2013. január 3.

Unalmas évösszegző bejegyzés helyett mit mondjak, talán csak annyit, hogy 2012 nem tette túl magasra a lécet a továbbiaknak, szóval ha nem töröm el a lábam újra, úgy 2 hónapon belül, biztos hogy csak jobb lehet 2013.

Továbbá ne csináljon már velem olyat semmilyen fiú, hogy randira hív, és akkor olyan cuki, hogy a felénél rájövök, hogy meg akarom csókolni (hát ja, tudom, micsoda szűzies vágyak, de én általában senkit nem akarok csak úgy lesmárolni, szexelni vele, meg semmi hasonló), és akkor nem történik semmi, ami végül is nem baj, mert nem kell az első randin letépnünk egymásról a ruhát. De hogy azóta sem történik semmi. És én elég naiv vagyok ahhoz, hogy azt gondoljam, nem azért mert már nem érdeklem, mert ha tényleg nem érdeklem akkor minek váltunk annyi emailt meg gmail csetelünk naponta,meg miért kérdezi meg állandóan, hogy hogy vagyok meg mit csinálok. Szóval engem ne várasson már így senki, meg ne hozzon már olyan szituációba ahol egyáltalán nincs semmiféle kontrollom a helyzet felett, mert nekem az kell, és az utolsó szó is. Melynek jogán meg kell mondjam, hogy ugyan határozatlannak látszom, és tényleg döntésképtelen vagyok, de kicsit sem viselem jól, ha nem én diktálom a tempót, és ha függenem kell valakitől. Még akkor sem, ha ez a cuki fiú, akinek évekre szóló sértés lenne, ha azt mondanám, hogy ki akarom fizetni a saját boromat. 
Továbbá rettenetesen nehezemre esik nem megírni, hogy igyunk már meg valamit ha már új év van, de az lényegében randira hívás lenne, és én egy hiperkonvencionális fiút hogy hívjak randira, sőt ha még fokozzuk a dolgot, nem is tudom, hogy tényleg annyira konvencionális-e, vagy csak a viselkedése az, nem tudok én már semmit.

2 megjegyzés:

  1. a konvenciókra szarni rá, rázd gatyába az ürgét. :D

    (és boldog új évet, így az újév negyedik napján, bár talán még nincs késő.)

    VálaszTörlés
  2. Amúgy ha tudod, hogy bejössz neki, akkor nyugodtan elkezdheted machinálni a szálakat a háttérből, mert könnyen lehet, hogy csak fél továbblépni, nem tudja, hogy legyen.

    VálaszTörlés