különben meg a blogolásban az a jó* és a rossz, hogy amit az ember nem közöl,az nincs. mármint, ha én itt most nem közölném, hogy egyébként, én albérletben lakom, a sokadik kerületben, a szobám nagy, hideg, és két falán ablak van, meg hogy az íróasztalom királykék, és mellékesen imádom, akkor soha senki nem tudná meg(a lelkes olvasó[kacaj] meg végképp nem) sőt talán nem is gondolna senki arra, hogy én hol lakom, lakom-e egyáltalán, és hogy a TV előtt amit egyébként soha nem nézek 3 fehér porcelánelefánt áll. jó,ezek nyilván eléggé irreleváns részletek, amikre senki sem kíváncsi, de kihagyhatnék valami sokkal fontosabbat is, mint mondjuk, hogy csak 1 kezem van, vagy mit tudom én. bár ezen a ponton az is lényegtelennek tűnik, hogy hány kezem van.
igazából most csak azt akartam mondani, hogy olyan furcsa belegondolni, hogy mi lehet emögött vagy amögött a blog mögött, és hogy az író mit érez amikor napi 673 képet "posztol" vagy hasonló. én egyébként azon prózai okból nem teszek képeket ide se magamról se másról, mert nem szeretem a képeket magamról. és főleg azért nem, mert egy képről csomó mindenre asszociálok, hogy épp mit éreztem akkor, és hogy mi történt aznap, és amikor ránézek a Voronyezsben készült utolsó képre, akkor az jut eszembe, hogy előtte 1 nappal halt meg Samuel, és ez rettenetesen frusztrál, még akkor is ha egyébként nem szerettem. tudom, gonosz vagyok, de rettenetesen nehéz kedvelni egy skizofrént.

Süt a Nap!




*ma azzal szórakozom, hogy triviális tényeket közlök, a lábjegyzetben pedig, mint mondjuk most is pedig a lényeget.