2013. január 24.

Brrrrlin, I miss you too much.


Egyrészt az volt, hogy szombaton elmentem a jogászfiúval bolhapiacra a Petőfi csarnokba, ami igazából mellette volt, ill. van a Petőfi csarnokban is, de mire a külsőt megnéztük addigra olyan késő lett és én olyan éhes voltam hogy elmentünk inkább kínait enni. (igen, most kínai étterem ajánló következik, avagy menjetek a Keletihez kínait enni, ott van ahonnan a 24-es indul, én 800ft-ból halálra ettem magam úgy hogy a felét a fiú ette meg,bár ebből 200 az ásványvíz volt, na, de tényleg finom egyébként.) Szóval érdekes ez a piac, nem tudom mikor hallottam ennyi korlátolt nyelvi kódot *utoljára, és ilyen mozgó árusok árultak mindenfélét, mint mondjuk szendvicskét meg teát, meg palacsintát, pont mint Indiában a vonaton. Mindenki fura és haszontalan dolgokat próbál eladni, vagy nevetségesen olcsón, vagy sokszor pofátlanul drágán, mint mondjuk a süteményes pléhdoboz ami henger alakú és mindenki a nagymamájának van, és én cukortartónak akarom használni, de 2400-ért akarta nekem eladni, ami szerintem még vaterán is szemtelenség. De aztán vettem egy tűgoblein brost 50 (!!!!) forintért és akkor boldog lettem, mert gyönyörű. Egész végig olyan érzésem volt, hogy mindent csak nekem akarnak eladni, volt egy parfümárus cigány, akitől megkérdeztem, hogy mennyibe kerül a chanel (8000), amire ő csak nézett, hogy chanel, milyen chanel, Gééééza, hol a chanel, (nekem meg nehezemmre esett, hogy ne szaladjon ki a számon, hogy nem tudsz olvasni, barátom?) mondjuk mindegy is volt, mert akkor már a fiú elrángatott onnan, hogy ne vegyek már parfümöt ilyen helyen, mert mi van ha belepisiltek. (:DD) Meg voltak mindenféle bácsikák is, akik olyanokat kiabáltak nekünk, hogy vegyen egy kuktát vagy egy fazekat a kisasszonykának, és akkor ezen nevettünk sokat, főleg, hogy volt egy cigányasszony, (tudjátok, az a sztereotíp román cigányasszony, aki olyan tájszólással beszél félig románul félig magyarul, hogy alig lehet érteni, és olyan színes kendői vannak, amikre titkon mindig irigy leszek,de csak titkon, mert amúgy túl élénk színűek a bőrömhöz) aki meg arra próbált rábeszélni, hogy vegyek már egy gigantikus ezüst gyertyatartót az uramnak vagy inkább kettőt, tényleg hatalmas volt amúgy, vagy 60 centis. 

Az asszonyka bizniszre visszatérve meg, kb a randi közepén jött már megint a megvilágosodás, hogy én nem is akarok ettől a fiútól semmit, és nem csak a tescós szatyra miatt nem, még mielőtt a felületesség gyanúja vetődne rám, és talán nem is azért nem, mert annyit beszél, főleg magáról, meg arról, hogy mennyire ért a történelemhez, vagy a történelemről, és azt kell mondjam, hogy nekem tulajdonképpen felüdítő, hogy hallgatnom kell, meg kérdéseket feltennem, és ha ez így folytatódna, soha nem jönne rá a hibáimra, azon kívül, hogy állandóan elkések, persze. Tehát ez a fiú sem a fiú ami tul.képpen kissé lelomboz, de én nem tudok, nem akarok, nem vagyok köteles egy fiúval lenni, akibe nem szorult semmi szimpátia mások iránt, olyan lenéző, hogy rendszeresen elképeszt, meg mindent sztereotípiákba próbál beilleszteni, és a cigányozás kb a 30. perctől, komolyan vártam, mikor kezd zsidózni vagy vallja meg, hogy mocskos buzik vagy mit tudom én. Emellett persze az is, hogy miért kéthetente kell felhívni. Nem tudom igazából megfogalmazni, hogy ez miért probléma, én egyszerűen máshogy képzeltem ezt, na. És nyilván az egész sokkal komplexebb ennél, vagyis hogy mindig magáról beszél, vagy cigányozik (és ezt a kettőt azért nem is felváltva csinálja persze), én meg most kellemetlenül leegyszerűsítem.

Másrészt a csak szex és más semmi/ egyéjszakás kaland kérdés is részben legalábbis meg van oldva (=eltörölve), mert most randira hívott egy teológus (:DD) aki tuti nem akar fog szexelni. Igaz, hogy most meg azon idegeskedhetek, hogy ő meg majd nem akar szexet amíg nem házasodik meg, vagy mit tudom én, hasonló ideig, de legalábbis nagyon nagyon sokáig, ami azért elég irónikus. Jó igazából ez a teológus csak hobbi teológus, vagyis hobbiból elvégezte a teológiát de amúgy közgazdász.
Ennek ellenére köszönöm  a sok tanácsot esemény utáni tablettákról meg önbecsülésről meg mindenről,  hasznos volt,tényleg, és kicsit meghatódtam rajta (annak ellenére hogy most olyan érzésem van, mindenki nonstop szexel csak én nem).


*jó, tudom elég béna és rettenetesen sznob, hogy zsargont linkelek a blogomra, de ez a kifejezés, meg Bernstein is tökre érdekelt mikor először tanultam róla, és itt pont említi is őt és csak legyen már tudományos megalapozottság

3 megjegyzés:

  1. és nem csak a tescós szatyra miatt nem

    és a H&M-es szatyor milyen megítélés alá esik? :P

    amúgy az általam ismert teológusok többsége sikeresen végigkúrta magát a teológia mind a négy-öt évén az ágyára erősített WWJD?-poszter alatt, úgyhogy nem biztos, hogy erős fenntartásokkal fogsz találkozni - ó, azok a szexéhes istenes lányok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. WWJD? poszter, jó ég:DD ja, és PUSH karkötő!

      hát, hasonló kategória a hm zacsi is hasonló kategória, nem is értem miért nem adom meg neked a számát...?

      Törlés
    2. :DD

      amúgy baszki, csak most olvastam a lábjegyzetben Bernstein nevét, és jutott eszembe, hogy BASZKI SZOCIOLINGVISZTIKA. (most rohadtul okoskodó leszek, de Réger Zitának is van egy könyve a nyelvi kódokról Utak a nyelvhez címmel, kurvajó, bár kicsit régi. meg Shirley Brice Heath, az a könyv nekem még mindig kell. )

      Törlés