throwback Thursday

Posztolok még csöpögős  Cagliari* naplemente képeket, hogy mindenki azt higgye, szuperizgalmas az életem, pedig nem, nyilván. (amúgy tudom, hogy nem olyan jó a minősége, de nem tudom, hogy miért, dehát szép emlékek, micsináljak)



*és most egy pillanatra azon gondolkodom, hogy hogy írom le azt, hogy caglarii? vagy Cagliari-i? vagy cagliari? vagy hogy van ez az i-re végződő külföldi városokkal? nem találom a gugliban.

Cagliari 2.

Ma csupa kellemetlen dolgot csinálok, mint hogy egy rakás unalmas emailt küldözgetek, meg mosok, és hasonlók, úgyhogy itt egy kicsit béna macskás kép a cuki macskáinkról a koszos törölközőjükön (anyukám ezért elnézést kér, az apukám pedig szőrrel bélelt kosárra cserélte térle hetekkel ezelőtt), a továbbiakban pedig visszaélek mindenki türelmével, és posztolok néhány (vagy inkább sok) képet Cagliari óvárosáról.

ezt a képet szerintem mindenki megcsinálja, aki elmegy Cagliariba, a pálmafákról és az 5 perc alatt leég az arcom típusú napfényről. 

ah, na jó, nem is ez az igazi dolog, hanem péntek este, adidas mackófelsőben, szőrös papucsban, gyümölcsös sörrel a kezemben filmet nézni a fiúval, mint az igazi jó panelprolik. kár, hogy  egyikünk seggére sem volt ráírva, hogy retro/devergo/lonsdale.

Egyszerűen nem értem, hogy lehet a meleg kávét meginni. A langyos kávé pedig a legborzasztóbb dolog a világon. Az pedig törvényszerű, hogy ha reggeli, vagy egyáltalán, evés közben valami sorozatrészt nézek (a Manhattan love story-t miért kellett abbahagyni??) akkor biztos, hogy jön valami szexjelenet. De én reggeli közben nem akarom sem más nők mellét, meg semmilyen más meztelen testrészét látni. (Mindeközben pedig kicsit magamban nevetgélve gonolok vissza arra, hogy mekkora felháborodást keltett, hogy  egy nő pucér melle volt a Sun címlapján(=ez a magyar Bors vagy mit tudom én))

Meg hogy ez a háziasszonykodás számomra egy kész agyrém. Arról meg végképp fogalmam sincs, hogy lesz az ember dolgozó anya? Vagy egyáltalán, dolgozó nő? Tegnap délután főztem egy csomó rizottót, amiről azt gondoltam, hogy egyszerű dolog, bedobom a gombát a rizzsel egy lábosba, aztán még egy kis kecskesajt, paradicsom és spenótlevél meg zöldség, kész is, tessék, hát, aha, persze. Vagy másfél óra volt mire bevásároltam a sparban és a piacon, aztán mire megfőztem az vagy további egy, és akkor ma reggel másfél órán át intenzíven vakartam a konyhát, és úgy egyáltalán, a lakást, és aztán még anyámmal is ebédet főztem meg mit tudom én mit csináltam, és még nincs kész, ugyanakkor sírok a gondolatra, hogy én almás pitét akartam sütni, ami azt jelenti, hogy újra kell majd kezdenem a rendrakást meg takarítást??! Ez a munkanélküli nő sorsa?!
A cuccaim egy része még azóta a dobozokban van, hogy Angliából hazaköltöztem (ezt mondjuk eléggé fáj kimondani), sőt a kisebbik szoba igazából tele van a cuccaimmal (jó, ez csak egy fél, nagyon kicsi szoba, de ettől még borzasztóan sok ruha, könyv, elfelejtett teásdoboz, és fél pár zokni. Már majdnem kimondtam azt az átkos mondatot, hogy akarok egy takarítónőt, amikor meghallottam, hogy az egyik barátnőmhöz hetente kétszer jár takarítónő, 8 órát marad, tehát egész nap, és ezért havi 50 ezret fizet. Hogy mennyit?? Hát megőrültem én? (vagy a világ)

Ja, és hiányzik London.



És Bögre blogger most eltűnt a színről, vagy csak én maradtam le az új blogjáról? (ha pedig csak engem zárt ki, akkor lehet hogy jobb, ha követem az amit nem tud az nem fáj elvet)

Cagliari

Szerintem aki szigetre akar menni, válassza Szardíniát. Én ugyan nem vagyok sziget szakértő, de annyit mondhatok, hogy itt egész biztosan sokkal tartalmasabban eltöltheti az idejét a kedves turista, mint mondjuk Tenerifén, ahol 40 perc alatt körbe lehet autózni az egészet. Szardínián nem így van, bár Cagliari nem túl nagy, a város messzinek hitt részébe is odasétáltam 25 perc alatt. A tömegközlekedéshez nem sok szerencsém volt, de anyit mondhatok, hogy a sziget másik végében lévő Algheroba csak napi két busz van, pedig itt a sziget másik reptere is.
Az óváros tele van keskeny, macskaköves utcákkal, amik nagyon hangulatosak, minden sarkon kávézók és csemegék, vagy egy pékség, ahol olasz szokás szerint minden rettenetesen édes. Egyetek sajtot is, ha ott jártok, ezek nagyon finomak. A sajtot és a bort itt nem szokás hűtőben tartani, és én nagyon kicsi szobahőmérsékletű vörösbortól becsíptem, viszont egy félreeső apró csehóban  trattoriában ettem a legfinomabb tiramisut a világon, krémes volt és csodálatos, jó sok kakaóporral a tetején. A botanikus kert pedig gyönyörű még esőben is.

van képed ilyen időben tengerpartos képeket nézegetni?!

Szardínián egyébként egész végig nagyon jó idő volt, értsd szandál nyáriruha tipusú jó idő, természetesen én az utolsó napot, és egyben az egyetlen esőset választottam arra, hogy elmenjek a közeli Poetto beach-re. Teljesen kihalt volt, rajtam és néhány eltökélt szörfösön kívül, az idő viszonylag hideg volt, és itt ugyan pont nem esett, de utána egész nap. Bár ez a képeken nem igazán látszik, a hullámok gyönyörűek voltak, és sirájok! Tengerillat! very holiday, much sunshine.

Most, hogy 24 lettem, már tudom racionalizálni, hogy péntek este miért a kockás takaró alatt ülök a kanapén a szüleim nappalijában (miközben ők a barátaikkal lakomáznak), gyümölcsteát iszom, és a Twilight 2-t nézem. És mindez a világ legjobb dolga abban a pillanatban. (a film ízlésem is  vacak, lépjünk túl)

El se merem képzelni, micsoda yolo lenne az életem, ha még szingli is lennék.

magyarnak lenni olyan, mint a férfi, aki még az  első osztályon is kiviszi a vonaton a hóna alatt a laptopját a wc-re.

Egy kicsit nem kapcsolom be az internetet és most már biztosan tudhatom, hogy nem fogom tudni letölteni az egészet mielőtt bevezetik az internetadót és akkor mindenféle drámai esemény történik, mint hogy az egyik volt csoporttársam a 444-nek adott interjújában deklarálja, hogy nem tör miniszterelnöki babérokra, tüntetés, az emberek még mindig furák facebookon, a nagyanyámnak szüksége van majdnem félmillióra, micsináljon a család, közben meg még 24 is lettem. 24!

Persze mindenki (főleg akik még csak 23-ak) azt mondja, hogy ha 24 éves vagy, akkor végképp felnőtt vagy, illetve nem kínosan fiatal felnőtt, nem egy egyetemista a ránctalan arcával és világmegváltó ideákkal a koszos tornacipőjében, hanem igazi felnőtt. A nagyanyámnak ilyenkor már volt egy óvodás gyereke, és gondolom hamarosan meg kellene ismernem a férjem ahhoz, hogy 30 évesen gyerekem legyen, vagy megházasodjak, vagy akkor most hogy lesz ez. Én nem így képzeltem ezt, hogy sutty, egyszer csak vége, öreg leszek és ráncos. Mondjuk a Nők Lapja arcápolási tippjeihez még mindig kínosan fiatal vagyok (puffadt szemek, szarkalábak, hah, mit nekem). De most akkor mégis, hogy van ez, hogy 24? Most akkor meg kell sértődnöm, ha a nénikék letegeznek? És nekem már nem szabad teccikeznem senkit? Magáznom kell a kortársaimat? Ne boruljak ki, ha egy kisgyerek csókolomot köszön? Hordhatom a vállamon keresztben a táskám, vagy túl öreg vagyok hozzá? Vásárolhatok a Forever 21-ban vagy a Stradivariusban? Öreg vagyok a kedvenc piros Superga tornacipőmhöz? És a kicsit koszos, fonott karkötőkhöz amik már vagy 5 éve a csuklómon vannak? Vagy csak akkor leszek öreg, ha annak gondolom, érzem magam?

Én még egyetemre akarok járni, éjjelig ülni a könyvtárban,papírpohárból teát inni és pötyögni a laptopomon, mindenféle nagy örletekről meg tervekről répatorta mellett beszélni, előadássorozaton ülni, vagy esszéket írni, vagy mit tudom én. Én nem tudok még ilyenekre gondolni, hogy fizetés, háztartás, munkaidő, lakásbiztosítás, és hasonlók. Még azt is csak most tudtam meg, hogy az ember átviheti a lakáshitelét másik bankhoz, vagy hogy a piacon milyen olcsón lehet kávét meg kozmetikumokat vásárolni.

Tényleg csomó mindent nem tudok, talán azért mert nem is akarom tudni, vagy csak élek az idült tudatlanságomban, fogalmam sincs, de néhány napja olvastam néhány tippet szalagavatós frizurákról és sminkekről, amit otthon is el lehet készíteni, ha pénzt akarunk spórolni. Pénzt.akarunk.spórolni. 18 évesen mikor jutott nekem eszembe, hogy pénzt spóroljak? Most sem igazán tudom, hogy kell pénzt spórolni. Annyit tudok, hogy szeretnék egy gyapjúpulóvert, minél olcsóbban, meg egy fekete bokacsizmát.

Nem tudom, hogy kell rendesen banános palacsintát sütni, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy koszos rántotta (néha sikerül, de ez esetleges) rendesen szakdolgozatot írni, nem halogatni, vagy effektíven, lelkifurdalás nélkül bliccelni a BKV-n. Nem tudom igazán, hogy kell szocializálódni egy hétszáz fős konferencián, vagy úgy egyáltalán. Nem tudom, hogy kell állandóan együtt lenni a fiúmmal úgy, hogy közben ne kapjak gutaütést, mert a saját dolgomat nem tudom megcsinálni, az egész lakás egy könyv, és ruhakupac, és nincs időm, meg energiám rendbetenni. Nem tudom igazán, hogy kell kezelni a kapcsolatokat, a munkamegosztást, vagy hogy kínos helyzet nélkül azt mondani, hogy pakold ki a mosogatógépet, nekem nincs időm. Nem tudom, hogy kell nem elaludni az unalmas filmeken, és aztán nem piszkálni egymást emiatt, és erőfeszítést tenni, hogy ne mindig rántottát együnk reggelire, pedig én borzasztóan szeretem a rántottát.

 Még egy dolog, amit nem tudok még jól csinálni az az egyensúly. Mintha mindenki erről beszélne, hogy párkapcsolati egyensúly, meg munka- magánélet egyensúly, pénzügyi egyensúly, és hogy a fizetésünk mekkora részét költsük albérletre, vagy hiteltörlesztésre, meg hogy mennyit takarítsunk meg mindenképpen, no, hát nekem mindezekről fogalmam sincs.
Mármint én egész júliusban és augusztus nagy részében is azzal nyugtattam magam, hogy a nyár az egy jó dolog, csak a jóra akarok emlékezni, közben meg annyi dráma volt, hogy a bőrgyógyász (!) felírt egy doboz nyugtatót (!) és anyám egy ponton felajánlotta, hogy majd ő felhívja ezt a fiút és kiosztja, de aztán ez nem történt meg, és a nyugtatót egyszer vettem csak be, viszont a lelki egyensúlyomra még mindig fel voltam esküdve, főleg, hogy ha egy jó dolog történik, annyira felvillanyozódom, hogy egyszerűen minden vacakság mintha eltörlődött volna. Mintha elfelejteném, vagy nem is tudom, mert én csak olyan dolgokra akarok emlékezni, ahogy esszük a lelkváros lángost a Balcsin és mindannyian visítva röhögünk amikor bokáig süllyedünk a vízbe a rizsföldre emlékeztető strandon, vagy amikor a fiúval ültünk a Margitszigeten az aranyló délutáni napsütésben a végén, ahol még soha nem ültem. Kivéve, hogy a lekváros lángos megfeküdte a gyomromat, és a pad kényelmetlen volt, amellett, hogy nem is volt igazán mit mondani, és egyáltalán, egy kicsit unalmas volt.
Talán még azt sem tudom, magamnak mi a jó, nem hogy másoknak, nem hogy másokkal együtt nekem is. Talán tényleg igaz, hogy az igazán fontos és nehéz dolgokról soha senki nem tanít semmit.

Voltam egy felhőkarcolóban! Avagy a nap, amikor tériszonyom volt. 

egyfolytában azon gondolkodom, hogy azért vagyok-e sikertelen (=nem olyan sikeres, mint akarom) mert buta és ostoba vagyok, vagy mert lusta, és nem csinálom eleget, esetleg mindkettő.

vagy esetleg, hogy már rég mindenki tudja, milyen ostoba (=logikus, érvelésre, kritikus meglátásra képtelen) vagyok, csak én nem jöttem még rá, és feleslegyes ambícióim vannak. vagy mégis, akkor most mi van.

no, hát ha eddig sem tudtam, hogy mi a frászt keresek még ebben az országban, de most már tudom, miért kell lelépni.  interneten filmet nézni persze illegális, de lassan már internetre se lesz pénz?

on a slightly happier note, köszönöm a 150ezer pédzsvjút (bár gondolom, most mindenki jól felröhög magában, hogy örömködök a napi 3 látogatómnak,hah)!

Most meg az egyik barátnőm egy jó barátnője posztolt egy képet amint a barátnőjével hegyet mászik vagy mit tudom én mit csinál Koppenhágában, és az egész képről mintha visítana az intimitás, meg hogy  teljesen szerelmesek egymásba. Én egyébként teljesen vak vagyok az ilyen finom jelzésekre meg mit tudom én, de ez a lány még a túrabakancsában meg esőkabátjában is csupa csábítás meg szexualitás, nem értem én ezt. Azt viszont csak megértettem, hogy az én kapcsolatommal valami nincs rendjén, még írni se tudok erről, hát tessék.

Jó, tudom mi a baj, gyáva vagyok kilépni, gyáva vagyok bármit tenni. 

jó, jó, Joanna Goddard blogját ajánlani rémesen klisé, mert úgyis mindenki olvassa, de most posztolta Lena Dunham cuki videóit, amik olyan egyszerűen bölcsek, hogy nézzétek meg mindent azonnal!

"It is time that we all perceive gender on a spectrum, instead two opposing sets of ideals. If we stop defining each other by what we are not and start defining ourselves by what we just are - we can all be freer."

Emma Watson He for She kampánybeszéde elég fantasztikus.

egy pillanatra

minden álmom valóra vált.

a szakdolgozatom beadtam, hazajöttem, és nyár van, és már négy napja a cuki fiúm jóillatú mellkasa mellett alhatok.

és a nap is süt!

Amúgy szerintem igazi cat lady lettem, miután ma arra jutottam mások macskás fotóinak láttán, hogy ha valaha megházasodom, az esküvői fotóimon legyen már rajta a macska is. (merthogy csak az lehet a férjem, aki hajlandó velem közös macskát tartani, de ez evidens.!!44)

Remélem, 10 év múlva, amikor majd PhD/MPhil/docens/Dr/adjunktus, vagy bármilyen menő tisztségben fogok tetszelegni, már csak röhögve fogok visszagondolni arra, hogy a mesterszakos szakdolgozatomat vacak hotelszobákban írtam, mert jelenleg nem olyan vicces.

Vagy egy szerencsétlen leszek, aki nosztalgiával gondol vissza azokra az évekre, amikor még kitehette a lábát Budapestről (Ibis budget!!), mivel most a 90 ezres fizetéséből Maglódnál messzebb (szia, apa!) úgysem jut.

izé... amikor túl szar a szakdolgozatom, akkor ránézek erre a macskás képre, és minden jobb lesz.

lesz rendes kontent is, ígérem.

napi epic fail

dat moment, amikor rájövök, hogy koffeinmentes (!!!444) teát iszom.

mondjuk, ha nem lenne az, akkor már tegnap tuti meghaltam volna koffeintúladagolásban/szívelégtelenségben.

I'll see you when I fall asleep

London csinos amikor süt a nap.

Amúgy semmi, csak írom a szakdolgozatom.  

Addig rajkodok itt a gombás szendvicsemmel a szakdolgozat írás helyett, hogy majd jól megemlegetem. Vagy legalábbis addig, hogy kihűl a gomba, és a banános turmixomat meg a málnát a konyhában is felejtettem.

Most, hogy több facebook ismerősöm külföldre költözött mesterszakra, és néhányuk blogját követem is, amikben a mindenféle welcome weeken megélt dolgokról számolnak be, és rájöttem, hogy én
1. nem is írtam ilyet, és hogy ezek elég mulatságosak olvasva
2. 3 hét, és befejezem a szakdolgozatot
3. jövőre nem járok már egyetemre (!!!)

Én egyáltalán nem vagyok Anglia szakértő, (ezt azért mondom, mert kaptam néhány emailt ezzel kapcsolatban), és egyébként is, azt hiszem, sokkal szentimentálisabb vagyok annál, hogy arról akarjak írni, milyenek a kurzusaim (mind jók voltak, egyébként), ha valaki praktikus tanácsokat akar, olvassa el ezt, szerintem egy elég hasznos tanácsok gyűjteménye. viszont én, én inkább arra akarok emlékezni, hogy mekkora kupi volt az asztalomon amikor ezt írtam, és olyan sötét odakinn, hogy nem is tudom, hogy vegyem rá magam arra, hogy elmenjek a könyvtárba. a kismadaras szoborra akarok emlékezni, ami állandóan felborul, és hogy milyen fülledt meleg van a metrón, állandóan leizzadok. Akarok arra is emlékezni, amikor az első napok egyikén a tanszék mögötti kertben ültünk a füvön, és almasört ittunk, és amikor este 7-ig mindenféle fakultatív előadásokon ültünk.

Majdnem annyira utálom, amikor az emberek nem tudják, hogy mi az, hogy antropológia (még azt sem, hogy valami társadalomtudomány) mint amikor hűznek meg háznak, hogyaszongya, Anglia. Külföldre költözni egyáltalán nem olyan, mint ahogy Carrie Bradshaw a Carrie diariesban elképzeli, hogy "hot new guy, hot new city". Az ember nem eszik állandóan egzotikus kosztot, és nem megy műzeumba minden nap, nem akar népviseletbe öltözni, sem automatikusan teljes mértékben asszimilálódni a helyiekkel. Nem valami glamúros dolog ez, ahogy mondjuk a Matador network bizonyos cikkeiben szó van erről, hogy "the great expat life" meg hasonlók. Persze, diákként teljesen más az élet, mint ha mondjuk ide jönnék, magamtól, vagy ún. "gazdasági kényszerből" pincérnek, lepedőhordónak a Hiltonba, vagy mit tudom én, és más az afrikai bevándorlók helyzete,  Malaláé, vagy Meriam Ibrahimé, vagy mit tudom én, a csomó menekülté, akik kényszerből vannak itt.
Szóval ha nem vagy menekült, és mondjuk itt akarsz lenni, diákként, vagy máshogy, előbb utóbb, de változó mértékben mindenképp szerencsétlen, csóró kelet-európainak érzi magát, minden borzasztóan drága, és egy heti bérlet kerül annyiba, mint egy BKV bérlet. Szerintem azért ne menjetek külföldre tanulni, hogy egész nap azt számolgassátok, hogy 500 forint egy ásványvíz, és milyen rettenetesen drága a metróbérlet. Külföldön élni nem úgy kell, hogy minden vasárnap minden áron megfőzzük gulyáskrémből a gulyáslevest, és sóhajtozunk a rántotthússzagú kertváros után, és nem is úgy, hogy be se tesszük a lábunkat a China townba, mert mi jobban szeretjük a rakott kelt. Mert ha már az ember külföldön tanulásra adja a fejét, egy csomó pénzt meg energiát öl bele, akkor az a minimum, hogy tanuljon valamit, és nem (csak) kézzel fogható dolgokra gondolok, mint hogy hogy kell kvalitatív kutatást kódolni, és mit mondott Clifford Geerrtz, mármint ezek is fontos dolgok, de nem feltétlen ettől leszünk tájékozott emberek, jó munkaerők, olyanok akikkel mások is együtt akarnak dolgozni, vagy a szabadidejüket együtt tölteni. Jó, tulajdonképpen nincs receptem erre, és habár elmenni Európa egy másik országába mesterre egyáltalán nem olyan egzotikus, mint amilyennek egy 11. kerületi társasház teraszáról látszott, azért mégis tanulhat az ember sok mindent, akkor is, ha ez rémesen klisé. Hogy milyen érzés, ha az előadó egy másik kontinensről jött, és az ázsiai szokásoknak megfelelően tart előadást, így olyan csapnivalóan vacak, hogy a tanszék többi tagja kénytelen félbeszakítani. Hogy hogyan éljünk együtt négy kínaival és egy rendkívül kellemetlen palesztinnal, hogy melyik a finom paradicsom, és hol olcsó a lazac, hogy hogyan beszélgessünk valakivel, akinek borzasztó akcentusa van, és mégis mennyi mindent tanulhat az ember a szomáliai barátnőjétől. Hogy bátor vagyok, ill. kiléptem a komfort zónámból, mert bementem a karibi közértbe ami tele volt feketékkel, és hogy mindig van más megoldás. Hogy mindig mindig mindent lehet máshogy, hogy az emberek soha nem olyan bírálóak mint amennyire hisszük, vagy ha mégis, akkor sem érdekli őket olyan nagyon, mint gondoljuk. Hogy mindent szabad. Mert ha nem is tudom, hogy mit akarok egészen pontosan, akkor is tudom, hogy olyan helyen akarok lenni, ahol meleg párok foghatják egymás kezét, és mindenki azt gondolja, milyen cukik, és nem baseball ütővel támadnak rájuk, és olyan helyen, ahol nem bámulnak meg, mert pizsamanadrágban mentél be a boltba, vagy ahol a nőiességet nem a testresimuló miniruhával azonosítják, hanem millió más mód van erre.
Én nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne egész életemben ugyan abban a városban élni, de gondolom ez az össze-vissza költözés sem való mindenkinek. Most már tudom, hogy lehet három hónapig egy bőröndből élni, és sokkal kevesebb is elég mint hittem. Tudom, hogy nem áll meg a világ a kedvenc parfümöm nélkül, és akkor sem, ha nem a szép cipőm van rajtam, és azt hiszem, én talán pont ezért mentem külföldre tanulni, hogy tudjam, hogy mindig lesz valahogy. Ha nem, akkor még nincs vége.

ebből a nyárból a csupa jó dolgokra akarok emlékezni.

ezen sokgyerekes háziasszonyként egész biztosan röhögni fogok évek múlva, de jelenleg teljesen biztos vagyok benne, hogy a női elnyomás az életemben abban csúcsosodik ki, hogy a fiú reggelente addig lökdös/szólongat az ágyban, amíg fel nem kelek kávét főzni neki.

persze, hogy

nincs nyár csöpögős balatoni naplemente fotók nélkül.

ja, és a legfontosabb, új fényképezőgép! persze, nem is én lennék, ha nem költeném el az összes pénzt a fényképezőgépre, úgyhogy nem tudtam még venni egy új objektívet, így még mindig csak a vacak kit zoomobjektívem van, bocsi.

Palesztina

az egyik lány annyira jó analóg képeket csinált Palesztinában, hogy meg kell osztanom őket:

ellenőrző, átkelő hely Izrael és Palesztina közt

A Bethlehemi Egyetemnél, választási kampány

Hebron

vegyük észre a fekete vizes hordókat, amik az alacsony víznyomás miatt vannak felszerelve

Jeruzsálem, a fal Palesztina és Izrael közt

Jordán-völgy, zónahatár, belépés az A (palesztin irányított) zónába

Hebron

Balata menekült tábor

Hebron, az izraeli zónába, ahova palesztin muszlimoknak tilos a belépés, csak a hidzsábos lányokat igazoltatták 

http://www.breakingthesilence.org.il/- egy érdekes projekt, melyben izraeli katonák beszélnek a palesztin megszállásról

na jó, most már senki sem mondhatja, hogy nem jutott ki nekem elég a kollégiumi életből, vagy különben miért bűzlik az 5. emeleti szobám a kertben elszívott fűtől?


meg az is milyen idegesítő már, hogy körülöttem mindenki a karjaival kapcsolatos fóbiáiról beszél, és hogy mennyire utálja, na már most, nekem pont a karom volt az egyik olyan testrészem, amivel kapcsolatban nem volt semmilyen fóbiám, sőt egyáltalán nem is foglalkoztam vele, erre tessék, újabban azon kapom magam, hogy a metrón kapaszkodás közben azon gondolkozom, hogy mi van, ha valaki észreveszi, hogy löttyedt a karom?
lányoknak tényleg nem szabadna lányokkal barátkozniuk.

London azért még minding szuper.


És mégis, eddig miféle zacskóban éltem netfilix nélkül?

női dráma és nyafogás 1141. rész

kész szerencse, hogy még a határidő előtt észrevettem, hogy a szakdolgozat határideje szeptember 15 és nem 30. mondjuk 14-én úgyis elmegyek Montenegróba, ami még csak most derült ki, hogy elfogadták a jelentkezésem a nyári egyetemre, ami szuper.


de aztán, aztán fogalmam sincs, hogy van tovább, és a fiúm is igen különös választás elé állított. úgy értem, azt sem tudom mit mondjak, igazán. mármint, hogy csak így közölni velem, hogy ja,egyébként lehet, hogy hazaköltözöm, szóval szerintem ennek nem így kellene lennie. jó, nyilván, mit nyafogok, gyakorlatilag nem is lakom Budapesten, vagy legalábbis nem októberig, és akkor sem egészen biztos, de az ilyen hírt, hogy én tőled függetlenül amúgy Bp-től 400 km-re költözöm, szóval szerintem ez nem járja. főleg azért nem, mert ne Vác mértékű vidékre gondoljuk, vagy mondjuk egy városkára, hanem egészen komolyan vidék, 800 fős falucska, tornácosház, gyümölcsös, amit akartok, busz meg csak naponta kétszer, 10 km-re.

én nem értek ehhez, hogy komoly kapcsolat, nem tudom igazán, hogy hogy megy ez, de  ne állítson már senki ilyen választás elé, hogy én most vidékre költözöm, vagy hozzád költözöm. (mert a lakásból ki kell költöznie, miután a tulajdonos fiú eladja, vagy oda költözik a barátnője, vagy nem tudom) és akkor vagy haza költözik, vagy hozzám. és hogy ő fizet albérleti díjat. albérleti díjat! a fiúm! nekem! értem én ezt?
vagy hogy mondjam, engem ez több szempontból is bánt:
1. ha a fiúmmal lakom, akkor ő nem az albérlőm, hanem a barátom, akivel együtt élek, nem? tehát ilyen szempontból ez egy kicsit már szinte bántó is. arról nem is beszélve, hogy engem senki ne kenyerezzen le a pénzével ilyen módon, vagy próbáljon meg meggyőzni, hogy odaköltözhessen hozzám. másrészt meg ez most úgy néz ki, mintha a lakás lenne fontos, nem az, hogy velem lehet lakni
2. ne azért lakjunk már együtt, mert neki nincs hol laknia jelenleg. már azon is félig túl léptem, hogy én mindig is azt képzeltem, hogy csak akkor fogok együtt lakni valakivel, ha házasok leszünk, vagy legalább jegyesek, vagy mit tudom én. szóval ez már szinte nem érdekes, de ez a helyzet, hogy akkor én most vagy haza költözöm, (ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy szakítunk, mert mégis hogy utaznék el állandóan Zalába 5 órát? mármint lehetséges lenne, persze, de ez olyan akkor nyilván szakítunk előbb utóbb tipusú megoldásnak tűnik,) vagy együtt fogunk lakni.
2.1. azt sem tudom, hogy lenne, hogy ilyen fura három műszakos megoldásban dolgozik a fiú, én meg sehogy, és nem csak, hogy én lennék a házicseléd, de ezt nem is tudom, hogy kell csinálni, hogy ő hétkor jön haza, én meg akkor kelek fel?
3. már elnézést, hogy ilyen nyilvánvaló dolgot állítok, de nem tem túl gyors ez egy kicsit? vagy lehet, hogy nem szeretem eléggé, bár én most úgy érzem, hogy eléggé.

amúgy meg eléggé bánt, hogy akkor most lehet, hogy ezért kell szakítani, mert nem akarok együtt lakni?

Magyarország jobban teljesít, csak nem tudom, mégis melyik dimenzióban?

nem hiszem el, hogy eddig senki nem vette észre, hogy mennyire idegesítő ez a  kéz és táska tartás? persze, hogy nem csak Taylor Swiftre gondolok, hanem hogy minden lány így viszi a táskáját, és azonnal sikkesnek képzeli magát. a színházi retikül rendben van, de ezek a kétszáz kilós pakolós, nem túl elegáns izék?

egy csomó könyv

1. Egy könyv amit több mint három alkalommal olvastál? 
Szerintem ilyen nincs is. Vagy talán a Giddens Szociológia, vagy a Magyarázatok és elméletek a társadalomtudományban. Mondjuk kétszer többet is olvastam, az összes Harry Pottert, a Bűn és bűnhődést, Anne Frank naplóját.

2. Kedvenc könyv sorozatod?
Harry Potter? Mondjuk ezen, és a második részén meg kell valljam elég jól szórakoztam. Jó, a Tetovált lányból is olvastam az első másfelet, azok is elég jók, és készülök befejezni. Jane Austen, de gondolom, hogy az ő művei nem sorozat?

3. A sorozatból a kedvenc részed?
A HP-ből a harmadik. 

4. Boldog leszel ettől a könyvtől: 
Büszkeség és balítélet, vagy valami hasonlóan hepi end. Cecelia Ahern

5. Szomorúvá tesz:

az Undertaking vége, mert teljesen váratlan a befejezés, nem olyasmi amire bárki is számítana, jó, nem feltétlen szomorú, habár az egész köynv egy nagy érzelem, de utána el voltam szomorodva, és olyan, hát ennyi lenne az élet? érzésem volt. azért olvassátok el, mert nagyon jó, németül már láttam, hogy megjelent, remélem magyarul is meg fog.

6. Kedvenc klasszikus:

Azt hiszem, most Sylvia Plathtól az Üvegbúra, vagy Doris Lessingtől Az arany jegyzetfüzet, (ez a rendkívül közönséges borító ne tévesszen meg senkit, a fordításról nem tudok nyilatkozni) nem tudom, hogy akkor ezek most klasszikusnak számítanak-e, mert mindkettő 20. századi, de mindenképpen jók. Ja, vagy a Szép új világ.

7. Ami nem tetszett:

Alessandro Bariccotól az Emmaus, egy rendkívül nyomasztó és frusztráló könyv katolikus fiatalokról, Emmaus városában játszódik, a szerző egy pillanatra sem ítélkezik, és mintha a levegőben lógna az egész, mindenféle vélemény vagy értékrend nélkül. A témája egyébként elég jó lenne, ill. meg lehetett volna csinálni kicsit érdekesebbre is talán...?

8. Amit valaha szerettél, de most már nem:

hát szégyenteljesen Coelho-t meg kell említsem

9. Kedvenc író:

klisé vagyok, főleg mert évek óta nem olvastam Kunderát, de Kundera akkor is, mert a hangulat amit megteremt számomra egészen különleges. Paul Auster is tök jó ilyen szempontból. ja, és John Green, ő most nagyon trendi, én a Csillagainkban van a hibát ugyan nem olvastam, és a film sem érdekel igazán, de a a Paper towns, a Looking for Alaska, és az Abundance of Katherines című könyveit igen, metróra való,könnyed olvasmányok ugyan, de annyira érdekes, szeretni való karaktereket teremt, hogy fantasztikus.

Ja, és Khaled Housseini!! Én pont a Papírskárkányokat nem olvastam, de a másik két könyve az fantasztikus.

10. Kedvenc férfi karakter:

ezt nem tudom igazán eldönteni, és most nem is jut eszembe nagyon sok férfi szemszögéből íródott könyv...á, mégis, Donna Tartt A titkos történet című könyvéből a főszereplő fiú, Richard (ha jól emlékszem?), most veszem csak észre, hogy ez létezik magyarul, hosszú és lassú könyv, de nagyon különleges, olvassátok el. Raszkolnyikov is elég jó, perszehogy. 

update: Gatsby! hogy nem jutott eddig eszembe? hősszerelmes férfi, kell-e ennél jobb. gazdag.

11. Gyerekkori kedvenc:

Micimackó, hands down.

12. Régóta el akarod olvasni de még nem került sorra:

Betty Friedan Feminine mystique, A könyvtolvajt már elkezdtem,  Caitlin Moran könyve,(főleg hogy szombaton láttam az utcán!! és igen, tényleg van fura fehér csík a hajában), Ne bántsátok a feketerigót, Amerikai pszichó (tudom, tudom, ez elég gáz, hogy nem olvastam)

13. A karakter akivel leginkább tudsz azonosulni?

Bováryné, mert a valóság sose olyan jó és izgi, mint a képzelet neki sem.

4. A könyv ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:

nem tudom, hogy van-e ilyen, lehet-e ilyen.. a Biblia, bár ez gondolom, hogy egy elég csopögős kijelentés, Alexander Garland: A sziget
ja, és talán Feldmár András Most vagy soha. kedvelem az írásait, ill. párat olvastam az interneten, és rossz napjaimon néha azon gondolkodom, hogy akkor most ez az intelligensített oravecznóra-e, (ezért a kijelentésemért tuti a pokolra jutok...), és úgy éreztem, hogy ennek  a könyvnek a koncepciója nekem való, és érdekes a mondanivalója is.

15. Legmeglepőbb befejezés egy könyvben:

Gylian Flinn Holtodiglan (ez a magyar címe?) továbbá Forgách András 12 nő voltam című novelláskötetében minden egyes novella annyira váratlanul végződik, hogy szerintem fantasztikus. A sündisznó eleganciája című könyvet sehol nem említettem, úgyhogy itt most kénytelen leszek, mert eléggé szeretem. 1984? ezen is egy kicsit megdöbbentem, bár olvastam vagy 5-6 éve.

és ez ugyan nem tagelős mulatság, de ab, remélem kitöltöd! :D meg mindenki más is!