egyrészt szerintem zseniálisak ezek a cyclechic képek, másrészt azon izélek most kicsit titkon, hogy szerintem 'ride in winter'-nek kellene lennie.

Csupa izgalmas dolgok történnek, mint hogy szerdán voltam végre svéd órán, és csomó mindent tanított a néni, szóval jó volt nagyon, habár a nyelviskola kicsit retek, és kiderült, hogy másfélszer annyiba kerül, mint ami a honlapra van írva, de mindegy, mert ha magánórára járnék, akkor az biztos, hogy óránként 5000 lenne, és így is csak négyen vagyunk, és a néni nagyon kedves, állandóan svédül beszél hozzánk,amit mindenki ért csak én nem ami már eleve is cuki, nemhogy ha ez a néni mondja. És úgy tanít, hogy elmondja svédül a szót, utána meg angolul vagy németül, attól függően melyikre hasonlít jobban! A baj csak az, hogy rákosborzasztón van az iskola, ezer év mire odaérek, nagyon sötét van, belőlem meg olyan budai sznobot neveltek a szüleim, hogy állandóan rettegek és néznem kell, hogy mi van a hátam mögött (:D), de hát kicsit olyan mintha nem is ugyan abban a városban lennénk a Bah-csomóponthoz vagy Hűvösvölgyhöz képest, de az emberek teljesen ártalmatlanok voltak idáig, csak komolyan minden ember akit megkérdeztem, merre menjek, valami falusias tájszólással beszélt, vagy pösze volt, vagy mit tudom én, meg még két csoporttársam is, akik Svédbe akarnak költözni buszvezetőnek vagy valami hasonló. (Amúgy komolyan nem tudom, mi a jó abban, hogy valaki elköltözik északra/nyugatra, csak hogy ilyen unalmas munkákat végezzen, mint pincér, lepedőtologató a hotelben, vagy buszvezető. Az anyagi vonzatát értem, persze, magas életszínvonal, de mindig te leszel a keleti bevándorló, akinek akcentusa van, és integrációs problémákkal küzd) 

Jaj, és tegnap voltam ezen a Glamour shopping izén, ahova sikerült elmennem egy Glamour nélkül, mivel ez egy shopping party volt, mindenhol hoszteszlányok szaladgáltak, és adtak pezsgőt, bár ezt csak az ideges barátok itták meg többnyire, amíg a true fashonista barátnőjük felvásárolta az egész boltot, komolyan nem tudom, hogy lehettem akkora lúzer, hogy mindössze két dolgot vásároltam, mondjuk milyen két dolog ez! a megközelítőleg tizedik új csipkeblúzom, és a negyedik pöttyös ingecske, mindkettőre elképesztően szükségem volt. (amúgy velem az a szomorú, hogy már évek óta nincs olyan, hogy szükségem van valamire, mert mindenem megvan, ami egyrészt persze jó, másrészt, meg szomorú, mert soha nincs racionális indokom pofátlanul drága blúzokat venni).

És még itt van a nyakamon az is, hogy hova jelentkezem mesterre, vagy lehet hogy szakmát tévesztettem-e (részben), és teljesen meg vagyok hatódva, mert a szüleimnek újabban szinte mindegy, ki is fizetik, csak tanuljak már valamit, és akkor tessék rájöttem, hogy a szak, ahova eredetileg akartam menni, ha már lúd legyen kövér, szakmát váltok alapon, rájövök, hogy a felvételi követelményeket eléggé megváltoztatták tavaly óta, és nekem nincs elég emelt érettségim, meg mit tudom én micsodám, és azon gondolkodom egyfolytában, hogy ér-e ez nekem ennyi vesződést, és akkor megrémülök, mert az hiszem igen, mert minden egyes alkalommal, amik azt gondoltam,hogy én beérem kevesebbel, nem fogok vesződni, akkor utána utáltam magam, mert nekem ez nem elég, nekem több kell, több jár (nem), vagy nem tudom, és ez olyan döntés, amit utána egész életemben el kell viselnem, amitől nem tudok nem pánikolni, nem tudom, hogy döntsek racionálisan, és hol éljem ki a megalomániám és a kontrollkényszerem, ha nem a karrieremben, csak ebben az a szomorú, hogy tudom, ez nekem mindig a legjobb legszebb és legnagyobb kell mindenből sokszor milyen bukott vállalkozás, mennyiszer milyen nagyon utáltam már magam miatta, és lehet hogy itt az idő, hogy beérjem kevesebbel,csak valahogy nekem ez túlságosan bántja a büszkeségem, 

pont úgy mint mikor azon problémázom, hogy a fiú túl okos, vagyis én olyan butának érzem magam hozzá képest, ami persze részben a kisebbségi komplexusaim eredménye, és akkor jönnek itt nekem azzal, hogy keress másik fiút, de hogy mikor ez a fiú olyan okos és olyan szórakoztató, és akkor azon szomorkodnék, hogy nekem miért jut kevesebb, persze, az más kérdés, hogy így meg a fél életemben azon szorongok, hogy buta vagyok, ó várjunk csak, nem is kell szoronganom, mert a fiú már nem ír, biztos mert ejtettem valami undorító helyesírási hibát, és amúgy is, velem ne csináljon már senki olyat, hogy azt mondja hogy majd két hét múlva tudok írni újra,addig is a viszont látásra, jó, nem ígértünk egymásnak soha semmit és nem vagyunk egymásnak semmi és senki, csak egy csomó email, de ettől még akkor sem vagyok valami tárgy amit félre lehet tenni. meddig fogok még ezen puffogni, nem tudom.

és akkor jönnek nekem ezzel, hogy csak mert egy fiú nem ír rendesen emaileket, hanem kurta és még megkockáztatom, unalmas is, attól még lehet kedves és intelligens, de ha valaki 3 sorban válaszol a bekezdésnyi levelemre, amit direkt hosszan írtam, hogy hátha elkezd majd ő is írni, de nem, még arra sem, ha hat kérdést teszek fel, és a hobbijáról faggatom, komolyan nem tudom, hogy ha írásban, ahol van csomó idő gondolkodni, akkor nem jut eszébe semmi kicsit is kreatív akkor élőszóban mennyire érdekes? 

 ja és napi társkereső pet peeve: 

"Hát mit is írhatnék magamról inkább semmit  ezen az oldalon sok egyszerű lány van fenn ugyhogy sztem ez felesleges ha esetleg egy normálisal sikerülne beszélgetést folytatnom ugyis megtudsz rólam sokmindent "

imádom, egyszerűen imádom.