tudományokba'

Anya: a tesóm meg az Attila találtak vmi cikket az interneten, mely szerint a réz megvéd a koronavírustól, szóval most mindannyian rézhuzal karkötőt hordanak

Apa: akkor már felülhetnénk a csillárra is, az is rézből van

Én: ott egy függönykarika....

Apa: vagy adok egy kilincset amit még nem szereltem vissza, azt is a nyakadba akaszthatod.


Eközben az unokahúgom _egyfolytában_ gyanús és ismeretlen forrásokból jövő szuperfontos információkat közöl a koronavírusról, de ma már nem bírtam tovább, és mondtam neki, hogy én hiteles forrásokból szeretnék tájékozódni, nem a Julis néni posztjából Alsómocsoládból, erre közölte velem, hogy abban eltitkolják a lényeget! meg a jó híreket!
Hát bocsi, hogy nem próbálom házilag 56 fokra emelni a testhőmérsékletem, hogy tutira védve legyek.
Amúgy nem tudom mit várok, a múlt héten kiosztott, mert haza jöttem a szüleimhez, és ez nagyon veszélyes meg fogunk mind halni és hasonlók (jó, amúgy én is tudom ezt, de a mentális egészségem ügyén a szüleim szerint is szükséges volt meglépnem ezt), ehhez képest ők a héten egyszer tartottak egy kis házibulikát, és a tegnap éjjelt is még "kimaxolták" utoljára. Agyam el ne dobjam már.

major wanderlust

Jaj nem tudom, van-e még írni a korona vírusról, maradt-e még valami, amit nem írt le senki? Meg úgy is minden olyan gyorsan változik, holnapra már csak csóválni fogom az egészen a fejem.
Már most annyira ráérek, hogy elrendeztem a külső winchesterem és elkezdtem katalogizálni mindenféle képeimet 2013-tól kezdve (mióta megvan ez a laptop), csak hát aztán 2017-ben egyszer csak abba marad, mert ugye lett jó telefonom, meg instagram (ahova mondjuk túl személyes képeket nem is igazán szeretek feltölteni.)

Szóval emlékszik még valaki azokra az évekre, amikor rendes fényképezőgéppel jártam, és nem hülye iphone fotókkal kergettem a népet? Nem? Én is alig, de hát jaj. Mivel egyik reggel már arra is nosztalgiával gondoltam vissza, amikor még eljártam a Spárba bevásárolni, most itt van pár kép, meg kis trip down memory lane.

ez a Potsdamer Platz, igazából csak azért teszem ide ezt a képet, mert csomó ideig ez volt a hátterem, és ezeket a rózsaszín csöveket (amiket a talajviz evezetésére használnak) már rég elbontották

Ez itt Sutton, (ha jól emlékszem), az egyik volt osztálytársam rokonai itt laktak és egyszer elmentem hozzájuk. A ház olyan szép volt belül, csak az ablakok olyan régiek, hogy télen be kellett ragasztani az egyiket minden szobában.

Valami kastély

Ez már Edinburgh, az egyik tipikus agyonfotózott turistás utca, ennek ellenére nagyon szép szerintem (az egyik csoporttársam most itt doktorál, és hát egy kicsit lehet, hogy irigykedem)

 Edinburghban amúgy arra emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam, mert egy borzalmas hotelben szálltam meg, ahol az egyik éjjel csak két órát tudtam aludni, viszont nagyon érdekes túrákon vettem részt. Az egyik a Viktoriánus meg György kori munkás népek életéről szólt, és aközben mentünk el megnézni mindenféle emeletes házakat, aminek az a neve, hogy "tenement", és csak utólag vezették be a vizet meg a gázt, ezért van minden cső kívül, és emiatt elég rosszul is működtek.

Ez a kettő Aberdeenben készült, és hát tudom, hogy nagyon sok magyar lakik abban a városban, de hát szerintem nagyon ronda és borzasztóan hideg egy hely. Elvileg mivel a helyi bányászatnak köszönhetően könnyen elérhető a kő minden ház szürke kőből épült.

Ez az utolsó három mind London, az első a Borough market, (de úgy emlékszem erről már posztoltam is), a második a Temze partján készült, a haramdik meg csak a kedvenc Russel Sq-en készült képem, ahol az egyetemi könyvtár van, erre csomót mászkáltam akkoriban, jaj olyan szép az a Fitzrovia meg Mayfair, de minek beszélek Londonról (jaj tudom, mert arról beszéltünk az unokahúgommal, hogy majd vissza kirándulunk oda a tavasszal, kivéve, hogy ez valószínűleg nem jön be) , mikor itthon fogunk ülni nem is tudom meddig.

Andrà tutto bene

Jaj annyira megható, ahogy az olasz gyerekek csinálják ezeket a szivárványos plakátokat, amire ez van írva (hogy minden rendben lesz). Pár napja láttam valahol, most meg a 444-en is írják, és ott a twitter tag is, iszonyú megható meg cuki meg minden.

Én amúgy szolidan pánikolok (értsd: nagyon), jobban mondva már nem is tudom, hogy attól félek jobban, hogy elkapom és meghalok, vagy elfogy a frontinom (amit amúgy általában nem szedek rendszeresen, vagy inkább szinte soha) és meghalok a a szorongástól. Biztos ami biztos, pénteken még a lejárt receptjeimet is kiváltottam, csak hát nem volt köztük frontin.

Holnap meg úgy volt, hogy elmegyünk az unokahúgommal wellnesselni/edzeni (ezt majd elmesélem, addig nevethettek), de most bezártak az uszodák, meg amúgy is, frászt kapok az egésztől, hogy ott mindenki megfog mindent meg mit tudom én. fúj.
Nem tudom amúgy, hogy mennyire reagálom túl ezt az egészet, ma elmentem a Mom-ba bevárásolni pár dolgot a Sparból, ott voltak ugyan, de amúgy minden egy marha nagy üresség volt. Vissza vittem a Reservedbe egy nadrágot, és én voltam az egyetlen ember az egész nagy áruházban, és aztán hazafelé is a buszon. Négy megállót utaztam, és komolyan mondom, senki nem szállt fel rajtam kívül. Gondolom így legalább senkitől nem kaphattam el semmit, habár inkább nem értem semmihez, és amikor leszálltam, elköszönhettem a sofőrtől.

Szóval jó lenne, ha ennek az egésznek mihamarabb vége lenne, mert már most annyiszor mostam kezet, hogy teljesen elszabadult az ekcémám, és kb a nyolc kézkrém se elég, ami itthon van.

melyben megpróbáltam nem örökké szingli lenni

Szóval az úgy volt, hogy hát nincsenek osztatlan sikereim kapcsolati ügyekben mostanában, jobban mondva ever (de némelyik barátnőmnek se). Gondolom elintézhetném azzal, hogy én má ezt nem bírom basszus, csak az meg nem  én volnék. Tegnap vettem különben vmi lift aktive krémet anyának a gyógyszertárban, hogy feszes meg üde legyen az arca, kipróbáltam, csodásan selymes lett minden, csak hát az orrom még mindig lóg, semmi lifting.

Tehát kezdem az informatikus (bipoláris) férfival (41, de amúgy ez mindegy), akivel hetekeig írkáltunk egymásnak, majd kiderült, hogy amúgy van barátnője, majd az derült ki, hogy tul.képp ezért nem akar találkozni, mert akkor párterápiára kéne járniuk,  majd aki a könyvespolcomról küldött fotó exif fájljából kiolvasta, hogy gyakorlatilag hol lakom pontosan, majd egyszer becsípve megírta, hogy akkor ő most szívesen beugrana az utcába. Rám olyan frász jött attól, hogy egy idegen tudja, hogy hol lakom, hogy egy kicsit még mindig ellenőrzöm, hogy mi van a hátam mögött.

Aztán volt egy másik informatikus fiú, aki ugyan Svájcban lakik, de most februárban pont két napig itthon volt Bp-en, és akkor úgy volt, hogy találkozunk az egyik szombaton. Mindeközben a szombatot megelőző három napon nem sikerült írnia, hogy akkor ok, szombaton, nehogy a haverjai meglássák, majd az állítólag megbeszélt randi előtt két órával jelentkezett, hogyaszongya ugye akkor jövök. Hát ja, nem.Mindeközben ilyenekkel próbált rávenni a randira, hogy meghív kávéra, vagy hogy eljön a lakásomra (??), majd amikor lemondtam, közölte, hogy úgyis csak a lehető legolcsóbb kávét vette volna. (??) Az egész olyan döbbenet volt, utána elkezdett mindenfélét fröcsögni arról, hogy órákat várt rám (én meg napokat, arra, hogy méltóztasson írni), és hogy én túl libsi vagyok, és úgy egyáltalán, egy pöcs. Én kérek elnézést.

A harmadik jelölt már nem informatikus volt, viszont szintén nem jelent meg a randin. Jobban mondva már két nappal a randi előtt eltűnt, annak ellenére, hogy előtte az egyik nap még telefonon is beszéltünk egy órát, és az egész jónak ígérkezett. Ezután, két nappal a meg nem esett randi után sikerült jelentkeznie, és megírnia, hogy neki tul.képp van egy ilyen aranyos kis se veled se nélküled viszonya egy csajjal, akivel hármasban akarnak szexelni valakivel, de közben a csaj azt mondta, hogy nem is olyanra gondolt mint én, ezért inkább.... nem tudja mit mondjon? nem volt biztos a találkozásban? meg amúgy foglama se volt arról, hogy én akarnék-e  velük szexelni. ok, ezt a mondatot leírni is túl abszurd volt.  

Jaj, én tényleg nem bírom már az embereket. Mármint... ennyire elmennek egymás mellett a dolgok, hogy én azt hiszem, hogy jó, akkor elmegyünk inni egy vmit, és akkor kiderül ez? Meg hogy a másik csaj nem ilyenre gondolt, egyem a szivit. Viszonylag kevésszer akarok aggresszívan felháborodva reagálni, de ez mondjuk pont az, na.

Tehát megint kiléptem ebből a tinderéletből. Kutya egy élet ez.