most odabiggyesztenlk legszívesebben egy csúnya szót a következő mondat első szava elé,dehát nem akarok istenkáromló lenni, vagy nem is istenkáromló lenni,de igazából annak érezném ha megtenném,de mindegy. nem ezt a szót nem a gabonapelyhes doboz hátuljáról vettem, és nem is a blikk címlapjáról,és tudom,hogy nem pont ide illik, de eszembe jutott és akkor már miért ne írjam le? végülis, azt írok, amit akarok. különben meg milyen nevetséges már, hogy még itt is kényszert érzek arra, hogy magyarázatot adjak magamra, és bocsánatot kérjek azért aki vagyok. az egy dolog hogy közel sem vagyok jó tökéletes végképp nem, de hogy még bocsánatatot is kérjek, rádásul magamért?
egyébként hab a tortán, hogy anyám laptopjáról írom ezt...
és egyébként eredetileg azt akartam mondani, hogy a családi élet legeslegeslegnagyobb szépsége értelemszerűen az,amikor olvasok,háttal ülve az ajtónak, nem hallok semmit anya/apa a hátam mögé lopózik csak h ogy halálra rémítsen azzal, hogy "gyengéden" megérinti a hátam, csak hogy ne rémítsen halálra amivel persze halálra is rémít.
ó hát.
ami a mai napot illeti, úgy döntöttem, hogy ha már so sociology, látnom kell azt a filmet, amiben a főhősnő azt mondja a főhősnek, hogy nem randizom szociológia szakosokkal.
hhha.
és olvasnom kell azt a könyveet amit egy szociológia szakos írt.
kicsit sem értem, hogy ha már kényszert érzek az önkifejezésre, miért kell azzal áltatnom magam, hogy majd pont itt fog menni...
lulllz@myself.