódó olvasmányokról beszélünk. Egy tárgy 30 kredit, egy félévben 60-at kell teljesíteni, viszont a választhatóknál úgy van, hogy vannak 15 kreditesek, amik vagy két hetente, vagy csak a félév felében vannak, így fel lehet többet is venni. 

Minden héten van tanszéki szeminárium is, ez két órás, az első órában egy másik egyetemről jövő előadó beszél a munkájáról, a másodikban pedig egy itteni, vagy egy PHD hallgató.  Egyébként az összes meghírdetett órára be lehet járni, az egyik választható lehet egy másik karról, vagy másik egyetemről, de ehhez engedélyt kell kérni, vagy az oktatónál jelentkezni. 

A University of London (részei a King's College, UCL, Birkbeck, LBS, Royal Holloway, SOAS, Queen Mary, LSE és a Goldsmiths) egy nagyon jó dolog olyan szempontból, hogy az összes egyetem óráira és tanszéki előadásaira el lehet menni, és ezek sokszor nagyon érdekesek, ugyanakkor sokszor ütköznek, ill. nagyon messze vannak, ami nehezíti, de ha hetente néhányszor sikerül élni a lehetőséggel, akkor az már nagyon jó. A SOAS-on és a UCL-en voltam többször is ilyen előadásokon, ezen kívül csak a LSE-n van antropológia. 

Antropológia

Lehet a mesterszak mellett diák munkát vállalni?

Erre nem tudok objektív választ adni, csak a véleményemet, de elvileg lehet, gyakorlatilag nem tudom, hogy érdemes-e, ill. szinte mindig csak azok szoktak, akik "part time" járnak. Ez a mesterszak kb. heti 4 napos elfoglaltság legalább, ha az olvasással töltött időt is beleszámolom, akkor még több, és mivel hogy már van egy diplománk, szerintem nem kifizetődő valami olyasmivel tölteni az időt, ami nem a karrierépítésünket szolgálja. (Egyébként tudom, hogy ezzel a kijelentéssel nem vagyok teljes mértékben realisztikus, meg az élet nem így megy, hogy ez a munka nem építi a karrierem, nem vállalom el). 

Dolgok, amiket vegyünk figyelembe: én csak az antropológiaával kapcsolatos karrierekről tudok érdemben, és annyit biztosan mondhatok, hogy Londonban ez az egész, hogy antorpológia, meg civil szféra, alapítványok, non-profit szervezet, charity sector akármicsoda sokkal nagyobb biznisz, mint Magyarországon. Millió szervezet van, akik mindenféle dolgokra specializálódnak, sokkal több lehetőség mint Budapesten (képzeljünk el sokkal többet, mint Bp-en, és kétszerezzük meg), szerintem az ilyen lehetőségeket kár lenne elmulasztani. A legjobb, legismertebb és leggyakrabban frissülő oldalak állások meg gyakorlatok felfedezésére a Guardian charity sector jobs (most látom, hogy itt képzéseket is lehet keresni), a Charity job és az Idealist (az utóbbi kettőn van nagyon sok önkéntes pozíció is, mind Európában, mind Afrikában és Ázsiában). 

Milyenek a vizsgák?

Nekünk csak 7000 szavas esszéket kellett beadni, és a szakdolgozatot, szóbeli vizsgák nem voltak. 

Az esszéket online kell feltölteni, és a tanárook egy százas skálán pontozzák, és írnak hozzá megjegyzéseket. 70 felett vannak az ötösnek megfelelő pontszámok, de nyolcvannál többet állítólag szinte soha senki nem kap.

Milyen a módszertani kurzus? Antropológus leszek-e a mesterszak után?

Nem, és igen. Antropológia mesterszakkal kaphatunk állást, mint alkalmazott antropológus (mindenféle szervezeteknél, cégeknél), de ahhoz, hogy valaki egyetemi oktató/kutató legyen, doktorálni kell.

A módszertani kurzusra azért akarok kitérni egy pillanatra, mert mindig ez a legnehezebb, és egyben a legfontosabb is, ha az ember tényleg antropológus akar lenni. Annyit mondhatok, ettől az egy kurzustól még senki nem lett profi. Kb 10 fős csoportokra vannak osztva az emberek, amik az előadások után vannak megtartva, és minden csoport saját maga kitalál egy projektet, és elvégzi a terepmunkát. A miénk szerencsére nagyon izgalmas volt, és most egy csoportos publikációt írunk róla, viszont mindezek mellett ragadjatok meg minden alkalmat, hogy a módszertanról halljatok és olvassatok, vegyetek részt az összes terepgyakorlaton és szemináriumon, menjetek el az NVivo workshopra, mert ezek nagyon hasznos dolgok, és borzasztóan megkönnyítik az ember életét.

További félig egyértelmű tanácsok: 

Jó, nem annyira, inkább  csak praktikus dolgok, amiket kövessünk, hogy könnyen jó jegyet kapjunk, és nekem nem mind jutott eszembe azonnal.

• Vásároljunk egy nyomtatót az év elején. Ez kb 60 fontért beszerezhető az amazonról, ebayről vagy gumtreeről, ennyi pénzt kb 2 hónap alatt elkölthető nyomtatásra.
• Könyveket csak az Abebooks-ról vegyünk, itt fityingekért lehet bármit beszerezni
• Olvassuk el az olvasmányokat, minden órára legalább egyet, ez nagyon megkönnyíti az esszéírást.
• Mindig konzultáljunk a tanárral az esszé témánkat illetően, és mindig legyünk nagyon lényegretörőek. 
• Talán borzasztóan evidens, de nagyon fontos, hogy tudjunk rendesen betűzni angolul, vagy ha nem, akkor tudjuk leírni az összes szerző nevét. 
• A szótárgép idejétmúlt, idétlen, de rendkívül hasznos lehet
• Szótárat teljesen felesleges vinni, aminek viszont mindenképp hasznát vesszük majd: könyv az esszéírásról, online szinonímaszótár, Student phrasebook, ezutóbbit legjobb ha fejből megtanuljuk, főleg ha PhD babérokra törünk, bármilyen tárgyból. Esküszöm, ez a legjobb könyv C1-C2-es szinten szókincset illetően, egyetemi környezetben.
• Gondosan tanulmányozzuk át a könyvecskét, amit az év elején adnak, ezekben megtalálhatók a határidők, információ a választható tárgyakról, esszékről, és ami a legfontosabb, a szakdolgozatról. 

Nos, több dolog nem jut eszembe, remélem így is hasznos lesz, legalább egy kicsit. Tudom, hogy néhány fiatalabb olvasóm biztos hogy van, ti jelentkezzetek Angliába, vagy bárhova külföldre tanulni! Okosodjatok, és senki ne felejtse el, hogy bárhova is költözik, nem ragadt ott örökre, rendben van elrontani dolgokat és odaégetni a húslevest, az új országot pedig nem kell (azonnal) szeretni, nem a szép városért megyünk oda, hanem a tapasztalatokért, új barátokért, és hogy végülis tanuljunk valamit.

about a boy

azt mondtam-e már, hogy a fiúm olyan, hogy ha éjszaka felébredek pisilni, akkor ő addig felrázza a párnámat, és megigazítja a takarómat?

én tegnap elfelejtettem, hogy van olyan, hogy négyes metró

Ugyanis az volt, hogy a Mammutból elgyalogoltam mindenféle kerülőutakon a Batthyány-ra, ahol felszálltam nagy naivan a 47-esre ami lerakott a Gellért téren, mert valami baleset volt, és a villamos nem megy tovább, meg egyáltalán, semmi nem ment tovább. A BKV alkalmazott meg addig hadonászott, hogy ott a pótlóbusz, hogy nekem teljesen kiment a fejemből, hogy emberek, metró!!?? (Mondjuk nem is értem, miért nem mondta a jónépnek, mindenki, ill. az aranyseggű budaiak (=én) visítoztak, hogy fel kell szállniuk a hetes buszra ).

És egyáltalán, ha már a kicsit nevetséges lépéseimnél tartunk, valamelyik nap, amikor az unokatestvéremmel szálltunk le a buszról, valahogy mindketten megköszöntük a buszvezetőnek, hogy kinyitotta az ajtót. Kinyitotta az ajtót.

Ezek rémesen apró dolgok, amiket jövő hétre biztosan el fogok felejteni, de miért nem beszél senki arról, hogy milyen érzés külföldről hazaköltözni? Mármint tudom én, hogy nem olyan egy évre elköltözni, mintha 20 évig egy másik kontinensen éltem volna, és elfelejtettem volna, hogy van magyarul az, hogy vonatkocsi, vagy rakott kel, vagy mit tudom én, de ettől még, akárhova is költözik az ember, apró és furcsa új szokásai lesznek, amiket csak akkor vesz észre, ha el kell onnan menni. És ez az egész nagyon érdekes nekem, nagyon érdekes, hogy én máshogy tudok borsófőzeléket főzni mint az anyukám, és nem teszek a teámba citromot, és a kedvencem a vaníliás joghurt eperrel.
Mert most, hogy hazajöttem, ugyan úgy el akarok hozni egy kicsi Londont, ahogy el akartam vinni egy kicsi Budapestet, a kedvenc teámat és sajtomat, és a műanyag fakanalat, és egyáltalán, miért mindenki csak arról beszél, hogy ha külföldre költözünk, vigyünk elég antibiotikumot görcsoldót, mert mi van, ha nem sikerül pont olyat venni?

Semmi nem ugyan olyan, mint volt, én sem vagyok ugyan olyan mint voltam, megváltoztam én is, és a villamosközlekedés itt Budán, az élet ment tovább, a barátaim eljegyződnek meg lediplomáznak meg külföldre költöznek, és mások lesznek a kapcsolataim is, és minden olyan más. Egy kicsit újrakezdés ez, és én még mindig úgy érzem, hogy csak lebegek, nem tudom igazán, hogy mit csinálok és hogy csinálom, és ez félelmetes. Itthon, otthon mindennek olyan ismertnek kellene lennie, de így egyszerre nem az, és egyáltalán nem. Külföldön nem ismer senki, ott bármit szabad, itt pedig mindenhol figyelő szemek, kivéve, hogy ha jobban meggondolom, nincsenek semmilyen szemek, nincs senki, annyi minden megváltozott, ugyan olyan egyedül vagyok, csak ez más típusú egyedüllét.

remélem, az hogy mennyire idegesít amikor tinédzserek együttalvós képeket posztolnak instagramra nem annak az előjele, hogy én is valami hipokrita szuperidegesítő KDMP tag leszek 5 éven belül.

#bezzegazénidőmben ribinek tartottuk az ilyeneket* 
igazából csak irigy vagyok




*de a fiút miért nem?

HP

Nem, nem a számítógép, hanem a Harry Potter Stúdiók!

Igazából még október elején voltam, csak sosem jutottam oda, hogy posztoljam is a képeket, pedig azt hiszem, hogy ez volt az egyik legkedvencebb londoni kalandom. Odajutni nagyon egyszerű, Euston állomásról megy vonat is, inkább ezt haszáljátok, az Overground csigalassú.

Ez a bejárat, ez akkor készült amikor kijöttem, egyébként nagyon hosszú sor volt.

Ahogy belép a látogató, rögtön a nagyterembe jut (a legelső képen van a kivilágított bejárat), azt hiszem ez volt a kedvenc részem. A terem valójában kiábrándítóan kicsi (ahogy az összes többi részlet is), és annyira nem is értem, hogy mi ez a terem, ha a terem jeleneteket elvileg Oxfordban vették fel? Viszont imádom a kiállított jelmezeket és díszleteket, és az étkészletek! És hogy minden olyan réginek látszik!

Harry Potter hálószobája! Itt vagy  5 percig kellett sorba állni, hogy megcsináljam ezt a két képet, de megérte, mert annyira kicsik és cukik ezek az ágyak. Eredetileg 12 évesekre méretezték, (mivel ennyi idősek voltak a szereplők amikor elkezdték forgatni a filmeket) de aztán ezeket használták végig.

A Griffendél ház klubhelyisége, az idegenvezető (a magnón) külön kitér arra, hogy milyen részletesen megtervezték a díszleteket, és tényleg, gyümölcsök vannak a tálban és megfelelően kopott a kanapé és a bársonypárna.

Ez Weasly-ék második háza (vagyis díszlete, az első leég a film szerint), és itt is, részletek! A mozgó vasaló és horgolótű!

Piton terme, imádtam a kiállított üvegeket, amikben mindenféle "tetemek" meg állati részek vannak. Az egyik legjobb rész az egész kiállításban a jelmezek szerintem,  bár ezekről nem csináltam sok fotót. 

újra nyafogok

Megint blogolok, de hogy minek, azt nem tudom, úgyis klisé.

 2015 lett időközben, de még 2014-ben az volt, hogy a fiúm megtalálta a blogomat, és elolvasta, és összevesztünk, én sírtam, aztán dühös voltam, aztán nem tudtam igazán, hogy mit csináljak,  úgyhogy inkább bezártam az egészet, bezártam a blogot és gondolkodtam azon, hogy folytatódhat, hogy lehet-e ez így tovább. Mert ha én nem írhatom ezt tovább nyilvánosan, akkor talán egyáltalán nem akarom, habár olyat biztosan nem tudok írni, ami soha senkinek nem lesz bosszantó/bántó/akármicsoda .

És mivel most az évértékelő bejegyzés kimaradt, sőt az alkalom is, hogy arról rinyáljak, hogy idén legalább nem egyedül, de már éjfél előtt elaludtam, majd 12 előtt 5 perccel ébredtem fel, muszáj valamiket ide biggyesztenem az magamnak utókornak. és kárpótolnom magam ezzel a klisé tumblr-ről csórt képpel

3 dolog amit idén tanultam, és nem akarok elfelejteni (a saját életemre vonatkozóan, mert igyekszem azt gondolni, hogy eddig is tudtam ezeket a dolgokat):

1. vagyis inkább beláttam, de értitek. nem számít, hogy mi van rajtam, és van-e rajtam szemfesték, ez nyilván nyilvánvaló, de igazából mégse, mert az unokatestvérem egy akkora bőrönddel jött haza 10 napra, mint egy fiókos szekrény. jövő nyáron pedig azt akarom csinálni a barátnőimmel, hogy mindenki homokos hajjal, lapos sarkú szandálban, csak szempillaspirállal az arcán megy el partizni, úgy ahogy van, hátha megvilágosodik az is aki eddig nem.

2. muszáj túllépnem, muszáj tudni elengedni. ah na jó, ez is sokkal jobban hangzott a fejemben,  de én már soha többet nem akarok mérges lenni, mert a legjobb barátnőm már egyáltalán nem a legjobb barátnőm (habár néha még azon gondolkodom, hogy mi van ha meghalt, hogy egyetlen semmi nincs a facebookján dec. 17 óta?) és szeretném elérni, hogy lelkifurdalás nélkül biciklizzek el mellette az utcán úgy, hogy épp csak egy helót vágok oda. és majd úgyis lesznek mások, vagy ha nem, akkor is maradt még jópár kedves barátnőm. 

3: nem szabad halogatnom, egyáltalán nem, semmit semm, mert kész katasztrófa, őrület, és akkora stressz, hogy már most refluxot kaptam.

Néhány videó, amiket idén többször is megnéztem: 

 

Ez a híres "We should all be feminists" TedX beszéd amit Chimamanda Ngozi Adichie mondott

Emma Watson He for She kampánybeszéde klasszikus

Opportunities look a lot like work- Ashton Kutcher beszéde a 2013-as Teen Choice Awards-on, nem rég fedeztem fel, 

Ask a Grown Woman: Beth Ditto a Rookiemag-on. Egyrészt nem elég, hogy Beth Ditto egy abszolút anti popsztár, kicsit nagydarab és elég leszbikus, emellett rettenetesen jó hangja van,  és mégis, mennyire jó fej? Biztos, hogy kifejezhetném sokkal kifinomultabban azt, hogy zseniálisnak találom, hogy mindenkit, akármit csinál, egyszerűen magabiztosságra és elfogadásra buzdít. Van ilyen videó Thom Yorke-kal is, ennél királyabb már úgysem lesz. Na jó, lesz, ez a Rookie nevű oldal, amit Tavi  Gevinson szerkeszt, és habár én már vagy 5 évvel lekéstem, mégis azt mondom, egyik legjobb oldal tinédzser lányoknak (vagy akárkinek), és azt mondom, hogy mindenki szálljon le a Velvetről meg a Glamour online-ról, és nézze meg ezt gyorsan. Én pedig csak csendesen azt kívánom, bár csak lenne egy ilyen oldal magyarul is, a magyar tinédzserlányoknak, és akkor nem kellene olyanokat hallanom a Libriben, hogy 4500? Abból inkább veszek egy felsőt. A jó tinédzserkorra azt hiszem nincs recept, (és a jó húszas évekre se, hah), és én nem is voltam igazán tudatos tinédzser, olyan tekintetben, hogy jesszusom, 16 vagyok, ezt vagy azt kéne csinálnom, meg hasonlók, de most úgy érzem, már ha ennek van értelme, hogy utólag is lehet egy kicsit oké, utólag is lehetek okos, utólag is megéri tudni, és okosnak lenni. Egyrészt, mert mert habár sok szempontból bölcsebb lettem, vagy okosabb, vagy csak egyszerűen nem érdekel, még mindig én vagyok, még mindig vannak hasonló problémáim, másrészt mert egy kicsit megnyugtató a lelkemnek.

Ez pedig a kedvenc könyvem idén:

Ez a könyv egy zsidó családról szól (megjelent a film is), az apa meghal, és összegyűlik a család a 7 napos zsidó gyászszertartásra. A főszereplő Judd, az egyik fiú testvér, akit mindemellett a felesége is elhagyott néhány héttel ezelőtt. Mindenféle bonyodalmak vannak, emellett rettenetesen vicces, tényleg. 

és ez is: 

Forgách András novelláskötetében 12 nőről van szó (meglepő), mindannyian nagyon különbözőek, de a novellák főképp a férfi-női kapcsolatokra és a családra fókuszálnak, a történetek végén egy váratlan fordulattal. 

Az új évet illetően pedig, hát ijedt vagyok és tanácstalan. Optimista is, igyekszem, de úgy érzem, most már 24 vagyok, ez már végképp az utolsó szekundum, hogy kitaláljam a nagy életvezetési tervet, hogy mi leszek, és mit csináljak, vagy valami történjen már. Nem fekhetek örökké a kanapén, és bámulhatom a félig lehullott karácsonyfa fényét. És a munka, a tervek és az ambíció is utoljára a motivációs videókban meg Ashton Kutcher szájából hangzottak szexinek, nekem ez leginkább félelmetes, ijesztő és nehéz, és ki akarok lépni ebből a szorongó ördögi körből, hogy én buta vagyok és szerencsétlen, ha már kétszer sikerül lediplomáznom, annyira csak nem lehetek buta. Próbálok az unokatestvéremre gondolni, aki most fogtechnikus Londonban, és nagyon keményen megdolgozott ezért, sokkal keményebben, mint amilyen keményen én valaha is dolgoztam, és ő arról beszélt egy spicces nyári estén, hogy mennyire fontos a kemény munka. Én másnap felháborodva beszéltem erről anyámnak a telefonban, mert téynleg, forrt a vérem attól, hogy mégis miért papol a jogász meg közgazdász barátnőinek a kemény munkáról? Mintha az egyetemistákat nem érné így is épp elég kritika azoktól, akik nem mentek egyetemre, hogy semmirekellők, nem dolgoznak, büfészakosok, melegedők, és hasonlók? Szeretném azt gondolni, hogy mi, akik napokig nem alszunk egy esszé miatt, és egész nap tanulunk, mi ugyan olyan keményen dolgozunk, és szeretném azt gondolni, hogy egyszer csak kifizetődik, hogy elolvastam a századik hülye publikációt is, és egyszer talán több ambíciót is megengedhetek magamnak mint amennyi lehetősége van az eladónak a DM-ben. 

Végezetül pedig az elmaradhatatlan macska, legyen boldog 2015-ötök!

throwback Thursday

Posztolok még csöpögős  Cagliari* naplemente képeket, hogy mindenki azt higgye, szuperizgalmas az életem, pedig nem, nyilván. (amúgy tudom, hogy nem olyan jó a minősége, de nem tudom, hogy miért, dehát szép emlékek, micsináljak)



*és most egy pillanatra azon gondolkodom, hogy hogy írom le azt, hogy caglarii? vagy Cagliari-i? vagy cagliari? vagy hogy van ez az i-re végződő külföldi városokkal? nem találom a gugliban.

Cagliari 2.

Ma csupa kellemetlen dolgot csinálok, mint hogy egy rakás unalmas emailt küldözgetek, meg mosok, és hasonlók, úgyhogy itt egy kicsit béna macskás kép a cuki macskáinkról a koszos törölközőjükön (anyukám ezért elnézést kér, az apukám pedig szőrrel bélelt kosárra cserélte térle hetekkel ezelőtt), a továbbiakban pedig visszaélek mindenki türelmével, és posztolok néhány (vagy inkább sok) képet Cagliari óvárosáról.

ezt a képet szerintem mindenki megcsinálja, aki elmegy Cagliariba, a pálmafákról és az 5 perc alatt leég az arcom típusú napfényről. 

ah, na jó, nem is ez az igazi dolog, hanem péntek este, adidas mackófelsőben, szőrös papucsban, gyümölcsös sörrel a kezemben filmet nézni a fiúval, mint az igazi jó panelprolik. kár, hogy  egyikünk seggére sem volt ráírva, hogy retro/devergo/lonsdale.

Egyszerűen nem értem, hogy lehet a meleg kávét meginni. A langyos kávé pedig a legborzasztóbb dolog a világon. Az pedig törvényszerű, hogy ha reggeli, vagy egyáltalán, evés közben valami sorozatrészt nézek (a Manhattan love story-t miért kellett abbahagyni??) akkor biztos, hogy jön valami szexjelenet. De én reggeli közben nem akarom sem más nők mellét, meg semmilyen más meztelen testrészét látni. (Mindeközben pedig kicsit magamban nevetgélve gonolok vissza arra, hogy mekkora felháborodást keltett, hogy  egy nő pucér melle volt a Sun címlapján(=ez a magyar Bors vagy mit tudom én))

Meg hogy ez a háziasszonykodás számomra egy kész agyrém. Arról meg végképp fogalmam sincs, hogy lesz az ember dolgozó anya? Vagy egyáltalán, dolgozó nő? Tegnap délután főztem egy csomó rizottót, amiről azt gondoltam, hogy egyszerű dolog, bedobom a gombát a rizzsel egy lábosba, aztán még egy kis kecskesajt, paradicsom és spenótlevél meg zöldség, kész is, tessék, hát, aha, persze. Vagy másfél óra volt mire bevásároltam a sparban és a piacon, aztán mire megfőztem az vagy további egy, és akkor ma reggel másfél órán át intenzíven vakartam a konyhát, és úgy egyáltalán, a lakást, és aztán még anyámmal is ebédet főztem meg mit tudom én mit csináltam, és még nincs kész, ugyanakkor sírok a gondolatra, hogy én almás pitét akartam sütni, ami azt jelenti, hogy újra kell majd kezdenem a rendrakást meg takarítást??! Ez a munkanélküli nő sorsa?!
A cuccaim egy része még azóta a dobozokban van, hogy Angliából hazaköltöztem (ezt mondjuk eléggé fáj kimondani), sőt a kisebbik szoba igazából tele van a cuccaimmal (jó, ez csak egy fél, nagyon kicsi szoba, de ettől még borzasztóan sok ruha, könyv, elfelejtett teásdoboz, és fél pár zokni. Már majdnem kimondtam azt az átkos mondatot, hogy akarok egy takarítónőt, amikor meghallottam, hogy az egyik barátnőmhöz hetente kétszer jár takarítónő, 8 órát marad, tehát egész nap, és ezért havi 50 ezret fizet. Hogy mennyit?? Hát megőrültem én? (vagy a világ)

Ja, és hiányzik London.



És Bögre blogger most eltűnt a színről, vagy csak én maradtam le az új blogjáról? (ha pedig csak engem zárt ki, akkor lehet hogy jobb, ha követem az amit nem tud az nem fáj elvet)

Cagliari

Szerintem aki szigetre akar menni, válassza Szardíniát. Én ugyan nem vagyok sziget szakértő, de annyit mondhatok, hogy itt egész biztosan sokkal tartalmasabban eltöltheti az idejét a kedves turista, mint mondjuk Tenerifén, ahol 40 perc alatt körbe lehet autózni az egészet. Szardínián nem így van, bár Cagliari nem túl nagy, a város messzinek hitt részébe is odasétáltam 25 perc alatt. A tömegközlekedéshez nem sok szerencsém volt, de anyit mondhatok, hogy a sziget másik végében lévő Algheroba csak napi két busz van, pedig itt a sziget másik reptere is.
Az óváros tele van keskeny, macskaköves utcákkal, amik nagyon hangulatosak, minden sarkon kávézók és csemegék, vagy egy pékség, ahol olasz szokás szerint minden rettenetesen édes. Egyetek sajtot is, ha ott jártok, ezek nagyon finomak. A sajtot és a bort itt nem szokás hűtőben tartani, és én nagyon kicsi szobahőmérsékletű vörösbortól becsíptem, viszont egy félreeső apró csehóban  trattoriában ettem a legfinomabb tiramisut a világon, krémes volt és csodálatos, jó sok kakaóporral a tetején. A botanikus kert pedig gyönyörű még esőben is.

van képed ilyen időben tengerpartos képeket nézegetni?!

Szardínián egyébként egész végig nagyon jó idő volt, értsd szandál nyáriruha tipusú jó idő, természetesen én az utolsó napot, és egyben az egyetlen esőset választottam arra, hogy elmenjek a közeli Poetto beach-re. Teljesen kihalt volt, rajtam és néhány eltökélt szörfösön kívül, az idő viszonylag hideg volt, és itt ugyan pont nem esett, de utána egész nap. Bár ez a képeken nem igazán látszik, a hullámok gyönyörűek voltak, és sirájok! Tengerillat! very holiday, much sunshine.

Most, hogy 24 lettem, már tudom racionalizálni, hogy péntek este miért a kockás takaró alatt ülök a kanapén a szüleim nappalijában (miközben ők a barátaikkal lakomáznak), gyümölcsteát iszom, és a Twilight 2-t nézem. És mindez a világ legjobb dolga abban a pillanatban. (a film ízlésem is  vacak, lépjünk túl)

El se merem képzelni, micsoda yolo lenne az életem, ha még szingli is lennék.

magyarnak lenni olyan, mint a férfi, aki még az  első osztályon is kiviszi a vonaton a hóna alatt a laptopját a wc-re.

Egy kicsit nem kapcsolom be az internetet és most már biztosan tudhatom, hogy nem fogom tudni letölteni az egészet mielőtt bevezetik az internetadót és akkor mindenféle drámai esemény történik, mint hogy az egyik volt csoporttársam a 444-nek adott interjújában deklarálja, hogy nem tör miniszterelnöki babérokra, tüntetés, az emberek még mindig furák facebookon, a nagyanyámnak szüksége van majdnem félmillióra, micsináljon a család, közben meg még 24 is lettem. 24!

Persze mindenki (főleg akik még csak 23-ak) azt mondja, hogy ha 24 éves vagy, akkor végképp felnőtt vagy, illetve nem kínosan fiatal felnőtt, nem egy egyetemista a ránctalan arcával és világmegváltó ideákkal a koszos tornacipőjében, hanem igazi felnőtt. A nagyanyámnak ilyenkor már volt egy óvodás gyereke, és gondolom hamarosan meg kellene ismernem a férjem ahhoz, hogy 30 évesen gyerekem legyen, vagy megházasodjak, vagy akkor most hogy lesz ez. Én nem így képzeltem ezt, hogy sutty, egyszer csak vége, öreg leszek és ráncos. Mondjuk a Nők Lapja arcápolási tippjeihez még mindig kínosan fiatal vagyok (puffadt szemek, szarkalábak, hah, mit nekem). De most akkor mégis, hogy van ez, hogy 24? Most akkor meg kell sértődnöm, ha a nénikék letegeznek? És nekem már nem szabad teccikeznem senkit? Magáznom kell a kortársaimat? Ne boruljak ki, ha egy kisgyerek csókolomot köszön? Hordhatom a vállamon keresztben a táskám, vagy túl öreg vagyok hozzá? Vásárolhatok a Forever 21-ban vagy a Stradivariusban? Öreg vagyok a kedvenc piros Superga tornacipőmhöz? És a kicsit koszos, fonott karkötőkhöz amik már vagy 5 éve a csuklómon vannak? Vagy csak akkor leszek öreg, ha annak gondolom, érzem magam?

Én még egyetemre akarok járni, éjjelig ülni a könyvtárban,papírpohárból teát inni és pötyögni a laptopomon, mindenféle nagy örletekről meg tervekről répatorta mellett beszélni, előadássorozaton ülni, vagy esszéket írni, vagy mit tudom én. Én nem tudok még ilyenekre gondolni, hogy fizetés, háztartás, munkaidő, lakásbiztosítás, és hasonlók. Még azt is csak most tudtam meg, hogy az ember átviheti a lakáshitelét másik bankhoz, vagy hogy a piacon milyen olcsón lehet kávét meg kozmetikumokat vásárolni.

Tényleg csomó mindent nem tudok, talán azért mert nem is akarom tudni, vagy csak élek az idült tudatlanságomban, fogalmam sincs, de néhány napja olvastam néhány tippet szalagavatós frizurákról és sminkekről, amit otthon is el lehet készíteni, ha pénzt akarunk spórolni. Pénzt.akarunk.spórolni. 18 évesen mikor jutott nekem eszembe, hogy pénzt spóroljak? Most sem igazán tudom, hogy kell pénzt spórolni. Annyit tudok, hogy szeretnék egy gyapjúpulóvert, minél olcsóbban, meg egy fekete bokacsizmát.

Nem tudom, hogy kell rendesen banános palacsintát sütni, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy koszos rántotta (néha sikerül, de ez esetleges) rendesen szakdolgozatot írni, nem halogatni, vagy effektíven, lelkifurdalás nélkül bliccelni a BKV-n. Nem tudom igazán, hogy kell szocializálódni egy hétszáz fős konferencián, vagy úgy egyáltalán. Nem tudom, hogy kell állandóan együtt lenni a fiúmmal úgy, hogy közben ne kapjak gutaütést, mert a saját dolgomat nem tudom megcsinálni, az egész lakás egy könyv, és ruhakupac, és nincs időm, meg energiám rendbetenni. Nem tudom igazán, hogy kell kezelni a kapcsolatokat, a munkamegosztást, vagy hogy kínos helyzet nélkül azt mondani, hogy pakold ki a mosogatógépet, nekem nincs időm. Nem tudom, hogy kell nem elaludni az unalmas filmeken, és aztán nem piszkálni egymást emiatt, és erőfeszítést tenni, hogy ne mindig rántottát együnk reggelire, pedig én borzasztóan szeretem a rántottát.

 Még egy dolog, amit nem tudok még jól csinálni az az egyensúly. Mintha mindenki erről beszélne, hogy párkapcsolati egyensúly, meg munka- magánélet egyensúly, pénzügyi egyensúly, és hogy a fizetésünk mekkora részét költsük albérletre, vagy hiteltörlesztésre, meg hogy mennyit takarítsunk meg mindenképpen, no, hát nekem mindezekről fogalmam sincs.
Mármint én egész júliusban és augusztus nagy részében is azzal nyugtattam magam, hogy a nyár az egy jó dolog, csak a jóra akarok emlékezni, közben meg annyi dráma volt, hogy a bőrgyógyász (!) felírt egy doboz nyugtatót (!) és anyám egy ponton felajánlotta, hogy majd ő felhívja ezt a fiút és kiosztja, de aztán ez nem történt meg, és a nyugtatót egyszer vettem csak be, viszont a lelki egyensúlyomra még mindig fel voltam esküdve, főleg, hogy ha egy jó dolog történik, annyira felvillanyozódom, hogy egyszerűen minden vacakság mintha eltörlődött volna. Mintha elfelejteném, vagy nem is tudom, mert én csak olyan dolgokra akarok emlékezni, ahogy esszük a lelkváros lángost a Balcsin és mindannyian visítva röhögünk amikor bokáig süllyedünk a vízbe a rizsföldre emlékeztető strandon, vagy amikor a fiúval ültünk a Margitszigeten az aranyló délutáni napsütésben a végén, ahol még soha nem ültem. Kivéve, hogy a lekváros lángos megfeküdte a gyomromat, és a pad kényelmetlen volt, amellett, hogy nem is volt igazán mit mondani, és egyáltalán, egy kicsit unalmas volt.
Talán még azt sem tudom, magamnak mi a jó, nem hogy másoknak, nem hogy másokkal együtt nekem is. Talán tényleg igaz, hogy az igazán fontos és nehéz dolgokról soha senki nem tanít semmit.

Voltam egy felhőkarcolóban! Avagy a nap, amikor tériszonyom volt. 

egyfolytában azon gondolkodom, hogy azért vagyok-e sikertelen (=nem olyan sikeres, mint akarom) mert buta és ostoba vagyok, vagy mert lusta, és nem csinálom eleget, esetleg mindkettő.

vagy esetleg, hogy már rég mindenki tudja, milyen ostoba (=logikus, érvelésre, kritikus meglátásra képtelen) vagyok, csak én nem jöttem még rá, és feleslegyes ambícióim vannak. vagy mégis, akkor most mi van.

no, hát ha eddig sem tudtam, hogy mi a frászt keresek még ebben az országban, de most már tudom, miért kell lelépni.  interneten filmet nézni persze illegális, de lassan már internetre se lesz pénz?

on a slightly happier note, köszönöm a 150ezer pédzsvjút (bár gondolom, most mindenki jól felröhög magában, hogy örömködök a napi 3 látogatómnak,hah)!