lehet, hogy el kellene fogadnom magam olyannak amilyen vagyok. mert végülis, gyökeresen úgy sem fogok megváltozni csak úgy máról holnapra. lehet nem kéne azon gondolkoznom, milyen rettenetesen szép és jó életem lenne, ha gyönyörű lennék, nevetségesen csinos, vagy hatszor olvasottabb, népszerű (ó, népszerű,hha) vagy sokkal sokkal több barátom lenne. miért veszi mindenki készpénznek, hogy egy 20 évesnek vannak barátai? szerintem ez nem garantált. persze, lehet, azért gondolom így, mert már születésemkor szociálisan kivetettnek éreztem magam. most eszembe jut erről egy csomó minden, de olyan keserédes eseteim ezek, nincs is kedvem leírni.
édes, édes gyermekkor, néha hiányzol.
nem is tudom, középiskolában minden olyan egyszerű volt. pontosabban, egyértelmű. igen, ez a szó. tudtam kik a barátaim, és egyértelmű volt, hogy velük beszélek, és mi voltunk a lányok akik még az érettségi osztásra is biciklivel mentek, és mindig volt fonott karkötőjük, és nem voltunk menők, meg nem is jártunk kocsival, mint a menők de ettől még minden annyival igazibbnak tűnt, úgy józanul a banketten. mert nem kellett azon gondolkodni, hogy oda az egzisztenciánk, ha nem megyünk mindenkivel a kocsmába a hivatalos eset után, mert úgyis mindegy volt, mi jók voltunk, felvettek minket a jó helyre, és tudtuk, hogy nekünk sikerülni fog, és egyszer minden jó lesz. biztosak voltunk benne, és ez olyan nagy biztonságot adott.
de aztán vége lett, és most már semmi sem biztos.
minden szabad, és mindent szabad, de valahogy minden olyan bizonytalan. semmi nem kötelező, és néha el kell gondolkodnom azon, hogy ez most elvárt, helyes, kötelező vagy az esetlegesen szabad és lehetséges kategóriába tartozik-e.mert én magamnak nem tudok csak úgy létrehozni egy normarendszert, mintha olyan egyértelmű lenne, hogy hogy kell. mi a jó.
és tudod, nem elég, hogy sokszor úgy érzem, hogy nem férek bele az életedbe. vagyis, persze, beleférek, mert én vagyok a legjobb barátnőd és én mindent tudok, csak az a baj, hogy a mindent tudásba az is bele tartozik, hogy garantált. és a garantáltnak nagyon kicsi hely jut, és nagyon kevés gondolat, mivel a biztos dolgokkal nem kell sokat törődni. és ez fárasztó. hogy én a fél kezem oda adnám érted, és én meg csak egy vagyok a sok közül.
és mintha a saját életed nem lenne elég, mintha még az enyém is kellene. mert mindent tudatnod kell. mindent tudnom kell. és ha én egyszer már mindent tudok, akkor nekem hol marad hely? hát hol? sehol. tényleg sehol. nem tudok beszélni arról, hogy velem mi van, és hogy mit érzek (semmit) vagy mit akarok, netán gondolok, mert nincs hely. nincs idő.ha mégis van, akkor ahhoz egy spicces estére és egy sírógörcsre van szükség ahhoz, hogy beszélni kezdjek.
nekem ez túl sok. és kevés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése