savanyú a.... (káposztasaláta)

Jaj a múlt hétvégén meg (jobban mondva csütörtökön) elmentem Bécsbe, és annyira jó volt, meg most szokás szerint kicsit úgy fogok csinálni, mintha valami szuperegzotikus világvégi helyre mentem volna, pedig csak a határ túloldalára.

Igazából nagyrészt csak a Snow Patrol koncert miatt mentem, ami tök szuper volt, meg kicsit meg is hatódtam magamon, hogy meghaódtam azon, hogy jó ég, végre végre elmentem egy Snow Patrol koncertre, és még pólót is vettünk, micsoda fangirling. Kicsit pánikoltam, hogy nagyon pánikolni fogok mert tömeg, de végülis egész chill volt, még azt is sikerült megoldani, amikor öt perccel a kezdet előtt rájöttem, hogy a kabátzsembemben maradt a telefonom.

Aztán még sétáltam egy csomót, ettem egy vegán étteremben, ez mondjuk nagyrészt véletlen volt, de rájöttem, hogy ez jó, mert a szószban nem volt tej, aztán meg egy hentesnél, (ez is nagyrészt véletlen volt, mert éhes voltam) ahol szerintem az összes háziállat összes testrészét meg lehetett venni kirántva kb 2 euróért.

Továbbá lehet, hogy ez a Schönnbrunn meg Belvedere kicsit túlhype-olt, én most a Liechtenstein Palotában voltam, (ill. két részében, amiket* meg lehetett nézni, a Gartenpalais és a Stadtpalais), vezetés csak németül van (bár adnak más nyelven ilyen audioguide vmit) és elég rapszodikus időpontokban, de szeritnem abszolút megéri, mert gyönyörű, és elég érdekeseket mondanak az osztrák történelemről, amikről nekem fogalmam sem volt. Én mondjuk csak úgy 70-80%-ban értettem, mert elég speciális szavak vannak, és nem is vagyok hozzászokva az osztrák szóhasználathoz, máskor meg csak fogalmam sem volt, hogy melyik festőről vagy fejedelemről van szó. Egyébként ez a rész, amiről senki nem annyira beszél amikor külföldön tanulásról van szó: hogy van egy rakás kultúrális utalás amit nem ért az ember, meg mindenféle festők és a helyi történelem szempontjából fontos emberek, akikről nekem fogalmam se volt, és ettől egy pillanatra olyan butának érzem magam.

A hotelban*** meg az összes szobalány meg mindenki magyar volt, kivéve az orosz recepciós nőt, és olyan trágár stílusban ordítoztak, hogy legszívesebben visszakiabáltam volna valamit arról, hogy modort má, vagy hogy nem a világ végére költöztél, hanem a határ túloldalára, mit gondolsz, majd tényleg nem érti senki, hogy egész nap anyázol? Amikor kijelentkeztem, eszembe jutott, hogy jól panaszt teszek, de hát kb már nekem gáz. 

Nyilván jó nagy hülyeség, hogyaz ilyenektől teljesen felmegy a pumpa a fejemben, hogy megjelennek a tapló magyarok, mintha legalábbis én annyival jobb lennék, ie. a vapianóból elcsórtam egy kanalat, hogy meg tudjam enni a joghurtomat, meg hát ez is már, hogy elmegyek Bécsbe, és a vapianoban eszem. Jó, aztán voltam egy Stadtcafé nevű helyen, ahol tök hasonló volt a dekor mint a Menzában, és olyan túrótortát adtak, hogy váó, pedig mondjuk nem is vagyok valami nagy túró rajongó.

Igazából csak van ez a rossz szájízem mostanában úgy az egész élettel meg Magyarországgal meg mindennel kapcsolatban, és emellett még utálok is az az ember lenni, akinek soha semmi nem jó, főleg itt ez az egész ország nem, de hát hát igazából nem, bocsi. Valahogy a fejembe ragadt ez a szélsőséges és dramatizáló bullshit, hogy de én tényleg csak ezt érdemlem, amit ezen a ponton már olyannak érzek, mint amikor a mérges falusiak kiabálják, hogy de akkor fogadd be te az otthonodba a migránsokat. (Értelmetlen és feleslegesen személyeskedő) És ez most már megint egy random kiválasztott tény lesz, de a múltkor is láttam egy tök jó állást,mondjuk pont két napja lejárt,(de amúgy beadtam volna rá, ha nem), és akkor 160 ezer volt a fizetés. Gondolom, hogy azért írták bele a hírdetésbe hogy ennyi, hogy ne mindenkit az interjún érjen a meglepetés, de hát na, ne vicceljünk már. Azt hiszem, hogy azért érint ez olyan rosszul, ill. múltkor beszéltem erről a pszichológussal, hogy újabban állandóan iskolával kapcsolatos rémálmaim vannak, viszonlyag gyagran ráadásul, kb minden másnap vagy harmadnap, és elég borzasztóak (vagyis nekem azok). Ilyenek, hogy eltévesztettem, hogy melyik az iskolám, hol az iskolám, hova kell mennem, mikor lesz a vizsga (nem is voltak vizsgák), eltévesztettem melyik verset kell elmondanom, megbuktam emelt töriből, elaludtam, nem mentem oda, nincs elég idő megcsinálni, nem jó, csúfolnak, mit tudom én. Csupa olyan dolog, ami arról szól, hogy nem vagyok megfelelő, nem csináltam jól, nem tudtam, és most hogy már felnőtt vagyok, elég sok kétségbeeséssel, meg egy kis undorral tölt el, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy milyen jegyeim vannak, és hogy mindent tudjak (ill. hát ez kb nem volt lehetséges, és különösen sérelmes). Az egész tinédzserkorom vmi elvesztegetett időnek tűnik, anniyra sokat foglalkoztam az iskolával, meg azzal hogy ronda vagyok és kövér  (visszagondolva nyilván nem is voltam az, hanem most vagyok az, haha, és bizonyára további tíz év múlva is ugyanezt fogom gondolni, eh). 

Aztán meg tegnap azt álmodtam, hogy moziban voltam egy fiúval aki még az egyetemen tetszett, és ültünk a sötét teremben, és vmiért megfogta a térdem, én meg azon gondolkodtam, hogy ezt most képzeltem-e vagy álmodom-e vagy most mi van, majd kimentem vécére, és az olyan volt, mint általánosban mielőtt felújították volna, és amikor visszamentem,már nem tudom mi történt, csak hogy bossszús voltam, hogy soha nem fogok szabadulni ettől, hogy bk 10 éve tetszett egy fiú, vagy magamtól, mekkora majom vagyok, jó ég. 

Ja meg ezt a posztot bécsi szeletnek akartam elnevezni, de most láttam, hogy Ilonka írt egyet Wiener schitzel címmel, hát ilyen a szerencsém. :D 

Kb ez az egyetlen értelmes kép amit a Snow Patrol-ról csináltam, ez élőben tök látványos volt, a betűk úgy néztek ki, mintha fénycsövek lennénenk, ez a Gary Lightbody (az énekes) meg olyan kis vicces, tök szupi volt

*most kicsit előjött belőlem a nyelvtanrendőr, hogyaszongya, amit, amiket, amelyeket, eh, utána kell nézni**

**erről most eszembe jut amit pár napja meséltem anyámnak, hogy nyolcadikban a magyar tanárnőnk leírta, hogy "vízhang", én meg annyira jól szórakoztam rajta, hogy bemásoltam így a füzetbe, hogy lássa más is, hogy mit diktált a tanár, erre senki nem hitte el, hogy az bizisten úgy volt.

***hotel= a fürdőszoba az úgy volt, hogy a szoba sarkába beraktak egy zuhanykabint. hát kösz de kösz nem, Ibis budget.

I want the light without the darkness, I want the sun without the rain

Ezt még január elején kezdtem el írni, közben meg már február lett, szóval a fele már nem is fontos, de hát tudjátok, hogy van ez.
Közben meg úgy ráakadtam a Riverdale-re, hogy mindent elfelejtettem, kivéve megfázni. Ez a sorozat olyan addiktív, hogy na, már majdnem betölti a Gossip girl és Pretty little liars (meg a többi trashy, amikre már nem is emlékszem) méretű űrt a szívemben.


Máskülönben meg,  2018 akkora egy shitstorm volt, hogy amúgy nincs is igazán mit értékelni, most mit mondjak, az év elején marhára depressziós voltam és nyomorult, aztán kórházban, aztán még mindig egy kicsit depressziós és nyomorult, majd változó mértékben ultranyomorult, most meg valahogy így már vannak a dolgok, nem haltam meg, a pszichiáter decemberben valamit állított a gyógyszeremen, és most egésezn van kedvem élni. Ez jó érzés. Csupa kaland az élet. (Se)
A szilveszteri mulatság meg véletlen olyan jól sikerült, hogy még egy fiúkát is hazavittem, (ezt még én se láttam jönni, amíg le nem vette a cipőjét), vagy mit tudom én, ilyet még sose csináltam egyébként, csupa izgalmak. Jó, jó annyira nem, de egyszer csak futottam át a Borároson, aztán meg a Petőfi-hídon a villamos után, és akkor rám tört a runner's high  volt valami tök jó revelációm arról, hogy többször ki kéne lépnem a komfort zónámból, meg kaland meg hasonló (bár amúgy igazából épp csak spicces voltam, haha)

Ez az egész felnőtt lét lesz amúgy a halálom, még mindig annyira idegesítő kb minden, vagy az, ahogy mindenki viselkedik körülöttem, vagy lehet, hogy csak valami felnőni nem akaró, tejfölösszájú libsi vagyok aki majd jól nem tölti be még a női princípiumát se (you had one job!) mer annyira önző meg ez nagyvárosi szingli lét meg ilyenenk, elfelejette a keresztény gyökereit is, nem értem a mai fiatalságot.

Ezzel a hit kérdéssel kapcsolatban még mindig olyan vagyok mint egy turista (=többnyire teljesen eltévedt), nem igazán tudom, hogy mit csinálok, többnyire csak ilyen "trial and error" módjára működik az egész nekem, közben meg nem tudom, mit beszéljek erről, mert olyan iszonyú intim, hogy egyrészt ki akarná tudni, másrészt a saját véleményemmel/érzéseimmel kapcsolatban pont nem akarom,  mások kéretlen kritikáit hallgatni (ezzel most nem a blogom olvasóira gondolok, hanem az egész világra inkább, főleg közepesen érdektelen és többnyire informálatlan ismerősökre).

A másik meg, a múlt hétvégén az unokahúgoméknál voltam Velencén, csak úgy mert fun együtt lógni, és mert születésnapja volt, és hát bár az unokaöcsém még mindig rettenetesen idegesítő (amúgy mindenki így gondolja a családban, szeritnem titokban még a saját anyja is) tök jól éreztem magam, főzöcskéztünk meg sütöttünk almás pitét (kicsit szerintem zsíros volt, viszont pont úgy nézett ki, mint egy igazi pite a filmekben), és akkor leültünk megenni a pitét, és elkezdett ömleni a bölcsesség (=kéretlen vélemény/okosság). Hogy citromos vizet kell inni, mert az lugosít, meg úgy egyáltalán szép leszek tőle és vékony(!), hogy gyalog kéne járnom, hogy ezt kéne csinálnom, meg a narancsbőr ellen, meg a fogyás így meg úgy, nekem is ki kéne próbálnom, meg hogy majd ingával meghatározzuk, hogy víz van-e a hálószobám alatt, és ettől majd megjavul az életem, ha arrébb tolom az ágyam, meg gyógyynövényalapú bogyók, amik segítik a pajzsmirigy helyes működését (és ezáltal tuti, hogy a narancsbőr is megszűnik!!!44 (tudnivaló, hogy az egyik okozza a másikat az unokahúgom szerint)) meg hogy az orbáncfű tea, abból minden nap egy litert ám, (ennek amúgy eléggé bodító hatása van, szóval nem tudom, napközben hogy), ez legalább használ (ellenben a gyógyszereimmel, nyilván), hát komolyan, felrobban az agyam. A nagynéném különben sokadszorra szól be vmit  a gyógyszereimet illetően, az egyik alkalommal odáig ment, hogy biztos anyám tesz beteggé, amin állandóan felmérgelem magam, ha eszembe jut.
Way to have a happy family, meg hát nehéz dolgok ezek, nehéz túllépni, eldönteni, hogy egyáltalán túl akarok-e lépni, aztán meg jó képet vágni, meg együtt élni a nézeteltérésekkel. eh eh.