anxious

 

Néha olyan nehéz létezni. Meg amúgy biztos az sem segít, hogy mindig akkor jut eszembe blogot írni, amikorra már a délutáni coffee high is elmúlik, és egy pillanatra kénytelen vagyok frusztráltnak lenni, mert még a térdhajlatom is izzad és az aldis glutén mentes csokiskekszből túl kevés van egy dobozban.

Csak szóval nyár van, úgy tűnik, nagyjából vége a covidnak, és én elfelejtettem, hogy kell.... lenni? Hogy kell társaságban lenni? Hogy kell megszervezni az életem? Mit tudom én? Körülöttem mindenkinek csillió programja van, és már júniusban tudták, hogy a nyárból egy (!!) hétvégén érnek rá, én meg nem tudom mit csinálok. 

Pardon, tudom mit csinálok, szorongok, nagyrészt. A pszichiáter néni már kétszer is megváltoztatta a gyógyszerem az utóbbi pár hónapban (vagy fél évben, nem is tudom amúgy), és én egy kicsit csalódott vagyok, mert valahogy azt gondoltam, hogy hamarabb meg fogok gyógyulni. Ezen a ponton már nem tudom pontosan, mi az, hogy "meggyógyulni", de azt tudom, hogy a szorongás egyáltalán nem könnyíti meg az életem. Igazából, ahogy már bizonyára csilliószor nyafogtam ezügyben, szóval ez eléggé teher, eléggé nem így akartam lenni 30 évesen, mert amúgy a jó pillanatokban, napokban, hetekben, mit tudom én mikben, szóval akkor én örülök az életnek, meg a jó dolgoknak, szép könyveknek, ruháknak, kedves barátnőknek, aztán meg történik valami, és csak a szorongás marad, meg hogy marha szomorú vagyok az aggodalmaktól. 

Ez elég fárasztó különben. Nem úgy fárasztó, mint a szerencsére ritkán látott rokon, aki tizedszerre is elmondja ugyanazokat a sztorikat és felteszi ugyanazokat a kérdéseket minden karácsonykor, hanem fárasztó, mint hogy én most mindjárt le akarok feküdni aludni. Fárasztó, pedig annyi kávét ittam, hogy nem igaz, fárasztó, és nem kéne felmennem annyit instagramra, mert állandóan elönt valami rettenetes fomo, hogy másoknak sokkal de sokkal jobb az élete. 

Próbálom észben tartani, hogy minden probléma probléma, különösen annak akinek a sajátja, de annyit kell aggódnom azon, hogy másoknak sokkal nagyobb problémáik vannak. Fél Magyarország tök szegény, annyi embernek van pénzügyi problémája, abuzív kapcsolata és egyáltalán nem biztos lakhatása, nekem meg mondhatni mindenem van és mégis olyan nyamvadt vagyok mint egy múltheti ballagási csokor, és ettől nem csak, hogy egészen boldogtalan vagyok, de bűntudatom is van.

Most is valami vicceset akartam írni, de a legnagyobb történés, hogy vettem egy fehér farmert, (ilyen bőszárú, szóval már majdnem félig olyan stílusos leszek, mint egy influenszer) és kiderült az unokahúgom barátjáról, hogy Fidesz szavazó, és engem ez végtelenül kiborít. Meg van egy kazal családi szennyes, amit elmesélhetnénk, mert mit mondjak, abszurdisztáni great fun, de majd legközelebb. 

 Ja, meg emlékszünk (vagy nem emlékszünk, mert nem is mondtam, ebben most nem vagyok biztos), hogy januárban ghostolt egy fiú, miután decemberben megismerkedtünk, váltottunk egy csomó üzenetet, és úgy volt, hogy majd randizunk, aztán egyszerűen eltűnt. Úgy voltam vele, hogy oh, ok, hát ilyen ez a világ, de azért elég rosszul esett, mert azt gondoltam, hogy ez lehet valami jó. (Aztán kiderült, hogy lett egy új szomszéd, akivel feltétlen viszonyt kellett kezdeni. Ezek a kísértések az életben, nem is tudom, hogy lehet kibírni bármi csábítóbbat egy nutellás kenyérnél.) 

De nem ez a lényeg, hanem hogy most megint ghostolt egy fiú. Jaj, kezdem az elején, mivel úgy sincs olyan sok mesélnivaló. Valahogy elkezdett ún. "udvarolni" instán egy fiú (erre biztos van valami jobb, meg gen Z szó, de nem jut eszembe), aki nekem szimpatikusnak tűnt, meg kiderült, hogy van egy lakásétterme, ami nekem felfoghatatlanul imponál még esztétikai szempontból is, meg tulajdonképpen vonzóbb, mint az első fiúm és a második fiúm, meg a német nyelvvizsgám lehetősége, és akkor randira is hívott!!! Én meg örültem mint egy iskoláslány. (sosincs késő 14 évesnek lenni, so it seems) Csak aztán jól eltűnt, és mégse mentünk el a holnapután esedékes randira, mert leesett a föld színéről, és egy további nappal később kiderült, hogy megijedt tőlem, én TÚL okosnak és szépnek tűnök (lol), meg én biztos mindent megérdemlek, és neki virítania kéne, pedig nincs pénze semmire, így inkább beszívott két napra. Vagy tépett, vagy részeg volt, vagy mit tudom én, de ki csapja szét magát egyfolytában két napig? Ezek után azt gondoltam, hogy ezt talán jobb hagyni, mert lehet, hogy Brad Pittnek se bocsátanám meg, ha ghostolna. Na jó. Kezdjük ott, hogy azt nem bocsátanám meg, hogy Jent és Angelinát is otthagyta, mintha neki mindent lehetne. 

Ezek után még folytatódott az üzenetváltás, és következik a jó rész, amikor egy idegen (ez a fiú) akivel még sose találkoztam (szintén ez a fiú) szerelmet vallott nekem az interneten. Kétszer is! Mintha legalábbis másodszorra jobban elhinném? Mintha legalábbis ismétlés a tudás anyja lenne minden esetben? Szórakozik ez velem? (tutira) Ez még mindig nem volt elég, szóval még elkezdett arról is beszélni, hogy anyagi problémái vannak, mert a lakótársa börtönbe került (!!!) és most egyedül kell kifizetnie az egész lakbért, és segítenem kell neki az ÚJJÁSZÜLETÉSBEN. Újjászületésben. Az mi? Azt hogy csinálják? Az nem csak Voldemortnak sikerült? Vagy Jézusnak? Mondjuk ahhoz képest, hogy először el akart vinni bruncholni, aztán a Margit szigetre, aztán meg ebédelni is, elég lehangoló volt, amikor kijelentette, hogy igazából még anjunás fagyira sincs nagyon pénze, amit én vetettem fel a napi tízszeri étkezés helyett, mert hát legyenek már prioritásai az embernek, és nekem a füves cigi pont nem az.

(Sensing a pattern here?) A fiú megint eltűnt, biztos ami biztos, majd most meg arról beszélt, hogy nem akart elhanyagolni (lol), majd hogy annyira elfogyott a pénze, hogy a következő két napra már nem tud venni enni se, de hogy ez olyan kínos. Na nem mondod? Mármint, nincs nagy tapasztalatom az éhezésben ,de akkor mondta, hogy Jézus is így csinálta, szóval legalább a példaképei félig a helyén vannak, kivéve ha a vízen járást is kipróbálja. Szóval nincs tapasztalatom az éhezésben, de az interneten mindenki ért mindenhez, és ez még egy egóblog is, BÁRMIRŐL lehet itt szó, és én meg akartam tanítani ezt a fiút élni meg bankolni, így betettem facebookon két csoportba, ahol szoktak ennivalót elajándékozni meg kérni is lehet (de ő nem akar elmenni Kőbányára valami párizsiért) meg kérni is olyan kínos, meg egyáltalán, szóval mondtam, hogy akkor elmehetne vért adni, mert a Blahán van egy ilyen központ és adnak pénzt, de az se jó, és én nem hiszem el, hogy az ember nem mehet el valamelyik családtagjához megvacsorázni? Mondjuk nyilván fogalmam sincs, hogy mit csinálnék ilyen helyzetben (de azt gondolom, hogy felhalmoznék valamennyi fagyasztott húst meg krumplit otthonra, vagy kenyeret, még azt is le lehet fagyasztani, nem?) 

Nem tudom, kicsit úgy érzem, hogy az univerzum, Isten, a sors, vagy nem tudom ki üzeni hogy nyaljam már ki a seggem a problémáimmal, mikor másoknak meg nincs mit enni, amellett, hogy miért ilyen fiúkat vonzok? Mit csinálok rosszul? Kezdek kifogyni az ötletekből, és a csokis kekszből.