eszembe jutnak a mosolyok és a nevetések, amikor ültünk négyen a vacsoraasztalnál, és mindenki hullafáradt volt, de azért úgy nevettünk, hogy nem tudtunk enni, az első ivós este, aminek a másnapján mindenki küzdött az életéért, a vonat, ahol nem tudtuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk, a buszút Agrából haza, ahol annyira annyira hideg volt, a fiú aki megvárta amíg kijövünk a kávézóból, csak hogy adjunk neki pénzt, de aztán a végén csak egy mandarint adtam, és úgy el volt szomorodva, a teaszünet, ahol csak a kávé volt az iható.
azt hiszem nem vagyok valami jó az ilyen élménybeszámolókban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése