szomorú vagyok és gyarló is

Ma békésen álltam a lámpánál a Móriczon, amikor jön szembe két lány, és pont mikor mellettem mentek el, az egyik oda visított a másiknak hogy nézd már, milyen öregasszonyos már az a virágos szoknyája. De az a szoknya olyan szép! Meg kedves! Kicsi kék és sárga virágok vannak rajta, és 300 Ft volt, de pont jó.
Meg amúgy ki mond ilyet másokra hangosan az utcán? Meg így egyáltalán? És amúgy tudom tudom, ezeken a lányokon ilyen iszonyú feszülős és döbbenetesen rövid sztreccsruha volt, amihez túl kövérek voltak és összességében olyan ízléstelenek (ie. mindezt valami deszkás cipővel, a többire már nem emlékszem), hogy féltem odanézni de akkor is. Nekem eszembe se jutott odamondani, hogy hé, prosti, vagy hasonló. (meg amúgy is, kinek jut? és minek?)

 Csak szóval két napja amúgy is iszonyú rossz kedvem volt, az a fajta rossz kedv, amikor nem akarok semmit, csak aludni, és akkor jön ez a két ribi lány, és ilyeneket mondanak, hogy még azt is elfelejtem, hogy a szép fehér adidas cipőm van rajtam ami amúgy tök raj.* Meg hogy én ügyes vagyok, okos meg stílusos.
Már iszonyú közel álltam a síráshoz, meg aztán bementem a spárba, és az összes kifli olyan kemény volt, hogy szörnyű, meg beállt mögém egy olyan büdös szájú férfi a sorba, hogy teljesen rosszul lettem. Majd azzal fejezem be a panaszáradatot, hogy végül egy csomó ideig kerestem egy kétszázast a táskám alján, hogy a bolt bejárata előtt ülő hajléktalan tolókocsis nőnek adjam, de annyira sokan voltak körülötte, hogy nem mertem oda menni, és hát ha őszinte akarok lenni, legalább részben azért adtam volna, hogy legyen indokom megsimogatni a macskáját, de még ez se adatott meg.
nyaúú aúú.







*még én is remélem, hogy csak irónikusan használok ilyen szavakat