csupa izgalmas

Reggel óta mindenféle dolgok röpködnek le a tetőről a szobám ablaka előtt, túl gyorsan ahhoz, hogy azonosítani tudjam őket, mondjuk gondolom aggodalomra semmi ok, mert ennek a szobának az ablaka előtt elrepülő galambok is úgy néznek ki mintha  zuhannának.

Mielőtt a szuperizgalmas dolgkora térnénk, áldozzunk egy pillanatig a telhetetlenség oltára előtt ezzel a ruhával amire abszolút, nevetséges mértékben szükségem van:

És ha már a ruháknál tartunk, hadd jegyezzem már meg, hogy kedves ruhagyárak, nem, nem akar mindenki hupilila és élénkzöld kabátban járni, és azok akik feketét akarnak, nem, nem poliészter anorákokra vágynak mindannyian, csak szólok. Ja és nem mindenki átlag 160 centis, ezt is mondom, csak úgy.

Jó, igazából nincsenek izgalmas dolgok.Viszont már van majdnem tavasz, és van nyelvvizsga is, egy hét múlva. Megnéztem a Mizantrópot a Katonában a fiúcskával amiben nem hogy jelmez nem igazán volt, de díszlet is alig, és a színészek kapcsolják a világítást saját maguknak, az ágy pedig kerekeken gurul, szóval számomra elég szokatlan, ennek ellenére azt hiszem, hogy kifejezetten élveztem, kellő mértékben volt vicces bár talán a végén nem annyira, és időnként keveredik a dráma nem rímelő szöveggel, ami szintén érdekes. És azóta el akarom olvasni a drámát is, mármint nem tudom, ritkán nézek meg valami ismert drámát úgy hogy nem hogy nem olvastam, de alig tudom, hogy miről szólt és egyáltalán, szerintem jobb lett volna, ha olvastam volna, úgy értem, így olyan érzésem van, hogy ez csak egy csomó benyomás, vagyis csak azt kelt bennem, pedig ez sokkal több annál, de én ezt nem tudhatom, mert nem olvastam el.

Meg aztán ez is, hogy már megint hű vagyok a képmutató magamhoz jó szokásomhoz híven, most arról van szó, hogy a fiún a lehető legrondább pulcsi volt, mert hogy délelőtt biciklizni volt az egyik barátjával és akkor még nem tudtuk, hogy színházba megyünk, én meg nem bírtam ki vigyorgás nélkül, és akkor szegény vagy ötször bocsánatot kért, hogy mennyire alul van öltözve, ami amúgy attól tartok nem is volt kifejezetten igaz, mert láttam fiúkat kapucnis pulcsiban, meg lányokat farmerben. Igazából ez nem is arról szólt, hogy alul van öltözve, hanem, hogy ronda a pulcsi, és akkor lelkifurdalásom lett mert szegény fiú most hülyén érzi magát mert ronda a pulcsija és mert azt gondolja, hogy nekem annyira fontos, hogy milyen a pulcsija, és aztán meg amikor ettük a palacsintát*, és én arra jutottam, hogy ha igazán nagyon nagyon őszinte vagyok, engem kicsit ill. valamennyire biztosan zavarna, ha ez a fiú rettenetes pulóverekben járna, és talán már nem is igyekszem azt hazudni magamnak, hogy a külső nem fontos, mert nekem igenis fontos, persze se a külső se a belső nem elég önmagában, ami szintén kétségbe ejt, és ha magammal nem vagyok őszinte, akkor kivel legyek. Mármint nem tudom. Mármint nem tudom, hogy milyen jogon várom el, hogy annak aki randira hív szép ruhája legyen, és mégis milyen nevetséges az, hogy kicsit legyezi a hiúságom, hogy aki randira hív szépen néz ki, és micsoda öröm, hogy elegáns a kabátja (és a keze sima, és jó illatú), és lehet még fokozni, micsoda öröm, hogy szebb mint az egyik régi osztálytársam fiúja, és hogy 22 vagyok, és annyira felületes, hogy nekem ez elégtétel. Ennél meg már nyilván csak az a rettenetesebb, hogy anyám már most megjegyezte, hogy nekünk két fürdőszobás lakás kell, mert ha továbbra is mindketten ilyen hiúk maradunk, akkor le fogjuk késni az életünket, nem hogy a reggeli metrót. Pedig nem is találkozott a fiúval. 

És én azt sem tudom, miért vagyok már megint elégedetlen meg frusztrált, mármint én mindig az vagyok,meg persze képmutató is. Meg talán még rosszabb, hogy egyrészt nem is tudom, miért vagyok elégedetlen és unott meg az összes többi, amit már mondtam, mármint szépen süt a nap én meg ülök itt a jácint illatú szobácskámban a csomó könyvemmel és ruhámmal, és van ez a kedves fiú, akitől olyan okosságokat hallok mint hogy szex előtt mindig fogat kell mosni mert az ember szájában több a baktérium mint a kutyáéban (mondjuk persze a fogmosás amúgy is common sense, de én ezt nem tudtam), meg hogy miért piros a pápa cipője, 

és itt ülök minden nap vigyorral a fejemen mert az életem jónak tűnik, és akkor a végén mindig rájövök, hogy nem is az, kicsit üres vagyok, és hálátlan, és nem tudom, hogy mit tegyek, hogy jónak érezzem magam, elég okosnak és ügyesnek és ne kapjak pánikrohamot, ha félig ismeretlenekkel kell beszélnem, és nem akarom magam csak egy fiú miatt boldognak érezni, vagy hogy emiatt tűnjön jónak az életem, én azt szeretném, ha önmagamban boldog lehetnék, egyedül, és nem azért mert anyám lánya vagyok, vagy a fiú vagy a feketeerdős forrócsoki vagy mert szép a cipő. (de egyébként tényleg szép.)

hálátlan vagyok, de nagyon. 

És ez a csomó dolog is ami miatt szégyenlem magam, mikor másuknak ez eszébe se jutna, vagy nem tudom, csak nem tudom megírni őket, mióta vagyok ilyen szégyenlős, jó ég. Oh wait ez egy blog amit anyám is olvas. 

*most erről meg az jut eszembe, hogy hol lehet Budapesten churrost kapni?