2020. április 3.

Stay inside till somebody finds us, do whatever the TV tells us

Közben három hete haza is jöttem a szüleimhez, idáig elég ok amúgy. Mármint persze nagyon fura, mert kb középiskola óta nem voltam itthon ilyen sokat, ami meg mégis tíz (10!!! te jó ég) éve volt, és azóta mind öregek lettünk meg háklisak, én meg ráadásul még felnőtt is. Olyan fura, hogy apa is itthon van, tegnap kb reggeli közepéig azt hittem, hogy szombat volt, mert apukám ül a kanapén a kávéjával és "home office-ol" (=felveszi a telefont egy csomószor a munkatársainak)

Sokáig nem volt kedvem megírni, hogy hát amúgy nekem úgymond "muszáj" volt hazajönnöm, mert úgy másfél hét alatt teljesen megőrültem, és olyan mértékben szorongtam, hogy egész nap nem csináltam semmit, csak rágtam a körmöm, kávét ittam, pánikbevásároltam, aztán arra jutottam, hogy ez nem elég, szóval elmentem mégegyszer bevásárolni, mit tudom én, aztán az egész idegeskedéstől olyan fáradt voltam meg kimerült, hogy lefeküdtem a kanapéra és ott maradtam.
Erről amúgy tökre eszembe jut az érettségi éve (meg hogy jó ég, de jó, hogy nem most kell érettségiznem) , amikor csomószor olyan rosszul aludtam, hogy állandóan felébredtem, és fura fényeket láttam a szemhélyam alatt vagy mit tudom én hol abban a pillanatban amielőtt kinyílt a szemem, és az egész olyan ijesztő volt, és párszor mostanában is történt ilyen, és hát nem alszom olyan jól.

A másik meg, hogy ettől a sokat együtt lógástól amit most a szüleimmel művelek tisztára az is eszembe jut, hogy ha majd együtt fogok élni valakivel, akkor nem lesz olyan hogy ok cső, én most így kivonulnék a következdő hétre ebből a kapcsolatból és annyit lennék egyedül amennyit én akarok, különben úgy érzem, hogy meg fogok őrülni. Lehet, hogy a családomban nem valami komolyan vett kérdés a személyes privát szféra vagy akármi, a szüleim dolgozó szobája tele van cuccal (ami legalább fele részt az én cuccom amúgy, de hát átdobhatnának akármit hozzám, mivel ugye 30nm), mindenki nyitott ajtónál van, anyám az ebédlő asztalnál dolgozik egész nap, mindenki nyitott ajtónál alszik (meg mondjuk pisil is), sose kopog senki, én meg nem tudom, hogy majd 30 évesen hogy mondjam, hogy ő, gyerekek, én most csak úgy szeretnék egyedül ülni a szobámban, ahol amúgy nem csinálok semmit, csak ülök és olvasok a fotelben, vagy ülök és olvasok az ágyon, vagy ülök és olvasok az asztalnál, szóval semmi, csak az elképzelés, hogy mit tudom én... senki nem nézi ha meg kell vakarnom a mellem vagy már megint cibálom a bőrt a hüvelykujjamon.

Állandó szolid feszültség is van, mivel anyám állandó masszív feszültésgben van az iskolai dolgai miatt, és ezt részben meg is értem, részben meg nem annyira, mert a mentális jólétemnek ez pont nem annyira tesz jót, és szerintem ez senkinek se jut eszébe rajtam kívül.
Másrészt meg azt hiszem nem annyira is értem az egészet, mivel anya iskolájában jóformán semmi szankcionálás nem folyik, ha valaki nem csinálja azt ami a feladata (apám képzeletben már mindenkit feljelentett és beperelt emiatt szerintem), komolyan mondom, van egy nő, aki semmit nem csinál. El se kezdte a digitális oktatást. Amikor rendes iskola van, akkor csinál dolgokat, vizet önt a gyerek fejére, ordít, a gallérjánál cibál kölköket az igazgatóságra, ilyenek, most meg semmit, be se lépett, mert ő megint beteg. (egyszer állítólag leszakadt a húgyhólyagja vagy mit tudom én, nem is értem ezt a nőt).

A legnagyobb öröm mostanában, hogy majdnem minden nap van Snow Patrol élő instán, vagy ha nem ők, akkor vmi más jó, meg igazság szerint én teljesen ráakadtam mindenféle stand up comedykre youtube-on, jaj annyira jókat röhögök. Van netflixen ez a sorozat, hogy Feel good, amit egy stand up comedysta csaj, Mae Martin írt, és annyira vicces az a nő, hogy nem igaz. Kicsit furcsa különben, hogy saját magát játsza, és elég nagy részben saját magáról is szól a sorozat, lényegében egy leszokott drogfüggő biszexuális nőről aki egy lánnyal van kapcsolatban aki meg még sosem volt nővel együtt. Jaj hát nekem rá kellett jönnöm, mennyire egyszerűvé teszi az ember életét, ha a nemi identitását illetően nem igazán kell gondolkodnia. Úgy értem, erre már rájöttem korábban is (úgy két éve, amikor elkezdtem azon aggódni, hogy mi van, ha biszexuális vagyok és nem is tudom, de nem igazán tudok olyan nőt mondani, aki téynlegesen vonzott volna szexuálisan, szóval gyanítom, hogy mégse vagyok biszexuális) Viszont ez a Mae Martin olyan karizmatikus vagy mit tudom én mi, hogy csak csorgattam a nyálam, meg ez az egész nem identitás olyan komplikált, hogy ihaj. Valamikor a télen olvastam ezt a könyvet, ami lényegében egy felvilágosító/okító könyv, az a címe, hogy "This book is gay" amiben sok szó van  a gender fluiditásról, a heteroszexualitás ehhez képest idegesítően egyszerű és túlreprezentált. (közben meg egy pandémia közepén pártunk és vezérünk meg akarja szüntetni a nemváltoztatás lehetőségét? gondolom, hogy ez vmi stratégiai lépés, vagy hogy adjanak a KDNP-nek vmi gondolkodni valót, de nem tudok nem kiakadni)
Szóval vissza is térve a Netflixhez, ez a sorozat tök jó, és nézzétek meg.

Amúgy a szingli klubnak sincs még vége, most meg az unokahúgom fogott ki egy olyan fiút, hogy nem is értem. Igazából ez nem az én sztorim, és túl sok nevetséges és felháborító és nevetségesen felháborító elem van, én a nagy részét csak telefonon hallottam, aztán gondoltam, megnézem már ezt a fiút facebookon, hogy a krónikus szingli szakértelmemmel véleményt mondhassak már, erre nincs semmi a profilján. Illetve tudjátok mi van? Egy Apple alma logó. Ja meg egy BMW kampány kép. Én mondjuk már itt vissza húztam volna a bugyim, nem hogy a többi bs. (ugyanitt remélem, hogy a tinder biója már zöldségeskert, alma, padlizsán, tudom is én.)

2020. március 28.

tudományokba'

Anya: a tesóm meg az Attila találtak vmi cikket az interneten, mely szerint a réz megvéd a koronavírustól, szóval most mindannyian rézhuzal karkötőt hordanak

Apa: akkor már felülhetnénk a csillárra is, az is rézből van

Én: ott egy függönykarika....

Apa: vagy adok egy kilincset amit még nem szereltem vissza, azt is a nyakadba akaszthatod.


Eközben az unokahúgom _egyfolytában_ gyanús és ismeretlen forrásokból jövő szuperfontos információkat közöl a koronavírusról, de ma már nem bírtam tovább, és mondtam neki, hogy én hiteles forrásokból szeretnék tájékozódni, nem a Julis néni posztjából Alsómocsoládból, erre közölte velem, hogy abban eltitkolják a lényeget! meg a jó híreket!
Hát bocsi, hogy nem próbálom házilag 56 fokra emelni a testhőmérsékletem, hogy tutira védve legyek.
Amúgy nem tudom mit várok, a múlt héten kiosztott, mert haza jöttem a szüleimhez, és ez nagyon veszélyes meg fogunk mind halni és hasonlók (jó, amúgy én is tudom ezt, de a mentális egészségem ügyén a szüleim szerint is szükséges volt meglépnem ezt), ehhez képest ők a héten egyszer tartottak egy kis házibulikát, és a tegnap éjjelt is még "kimaxolták" utoljára. Agyam el ne dobjam már.

2020. március 22.

major wanderlust

Jaj nem tudom, van-e még írni a korona vírusról, maradt-e még valami, amit nem írt le senki? Meg úgy is minden olyan gyorsan változik, holnapra már csak csóválni fogom az egészen a fejem.
Már most annyira ráérek, hogy elrendeztem a külső winchesterem és elkezdtem katalogizálni mindenféle képeimet 2013-tól kezdve (mióta megvan ez a laptop), csak hát aztán 2017-ben egyszer csak abba marad, mert ugye lett jó telefonom, meg instagram (ahova mondjuk túl személyes képeket nem is igazán szeretek feltölteni.)

Szóval emlékszik még valaki azokra az évekre, amikor rendes fényképezőgéppel jártam, és nem hülye iphone fotókkal kergettem a népet? Nem? Én is alig, de hát jaj. Mivel egyik reggel már arra is nosztalgiával gondoltam vissza, amikor még eljártam a Spárba bevásárolni, most itt van pár kép, meg kis trip down memory lane.

ez a Potsdamer Platz, igazából csak azért teszem ide ezt a képet, mert csomó ideig ez volt a hátterem, és ezeket a rózsaszín csöveket (amiket a talajviz evezetésére használnak) már rég elbontották

Ez itt Sutton, (ha jól emlékszem), az egyik volt osztálytársam rokonai itt laktak és egyszer elmentem hozzájuk. A ház olyan szép volt belül, csak az ablakok olyan régiek, hogy télen be kellett ragasztani az egyiket minden szobában.

Valami kastély

Ez már Edinburgh, az egyik tipikus agyonfotózott turistás utca, ennek ellenére nagyon szép szerintem (az egyik csoporttársam most itt doktorál, és hát egy kicsit lehet, hogy irigykedem)




 Edinburghban amúgy arra emlékszem, hogy nagyon fáradt voltam, mert egy borzalmas hotelben szálltam meg, ahol az egyik éjjel csak két órát tudtam aludni, viszont nagyon érdekes túrákon vettem részt. Az egyik a Viktoriánus meg György kori munkás népek életéről szólt, és aközben mentünk el megnézni mindenféle emeletes házakat, aminek az a neve, hogy "tenement", és csak utólag vezették be a vizet meg a gázt, ezért van minden cső kívül, és emiatt elég rosszul is működtek.




Ez a kettő Aberdeenben készült, és hát tudom, hogy nagyon sok magyar lakik abban a városban, de hát szerintem nagyon ronda és borzasztóan hideg egy hely. Elvileg mivel a helyi bányászatnak köszönhetően könnyen elérhető a kő minden ház szürke kőből épült.





Ez az utolsó három mind London, az első a Borough market, (de úgy emlékszem erről már posztoltam is), a második a Temze partján készült, a haramdik meg csak a kedvenc Russel Sq-en készült képem, ahol az egyetemi könyvtár van, erre csomót mászkáltam akkoriban, jaj olyan szép az a Fitzrovia meg Mayfair, de minek beszélek Londonról (jaj tudom, mert arról beszéltünk az unokahúgommal, hogy majd vissza kirándulunk oda a tavasszal, kivéve, hogy ez valószínűleg nem jön be) , mikor itthon fogunk ülni nem is tudom meddig.

2020. március 15.

Andrà tutto bene

Jaj annyira megható, ahogy az olasz gyerekek csinálják ezeket a szivárványos plakátokat, amire ez van írva (hogy minden rendben lesz). Pár napja láttam valahol, most meg a 444-en is írják, és ott a twitter tag is, iszonyú megható meg cuki meg minden.

Én amúgy szolidan pánikolok (értsd: nagyon), jobban mondva már nem is tudom, hogy attól félek jobban, hogy elkapom és meghalok, vagy elfogy a frontinom (amit amúgy általában nem szedek rendszeresen, vagy inkább szinte soha) és meghalok a a szorongástól. Biztos ami biztos, pénteken még a lejárt receptjeimet is kiváltottam, csak hát nem volt köztük frontin.

Holnap meg úgy volt, hogy elmegyünk az unokahúgommal wellnesselni/edzeni (ezt majd elmesélem, addig nevethettek), de most bezártak az uszodák, meg amúgy is, frászt kapok az egésztől, hogy ott mindenki megfog mindent meg mit tudom én. fúj.
Nem tudom amúgy, hogy mennyire reagálom túl ezt az egészet, ma elmentem a Mom-ba bevárásolni pár dolgot a Sparból, ott voltak ugyan, de amúgy minden egy marha nagy üresség volt. Vissza vittem a Reservedbe egy nadrágot, és én voltam az egyetlen ember az egész nagy áruházban, és aztán hazafelé is a buszon. Négy megállót utaztam, és komolyan mondom, senki nem szállt fel rajtam kívül. Gondolom így legalább senkitől nem kaphattam el semmit, habár inkább nem értem semmihez, és amikor leszálltam, elköszönhettem a sofőrtől.

Szóval jó lenne, ha ennek az egésznek mihamarabb vége lenne, mert már most annyiszor mostam kezet, hogy teljesen elszabadult az ekcémám, és kb a nyolc kézkrém se elég, ami itthon van.

2020. március 9.

melyben megpróbáltam nem örökké szingli lenni

Szóval az úgy volt, hogy hát nincsenek osztatlan sikereim kapcsolati ügyekben mostanában, jobban mondva ever (de némelyik barátnőmnek se). Gondolom elintézhetném azzal, hogy én má ezt nem bírom basszus, csak az meg nem  én volnék. Tegnap vettem különben vmi lift aktive krémet anyának a gyógyszertárban, hogy feszes meg üde legyen az arca, kipróbáltam, csodásan selymes lett minden, csak hát az orrom még mindig lóg, semmi lifting.

Tehát kezdem az informatikus férfival (41, de amúgy ez mindegy), akivel hetekeig írkáltunk egymásnak, majd kiderült, hogy amúgy van barátnője, majd az derült ki, hogy tul.képp ezért nem akar találkozni, mert akkor párterápiára kéne járniuk,  majd aki a könyvespolcomról küldött fotó exif fájljából kiolvasta, hogy gyakorlatilag hol lakom pontosan, majd egyszer becsípve megírta, hogy akkor ő most szívesen beugrana az utcába. Rám olyan frász jött attól, hogy egy idegen tudja, hogy hol lakom, hogy egy kicsit még mindig ellenőrzöm, hogy mi van a hátam mögött.

Aztán volt egy másik informatikus fiú, aki ugyan Svájcban lakik, de most februárban pont két napig itthon volt Bp-en, és akkor úgy volt, hogy találkozunk az egyik szombaton. Mindeközben a szombatot megelőző három napon nem sikerült írnia, hogy akkor ok, szombaton, nehogy a haverjai meglássák, majd az állítólag megbeszélt randi előtt két órával jelentkezett, hogyaszongya ugye akkor jövök. Hát ja, nem.Mindeközben ilyenekkel próbált rávenni a randira, hogy meghív kávéra, vagy hogy eljön a lakásomra (??), majd amikor lemondtam, közölte, hogy úgyis csak a lehető legolcsóbb kávét vette volna. (??) Az egész olyan döbbenet volt, utána elkezdett mindenfélét fröcsögni arról, hogy órákat várt rám (én meg napokat, arra, hogy méltóztasson írni), és hogy én túl libsi vagyok, és úgy egyáltalán, egy pöcs. Én kérek elnézést.

A harmadik jelölt már nem informatikus volt, viszont szintén nem jelent meg a randin. Jobban mondva már két nappal a randi előtt eltűnt, annak ellenére, hogy előtte az egyik nap még telefonon is beszéltünk egy órát, és az egész jónak ígérkezett. Ezután, két nappal a meg nem esett randi után sikerült jelentkeznie, és megírnia, hogy neki tul.képp van egy ilyen aranyos kis se veled se nélküled viszonya egy csajjal, akivel hármasban akarnak szexelni valakivel, de közben a csaj azt mondta, hogy nem is olyanra gondolt mint én, ezért inkább.... nem tudja mit mondjon? nem volt biztos a találkozásban? meg amúgy foglama se volt arról, hogy én akarnék-e  velük szexelni. ok, ezt a mondatot leírni is túl abszurd volt.  
Jaj, én tényleg nem bírom már az embereket. Mármint... ennyire elmennek egymás mellett a dolgok, hogy én azt hiszem, hogy jó, akkor elmegyünk inni egy vmit, és akkor kiderül ez? Meg hogy a másik csaj nem ilyenre gondolt, egyem a szivit. Viszonylag kevésszer akarok aggresszívan felháborodva reagálni, de ez mondjuk pont az, na.
Tehát megint kiléptem ebből a tinderéletből. Kutya egy élet ez. 



2020. január 4.

blooper


Akartam csinálni vmi ilyesmit, hogy elrontott képek vagy mit tudom én, utazásokról meg csak úgy, ha már elutaztam Afrikába és Ázsiába is idén, de egy kicsit unalmasnak érzem magam ehhez...? nem is tudom. 2019 leginkább teljes egésszében egy blooper volt, mintha mindent elrontottam volna, és olyan érzésem van, hogy pont semmit nem csináltam. 

Megrekedt az élettem, mintha minden beragadt volna. Annyira beragadt, hogy még a terápiát is abbahagytam. Ezt tulajdonképpen nem kifejezetten bánom, úgy érzem, valahogy megkönnyebbültem. Nem volt mit mondani, nem volt mit csinálni. A pszichiáterhez még mindig járok, még én is meg vagyok lepődve, hogy midnig odaérek időben, azt csinálom amit mond, beveszem a gyógyszerem, csak az életem többi részét nem tudom összeszedni. Pedig hát erről nem volt szó. Én azt hittem, nem ilyen vagyok, hanem céltudatos, szorgalmas, mit tudom én, most meg kiderül, hogy marhára ilyen vagyok, elveszett, tengő-lengő, szorongó, azt se tudom mit csinálok? Tök szomorú.

Nem tudom miről írjam a blogot, pedig én nagyon szeretem ezt a blogot. Jó, amúgy ez hazugság, gondolom, tudnám írni miről a blogot, de azokat a dolgokat nincs kedvem meg merszem leírni publikusan mert mondjuk bénának és nyomorultnak érzem magam.  Túl sok gondolatot szentelek a mentális problémáimra. Ki akarna így lenni velem amúgy? Nem tudom.

Pár hete-hónapja, felmentem újra tinderre, én se tudom már, hogy minek, erre kb az egyik legcreepy-bb dolog történt, úgy valaha.  Egy idő után kiléptem tinderről, mert pár fiú randira hívott (jó, tul.képp 2), de rájöttem, hogy mégsincs kedvem velük randizni (vagy inkább senkivel), de aztán mégis volt egy fiú akivel szerettem volna találkozni, csak ő meg nem javasolta. Na jó, mindegy, én mondtam, hogy kilépek, elérhet emailen, ha akar. Egy alternatív emailt adtam meg neki, ami nem is a teljes nevem, meg nem is a blogos, nehogymá guglizza a komplett blogom, de nem tudom minek, mert aztán egyszer a könyvekről beszéltünk, meg mondtam vmit a könyvespolcomról, és akkor kérte, hogy küldjek egy képet róla, én küldtem, erre kiolvasta az exif fájlból, hogy pontosan melyik utcában lakom.

Hát őőőő. Ez csak egy véletlen elszólása miatt derült ki, de mindegy, ezután már egyáltalán nincs kedvem találkozni.
Mondjuk amúgy is, az egyik nap azt álmodtam, hogy homoszexuális voltam (és férfi is, gondolom), és egy nagy lakásban laktam sok emberrel, és aztán egy idő után rájöttem, hogy két partnerem van, de elfelejtettem, hogy ki kicsoda. (amúgy az egyikük deve Alfred volt a másik meg Warren vagy vmi, de hogy miért nem magyar nevek, mit tudom én.)

Állandóan ott lóg a fejem felett, hogy én amúgy el akarok költözni innen. Mármint Magyarországról. A HVG állásbörzén egy tök jó cégről hoztam szórólapot (és még egy esernyőt is kaptam, hogy garantáltan emlékezzek rájuk, főleg, hogy odafelé eltört az esernyőm, és egy félőrült csak kiosztott arról, hogy mennyire borzalmas az összes HR-es, mire én elsomfordáltam a HR-es cégek felé, majd utána egyfolytában a hátam mögé nézegettem, nehogy már konfliktusba kerüljek egy IDEGENNEL. Komplett vagyok, hát tutira nem. Jó, ehhez két dolgot kéne elintéznem, hogy elég kiegyensúlyozott legyek ahhoz, hogy ne kelljen pszichiáterhez járnom (vagy legalább a céljaim lennének relálisak), a másik meg, hogy a pajzsmirigy alulműködésemet kezeltessem. Pár hónapja kiderült, hogy valószínűleg most már az ösztrogén szintem is alacsony, szóval már a hízás, a hajhullás és fáradtság mellett olyan dologkon is szoronghatok, mint hogy mi van, ha nem lehet gyerekem. fun.


Na jó, a viszonhallásra, boldog 2020-at mindenkinek!  Őrület, hogy majd ha száz évesek leszünk, vagy legalábbis 10 év múlva majd ilyeneket mondhatunk, hogy bezzeg a huszas években minden jobb volt! Azok a boldog békeidők. Ó haha.

mindenki nyugodjon meg, a cicakontent örök, de legalább egy saját macskám lenne



2019. november 29.

Elmesélem már a szülinapi partimat, amire inkább el se mentem

Szóval most olyan öreg lettem (29), hogy elkezdhetnék beszélni az egészségügyi problémáimról is, de azért még maradjunk a szaftos családi szennyesnél egy pillanatra, mert hát csak elmesélem már a szülinapi partim, ami előtt úgy megsértődtem, hogy inkább el se mentem.

Amúgy vissza gondolva ez eléggé tinédzserlányos hisztizésnek tűnik, és nem is tudom, hogy miért nem foglalkozom inkább igazán fontos, vagy legalábbis jó dolgokkal/hagyom abba barátkozást az unokahúgommal, csak mert az unokahúgom, és úgyis mindig barátok voltunk...?

Meg hogy az egésztől én érzem teljesen hülyének magam, én vagyok az aki nem tud alkalmazkodni, meg akinek semmi sem jó, mert mérges lettem, amikor E. (az unokahúgom) teljesen bunkón viselkedik. Több barátnőmet nem is hívtam meg, mert úgy gondoltam nem éreznék jól magukat, mert nem isznak alkoholt, nem akarnak utána táncolni menni, vagy mit tudom én, csak simán nem jönnének ki E.-vel, és hát vissza gondolva ez elég béna, meg lehet, hogy nem így kellett volna, de akkor nem tudom, mit csináljak? Mármint amúgy lehet, hogy nem is az én felelősségem, hogy a barátnőim kijönnek-e egymással, de valahogy ez kihoz belőlem vmi kényelmetlen szégyenlősséget, amivel nem tudok különösebben mit kezdeni.
Aztán a végén szóval azon sértődtem meg, hogy én nem hívom meg ezt meg azt, mert mit tudom én,
és akkor E. meghívja az egyik barátnőjét* csak úgy, meg annak a barátnőjét ** és én ezt nem annyira szerettem volna, jobban mondva lehet, hogy egy elvcsősz vagyok, de bocs, a saját bulimra én akarom eldönteni, hogy kit hívok meg, erre meg nem hogy azt mondaná, ok bocs, vagy mondana akármit, tényleg, közli, hogy ne idegesítsél már bazmeg, és még egy sor hasonlót.
Azt hiszem, az egész ügyben kicsit lenyugodtam már egy kicsit, meg tegnap elmeséltem a pszichiáternek, és ettől is jobb lett egy kicsit (nem mintha nem traktáltam volna csomót ezzel szegény anyukámat, aki már többször is azt mondta, hogy ne "barátkozzak" annyira az unokahúgommal. )
Én amúgy azt hittem, hogy vége ennek a bullshitnek, aztán a múlt héten meg azon kellett megsértődnöm, hogy jól kihagytak egy buliból. Jobban hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy elmegyünk rá, aztán miközben én meg voltam sértődve még az előző ügy miatt, szerveztek még egy előbulikát egy a közös barátnő barátnőjénél ahová én már nem mehettem, mert túl sokan vannak***, és hogy néz már ki, hogy ők odavisznek még egy embert, amikor a házigazda sem tudta meghívni az összes barátját.... hát, mit tudom én? De amikor az unokahúgom kb kierőszakolta, hogy eljöhessen hozzánk még egy barátnője (ie. csak úgy meghívta ezt a csajt, akivel én amúgy előtte kb kétszer találkoztam, és azért nem tudta lemondani, mert a csaj kivette a szabadságát, ami így vissza gondolva eléggé "bánom is én" szituáció) Szóval ezután azt hittem, hogy talán engem is meg lehetne hívni erre a partira, de hát nem, mert az "kellemetlen lenne", és akkor az normális, hogy én legyek egyedül vagy csináljak amit akarok, amíg mindenki jól bealapoz a bulika előtt hajnali 1-ig.

Most, hogy leírtam még nagyobb hülyeségnek tűnik az egész, ill. ilyen szituációba sose kerülnék, mert a barátnőim nem is ilyenek, meg a csomó beszólást is megpórolhatnám magamnak, mint hogy még az én hangnemem nem ok, meg hogy mit bunkózok (ezek után én vagyok a bunkó, értjük?) meg az egyik Csivettka videóban (lol)**** arról beszél, hogy amit a barátainknak nem nézünk el, azt ne nézzük el a pasinknak se, és fordítva (mint mondjuk abuziv magatartás, meg egymás kihasználása), és hát jézi, nem is barátkoznék ilyen lányokkal igazából? Vagy nem tudom, de olyan érzésem van, mintha vmi külön univerzumban élnénk, és az enyémben nem szoktak ilyen tapintatlanságok meg figyelmetlenségek lenni, az emberek értelmesen viselkednek, és hirtelen tökre nem is tudom már, hogy mit kell tenni. Emellett meg egy elkényeztett és megkímélt virágszál is vagyok, ezt úgyis tudta mindenki, nem is kell mondanom.
Hétfőn voltam egy beszélgetésen a Keletben, és nagyon meg voltam lepődve, mert annyira tele volt az egész, hogy a sarokban a kabátos fogas mögött az utolsó előtti székre tudtam leülni kb, pedig 20 perccel a kezdés előtt érkeztem. Jó, a szerelemről volt szó, ami nagyon populáris téma, de szerintem eléggé intellektuális volt (=néha tökre nem értettem), meg egy kicsit felvágós name-dropping ment, (=megemlítették a létező összes szociológiai és antrós vonulatot, ami dolgozott ezen a témán), de hallottam nagyon értelmes dolgokat (amiket most nyilván nem tudok elismételni, pedig csináltam pár jegyzetet a telefonomba), mint mondjuk hogy mennyire idegesítő ez a trendi pozitív pszichológia(?), ami elhiteti az emberekkel, hogy akárkiből akármi lehet, mintha legalábbis nem lennének társadalmi konvenciók meg struktúrák, és ezáltal szinte úgy tesz mintha nem is lenne szociológia. (én nem tudtam, hogy ezt így hívják, hogy pozitív pszichológia, de már Oravecz Nóra (ő hol van?) óta irritál. Mondjuk azt hiszem, hogy nekem már nem is az okoskodás volt a lényeg, hanem hogy hallok értelmes dolgokat, amiket a mellettem ülők, az előadók meg a pultos lány beszél vmi random fiúval, és akkor egy kicsit rájöttem, hogy ilyennek kéne lennie az életemnek, ahol értelmes gondolatok meg emberek vesznek körül, és nem ilyen pitiáner problémák, meg megjegyzések, hogy "ne idegesítsél már bazmeg." 




*a csajt akivel kapcsolatban nyáron egyszer  már rettentően összevesztünk, de még a szüleimmel is veszekedett egy sort, mert csak úgy megbeszélés nélkül meghívta a Balcsira hozzánk, azon az alapon, hogy én egyszer azt mondtam neki, hogy érezze otthon magát(! lol what) meg hogy minél több annál jobb (??), majd amikor mondtuk neki, hogy talán ne már, akkor közölte, hogy jó, de a csaj már ki is vette a szabadságát és nem tudja (?!!) lemondani (anyád hogy van)
**akiről még élettemben nem is hallottam
***most ahogy írom ezeket, egyre nevetségesebbnek tűnik az egész
**** nekem azt hiszem, hogy Csivettka lett, ami másoknak a trashy valóságshow, vagy nem tudom. Hozzá kell tennem, hogy  egyszerre kb fél videót tudok megnézni annyira borzasztó, teljesen kimaxolódik a szekunder szégyenérzetem ettől a nőtől, meg a kifejezések amiket használ (mondok egy példát, fasztransz. nem bírtam végighallgatni ezt az epizódot, de hát Cosmo vlogger, gondolom ez kell a népnek.)

2019. szeptember 5.

szponzorálja a szorongásoldóm

Hajnali 1-kor is minek blogolok alvás helyett, nem tudom,  de mintha annyi minden történne még itt a kanapén is az üres lakásomban, hogy ihaj, aztán meg semmit nem írok le, semmire nem fogok emlékezni, csak arra, amikor egyik nap elszakadt (!) a betétem, és minden jól foltos lett.

A nyár amúgy egész jól kezdődött, meg júliusig tök jó is volt, mulattam, meg voltam Efotton (de hogy minek, amúgy nem különösebben élveztem), bulikázni, a Balatonon többször is a kis barátnőimmel, ott is bulikázni (azt is minek), sokat bicikliztem, elolvastam egy csomó könyvet meg mit tudom én, csak 3 dologt vettem a leárazáson (ez gazdaságossági és minimalista megfonolások mellett a környezetvédelem szempontjából is fontos), még szexeltem is (sajnos ezt is le kell írnom, olyan ritkán történik meg)
Ma BKV-val mentem a bőrgyógyászhoz, részben mert egy elég ismeretlen helyen van, és mert nem akartam izzadtan odamenni, és tisztára elborzadtam, hogy A) egyszer tél lesz és hideg és nem tudok majd biciklivel járni B)mennyire utálom ezt az embertömeget, és hogy sok büdös ember, a veszekedők, a lökdösődök meg a pofátlanok, hát ez semennyire nem tesz hozzá a szellemi jólétemhez C) nem tudom miért, de tökre el is fáradok tőle

Aztán augusztusban kezdtek nem olyan jók lenni a dolgok, bár ekkor még voltam Szigeten, az eléggé szupi volt, ott találkoztam egy volt osztálytársammal, az is szupi volt, és most meg, meg úgy a végére minden olyan paff lett. Volt olyan nap, hogy csak letargiában ültem a Balcsin, ami mondjuk kiemelkedően rossz olyan szempontból, hogy minden szép ott, a nyaralónk is kiváló, a biciklim is, a kedvenc partom is, minden, és akkor én meg olyan szomorú vagyok, hogy még aludni se tudok. Az utóbbi hetekre már kb folyamatos lett a szomorúság, van amelyik hétvgén még el se mentem a szüleimhez  meg az unokatestvéremékhez a Balcsira, hanem csak feküdtem itthon a kanapén és nem csináltam semmit, de szó szerint még annyira sem, hogy a lakás ne ússzon a káoszban. Jaj ezt olyan rossz leírni, meg olyan nehéz azon gondolkodni, hogy most akkor egy lusta dög vagyok-e vagy csak depressziós. Nincsenek igazán válaszaim. 
A szokásos dolgok amiktől meg bizonyára részben van, hogy nem tudom mit csinálok, tökre szétcsúszott az életem, állandóan csak úgy érzem, hogy tengek-lengek a mindenben, a hülye mellékállásomban, mindenben bepánikolok, az emberektől is, és akkor újabban még ez a kellemetlen kis fekete szomorúság is, ami nem múlik el. 

Sokadrészt meg unatkozom is, és egyedül is vagyok. Magányos nem feltétlen,* vagyis egy kicsit, csak hogy én olyan sok éve nem voltam kapcsolatban, hogy már le se írom, sőt ki se számolom. De amikor valakivel különösen jót beszélgetek kb már akármiről, akkor nekem mindig arra kell gondolnom, hogy tök jó lenne, ha lenne valakim, akivel kb minden nap így beszélgethetnénk. Én tökre szeretném, ha valaki a szellemi partnerem is lehetne, habár nem annyira tudom, hogy amikor rettentő szomorú vagyok akkor mégis mit tudok nyújtani, de mégis. Meg mondjuk szexelni is jó lenne több mint évente háromszor, de hát na.
 Most megint találkozgatok egy fiúval, ami megint nem lesz, lehet vmi hetyegésnél több, mert az első randin derült ki, hogy amúgy ő nyitott kapcsolatban van, csak nekem ez jól elkerülte a figyelmem (haha). Mármint a jó hetyegés is jó, de én most nem ezt akarom, de több mint a semmi, de valójában hülyén érzem magam ettől, de azért elszórakoztat, de tökre nem tudom, hogy mit kell csinálni. És akkor a régi kérdés ill. tény is, hogy tök jó érzés vonzónak és/vagy szórakoztatónak érezni magam, tök jó érzés, ha valaki nevet az ún. vicceimen, vagy szépnek találja a szoknyám, jó érzés ezáltal hirtelen megfelelőnek meg csodálatosnak gondolni magam, mintha legalábbis ez vmi valódi önbizalomnövelés lenne, és nem múlna el úgy két nap és egy csúnyán néző férfival (aki még a földre is köp! ilyen van?) később. 

*ezt se hittük, hogy valaha is leírom, mi? 

2019. augusztus 5.

10

Időközben meg 10 (10!!!4444) éves lett a blogom, és még úgy tenni is elfelejtettünk, mintha fontos lenne. Hát na. Az az igazság, hogy mostanában nagyrészt úgy érzem, hogy teljesen redundáns amit mondani akarok, kit érdekel a fröcsögésem-fecsegésem az interneteken, habár alapvetően a blogolás egy ilyen műfaj, tudhattam volna, hogy mit kezdek el, de gondolom javíthatatlan vagyok.  

Lényegtelen dolgok amikről sose írnék, de most megtehetem, mert ez a jubíleumi bejegyzés, muhaha.: 
  • Az egyik barátnőmmel el akarunk, akartunk menni Ed Sheeran koncertre, és hát én bizisten összekevertem Ed Sheerant Shawn Mendes-zel. Ed Sheeran is király amúgy, csak hát Shawn Mendes mekkora eyecandy már? Ha 16 éves lennék, tutira odalennék érte. Oh wait. Meg az a fogsor! Mióta randizgattam a fogtechnikus fiúval, meg az unokahúgom is az, kész perverzióm lett a fogsor. Meg erről még az is jut eszembe, hogy el fogok menni fogszabályzásra, amit már jó régen kiterveltem, de csak tegnap gugliztam rendesen utána, és most gyorsan kiadok egy rakás pénzt, hogy szeptemberben nyaraljunk a kis barátnőimmel, jahaj. 
  • Ahogy ma süvítettem a biciklimmel a mellékutcán, ami az egyetlen hely, ahol tul.képp merek gyorsan biciklizni, felpattant egy kis kavics a kerekem alá úgy, hogy egy mellettem lévő kocsi ablakára szállt, és én úgy megijedtem, hogy na. Meg is álltam, és figyeltem, hogy most mi van, de a kocsin nem láttam semmi sérülést, szóval inkább elsunnyogtam. 
  • Voltunk az Efotton az unokahúgomékkal, és igazság szerint csak mérsékelten élveztem, mert fáradt voltam, és nem is szeretem a Scootert, mégis mi a frászt gondoltam, és akkor hajnali 1 körül vettünk egy pizzaszeletet, ahogy az ember hajnal 1-kor becsípve teszi, erre odajön egy fiú, és elkezd arról beszélni, hogy ő szokott enni, meg egészségesen étkezik meg szokott salátát enni (jó, hogy a zöldségeket nem csak beszéled hanem eszed is, haver), és akkor elkezd arról beszélni, hogy ne együk már a pizzát, mert hogy narancsbőrös lesz tőle a seggünk. Ezen szavakkal. Csak ekkor jöttem rá, hogy ez nem az unokahúgom huszadik pasija,  úgyhogy mondtam neki, hogy úgy döntöttünk, hogy te nem ülhetsz velünk pajtás, és erre meglepő módon el is húzott, de komolyan nem tudom, mit képzel az ilyen? 
  • Tisztára megdöbbentem egyik nap, amikor megláttam, hogy egyik barátnőmnek a saját arca a telefonján a háttere. Jó, jó, ezzel a lánnyal nem vagyunk olyan rég jóban, de akkor is, annyira nem értem, még csak nem is szép a lány kép, meg tök zavaró a kijelző szempontjából, meg oda tehetne tök szép képeket akármiről, és akkor a saját arca? Amit úgyis látott milliószor? 
  • A Zarában meg a Mangoban mindig vmi hülye szorongás fog el, mert mindenki olyna stílusos meg mintha az eladó lányok is úgy fennhordanák az orrukat, vagy 2cool4school van az arcukra írva, még akkor is, ha iszonyú vastagra rajzolt szuperronda szemöldökük van, attól még szétesnek a menőségtől.
  • Eladtam egy csajnak egy ruhát facebookon, címkés volt, de 3000-ért adtam, biztos, hogy hülye vagyok, erre a posta 1200-zal többe került mint gondoltuk, amit nyilván túl sóher kifizetni, persze tök pitiáner zaklatni ezzel, de annyira felháborít, jesszusom. 
  • Olyan jót kuncogtam, amikor ma biciklivel kanyarodtmam be a sarkon, ahol egy kislány jött a kisbiciklijével,  a mögötte szaladt az anyukája, akinek visszakiabált: Vigyázz anya, ott egy.... úttest! 
  • A közös képviselő teljesen hülyének néz (amúgy nem csak engem, hanem a többi lakót is, de őket lehet, hogy kevéssé érdekli) és ez annyira bosszant, az agyam eldobom. Tavaly is már eljátszotta ezt, hogy egyszerűen nem azt írta a jegyzőkönyvbe, amit megszavazott a ház, én meg a hüyle fejemmel aláírtam, mert eszembe se jutott, hogy majd ezt eljátsza, de most idén újra. Mondták neki, hogy nem jó a lakógyűlés időpontja (du. 4, mégis mit gondol?), szóval végülis csak én mentem el, és egyúttal képviseltem is négy lakást a nyolcból (lol), szóval végülis én magam megszavaztam, hogy legyen takarítónője a háznak, a közös képviselővel veszekedtünk egy sort, majd az lett, hogy mondtam neki, hogy mivel nekem négy szavazatom van (megbeszéltem a többiekkel előre, hogy mit szavazzunk) neki meg csak egy, akkor ez most így lesz ahogy mi mondjuk, (mivel attól, hogy ő közösképviselő, ugye nem automatikusan az van, amit ő mond, bármennyire is ezt hiszi, (de ezt amúgy nem mondtam)) És akkor ma, három (!!!) hónappal később jön, hogy írjam alá a jegyzőkönyvet, ami azóta nyilván (ill. gondolom) jól érvényét vesztette, másrészt meg, megint nem azt írta bele, amit a lakógyűlésen megbeszéltünk (ie. hogy ő majd takarít, a lakók meg fizetnek neki), erre most az arcomba hazudik, hogy semmit nem beszéltünk meg. Semmit. Olyan mérges lettem, hogy hápogni is alig tudtam, de mondtam neki, bocsika, én ezt nem írom alá, amire elkezdett személyeskedni mint rendesen, majd kiabálni velem, hogy ne kiabáljak, majd a végén felmentem, akkor felkiabált, hogy ne kiabáljak onnan föntről, és hogy amúgy is nem vagyok normális (!) és hogy hülye vagyok. Ja, mert ettől tökre megjön a kedvem az együttműködéshez, különösen miután a tavasszal közölte velem, hogy ő amúgy mennyire utálja az összes értelmiségit, mert mindig azt csinálják amit akarnak meg mit tudom én, bezzeg a kisemberek (wat) alázatosak. Ez is különsöen jól jön ki egy házban, ahol a szembe szomszédaim orvosok, az alsó szomszédaim jogászok, velük szemben egy informatikus fiú lakik, az elsőn meg egy tanár (meg a közösképviselő, akiről senki nem tudja mit csinál), a földszinten is vmi orvos a nő aki bérel egy irodát. Eh eh. Meg egyébként is, mit számít ez, ha senki nem azzal akarja tölteni az idejét, hogy két órán át mossa a lépcsőházat amikor haza jön este 6-kor a munkahelyéről? Á, szóval az igazságérzetem annyira sérült, hogy már kb nem is maradt, semmi kedvem egyedül hadakozni ezzel a nővel, semmivel kapcsolatban nem lehet észérvekkel hatni rá, és mindegy is, ha úgyis az arcomba hazudik. 

Most meg még azzal akartam szórakoztatni a nagyérdeműt, hogy írok 10 dolgot amit még nem tudtok rólam (vagyis tizet, ami ezsembe jut, mert úgyis tudtok mindent), de alig jut eszembe vmi. 

  1. A szüleim még mindig állandóan megpróbálnak meggyőzni, hogy álljak már jogásznak, most a hadakozás után a szomszédasszonnyal, egy pillanatra meg is fordult a fejemben.
  2. Néha még mindig sántítok a bal lábamra, ami 2011-ben kb. összetört, különösen, ha gyorsan változik az időjárás, vagy stresszes helyzet van (de ezt lehet, hogy képzelem)
  3. Egy csomó mindenről nem tudom, hogy mit gondoljak. Ill. van valamilyen általános álláspontom, de szerintem túl gyakran elbizonytalanodom, mondok pár példát (amik viszonylag gyakran foglalkoztatnak): a tárgyi javak a fontosak vagy az utazás, fontos-e összeházasodni, vallás (hiszek-e Istenben, be tudom/akarom(!)-e építeni a keresztyénséget a viszonylag liberális világnézetembe), mindenféle kérdéséek az oktatás színvonaláról, integráció az oktatásban, cigányság, ilyenek
  4. vmi fura fénytörés van a szememben, szóval félhomályban iszonyú rosszul látok
  5. ez csak egy fun fact, de Szegeden a szüleimnél, és a Balatonon is van biciklim, nem csak itt Bp-en
  6. nagyon szeretek újságot olvasni, a szüleimnek mindig volt mindenféle előfizetése, nekem csak a Magyar Narancsra, de tökre élvezem, hogy haza jövök, kiveszem a postaládából és akkor a vécén vacsora közben mindig azt olvasgatom 
  7. jó, most tényleg nem jut eszembe semmi, ami értelmesnek tűnik, szóval inkább csak minimum 10 további év blogolást kívánok mindenkinek, ne hagyjátok abba! (Jól kilóg a lóláb, de értitek)



2019. július 4.

millenial CV problems

nem értek semmihez, de az önéletrajzom mégse fér rá rendesen 2 oldalra, a linkedinről meg már ne is beszéljünk.


2019. június 24.

mesélek még

Afrikáról, ilyen kaliberű eseményeket csak nem fogok már magamban tartani!

Legutóbb tehát Ngamilandnál (Botswana) hagytuk abba,  jöjjön tehát pár kép az egyik hajó és kenukirándulásról:

Micsoda őrületes Kék laguna idill, jaj a szívem. Itt úgy volt, hogy egy közepesen kicsi és ijesztő hajóval elsüvítettünk a táborból mindenféle holtágakon meg csapásokon keresztül egy kis szigetecskéhez,  ahonnan ezeken a tradicionális kenukon utaztunk tovább a következő még kisebb szigethez.


Ezek a kenuk amúgy nem teljesen tradicionálisak, eredetileg fából készülnek, és csak 8-10 évet bírnak ki, ezek pedig üveggyapotból (fiber glass) vannak, ami Magyarországon egyáltalán nem így néz ki, szóval nem tudom, hogy milyen eljárással kezelik utána.

Az előző képen látszik, hogy kicsi üléseket helyeztek ezekbe a kenu vmikbe (egyébként van egy másik neve, de arra nem emlékszem), de ettől még elég félelmetes volt. Jól megsejthető módon iszonyú borulékony, és túl közel ül az ember a vízhez (kb 15 centire a víztükörtől, túl kevés, én mondom nektek, túl kevés).  A víz amúgy csak kb térd fölé ért ezen a részen, és nem voltak krokodilok vagy hasonló vérengző fenevadak, így én azzal nyugtattam magam, hogy ha felborulunk akkor csak kiszaladok a partra (nem volt túl messze), habár nem tudom, hogy hogy csináltam volna ezt meg ebben a mocsaras hínáros izében, amikor még cipő is volt rajtam, és a végére bizonyára még 10 piócát is kifogtam volna. Itt amúgy a fényképezőgépemmel alig csináltam fotókat, mert mozdulni is alig mertem, nem hogy elővenni és fotózgatni. A végére teljesen tele lett az alkarom horzsolásokkal a nádtól, mert végig a csónak szélét szorítottam, mint egy igazi paranoiás. 


Ez a kép a kis szigetecskén készült már, és amúgy semmi értelme, csak hát valahogy olyan szép. Itt amúgy senki nem él már, mert az őslakosokat kitelepítették, miután az összes állatuk száj és körömfájást kapott, és mindet meg kellett ölni. Aztán a kormány kecsegtetett mindenféle üzleti meg turizmus adta lehetőségekkel és még iskolával is, de ezek egyre elmaradtak. Az idegenvezetőnk innen származott, és roppant hazafias nézeteit úgy mondatonként kifejezte. A természet gyönyörű volt, de a kirándulás élvezeti értékét eléggé rontotta, hogy mennyi szúnyog és bogár volt, úgy 35 fokban koslattunk a pusztában, vmi kolbász fát tanulmányoztunk, aminek a terméséből naptejet lehet csinálni, meg mindenféle ürülékeket, jórészt elefántot különben, amit csak el kell égetni a tábortűz felett és akkor elijednek a szúnyogok. 




Ez az út visszafelé, és annyria nem értem, hogy ezek a férfiak hogy nem borulnak le innen. A telefonomat csak nem sikerül egyenesen tartanom. Egyébként nem tudom mennyire látszik ezen a képen, de a nád virága egészen más mint amiket Európában bárhol is láttam.


Szamarak és egy kis purdé a tábor kijáratánál.


Ezt a buszból fotóztam, mert itt épp egy nemzeti parkon haladtunk keresztül, és ott nem lehet megállni fotózgatni (szóval mindenki nevetségesen lelassít, hogy lefotózhassa az összes zsiráfot meg impalát, bár itt nem voltak)


egy fura fa


Az egyik tábori bár Namíbiában (Ngepi camp), volt ingyen kávé, amit nagyon élveztem, de kb semmit nem lehetett kapni, csak cidert, úgyhogy szerencsére jól rászoktam, mert csak 300 ft, és finom



Amúgy meg ejtsünk már szót erről a homokról is. Mindenhol ott van, mert ez a talaj (jaj dat bölcsesség), és iszonyú nehéz benne menni flipflop papucsban, vagy akármilyen szandálban, vegyétek fel a cipőtöket, higgyetek nekem. 
Szóval ez a falu, én olyan európai értelemben vett falut vártam, hogy vannak házak meg pár utca, betonút, kocsma, közért  na, hát itt pont semmi ilyesmi nincs. Kicsit tulajdonképpen szégyellem is magam, hogy én erről nem tudok semmit, de itt a falu (=village) az lényegében egy "township". Ennek az a lényege, hogy egy nagy család él itt, i.e. 2-3-4 generáció, mindenkinek van egy külön szobája(=épülete), amiben lakik a házastársával meg esetleg a gyerekekkel. Az egyik faluban volt egy épület, amit azért építettek, hogy legyen hova menni a pásztorórákra. A kép jobb oldalán látjuk a modern építészet térhódítását, állítólag ez itt nagyon drága. Ha jól emlékszem, azt mondták, hogy 7 namíbiai dollár egy tégla, ez kb 140 forint, én nem tudom, hogy Magyarországon mik a tégla árak, de egy gyors guglizás alapján úgy 500-2000ft-ig. Az új házon látjuk az ablakokat, a tradicionális épületeken több okból nincsenek, egyrészt mert nincs rá pénz, másrészt, hogy védjék magukat a naptól, és így a kígyók sem tudnak bejönni. Ezeken a képeken pont nem látszik, de sok épület kerek, mert akkor a kígyók nem tudnak elbújni, és kimennek.


Ezeket a vörös fadarabokat azért gyűjtik, hogy eladják, a háttérben pedig a tradicionális kenuk, amiket a fa törzséből faragnak, ez viszonylag sokáig tart, kb 2-3 hónap, ha jól emlékszem, és kb 8-10 évig bírja, míg az üveggyapot úgy 30

Egy rakás csirke, a téli konya,és a kerítés, amit azért csinálnak, hogy az elefántok ne tudjanak bejönni olyan könnyen 

a táj, meg a szomszéd falu


egyszer akarok vmi menő afrikai fotót csinálni, akkor is belelóg az ujjam, és bár ez itt nem látszik, tessék kérem, autentikus afrikai "strip mall". amúgy semmi nincs, csak pár élelmiszer bolt, ahol nagyrészt édességet meg alkoholt árulnak,de volt még zacskós leves és olyan színű/állagú felvágottak, hogy inkább nem szeretném megenni. Afrikában egyébként vasárnap nem árulnak alkoholt, de egyébként is többször előfordult, hogy egyszerűen nincs vmi, fagylalt, csirkecomb,krumpli, teljesen véletlenszerű. Az árak amúgy alacsonyabbak mint nálunk,de a minősége is sokkal rosszabb, mint Európában akárhol, ie. mondjuk nincs rendes sonka, (de lehet, hogy nem is divat?) csak fura színes felvágottak, nincs jó minőségű gyümölcslé, vagy joghurt sem, és kenyérből is csak azt a gumis toast kenyeret láttam. Az a benyomások, hogy az emberek eléggé szeretik a színes/édes dolgokat és az egészségtudatosság még nem annyira tört be ide. Vettem egy női magazint is, elég borzasztó volt, demagógabb mint a Nők Lapja, ne is képzeljétek el inkább.

balra a falon ennek a Marathon cukornak a reklámja, ki tudja milyen megfontolásból, és kicsi értékmegőrző (?) szekrények, balra pedig vki árult vmi növényt.

2019. június 8.

Sorry to interrupt our regular progaramming

csak el kell mesélnem, hogy vettem egy bicikli mintás ruhát. bicikli mintás! ilyen, csak az enyém sötétkét, de arról már nem találok képet:


2019. június 4.

Okawango delta, és még pár random kép

Posztolok pár képet a telefonomról, mert igazából kár lenne veszni hagyni, haha.
 A második napon voltunk egy repülős kiránduláson, amire először nem is akartam elmenni, mert szerintem nagyon drága volt, de aztán mindenki ment, és hát peer pressure, viszlát 120 dollár.  Maun egy porfészek, értsd, egy csomó poros út, pár bolt, ahol semmi olyasmit nem lehet kapni amit általában megennék (narancsos tej, eh eh) és valószínűleg egy KFC, Pizza Hut és/vagy Wimpy, mert ezek mindenhol vannak, mint Magyarországon a McDonalds, ami amúgy teljesen nevetséges, mert a helyi árszínvonalhoz képest túl drága, és teljesen helyidegen.


A reptér Mauban a legkisebb, amit valaha láttam, kb egy kicsi terem, és semmi más, pedig mennek innen nemzetközi járatok is, igaz, hogy csak Fokvárosba



Ezen a képen amúgy semmi nem látszik a folyóból, és praktikusan a következőkön sem, eléggé epic fail, de csak a kirándulás végén jöttem rá, hogy a folyót nem sikerült rendesen lefotóznom. A levegőből lehetett látni cuki elefántokat, pár zsiráfot és egy rakás impalát, valahogy olyan megható volt.

További képek a szavannáról, no big deal.


Afrikai rózsaszín naplemente



Egy random utca Maunban, homok és káosz


Ez már másnap, a buszunk, meg ahogy mindenki andalog a pusztában (=próbál kecskéket megsimogatni)
További kajtatás a pusztában


Mindenki szőke, meg a jármű belsejét akartam lefotózni, ez egy ilyen 4x4, vagy mi, hatalmas kereke van és elég magas, a homokos úton csak ezzel lehetett közlekedni, szóval átpakoltuk az összes cuccot (=sátrakat, kempingfelszerelést, csomagokat, székeket) ebbe a buszba




egy termeszkupac, kb mellmagasságig ér, nagyon sok van belőlük mindenfelé, ez fontos, mert a tradicionális építkezéshez ezt a sarat (földet?) használják, mert jól ragad


utacska az egyik kempingben


másik utacska a kempingben, ezek előre felállított sátrak amiket bárki kibérelhet, szerintem elég nagyok egyébként

a mi táborunk ugyanebben a kempingben, a bal oldali sátor volt az enyém


ez egy másik kemping, ez nem volt olyan szervezett, leginkább csak pusztaság, és mindenki felállíthatja a sátrát, buszát akármijét



2019. május 26.

Közben meg elmentem Afrikába 3 hétre, az nagyon jó volt, majd el is mesélem, mert nekem innen már csak a nyugdíj következik. (jó, azért remélem nem)

Mindeközben meg meghalt a nagyapám is, holnap lesz a temetés, ettől most elég rossz kedvem lett persze. Először nem is tudtam, hogy elmenjek-e a temetésére, mert egyáltalán nem álltunk közel, és anyukám felvetette, hogy nem muszáj eljönnöm, ha nem akarok, de hát az a nagy igazság, hogy ha nem mennék el, akkor tudom, hogy a nagynéném és az unokahúgom annyiszor éleznék rajtam a nyelvüket ahányszor csak nem szégyellik, ami valószínűleg kellemetlenebb lenne, mint maga a temetés. Az a borzalmas rész különben, hogy nem is a temetés a borzalmas rész, hanem, hogy az utóbbi hónapokban anya és a nagynéném közt olyan egészen rendkívülien undorítóan elmérgesedett a viszony, hogy szerintem még akkor se tudok túllépni vagy megbocsájtani (sic!), ha akarnék. Jó, nyilván a szüleim pártját fogom fogni, de esküszöm, az a nő megőrült.
Holnapra tehát fel vagyok készülve a legjobb szappanoperába illő veszekedésre vagy fojtott és "kultúrált" fogvicsorgatásra, majd látjuk.

Voltam fogorvosnál is, azt hittem, hogy lyukas az egyik fogam, de kiderült, hogy csak kosz volt, amit se én se a fogorvos nem tudtunk kikaparni, másnapra meg valahogy kijött, hát jó.

kiváló képarányok, de hát na, Fokváros (V&A Waterfront)