a naiv kislány feljegyzései, vol. 849

és nekem igazából soha nem mondta meg az anyám, hogy mit csináljak és mi a jó és mi a rossz, és az apám se, és a nagyanyám se, talán soha senki. mindig mintha várták volna, hogy jó legyek, elvárták, hogy ügyes legyek az iskolában, és minden ideálisan történjen, az anyám pedig a legjobb, ugyanakkor a legeslegmanipulatívabb ember a világon, ami rosszul és csúnyán hangzik, de én irigylem a az ilyen embereket mint ő, szerintem rettenetesen okosnak és határozottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember tényleg ilyen legyen.észrevehetetlenül, nyíltan, vagy bárhogy.

és azt hiszem, hogy én nem is tudom, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy mit lehet elvárni, mire lehet várni, mit szabad, és mikor leszek jó, mitől leszek jó, ez nem valami kellemetlen anómiás állapot, ez sokkal rosszabb annál, én talán sosem tudtam, hogy hogy kellene lennie, mindig csak azt gondoltam, hogy soha nem lehetek elég jó, vagy elég rossz, nem akarom megváltani a világot, csak olyan rettenetesen zavart vagyok egészen apró kérdésekben is, olyanokban, hogy leopárdmintás cipő vagy nem leopárdmintás cipő és mennyi klasszikust olvassak és mennyi modern irodalmat.

meg én igazából azt sem tudom, hogy kell csinálni ezt az egészet ezzel a fiúval, mert ő már volt lányokkal, én nem tudom, nem tudom, hogy mikor és mennyire kell őszintének lenni és miről, és mi az ami már bántó, és hogy nekem most akkor mennyire kell kiadnom magam, ő olyan, hogy elejt két szót, hogy mit csinált az exbarátnőjével a Normafánál, majd észbe kap, és akkor nem, nem ezt inkább nem mondom ez undorító,  én meg csak annyit mondok, hogy naaa mondjaaad és ő már hadarja is, hogy nem voltidejük felvenni a ruhájukat mire jöttek a biciklisek, ezzel szemben ő a szememre veti, hogy én bezzeg nem mondok semmit az exeimről vagy a múltamról, vagy bármiről, de én nem tudok, nem merek, nincs mit, mert most mit mondjak, hogy volt ez a fiú akinek elképesztően undorító a humora, és mégis ő a legesleg, és hogy az összes fiúban az ő otromba vicceit keresem, de ez persze nem működik és ettől szomorú vagyok? vagy hogy ó jaj, eléggé önsorsrontó vagyok ahhoz, hogy rajongjak egy fiúért, akivel akkor is szégyellnék összejönni se jönnék össze  ha szerelmet vallana randira hívna?
én nem tudom, nem tudom, hogy vállaljam  saját magam, mert persze mindenki azt gondolja magáról, hogy ő egy package deal a vacak múltjával, én meg már mintha olyan unalmas lennék, hogy múltam sincs igazán, vagyh a mégis akkor az már vállalhatatlan pedig szánalmas dolgokat mindenki csinál részegen gondolom, meg mond, és aztán szégyenli magát.

meg én most mit kezdjek azzal, hogy milyen volt az exbarátnőd? hogy szegény még nálam is szorongóbb volt? és hogy először rondának találtad? és hogy butácska volt? és hogy én ettől most nem is tudom kit sajnáljak jobban, a lányt amiért buta és most hamburgert árul egy plázában és nagyon kevés pénze van, és zavaros a családja, vagy téged amiért egy ilyen lánnyal voltál aki körül ennyi dráma volt, és mert mennyit bántottátok egymást, de nekem ehhez mégis mi közöm van? én nem tudok helyetted túllépni vagy megjavítani netán megmásítani, és sajnálom ill. szégyenlem magam is, mert másoknak milyen rossz, és nekem milyen aranyéletem van hozzájuk képest, és mégis van pofám nem teljes mértékben boldognak és elégedettnek lenni, továbbá azt sem tudom, hogy miért kell minden hatásra ami ér azonnal teljes önelemzést tartanom és magamat hasonlítgatnom mindenkihez? azon kívül persze, hogy abszolút semmi értelme.

meg hogy én nem hogy azt nem tudom, hogy mit kezdjek a fiú dolgaival, a magaméval sem, nem tudom, mit szabad érezni, mert én tudom, ill. majdnem biztosra veszem, hogy ez a fiú nem szerelmes belém, azt nem tudom, hogy érez-e egyáltalán valamit, és én nem is akarom kötelezni semmire, mert azt sem igazán tudom, hogy én mit érzek, ill. azt gondolom, hogy én sem vagyok belé szerelmes, ugyanakkor nyilván az lesz, hogy én meg jól megszeretem ő meg engem egyáltalán nem, vagy én túl hamar, és ő csak sokkal sokkal később, és ennek nem így kéne lennie. bár mintha semmi nem úgy lenne, ahogy kéne lennie, ahogy én elképzeltem, értem én, miért vagyok ilyen gyermekien naiv, hogy azt gondolom, majd minden úgy lesz ahogy anyám csinálta a nagykönyvben meg van írva. itt van ez is például, hogy szex. amiről én mindig azt képzeltem, hogy majd engem biztos nem az ösztönöm fog irányítani (ha ha ha) és majd először szerelmes leszek, és utána jut majd eszembe a szex, no már ez megbukott, nem tudom, lehet hogy túlságosan ösztönlény vagyok, vagy én nem tudom mi történik itt. az, hogy mégsem vagyok frigid, nyilván.