igazából a helyzet az, hogy belefáradtam abba, hogy magyarázatot kell adnom a saját anyámnak minden egyes lépésemre, hogy nem csinálhatom azt, amit szeretnék anélkül, hogy azon kellene gondolkodnom, hogy mit fogok mondani anyámnak, de tulajdonképpen mit foglalkoztat ez már ennyire engem? nem is értem. és úgy érzem nem is kellene, hogy ilyen nagyon betegesen érdekeljen... csak mert... hát nem tudom. nem akarok már életem végéig félni, hogy mi lesz ha megteszem ezt vagy azt, még rosszabb esetben, mi van ha nem sikerül ez meg az mégis mi lenne az élet megy tovább, de anya, ezt neked kellene megtanítanod nekem és nem fordítva. mert én csak egy 19 éves kislány vagyok (jó, majdnem 20), tudod. és tudod én nem akarok egész életemben azon gondolkodni, menyi lehetőséget halasztottam el, mert nem akarok lehetőségeket elhalasztani.