Most meg az egyik barátnőm egy jó barátnője posztolt egy képet amint a barátnőjével hegyet mászik vagy mit tudom én mit csinál Koppenhágában, és az egész képről mintha visítana az intimitás, meg hogy  teljesen szerelmesek egymásba. Én egyébként teljesen vak vagyok az ilyen finom jelzésekre meg mit tudom én, de ez a lány még a túrabakancsában meg esőkabátjában is csupa csábítás meg szexualitás, nem értem én ezt. Azt viszont csak megértettem, hogy az én kapcsolatommal valami nincs rendjén, még írni se tudok erről, hát tessék.

Jó, tudom mi a baj, gyáva vagyok kilépni, gyáva vagyok bármit tenni. 

jó, jó, Joanna Goddard blogját ajánlani rémesen klisé, mert úgyis mindenki olvassa, de most posztolta Lena Dunham cuki videóit, amik olyan egyszerűen bölcsek, hogy nézzétek meg mindent azonnal!

"It is time that we all perceive gender on a spectrum, instead two opposing sets of ideals. If we stop defining each other by what we are not and start defining ourselves by what we just are - we can all be freer."

Emma Watson He for She kampánybeszéde elég fantasztikus.

egy pillanatra

minden álmom valóra vált.

a szakdolgozatom beadtam, hazajöttem, és nyár van, és már négy napja a cuki fiúm jóillatú mellkasa mellett alhatok.

és a nap is süt!

Amúgy szerintem igazi cat lady lettem, miután ma arra jutottam mások macskás fotóinak láttán, hogy ha valaha megházasodom, az esküvői fotóimon legyen már rajta a macska is. (merthogy csak az lehet a férjem, aki hajlandó velem közös macskát tartani, de ez evidens.!!44)

Remélem, 10 év múlva, amikor majd PhD/MPhil/docens/Dr/adjunktus, vagy bármilyen menő tisztségben fogok tetszelegni, már csak röhögve fogok visszagondolni arra, hogy a mesterszakos szakdolgozatomat vacak hotelszobákban írtam, mert jelenleg nem olyan vicces.

Vagy egy szerencsétlen leszek, aki nosztalgiával gondol vissza azokra az évekre, amikor még kitehette a lábát Budapestről (Ibis budget!!), mivel most a 90 ezres fizetéséből Maglódnál messzebb (szia, apa!) úgysem jut.

izé... amikor túl szar a szakdolgozatom, akkor ránézek erre a macskás képre, és minden jobb lesz.

lesz rendes kontent is, ígérem.

napi epic fail

dat moment, amikor rájövök, hogy koffeinmentes (!!!444) teát iszom.

mondjuk, ha nem lenne az, akkor már tegnap tuti meghaltam volna koffeintúladagolásban/szívelégtelenségben.

I'll see you when I fall asleep

London csinos amikor süt a nap.

Amúgy semmi, csak írom a szakdolgozatom.  

Addig rajkodok itt a gombás szendvicsemmel a szakdolgozat írás helyett, hogy majd jól megemlegetem. Vagy legalábbis addig, hogy kihűl a gomba, és a banános turmixomat meg a málnát a konyhában is felejtettem.

Most, hogy több facebook ismerősöm külföldre költözött mesterszakra, és néhányuk blogját követem is, amikben a mindenféle welcome weeken megélt dolgokról számolnak be, és rájöttem, hogy én
1. nem is írtam ilyet, és hogy ezek elég mulatságosak olvasva
2. 3 hét, és befejezem a szakdolgozatot
3. jövőre nem járok már egyetemre (!!!)

Én egyáltalán nem vagyok Anglia szakértő, (ezt azért mondom, mert kaptam néhány emailt ezzel kapcsolatban), és egyébként is, azt hiszem, sokkal szentimentálisabb vagyok annál, hogy arról akarjak írni, milyenek a kurzusaim (mind jók voltak, egyébként), ha valaki praktikus tanácsokat akar, olvassa el ezt, szerintem egy elég hasznos tanácsok gyűjteménye. viszont én, én inkább arra akarok emlékezni, hogy mekkora kupi volt az asztalomon amikor ezt írtam, és olyan sötét odakinn, hogy nem is tudom, hogy vegyem rá magam arra, hogy elmenjek a könyvtárba. a kismadaras szoborra akarok emlékezni, ami állandóan felborul, és hogy milyen fülledt meleg van a metrón, állandóan leizzadok. Akarok arra is emlékezni, amikor az első napok egyikén a tanszék mögötti kertben ültünk a füvön, és almasört ittunk, és amikor este 7-ig mindenféle fakultatív előadásokon ültünk.

Majdnem annyira utálom, amikor az emberek nem tudják, hogy mi az, hogy antropológia (még azt sem, hogy valami társadalomtudomány) mint amikor hűznek meg háznak, hogyaszongya, Anglia. Külföldre költözni egyáltalán nem olyan, mint ahogy Carrie Bradshaw a Carrie diariesban elképzeli, hogy "hot new guy, hot new city". Az ember nem eszik állandóan egzotikus kosztot, és nem megy műzeumba minden nap, nem akar népviseletbe öltözni, sem automatikusan teljes mértékben asszimilálódni a helyiekkel. Nem valami glamúros dolog ez, ahogy mondjuk a Matador network bizonyos cikkeiben szó van erről, hogy "the great expat life" meg hasonlók. Persze, diákként teljesen más az élet, mint ha mondjuk ide jönnék, magamtól, vagy ún. "gazdasági kényszerből" pincérnek, lepedőhordónak a Hiltonba, vagy mit tudom én, és más az afrikai bevándorlók helyzete,  Malaláé, vagy Meriam Ibrahimé, vagy mit tudom én, a csomó menekülté, akik kényszerből vannak itt.
Szóval ha nem vagy menekült, és mondjuk itt akarsz lenni, diákként, vagy máshogy, előbb utóbb, de változó mértékben mindenképp szerencsétlen, csóró kelet-európainak érzi magát, minden borzasztóan drága, és egy heti bérlet kerül annyiba, mint egy BKV bérlet. Szerintem azért ne menjetek külföldre tanulni, hogy egész nap azt számolgassátok, hogy 500 forint egy ásványvíz, és milyen rettenetesen drága a metróbérlet. Külföldön élni nem úgy kell, hogy minden vasárnap minden áron megfőzzük gulyáskrémből a gulyáslevest, és sóhajtozunk a rántotthússzagú kertváros után, és nem is úgy, hogy be se tesszük a lábunkat a China townba, mert mi jobban szeretjük a rakott kelt. Mert ha már az ember külföldön tanulásra adja a fejét, egy csomó pénzt meg energiát öl bele, akkor az a minimum, hogy tanuljon valamit, és nem (csak) kézzel fogható dolgokra gondolok, mint hogy hogy kell kvalitatív kutatást kódolni, és mit mondott Clifford Geerrtz, mármint ezek is fontos dolgok, de nem feltétlen ettől leszünk tájékozott emberek, jó munkaerők, olyanok akikkel mások is együtt akarnak dolgozni, vagy a szabadidejüket együtt tölteni. Jó, tulajdonképpen nincs receptem erre, és habár elmenni Európa egy másik országába mesterre egyáltalán nem olyan egzotikus, mint amilyennek egy 11. kerületi társasház teraszáról látszott, azért mégis tanulhat az ember sok mindent, akkor is, ha ez rémesen klisé. Hogy milyen érzés, ha az előadó egy másik kontinensről jött, és az ázsiai szokásoknak megfelelően tart előadást, így olyan csapnivalóan vacak, hogy a tanszék többi tagja kénytelen félbeszakítani. Hogy hogyan éljünk együtt négy kínaival és egy rendkívül kellemetlen palesztinnal, hogy melyik a finom paradicsom, és hol olcsó a lazac, hogy hogyan beszélgessünk valakivel, akinek borzasztó akcentusa van, és mégis mennyi mindent tanulhat az ember a szomáliai barátnőjétől. Hogy bátor vagyok, ill. kiléptem a komfort zónámból, mert bementem a karibi közértbe ami tele volt feketékkel, és hogy mindig van más megoldás. Hogy mindig mindig mindent lehet máshogy, hogy az emberek soha nem olyan bírálóak mint amennyire hisszük, vagy ha mégis, akkor sem érdekli őket olyan nagyon, mint gondoljuk. Hogy mindent szabad. Mert ha nem is tudom, hogy mit akarok egészen pontosan, akkor is tudom, hogy olyan helyen akarok lenni, ahol meleg párok foghatják egymás kezét, és mindenki azt gondolja, milyen cukik, és nem baseball ütővel támadnak rájuk, és olyan helyen, ahol nem bámulnak meg, mert pizsamanadrágban mentél be a boltba, vagy ahol a nőiességet nem a testresimuló miniruhával azonosítják, hanem millió más mód van erre.
Én nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne egész életemben ugyan abban a városban élni, de gondolom ez az össze-vissza költözés sem való mindenkinek. Most már tudom, hogy lehet három hónapig egy bőröndből élni, és sokkal kevesebb is elég mint hittem. Tudom, hogy nem áll meg a világ a kedvenc parfümöm nélkül, és akkor sem, ha nem a szép cipőm van rajtam, és azt hiszem, én talán pont ezért mentem külföldre tanulni, hogy tudjam, hogy mindig lesz valahogy. Ha nem, akkor még nincs vége.

ebből a nyárból a csupa jó dolgokra akarok emlékezni.

ezen sokgyerekes háziasszonyként egész biztosan röhögni fogok évek múlva, de jelenleg teljesen biztos vagyok benne, hogy a női elnyomás az életemben abban csúcsosodik ki, hogy a fiú reggelente addig lökdös/szólongat az ágyban, amíg fel nem kelek kávét főzni neki.

persze, hogy

nincs nyár csöpögős balatoni naplemente fotók nélkül.

ja, és a legfontosabb, új fényképezőgép! persze, nem is én lennék, ha nem költeném el az összes pénzt a fényképezőgépre, úgyhogy nem tudtam még venni egy új objektívet, így még mindig csak a vacak kit zoomobjektívem van, bocsi.

Palesztina

az egyik lány annyira jó analóg képeket csinált Palesztinában, hogy meg kell osztanom őket:

ellenőrző, átkelő hely Izrael és Palesztina közt

A Bethlehemi Egyetemnél, választási kampány

Hebron

vegyük észre a fekete vizes hordókat, amik az alacsony víznyomás miatt vannak felszerelve

Jeruzsálem, a fal Palesztina és Izrael közt

Jordán-völgy, zónahatár, belépés az A (palesztin irányított) zónába

Hebron

Balata menekült tábor

Hebron, az izraeli zónába, ahova palesztin muszlimoknak tilos a belépés, csak a hidzsábos lányokat igazoltatták 

http://www.breakingthesilence.org.il/- egy érdekes projekt, melyben izraeli katonák beszélnek a palesztin megszállásról

na jó, most már senki sem mondhatja, hogy nem jutott ki nekem elég a kollégiumi életből, vagy különben miért bűzlik az 5. emeleti szobám a kertben elszívott fűtől?


meg az is milyen idegesítő már, hogy körülöttem mindenki a karjaival kapcsolatos fóbiáiról beszél, és hogy mennyire utálja, na már most, nekem pont a karom volt az egyik olyan testrészem, amivel kapcsolatban nem volt semmilyen fóbiám, sőt egyáltalán nem is foglalkoztam vele, erre tessék, újabban azon kapom magam, hogy a metrón kapaszkodás közben azon gondolkozom, hogy mi van, ha valaki észreveszi, hogy löttyedt a karom?
lányoknak tényleg nem szabadna lányokkal barátkozniuk.

London azért még minding szuper.


És mégis, eddig miféle zacskóban éltem netfilix nélkül?

női dráma és nyafogás 1141. rész

kész szerencse, hogy még a határidő előtt észrevettem, hogy a szakdolgozat határideje szeptember 15 és nem 30. mondjuk 14-én úgyis elmegyek Montenegróba, ami még csak most derült ki, hogy elfogadták a jelentkezésem a nyári egyetemre, ami szuper.


de aztán, aztán fogalmam sincs, hogy van tovább, és a fiúm is igen különös választás elé állított. úgy értem, azt sem tudom mit mondjak, igazán. mármint, hogy csak így közölni velem, hogy ja,egyébként lehet, hogy hazaköltözöm, szóval szerintem ennek nem így kellene lennie. jó, nyilván, mit nyafogok, gyakorlatilag nem is lakom Budapesten, vagy legalábbis nem októberig, és akkor sem egészen biztos, de az ilyen hírt, hogy én tőled függetlenül amúgy Bp-től 400 km-re költözöm, szóval szerintem ez nem járja. főleg azért nem, mert ne Vác mértékű vidékre gondoljuk, vagy mondjuk egy városkára, hanem egészen komolyan vidék, 800 fős falucska, tornácosház, gyümölcsös, amit akartok, busz meg csak naponta kétszer, 10 km-re.

én nem értek ehhez, hogy komoly kapcsolat, nem tudom igazán, hogy hogy megy ez, de  ne állítson már senki ilyen választás elé, hogy én most vidékre költözöm, vagy hozzád költözöm. (mert a lakásból ki kell költöznie, miután a tulajdonos fiú eladja, vagy oda költözik a barátnője, vagy nem tudom) és akkor vagy haza költözik, vagy hozzám. és hogy ő fizet albérleti díjat. albérleti díjat! a fiúm! nekem! értem én ezt?
vagy hogy mondjam, engem ez több szempontból is bánt:
1. ha a fiúmmal lakom, akkor ő nem az albérlőm, hanem a barátom, akivel együtt élek, nem? tehát ilyen szempontból ez egy kicsit már szinte bántó is. arról nem is beszélve, hogy engem senki ne kenyerezzen le a pénzével ilyen módon, vagy próbáljon meg meggyőzni, hogy odaköltözhessen hozzám. másrészt meg ez most úgy néz ki, mintha a lakás lenne fontos, nem az, hogy velem lehet lakni
2. ne azért lakjunk már együtt, mert neki nincs hol laknia jelenleg. már azon is félig túl léptem, hogy én mindig is azt képzeltem, hogy csak akkor fogok együtt lakni valakivel, ha házasok leszünk, vagy legalább jegyesek, vagy mit tudom én. szóval ez már szinte nem érdekes, de ez a helyzet, hogy akkor én most vagy haza költözöm, (ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy szakítunk, mert mégis hogy utaznék el állandóan Zalába 5 órát? mármint lehetséges lenne, persze, de ez olyan akkor nyilván szakítunk előbb utóbb tipusú megoldásnak tűnik,) vagy együtt fogunk lakni.
2.1. azt sem tudom, hogy lenne, hogy ilyen fura három műszakos megoldásban dolgozik a fiú, én meg sehogy, és nem csak, hogy én lennék a házicseléd, de ezt nem is tudom, hogy kell csinálni, hogy ő hétkor jön haza, én meg akkor kelek fel?
3. már elnézést, hogy ilyen nyilvánvaló dolgot állítok, de nem tem túl gyors ez egy kicsit? vagy lehet, hogy nem szeretem eléggé, bár én most úgy érzem, hogy eléggé.

amúgy meg eléggé bánt, hogy akkor most lehet, hogy ezért kell szakítani, mert nem akarok együtt lakni?

Magyarország jobban teljesít, csak nem tudom, mégis melyik dimenzióban?

nem hiszem el, hogy eddig senki nem vette észre, hogy mennyire idegesítő ez a  kéz és táska tartás? persze, hogy nem csak Taylor Swiftre gondolok, hanem hogy minden lány így viszi a táskáját, és azonnal sikkesnek képzeli magát. a színházi retikül rendben van, de ezek a kétszáz kilós pakolós, nem túl elegáns izék?