2016. június 28.

Most képzelje el mindenki aki ezt olvassa (ha van olyan), hogy, ill. nem is, először is emlékezzetek erre rettenetes bejegyzésre, ami erről a közepesen borzasztó lányról szólt?
Na, én ettől a lánytól még mindig nem bírtam megszabadulni.Esküszöm, hogy barátságokat sokkal rosszabb és tragikusabb lezárni, főleg hogy én soha nem csináltam még ilyet. Főleg, hogy nem tudom, hogy kell, és legfőképpen, hogy hogy lehet ezt csak úgy egyszerűen megmondani, hogy csá, én ezt befejeztem?Amit most csinálok, az is a legaljasabb dolog a világon, hogy nem szólok semmit, csak nem veszem fel a telefont, nem hívom vissza, nem érek rá (de azt se tudom, hogy lehet hetente négyszer egy barátnőnek ráérni?),  mit tudom én, de az hogy van, hogy ő meg amikor már végleg nem veszem fel, ő állandóan ilyen rettenető hatásvadász üzeneteket küld? Legutóbb az volt, hogy kaptál  már levelet a rendőrségtől a kihallgatásra? Meg hogy valamit feltétlen oda kell adnom neked/mondanom kell, de nem foglak zavarni sokáig.
Az a baj, hogy nekem már pont ebből van elegem, ebből a csomó hatásvadász üzenetből, drámából, passzív agresszív zsaroló üzenetekből, hogy egyszerűen mindig történik valami, tényleg mindig. Most kb 10 napig nem beszéltünk, ezalatt valami további arab férfi bezárta a lakásba, aztán meg öngyilkossági kísérlete volt, és aztán mivel úgyis olyan okos a terapeuta nem tudta követni a gondolatmenetét a kórházban, és így most másikat kell keresnie. Persze én sajnálom, ez nehéz helyzet, főleg ha az ember nem beszél rendesen németül, de istenem, hogy mindig csak ez a humblebrag, hogy jaj, én olyan ügyes/különleges/zseniális vagyok, hogy nekem sajnos mindig speciális dolog kell, mindenféle élethelyzetben, hogy az előző életemben (i.e. Amszterdamban, a nagykövetségen, de akkor is, wtf?) mennyivel intellektuálisabb és egyszerűen csak más voltam. Nekem ezt egyébként néha elég nehéz nem személyes sértésnek venni, hogy korábban minden olyan más, intellektuális meg high society volt, most meg egy másfél szobás lakásban kell laknom, és a barátaim is mások, ugyan már, komolyan.
Biztos, hogy kihunyt belőlem az összes empátia, mert amúgy én teljesen, komoylan teljesen kiborulok az áldozathibáztatástól* de néha már azt gondolom, hogy ez a lány valamit nem olyan jól csinál a férfiakkal. Most nem arra gondolok, hogy közönséges, vagy könnyű, vagy illetlen**, hanem hogy ezt az egész muszlim kultúrkört meg szokásokat nem tudja igazán jól összeilleszteni az emancipált/feminista nő képzetével. Márpedig ha valakinek ilyen fontos, hogy a szellemi képességeiért is tiszteljék, akkor ne ilyen macsónak szolializált muszlim férfiakkal kezdjen már, nem? Komolyan, az összes férfi akivel megismerkedett, egytől-egyig ilyen volt,  nem hiszem, hogy ez valami egyéni elképzelés.
Én egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy a vallásom miatt ennyi fájdalmat meg nehézséget okozzak magamnak, tudom, tudom, ezek az agresszív férfiak mindenféle hímsoviniszta kultúrális berögződés miatt ilyenek, nem azért mert a Koránban ezt írták.

Visszatérve erre az egész elrontott barátságra, tegnap megint kaptam egy rendkívül hatásvadász üzenetet pont amikor a bankban voltam, hogy valami nagyon fontosat kell odaadni, én meg komolyan azt gondoltam, hogy mi van, ha valami fontos (mondjuk mi lenne fontos), erre persze semmi fontos nem volt, csak egy rendkívül kínos és esetlen másfél óra, melynek a második felében már nem is igazán tudtam vagy akartam mit mondani. Nagyon furcsa érzés ez, hogy egyszerűen semmit nem akarok megosztani, nincs kedvem elmondani, hogy mit csináltam mikor és kivel, nincs kedvem a szemöldökrángatáshoz, mert szexeltem valakivel, mert szűkszárú a nadrágom, mert a másik szín jobban állna, mert nem elég jól csinálom az életem, mert diszkóban volt, mert teljesen berúgtam, mert nem félek automatikusan az összes fiútól. Egyszerűen annyira bírálva érzem magam, hogy elment a kedvem az egésztől. Másrészt meg, nem akarok olyan kishitű szomorú és szexista világban élni, ahol azt kell gondolnom, hogy ha nem egy bizonyos módon prezentálom magam, akkor soha senki nem fog komolyan venni. Amúgy a Birkenstock szandál tényleg nem olyan szép, de hogy emiatt nem fogok soha előrelépni, hát nem tudom, én nem akarok olyan helyen dolgozni. Nem akarok egyfolytában azon gondolkodni, hogy mások mit gondolnak rólam, szerintem ez nem egészséges.
És szerintem nem én vagyok egyedül a hibás. Szerintem nem én egyedül idéztem elő ezt a helyzetet, hogy ilyen rendkívül idétlenül állunk a metróban, és nincs mit mondanunk, és megjavítanom sem csak egyedül kellene, nem bennem romlott el valami. A legijesztőbb pedig, hogy ez a lány hogy hogy nem kérdi meg tőlem egyszer sem, hogy mégis mi a baj?





*mint hogy a 14 éves lány hibája hogy megerőszakolták, mert miért volt hajlandó egyszerre három fiúval egy lakásban egyedül tartózkodni, komolyan, borzasztó
** amúgy azt hogy valaki könnyen kapható önmagában nem tartom feltétlen katasztrófának feltéve, hogy az élvezetért csinálja, és nem a társadalom ill. ezen férfiak megbecsüléséért/elfogadásáért/menőségi faktorért

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése