all the drama

Aztán csak felhívott a kedves fiú a metróról, a buta fejemnek meg nyilván imponált, hogy nem hülye facebook üzeneteket küldözget, hanem felhív, bemutatkozik, és elmondja, hogy csinálhatunk ezt vagy azt, és akkor elutaztam a cuki városba ahol egyetemre jár, és elbicikliztünk a tengerpartra (csináltam vagy két képet, majd később megmutatom), ami olyan gyönyörű volt, hogy nem tudom, vannak-e arra szavak, mindenesetre vagy fél órát a fűben bóklásztam, meg homokkupacról fel meg le, és az egész csodálatos volt.

És ez a fiú olyan, hogy főz nekem mindenféle mártásokat mert nem tudom megenni az iszonyú csipős curryt, meg egyfolytában iszonyú vicces, és amikor látja, hogy olvasok akkor odalapoz és megmutatja, hogy mit olvassak el, és van egy csomó kedves gesztusa, és a legjobb barátja tudja, hogy létezem. Csak aztán másnap, amikor valamiért az egész világot utálta, a rendkívül modoros, fennkölt és lesajnáló brit álakcentusával kezdett el elég gonoszul beszélni a családjáról (ez már kezdetnek sem volt túl szimpatikus), meg valami lányról, aki szembejött az utcán, és hogy milyen rossz, hogy egy ilyen kisvárosban az ember mindenkit ismer mindenki, és hogy milyen könnyen szembetalálja magát lányokkal akik visszautasították és exekkel, akiket soha többé nem akar látni, nekem meg hirtelen teljesen gutaütésem lett, mert mégis milyen iszonyú praktikus, hogy én nem ebben a kicsi városban lakom? Csak igazából annyira felháborít, hogyha az egész csak a szexről szól, akkor minek elhitetni velem, hogy egyáltalán nem, minek a mindenféle felhajtás meg kedveskedés, hogy jaj szárítsuk meg a cipőd, éhes vagy, főzök neked curryt, gyere igyál egy kis bort, fázol, várjál becsukom az ablakot, jaj olyan szép a hajad, legszívesebben megsímogatnám, várjál, megmasszírozlak(?!!) és akkor az egész kiszámított volt, minden lépés, a kedvesség, a bókok, minden, és én jól bedőltem neki, nem mintha nem a saját döntésem lett volna, és nem mintha én nem akarnék szexet.
Hát gondolom ez egy kicsit arculcsapás a sorstól, hogy mindeközben még rájövök, hogy amúgy én kedvelem ezt a fiút, és szívesen mászkálnék vele nézni az operákat (ez a kedvenc szórakozása), neki meg esze ágában se volt egy percig is komolyan gondolni, még azt se, hogy tetszik neki a cipőm, nem hogy elmenni velem bárhova.
Mindegy, most egy kicsit önteltebb leszek a szokásosnál (nem), és azzal nyugtatom magam, hogy it's his loss. De most már tényleg csak olyan fiúkkal fogok randizni, akik előre odaadják az önéletrajzukat, motivációs levelüket, erkölcsi bizonyítványukat és az indexmásolatot. (=vénasszony vagyok leszek)

Ha egyszer meg mégiscsak akadna egy jóravaló (who am I kidding) fiú aki randira hív (vagy csak Elyas M'barek, vagy nem tudom)  akkor felvehetem a szoknyát amit most vettem, és fantasztikus:

how to be bitter, vol. 669

kicsit lelkifurdalásom van, hogy egyfolytában csak nyafogok ezen a blogon, de hát ehhez értek a legjobban amúgy esküszöm vannak jó dolgok is, de tegnap megint annyira halálosan csalódott voltam az egész világban, hogy ilyen már nincs is. van ez a hülye barna cipőm, amit az egyik barátnőm iszonyúan utál* és akkor megdicsérte egy fiú, amit viccből elmeséltem neki, mert kicsit furcsának találtam, de azért viccesnek is, és akkor azt bírta válaszolni, hogy ez a fiú tuti, hogy csak meg akar dugni, ez a cipő olyan ronda, hogy máskülönben nem bókolna erre senki. vagy ha tényleg tetszik neki, akkor meg iszonyú fura, mint én, és akkor lehetünk furák együtt.

jó, nem pont így volt megfogalmazva, de abszolút ez a lényeg, és igazából azt hiszem, hogy már teljesen mindegy is, hogy milyen ez a cipő (most már jó csúnya, mert véletlen bokáig belementem benne a tengerbe), csak egyszerűen ez már annyira fájt tegnap, hogy így ki kell ábrándulnom, mert magamtól is rájöttem, hogy ez a fiú tényleg eléggé szexet akar (nem mintha én nem akarnék), de hogy még egy jó barátnőm is ilyeneket mond nekem?**

és ez volt a kedvenc cipőm, és most már nem tudom, hogy vegyem fel, mert ez a fiú jut eszembe róla, meg ez a hülye elszólás.

mondjuk ez a fiú szívesen jut eszembe, de már ezt se tudom, hogy jó-e, aj jaj jaj.

*de nagyjából elnézem neki, mert én meg az ő majd térdig érő hülye szürke Ugg csizmáját utálom

** azért is böki ez a csőröm, mert én soha életemben nem fogok szólni, ha valami rondát vesz fel, jó kivéve ha valami orbitálisan rondát mint mondjuk fehér leggings piros tangával, és bár azt gondolom, hogy a ruhái elég nagy része olcsónak/ízléstelennek tűnik, én nem fogok neki semmit szólni, mert szerintem ez nem annyira az én dolgom, ahogy az se, hogy iszonyú ronda és pont a rossz fajta divatjamúlt a farmerszoknyája, vagy hogy a bőrkabátjáról ízléstelenül sok helyen lejött a műbőr, az ember kicsit tudja már, hogy hol a személyes határ, nem?

Velem sosem történik semmi

csak az átlagos káosz az átlagos török utcán

De most is biztos csak azért, mert a virágos szupermenes pólóm volt rajtam. Szóval, hogy ülök a metrón, és egyszer csak elkezd hozzám beszélni egy fiú, hogy magyarul olvasok-e (igen, bár amúgy alig olvasok magyarul), meg hogy honnan jöttem és mit csinálok, és hogy adjam már meg a telefonszámom, és akkor elmehetünk tangózni (??)
A fiú azóta sem hívott fel, és tulajdonképpen mit bánom én, kopasz volt (és én azt hiszem nem rajongok a kopasz fiúkért), és beszélgettünk vagy 5 perce, amikor elkezdte kijavítani a nyelvtani hibáimat (rögtön azután, hogy megdicsérte, hogy jól beszélek németül), meg amúgy is tangó. Inkább csak az, hogy ez olyan mintha ez az univerzum elcseszett mézesmadzagja lenne, tessék, hozzád szól egy fiú, pedig aznap olyan volt a hajam mint Herminone Grangernek és kapucnis pulcsi volt rajtam, de azért annyira mégsem, hogy tényleg randira hívjon. Szinte már irreleváns, hogy lehet, hogy nem is jó fej ez a fiú, csak az elv. (de azért most nyilván iszonyú nagy a kísértés, hogy jól lenyomozzam az interneten)

Aztán még az is volt, hogy volt a hostelben volt egyszer egy Erasmusos parti, ahol megismerkedtem két magyar cseregyerekkel, akik iszonyú jófejek voltak, az egyik fiú meghívott magukhoz, és főzött nekünk pörköltet(!!), és mivel nem volt tejföl, öntöttünk bele két főzőtejszínt, hát hogy az milyen finom! Aztán még hajnalig ittunk egy csomó rozét, meg Hiperkarmát hallgattunk, és a hűtőben volt egy szalámi, a szobájukban pedig egy csomó magyar dolog, és lefekvés előtt Vukkot néztünk youtube-ról, egy pillanatig egészen honvágyam volt. Jó, majdnem, inkább csak rájöttem, hogy rettenetesen vágyom arra néha, vagy milyen jó lenne ha, bárcsak, egészen ritkán barátkoznék magyarokkal.* Mondjuk persze ezt a honvággyal teli nosztalgiát nem tudom, akarom csinálni Berlinben, többek közt, mert itt ér egy csomó inger és van mindenféle lehetőség, hogy szórakoztassam magam, talán sokkal jobban, mint Bp-en valaha, a török mezőkön, ahol meg van vagy 100 diák, és mindenhol narancsligetek meg tengerpart, szóval ez egészen más. Jó igazából nem tudom elképzelni, hogy olyan helyen éljek, ahol este 11 és reggel fél8 közt nincs semmiféle busz, semmit nem lehet csinálni, csak fagyit enni, vagy átmenni a szomszéd város melletti plázába, ahol a gazdagok komolyan a Starbucksba járnak. (Törökországban amúgy 3 dönert is lehet venni egy 900 forintos habos kávé árából, ami olyan, mintha valaki Berlinben kb 9-10 euróért venne magának kávét?)
De nem erről akartam beszélni, hanem, hogy én eddig miért nem tudtam, hogy amúgy fiúkkal is lehet egész könnyen barátkozni? Hogy van olyan, hogy nem is kell azon gondolkodnom, hogy mit mondjak, csak hogy ne legyen 20 percig tartó kínos csend? Vagy hogy van olyan, hogy nem kell hülyén arra koncentrálnom, hogy jesszusom ez egy fiú, mert nem is fontos a beszélgetés szempontjából? Mert hát ez fantasztikus, eddig zacskóban éltem (és rettentő gyerekes is vagyok és/vagy nem szocializálódtam rendesen) most 25 évnyi elhalasztott barátkozást kell bepótolnom. Mármint elmentem Ephesus-ba ezzel a gyakorlatilag ismeretlen fiúval, és egyszerű volt, semmi awkwardness, ugyanolyan gyorsan akartunk gyalogolni, ugyanazt akartuk csinálni,én felolvastam az útikönyvet amíg ő mindent lefényképezett, és mindkettőnket rémesen szórakoztatta a japán turisták iszonyú színes ruháinak kifigurázása.
És most egy kicsit (jó, inkább nagyon) azon aggódom, hogy mi van, ha soha nem találok olyan fiút, aki egyformán iszonyúan szórakoztat sőt nagyjából megegyezik a véleményünk a politikát illetően is egy luxus világban és rettentő vonzónak is találom, és még ő is ezt gondolja rólam.



*ami tul.képpen irónikus, mert általában szánt szándékkal kerülöm az ilyesmit

Wanderlust, Bodrum meg ilyenek

ilyen volt a kilátás  az első hostel ablakából

Nem tudom, hogy mi ennek a vékony oszlopnak a félholddal a célja?

Bodrum tele van macskákkal. Úgy értem, olyan mértékben tele van macskákkal, hogy mindenhol ott vannak, ki-be mászkálnak a házakból, a boltokból, a plázában, a Starbucksban, az éttermekben, és jól táplált, szép macskák, egyszerűen csodálatos.

mindenhol kenyeres szekrények vannak, 100ft egy kg kenyér

most veszem észre, hogy valami olyasmi van  lépcsőre írva, hogy "köpek var", ami a google fordító szerint azt jelenti, hogy kutya van?

Hazajöttünk Bodrumból és Berlin iszonyú sötét, de legalább nem annyira hideg, mert én már nem vagyok hajlandó visszavenni a télikabátom, az is biztos. Szóval hazajöttünk Bodrumból, és semmi nem tűnik valóságosnak, hogy bementem a boltba, ahol kaptam blokkot, hogy a busz menetrend szerint közlekedik, ahogy epret és áfonyát öntöttem a műzlihez, semmi. A bőröndöm gyakorlatilag még két utazás, és teljesen tönkre fog menni, nem baj, a hátizsákomat úgy is sokkal jobban szeretem, nem baj, már úgy is tervezzük a következőt.
És én az isztanbuli reptéren jöttem rá újra, hogy hát jesszusom, nem szabad az életem elvesztegetnem úgy, hogy nem utazok el mindenhova, ahova fizikailag lehetséges.

Meg hát Törökország olyan színes és illatos és zajos és annyi inger éri az embert, és ha ez nem elég, Bodrum egy olyan különleges hely, mintha a nyugat egy buborékba lenne zárva keleten, és néha azért mégis érezzük kelet illatát, hogy mégis mennyire más egyedül végigmenni az utcán, mintha beszélne hozzám az egész világ, egy csomó mosoly és kedvesség, ugyanakkor teljesen megégeti a kezem a teáspohár, ha nem figyelek oda, kilopják az ember szemét, és elmegy a busz az orrom előtt, amire már megvettem a jegyet.

Közben meg eljöttem egy barátnőmmel  Törökországba, aki valami marketing menedzser egy hotelnek, aztán közben lett mindenféle dráma (think iszonyú dráma), és még magyar Erasmusosokkal is találkoztam, most pedig zuhog az eső, és nem tudom mit csináljak.