2017. április 22.

meg egy dolog, amit betiltanék

a dolgok horoszkóppal való racionalizálása. (meg úgy egyáltalán, a horoszkóp azon túl, hogy 3 sor a rejtvényújság hátulján.)

a kedvenceim:
narancssárga lesz a nappalink meg ilyen mediterrán, tudod, a bikák az ilyen földszíneket szeretik

igen, az a barátnőm is skorpió pont mint te, biztos jól kijöttök majd! 

az anyukám szerint nagyon rossz benyomást kelt, hogy skorpió vagy, és elég aggasztó, a skorpiók túl határozottak. 


2017. április 20.

ez csak egy ruha

nincs igazán véleményem az esküvőkről, meg nem is  képzeltem el soha, hogy milyen lenne az enyém, de tavaly pl. az egyik barátnőm 260ezret költött az esküvői ruhájára. what the what!!! amúgy gyönyörű ruha volt, de hogy annyival gyönyörűbb-e, hogy az megérjen 260 ezret, hát, nem tudom, ugyanakkor ki vagyok én, hogy ezt megítéljem.
amúgy ha most akarnék házasodni, szerintem ezt venném fel, csak 18ezer a hm-ből, meg véletlen egészen hasonlít arra, amilyennek a jövendőbeli esküvői ruhám képzelem.(rakott szoknya, csipke) csak mondjuk béna, hogy az alsószoknya csak térdig ér, de ez biztos orvosolható.

amúgy lehet, hogy csak azért böki a csőröm a 260ezres ruha, mert a vacsora nem volt valami szuper*, mit tudom én. 



*standard éttermi menzakaja, pörkölt-rántott sajt-töltött hús triumvirátus

2017. április 16.

egyszerű dolgokról

Sajnos megnéztem ezt a videót, nem kellett volna.*  Mindenki nyugodjon meg, most nem erről a borzalomról fogok beszélni, meg nem is a feminizmusról, hanem csak ilyen egyszerű dolgokról, mint bókolás meg véleménynyilvánítás.

Szóval hogy bókolás. Jó, nem is bókolás, hanem egyáltalán, véleménynyilvánítás, mondjuk a testemről.  A közelmúltban azt mondta nekem egy fiú, hogy nem tökéletes a testem, de neki nagyon tetszik. (igazából egy konkrét testrészt nevezett meg, de ez most mindegy is, meg lehet hogy nem is azt mondta, hogy "tetszik" hanem valami mást, nem emlékszem) Na, és szerintem ez sértő. Az ilyen félbók-félsértések szerintem borzasztó tiszteletlenek bármilyen helyzetben, de főleg olyasvalakitől akivel az ember intim helyzetekbe kerül, meg látjuk egymást meztelenül és hasonlók.  
Mármint én tudom, hogy nem vagyok tökéletes, csak nem akarom hallani, hangosan kimondva sokkal rosszabb. És amúgy is, a szerelem, vagy akármilyen romantikus kapcsolat nem arról szól, hogy tökéletesnek látjuk egymást,vagy legalábbis reméljük, hogy a másik nem veszi észre a tökéletlenségeinket? Vagy egyenesen szupernek találja őket? Én nem akarom tudni, hogy a másik átlát a szitán, és tudja, hogy kicsi a mellem és narancsbőröm van. Nem akarom tudni, hogy tudja, hogy sokszor nagyon lassan csinálom a dolgokat, hogy a hajam nem mindig jó. Persze, hogy nem mindig jó a hajam. Valahogy olyan tárgyiasítónak érzem az egészet, hogy egy nő összes testrészét vmi kommentárral kell illetni, valamit mindig mondani kell, mintha az lenne a nőiségem megtestesítése, hogy szép a mellem. 
Persze fogalmam sincs, hogy mások hogy gondolkodnak, de nekem soha eszembe se jutott megmondani a teológusnak hogy ja amúgy egy kicsit talán vékony vagy (amúgy volt egy idő, amikor iszonyú vékony volt) mert még ennek ellenére is vonzónak találtam, ő mégis valahogy egyébként abszolút tárgyilagosan megjegyezte, hogy én se vagyok vékony, de mégis olyan kifinomult vagyok és vonzó. Wtf? Ez most szövegkörnyezetből kiragadva azt hiszem, nem is olyan rossz, de akkor teljesen kiakadtam rajta, vmi kövér, és egyébként ténlyeg kb 150 kilós lányról volt szó, akivel az egyik haverja véletlen randizott az interneten. Véletlen!! 

Egyébként ehhez kapcsolódó kellemes kis vicces anekdota (nem) hogy egy csomó ideig azt hittem, hogy az összes fiú akinek tetszettem, vagy érdeklődött irántam biztos teljesen hülye és/vagy ízlésficamos, vagy ez az egész csak tévedés lehet. Vagy ha nem, akkor tuti, hogy a fiú a béna, nekem csak ez jut, és én bénákkal nem kezdek. 

A másik meg, ez az egyet nem értés dolog, és a hisztizés. Miért midnig a nőkre mondják, hogy hisztiznek? Az exfiúmmal valamin nagyon összevesztünk nem sokkal azelőtt, hogy elmentem volna Berlinbe a szakmai gyakorlatra, kb az volt a lényege, hogy mondtam neki, hogy miért midig én vásárolok be, és költök el egy csomó pénzt,  és aztán cipelhetem a száz kilós szatyrot,ő meg nem mondott semmit, csak hogy ne hisztizzek, és bejelentette ő akkor most hazamegy. Annyira mérges voltam, hogy azt hittem, hogy ott az Allee közepén elkezdek vele ordítani, mert nekem ne mondja senki, hogy ne hisztizzek. Állandóan, ill. kb az összes konfliktusunkat azzal kellett megoldani, hogy ne hisztizzek (=hogy merek nem egyet érteni, kvázi miért vagyok engedetlen). Nem vagyok engedetlen mert nem értek egyet, és nem azért nem értek egyet, mert épp menstruálok.
Meg egyáltalán, ha egy nő nem ért egyet valamivel, akkor miért univerzálisan azt kell rásütni, hogy hisztis?

Ja meg pár napja megmondtam egy fiúnak, hogy tiszteletlen velem, és nem szeretem ha valaki tiszteletlen velem, látszott, hogy nagyon elszégyellte magát, a végén már majdnem rosszul éreztem magam, mert szóltam valamiért. Tessék, megtette a hatását a mindenféle konzervatív szocializáció, patriarchális társadalom kösz kdnp. 





*amúgy én tiszteletlennek és pitizőnek érzem, hogy nagyvezérünk konzekvensen azt mondja, hogy hölgy vagy asszony, ahelyett hogy nő, szerintem ebben a kontex

2017. február 14.

ma van Valentin nap, és a poszt amit bárcsak én írtam volna

via


persze, hogy a tinderezésről szól, és ez az ausztrál Jane nevű orvostanhallgató lány olyan intelligenseket mond az online társkeresésről, olvassa mindenki.

ja és ezt a videót is a nők helyzetéről, amit Martine posztolt pár hete.

2017. február 7.

ja, meg az az új szokásom (jó, hát tart vagy 3 napja, de akkor is), hogy smothie-t csinálok reggel. semmi különös, csak banán,körte, egy kis mandarin meg pár szem eper, és almalét használok tej helyett, jó ég, annyira jó.
mondjuk majd amikor legközelebb nyafogok, mert magányosan fogok megszottyadni, akkor emlékeztetem magam, hogy reggelente smoothie-kat van időm csinálni.
sovány vigasz, a hasam is lehetne laposabb.

2017. február 6.

rinyaszombat és más nyafogások

Jó, már vasárnap hétfő van, de ezt szombaton kezdtem, és hát el vagyok késve, mint úgy mindennel, főleg az életemmel.

És inkább mégis írok komoly dolgokról. igazából egy ideje nem mennek jól a komoly dolgok, meg semmilyen dolog. az egyetem különösen nem olyan jó, mint hittem hogy lesz. Volt nekem ez a szorongásom úgy 20-22 éves körül, és azt hiszem, hogy megint van, és talán még rosszabb is. A rossz dolgok legalább fele egyébként abból áll, hogy bevalljam magamnak, aztán meg elfogadjam, hogy valami problémám van, amit nem tudom hogy javítsak meg magamnak. Meg aztán az is, hogy ne éljem meg ezt valami rettenetes stigmaként, és ne ostorozzam magam ilyenekkel, hogy de mi van, ha megtudják...? így senki nem ad nekem állást! így senki nem fog randizni velem! leprás vagyok!
Amúgy ha valamelyik barátnőmmel történne ilyen, biztos, hogy luxusteákat vennék neki, meg csirkelevest főznék neki és megsimogatnám a fejét, de magával csak nem bánik így az ember! Puhánynak néznek ezek engem? Mi vagyok én? Ja, nem.
De amúgy meg tényleg, hogy hitessem el magammal, hogy nem csak rinyálok? Miért nem szólt senki, hogy ez olyan nehéz? Hogy ez nem annyira múlik el, ha csak nem teszek tudatos lépéseket az ügy érdekében?

Elég aggasztó volt, hogy újabban csak úgy elkezdek sírni. Én nem szoktam csak úgy sírni. Sírok megható filmeken, ha menstruálni fogok, akkor megható karácsonyi reklámokon is, de amúgy nem sírok. Nem sírok ha szakítok a fiúmmal, nehezen sírok ha meghal a nagymamám, de csak úgy spontán soha nem sírok. Főleg nem biciklizés közben az esőben.Ez amúgy valami filmben kifejezetten drámai pillanat lenne, de igazából kifejezetten hideg volt, és olyan... nedves. Egy kicsit segít, ha felhívom az apukám, mert ő olyan jó fej, hogy szerintem valami motivációs tréner lenne vagy humorista, ha nem mérnök. Segít, ha nem iszom annyi kávét, azóta már tudom, hogy a kávé kifejezetten nem tesz jót a szorongásnak.
Decemberben kellett volna valami prezentációt csinálnom az egyik csoporttársammal, aki aztán lemondta mert egyetemet vált meg mit tudom én, szóval mégsincs szüksége erre a modulra, én meg annyira bepánikoltam, hogy az utolsó percig gyakoroltam, aztán meg teljesen rosszul lettem az idegességtől, majd még el is aludtam, szóval végülis nem tartottam meg a kiselőadást. Vállveregetést persze nem vártam, de a tanár nem hogy segítőkész nem volt, de egyszerűen csak gonosz volt. No mindegy, szóval én ekkor úgy éreztem, hogy belefáradtam mindenbe, az egész életembe, hogy állandóan, mindenen úgy aggódom, mintha államvizsgázni mennék, és nekem nincs kedvem, és ez nem megy és nem jó. Azt hiszem, ezt az egész mesterszak nem olyan jó, talán hülyeség is volt, de ezt még nem merem kimondani, de mindenesetre olyan fáradt vagyok, fáradt a lelkem, mit tudom én.
Valami nem jó, és én nem akarok így élni.

Mármint én a kevés racionális pillanatomban tudom, hogy a szorongásaim teljesen hülyeségek, mit gondolnak ha ezt mondom, ha ezt csinálom(észre se veszik), ha így lesz, ha kések tíz percet, ha túl sokat iszom véletlen(nevetnek), hogy bemegyek a promodba, és biztos rajtam nevetnek mert semmi nem jó rám, mert nagy a fenekem meg ronda vagyok és kövér (de amúgy minden létezik minden méretben). Másrészt meg, hogy gondolnám már a szorongásaim teljesen hülyeségek? Mit tartsak fontosnak, ha nem a saját problémáim? Akkor most hogy működik ez? Nem értem.
Meg hát nem is tudom megoldani, én csak egyszerűen haza akarok menni. Az a baj, hogy nem akarok hazamenni, irracionálisan félek attól, hogy Magyarországon fogok megposhadni, egyedül és szegényen halok meg a macskáimmal, vagy mit tudom én. (tetszés szerint illesszünk be további irracionális félelmeket) De mindegy is, hogy lesz, mert nekem amúgy semmi sem jó, de ezt már megszoktuk.

Amúgy az egyedüllétről jut eszembe, hogy engem nem zavar annyira hogy nem vagyok senkivel, és pár hete jutott eszembe, hogy tul.képp már rég nem érdekel a szex. Ill. az intimitás, nem tudom. Mikor különösen rossz a kedvem, akkor különösen nem érdekel a szex meg semmi, még olyan szinten sem, hogy eszembe jusson, még annak is örültem szinte, amikor az a fiú lemondta a randit. Nem akarom hogy valaki hozzámérjen, vagy megsimogassa a hajam vagy azt mondja hogy szép vagok, mert olyankor csak azon gondolkodom, hogy biztos csak hazugik és/vagy nem komplett.
Meg aztán eszembe jutnak az ultraelhibázott előző kapcsolataim, amiktől szintén teljesen elszomorodom, mert tavaly voltak ezek a fiúk akik ilyen közel voltak hozzá, hogy tökéletesek legyenek, de aztán valami mégse volt jó, mégse működött, egyáltalán nem működött, és ha kedves okos jóillatú fiúkkal nem tud működni, akkor majd pont a kevéssé jófejekkel fog, mi? Ugyan kérem.

A rinyálást ezennel kimaxoltam, a viszonhallásra.

2017. január 24.

ma meg az volt, hogy végre megcsináltattam a biciklim, ami nem is volt defektes, csak a szelepsapka leesett, amitől amikor a pumpát lehúztam, mindig kihúzódott a szelep azon része is, amitől az egész kerék azonnal leeresztett. mindenesetre sikerült az egészet német nyelven intéznem, és még egy kosarat is vettem, szóval rettentő elégedett vagyok. kivéve, hogy most a hátsó világítás is elromlott, szóval holnap vissza kell mennem azt is megcsináltatni.
aztán vettem egy kicsi karika fülbevalót, mert itt az összes menőnek látszó lányoknak ilyen van, és tudni akarom mi ez a hype. persze egyáltalán nem illik hozzám, én a csingilingi fülbevalókat szeretem amiket Izraelben meg Indiában vettem, de azért párszor fel fogom venni, hátha érzek valami változást.

és a bizsubolt előtt volt egy elég fiatal hajléktalan, pont olyan sötét haja meg borostája volt mint az exfiúnak, és ettől olyan nosztalgikus lettem, vagy szomorú vagy nem is tudom, egy pillanatra már majdnem hiányzott. az álomittas arca meg a szép borostája meg hogy akkor mindig milyen szépnek láttam.
aztán amikor jöttem ki a boltból akkor már nem volt ott a hajléktalan, és átmentem pár utcán és ott sem volt, és nem tudtam odaadni neki az almám.
jaj nem tudom.
ja de, aztán eszembe jutott amikor szakítottam vele és azt mondta hogy egy sznob ribanc vagyok és abban a pillanatban már nem is fájt, már nem is tudott fájni, inkább csak meg voltam döbbenve.
minden olyan hideg.

2017. január 20.

januári cipőkiadás

az ideális férfi tulajdonságairól szóló már amúgy is 672 oldalas listára kerüljön már fel még az is, hogy elnézi az összes divattal meg ruhákkal kapcsolatos hóbortomat is. továbbá nem bánja, ha ezt vagy azt veszek fel, mit tudom én, persze elméletben sokkal extrémebb vagyok mint gyakorlatban. (gyakorlatban csak állandóan hülye/fura virágos meg vintage szoknyákat veszek) (de igazából csak még mindig meg vagyok sértődve, hogy a fodrászlány nem lelkesedik ugyan úgy a farmer kötényruhákért mint én, mondjuk nem látta mire gondolok, de akkor is! hogy merészeli! )
már mint most megint, hogy fura cipők.:

arany Superga, de nem a fényes, hanem a matt. meg úgy egyáltalán az összes Superga, miért tartott annyi ideig rájönnöm, hogy sokkal kényelmesebb mint a Converse, vagy kb. bármi? 

martens bakancs, olyan üdítően trampli, nem tudom, mindenesetre nagyon tetszik 

ja, meg ez a Nike blazer, az unokahúgomnak volt ilyen amikor 15-16 évesek voltunk, és soha nem értettem, most meg mindenkinek ilyen van (és persze vastag színes gyapjúzoknikkal hordják! #divatdiktátorok) , így nekem is azonnal muszáj egyet beszereznem. 


igazán komoly és értelmes dolgokról most képtelen vagyok blogolni, bocsi.

2017. január 9.

in other news

meg még az is volt, hogy egy fiú randira hívott még decemberben, de elmaradt, én meg még örültem* is neki, mert úgyis ronda vagyok és kövér.

majd pár napra rá újra felvette velem a kapcsolatot facebookon a teológus** akit épp megcsalt a barátnője és dobta, és most megint zárdába akar vonulni. amúgy az előttem előtti barátnője is megcsalta már, szóval ez nem az első, és egy kicsit azon gondolkodom, hogy vajon van-e vmi alapja, hogy sorra elhagyják. mármint amúgy ugyan olyan hülye mint 5 éve, pont ugyan úgy azon pattog, hogy ő bűnös, mert házasság előtti szex, iszonyú nehéz vele bármiről komolyan beszélni bármiről. kb 10 perc után világossá vált, hogy csak azért írt mert szexelni akar (burkoltan még meg is mondta, szamár)  és én olyan mértékben undorodom ettől az egésztől, hogy szexelés a teológussal, hogy van ez, meg egyáltalán ez a fiú, így változnak az ember preferenciái, eképesztő. másrészt meg, annyira felháborít ez az egész, hogy nincs kivel szexelnie, és azt gondolja, hogy majd csak úgy elővesz a fiókból mint egy tavalyi kesztyűt, hát nem is értem.



*ez valójában rettentő szomorú, én is érzem
**emlékszünk még rá? hát legszívesebben én nem emlékeznék
jaj olyan jó volt, ahogy tegnap vissza értem Oldenburgba és kinyitottam a hátizsákom, és akkor ott volt három rántott csirkecomb meg krumplipüré, a konyhában pedig még egy kis céklát is csórtam valakitől.
meg az is olyan jó volt, amikor a vonaton a büfésnénitől először hallottam igazi norddeutsch-ot, Moin, ik mach sofot oof!

másrészt meg, napok óta halálosan döbbent vagyok, a frissen házasodott barátnőm komolyan már most beteljesítette a kövérlászlói princípumát, és lehetőleg azonnal gyereket akar, azonnal!  az az érzésem, hogy ez nem egy túl átgondolt döntés, csak valami túlromanticizált képzet a gyerekvállalásról, de hát mit tudom én.
na és akkor tegnap a repülőn ült egy magyar fiú a német feleségével, meg a tipikus kis fehérszőke gyerekükkel, és az egész olyan irtózatosan cuki volt, hogy menten folyósra olvadok. a fickó egyfolytában az Iciripicirit szavalta a gyereknek meg az Altatót meg még valamit, amit most elfelejtettem, a nőtől meg csak annyit lehetett hallani, hogy nein, Julia, neim!! amikor a gyerek ököllel ütötte a repülő ablakát. (nem mintha egy féléves ki tudná törni egy repülő ablakát)
jaj nem tudom, nekem ez az egész gyerekvállalás olyan ijesztő, de ez a család olyan kis kedves volt, meg olyan szeretettel bántak egymással meg a gyerekkel, hogy az teljesen megható.
olvastam egy nő cikkét valahol a fura családjáról, aminek az volt a lényege, hogy ugyan a szülei szeretetben nevelték őket, sosem szűntek meg szerelmespár lenni, és az intimitás milyen fontos volt mindig, és volt valami olyan kapcsolatuk, amiknek a gyerekeik nem voltak részei. szerintem ez egy olyan szép gondolat, és azt hiszem, én is így akarok élni, bár persze fogalmam sincs ez hogy működik. arról sincs fogalmam, hogy a szüleim kapcsolata milyen, és hogy élnek egymás mellett. jó, azt látom, hogy elég jól, de egyrészt, gyerekként nem voltak kritikai meglátásaim a szüleim házasságáról, most meg már nem akarok ilyeneket kérdezni anyámtól. úgy értem, én holt biztos, hogy nem akarom megkérdezni anyámtól, hogy milyen a szexuális élete, bár bizonyára neki is épp olyan bizarr, hogy én egyszer megosztottam vele az enyémet, az meg, ahogy az unokahúgom elmondta nekem, hogy az anyja épp azt mesélte a délután (de ekkor voltunk vagy 12-13 évesek) hogy az anyja valahogy elmesélte valami film kapcsán, hogy leszopta a szeretőjét, no hát ez a morbidságok morbidsága.

jaj meg volt egy tök jó film élményem is, az Ernelláék Farkaséknál, az egész film másfél nap alatt játszódik, és semmi iszonyú megrázó nem történik, de valahogy az egész egy tömör magyarság élmény volt. mondjuk lehet hogy nem, és csak képzeltem mert mindig amikor Bp-en vagyok és egyedül kujtorgok meg aztán eszem a kakaóscsigám meg túrórudim a moziban, akkor erre vagyok kiélezve, hogy itthon vagyok, jaj nekem. azt hiszem ez az egyik fogadalmam 2017-re, hogy több jó magyar filmet akarok megnézni és könyvet elolvasni, meg egyáltalán akármilyen kultúrát fogyasztani.

2016. december 22.

már majdnem kiszaladt a számon, hogy nincs is kedvem ehhez a karácsonyhoz, hogy én ezt nem is akarom, de azt ténylegesen kimondani olyan borzasztó szomorú lenne, hogy én azt most nem tudnám elviselni. a dolgok nem mennem túl jól az utóbbi időben, ezt majd később elmesélem, most inkább a karácsonyról.
mostanában annyi minden történik, amiket szeretnék elmesélni a nagymamámnak, de nem tudom, mert nincs már nagymamám. néha félálomban kicsit elfelejtem, hogy már nincs, vagy nem hiszem el, nem tudom, de elkezdek azon gondolkodni, hogy hol a nagymamám, hova tették a nagymamát. amikor ébren vagyok, akkor meg csak vannak pillanatok, hogy meg akarom kérdezni tőle ezt vagy azt, és akkor mindig rájövök, hogy nem tudom már, már sose tudok semmit kérdezni.
az a csomó kimondatlan dolog, és minden amit már nem lehet megkérdezni, mert nincs tovább.
nem tudom, mivel pótoljam, nem tudom, hogy pótoljam, és ez nagyon rossz. miért nem lehet az ember nagymamáját valahogy pótolni? de hogy pótolnám a nagymamám, aki kedves volt, okos modern és karakán?

de mostanában egyébként is annyi mindent keresek, főleg magamat, a felnőtt életem, a megfelelő hanglejtést, a megfelő sálat, hogy hogy kéne viselkednem és mit kéne csinálnom, hogy hogy kell kibújni mindenféle feladatok alól. persze csupa olyan dolgokat, amiket a gugliban nem lehet megtalálni.

jaj nem tudom. nincs kedvem igazán otthon lenni, nincs kedvem sehol lenni. volt egy borzasztó vitám anyámmal kb két hete, újabban mindig azt csinálja, hogy ha valamiben nem értünk egyet, vagy valamiért mérges, vagy akármi, meg kell győznie valamiben, akkor elkezd arról beszélni, hogy meghalt a mama és minden borzasztó és most volt ott pakolni a lakásban, és ez úgy fáj. meg manipulatív, ezen meg se kell lepődni, anyám elképesztően jó a manipulálásban, és én vagyok a leggonoszabb ember a világon, hogy ezt kimondom.
csak hát az a helyzet, hogy ez nekem most épp már annyira rosszul esik, hogy nincs is igazán kedvem beszélni anyámmal, egyáltalán nem akarok elmondani semmit és nincs kedvem beszélgetni se.

2016. december 21.


már megint annyi szörnyűség van a világban, hogy szükség van egy kis cicakontentre

(sajnos rátaláltam egy gifporn nevű facebook oldalra)

2016. november 8.

nem kellett volna felmennem a Mango outlet oldalára

egyrészt köszönöm a szülinapi jókívánságokat, nagyon kedvesek vagytok!

másrészt, ott volt egy szőrös galléros kabát (mármint ahogy kinyitottam a Mangot):


persze most azonnal akarok egyet , ugyanis ennek csak mérsékeltem szőrös a nyaka, fekete (=a komfort zónám) és 75% gyapjú és akkor lehet, hogy olyan sikkes leszek, mint a Mango modell

2016. november 6.

26

Ma vagyok 26, és ez most önmagában is elég sokkoló, ugyanis tudom, hogy már évek óta erről nyafogok, hogy öreg vagyok * de most úgy érzem, hogy tényleg. Mármint nem öreg, hanem a 26 az már olyan felnőtt, nem? Jaj, borzasztó dolog ez. Amúgy több 40 körül bloggert** is olvasok, szóval biztos vagyok benne, hogy van élet 20 30 után is, de az ember csak aggódik, nem?

Mindenesetre valamit tennem kell, hogy újra szerethessem a szülinapom ahelyett hogy a ráncaimon nyavalygok. Valaki süssön nekem tortákat.


Másrészt meg facebookon ma reggel ez jött szembe, és valahogy úgy kiakadtam:


Mármint pont tudtam, hogy ez a lány terhes, de egy ilyen poszt úgy tárgyiasítja a gyereket, nem? És mi az, hogy "új gyermek" Van régi is?*** Meg majd amikor a gyerek 10 év múlva megcsinálja a saját profilját, akkor elretten, hogy anno mit poszolt az anyja? én azért legalább megpróbálnám védeni a gyerekem privát szféráját.





*bár még mindig több karika van a szemem alatt, mint ránc, szóval legalább ez
**amúgy a mai tinédzserek írnak még ilyen egóblogokat? vagy ez már csak a vénasszonyok  felnőttek műfaja?
***tudom, tudom, biztos a new born fordítása, de akkor meg ki az a lökött, aki így fordítja le?

2016. november 4.

az a baj, hogy nincs semmi baj

Illetve nem. Az a baj, hogy nem annyira sikerül kézben tartanom a dolgokat, mint amennyire szeretném. (Tehát teljesen.)

Már sikerült elérnem, hogy odaérek az óráimra időben, bár ez persze nem túl nehéz, mivel 8 perc biciklivel az egyetem. Kivéve, ha rólam van szó, és kivéve, hogy állandóan süvítően hideg szél van.
Amúgy a hideg szélről jut eszembe, hogy végre vettem egy szőrös galléros kabátot! Már időtlen idők óta szerettem volna ilyet, de soha nem volt sehol nekem tetsző színben és/vagy a méretemben, aztán elfelejtettem, és most láttam Ilonka képén (mindenkinek igaza van, ő tényleg divatdiktátor), úgyhogy addig gugliztam, amíg Asos-on tényleg ott volt egy:


Az a szőr élőben valami gyönyörű, pedig én nem vagyok egy műször rajongó (igazi meg főleg nem), igazi orosz oligarcha feleségnek látszom benne. Nem oligarchának, a magyar nőnek tudjuk hol a helye. (De most közben azon gondolkodom, ill. próbálom megkeresni az interneten, hogy mi az oligarcha női alakja....?)

Szóval hogy nem tudom kézben tartani a dolgokat olyan jól. Délutánonként, amikor biciklizek haza az egyetemről, vagy át a menzára, ahol tudom, hogy grízpudingot fogok enni, és ettől vidám vagyok, szóval akkor már mindig nyeregben érzem magam, (micsoda pun,huh), meg a világ tetején, de előtte egész nap kitör a frász. Soha semmit nem tudok elkezdeni időben, mert annyira rettegek az összes feladatomtól, jobban mondva attól, hogy nem sikerül, hogy inkább öt napig csak pakolgatom az egyébként csak húsz oldalas szakszövegeket az az asztalom egyik oldaláról a másikra. Ez több szempontból nem előnyös, az egyik az, hogy hát ezt az egészet én akartam. Másrészt, hogy amikor időre kész kell lenni, akkor az egész sokkal borzalmasabb, és nincs időm rendesen megtanulni a szakszavakat. A szociológiaelmélet egyébként az egyetlen borzalmas tárgyam, mondjuk ez a Corvinuson is így volt, még a tanár is ugyan úgy félelmetes, csak ez egy nő (bár férfinak látszik). Jó, és amúgy nem is félelmetes, teljesen teljesíthető, ha az ember rendesen elolvassa az irodalmat (=mondjuk ötször, és pontosan tudja mi van benne, vannak értelmes kérdésfelvetései, látja az összefüggéseket stb, tehát kvázi be kell tanulni az egészet). Én szeretem az ilyet, amikor nem a tanár beszél az egész előadáson, hanem valamiféle informált diskurzus van a diákok meg a tanár közt, és ez sokkal jobb is lehetne, olyan tárgy, amiből tényleg nagyon sokat lehetne tanulni arról, hogy hogy működnek mindenféle, a szociológiában alapvető elméletek, ha ez a nő nem lenne olyan szigorú, ha nem vezetne mondjuk egy listát arról, hogy ki mond okosakat meg marhaságokat. Így is jó, csak így mindenkinek látszik az aggodalom az arcán, és ez már 25 évesen, ilyen szinten, amikor már mindenki nyilvánvalóan csak azért csinálja, mert érdekli vagy ambíciózus vagy már amúgy is kutatómunkát végez és ahhoz kell a mesterszak, szóval ilyenkor ez már teljesen értelmetlen meg felesleges. 
Külön csokihab a tortán, hogy tényleg én vagyok az egyetlen külföldi az egész szakon, amitől olyan mértékben elönt az aggodalom, pedig amúgy nem, más tárgyakon nem, és ha megpróbálok objektív lenni, tudom, hogy nem beszélek olyan rosszul németül, hétköznapi helyzetekben kifejezetten könnyen tudom tettetni, hogy jól tudok németül, de ez, ez a szociológiaelmélet egy tragédia. Akármit csinálok, nincs elég szókincsem ehhez, nem tudok elég választékos lenni, nem tudok olyan szofisztikáltan fogalmazni, elfelejtem, hogy működik a feltételes múlt, magyarul is elfelejtem, mik ezek a tipikus latin szociológus szavak (vagy már annyira túlhasználtam mindet, hogy fel se tűnnek) nem tudom leírni amit a tanár mond, mert elfelejtem a mondatot, nem tudom, nem tudom. 
Valahogy persze úgy is meg fogom csinálni, csak most még nyafognom kell egy kicsit mielőtt az utolsó percben elkezdem

Jaj, nehéz dolog ez, amikor külföldiül kell csinálni dolgokat, vagy inkább az egész életet. Egyáltalán nem tudom, hogy jó ötlet volt-e ez az egész németül, de az igazán döbbenetes az amiről az egyik volt csoporttársam panaszkodott facebookon, hogyaszongya, van két diplomája két angol nyelvű egyetemről, és még most, amikor doktorálni akar akkor is egy újabb nyelvvizsgát kérnek tőle. Meg hogy egyáltalán, egy nyelvvizsga le tud járni? Értem az elképzelést, hogy az ember 5 év alatt simán elfelejt akármilyen nyelvet, de évente? 

Egy további dolog amit alig bírtam kézben tartani az a hülye beiratkozás volt, több hét volt rá, nekem az utolsó napon (!!) kellet megcsinálnom, majd rájönnöm, hogy lejárt a biztosításom. Emiatt az egész beiratkozás megakadt az éterben, de persze senki nem értesített erről egyik alkalommal sem, amikor érdeklődtem, hogy mi a probléma. A német bürökrácia borzalmas, persze minden országban az, de Angliában pont semmit nem kellett csinálnom, az első napon az öt különböző tornacsarnokban felállított asztalnál mindent el tudtam intézni, itt még mindig nem vagyok átjelentkezve. Az egyik bankos levelem is elveszett valahol a postán, így most új kártyát kellett igényelnem. Monjduk nem kerül semmibe csak az időmbe, de akkor is. Mindenesetre így, hogy nem voltam rendesen beiratkozva, nem kaptam meg a neptunkódhoz hasonló kódomat, nem tudtam rendesen felvenni az órákat, egyikből sem arra az időpontra vagyok feliratkozva, amelyikre szeretnék, ez nem olyan tragédia, mivel csak 5 perc az egyetem (biciklilakatolással 8), de ha mondjuk dolgozni akarnék, és mondjuk Brémában, akkor azt nem tudom, hogy tudnám megtenni. A vonatút csak fél óra, és ingyenes is, de sokkal nagyobb tortúra, mint képzeltem, és ahogy másoktól hallom. Nyelvórára se iratkoztam fel, részben emiatt, részben pedig mert az első félévben még német szavakat akarok magolni (valahogy nem olyan könnyű mint az angol). Germanisztikásoknak van egy ilyen lehetőség, hogy fríz dialektust lehet tanulni, úgy szeretnék megtanulni frízül, te jó ég. Lehet, hogy egyáltalán nem működne mivel németül se tudok anyanyelvi szinten (a c1 közel sincs hozzá, ne áltassuk magunkat), és összesen három alkalommal hallottam itt tájszólást, az egyik múlt vasárnap volt a vonaton, és még a felét se értettem, borzasztóan elbátortalanítanak ezek a helyzetek. 

A hétvégén Berlinben voltam az egyik barátnőmnél, persze nagyon jó volt, és persze iszonyú sok érzést váltott ki belőlem. Nagyon sokszor eszembe jut ez a gondolat, amit egy EVS tájékoztató füzetben olvastam, hogy egy város önmagában nem teszi boldoggá az embert, ezért soha ne ez alapján válasszunk egyetemet, vagy munkát, főleg ne EVS programot. Azt hiszem, én ezzel egyet értek, a mesterszakot teljes mértékben a szak alapján választottam, még a ranglistákat se nagyon néztem meg (ez mondjuk lehet, hogy hülyeség volt), és azt hiszem, ezzel az Oldenburggal egy kicsit megütöttem a bokám, de nem olyan vészesen, mehettem volna véletlen Vechtába is ez egy közeli kisváros, sokan jönnek onnan,  összesen 30ezren laknak ott, itt szerintem kb ennyien járnak az egyetemre. 
Többen is ezt mondták, hogy ez a város burzsuj lesz, és rettenetesen vidéki, nem úgy vidéki, mint az Alföld, itt mindenhol nagyon sok pénz van (de legalábbis Audik meg 40ezres sportcipők, a taxisofőr szerint mind a banké, hát nem tudom minek a banknak annyi Adidas), mindenkinek van mindene (nyilván nem, nyilván túlzok, de a többségnek igen), és mivel mindnekinek megvan mindene, jobban mondva, senki nem nélkülöz, senki nem ismer olyat, aki valaha éhes maradt, a luxushoz meg a pazarláshoz való hozzáállás is más(nak tűnik), és ez nagyon jó. Undorító, hogy csak én mosogatok folyóvízben, viszont az újrahasznosítást olyan szintre vitték, hogy eddig láttam vagy két darab papírpoharat az egész egyetemen. 
Olyan más itt a szegénységről, a szociális vagy akármiylen hátrányról szóló párbeszéd, itt nem fröcsögi mindenki azonnal a véleményét a cigányságról, de a tanárok sem igyekeznek olyan nagyon politikailag korrektek lenni (és komolyan azon gondolkodom, hogy észre veszik-e ezt?) Annyira elképesztő különben, hogy annyira kevés török meg arab van, a mi csoportunkban csak egy török lány van.
Volt egy ilyen fura parti is, ami az első éveseknek szólt és az volt a koncepció, hogy az egész menzát megnyitották, és ott lehetett partizni. A menza itt legalább kétszer akkora mint az étterem rész az Alléban, és van hozzá egy terasz is. Én ekkora káoszt Németországban még nem láttam, részben persze mert nagyon nagyon olcsó volt az alkohol (valami 1.50 egy sör??), és én komolyan mondom ezt a kultúrát nem értem. Mindenki olyan távolságtartó, hogy szinte sistereg a fejem a feszültésgtől, annyira nem tudom hogy mit csináljak (nem, biztos, hogy nem voltam büdös) és itt tényleg nem divat a flörtölés, ugyanakkor mindenkinek van száz barátja, mindenki ismer mindenkit, az egész teljesen szociális, és anélkül is beszélgethetnek fiúk lányokkal, hogy ennek bármilyen szexuális felhangja lenne. (Ennek ellenére mégis sikerül mindenkinek megdugnia mindenkit úgy hallom, ezt a lépést esküszöm nem értem). 
Nem tudom, lehet, hogy ez teljesen téves, de néha olyan érzésem van, hogy Magyarországon minden egy kicsit túlszexualizált meg túlflörtölt, de annyira élesen emlékszem a megdöbbenésemre, amikor Hollandiában voltunk a csereprogramon középiskolában, voltunk vagy 16-17 évesek, és az egyik lány az egyik osztálytársa ölébe ült valahogy, amire az egyik osztálytársam (négyen vagy öten ültünk a szomszédos asztalnál, csak lányok) kifakadt hogy hogy lehet ilyet csinálni, hogy hagyja ez a fiú, a lány miért akarja ezt, és hogy ők most össze fognak-e jönni, aztán kiderült, hogy ez teljesen baráti volt (??), és hogy a fiúnak hogy nem lesz merevedése ettől (?),  én ugyan nem vagyok fiú, de miért kéne egy fiúnak az összes lányról szexre gondolnia? 

De nem is erről akartam írni, hanem a házinénimről, akkora csalódás az a nő komolyan. Egyébként is az volt egy kicsit, főleg mert kb semmiben nem egyezik meg az értékrendünk meg ízlésünk kb semmiben, (és még a kedves fiút is unszimpatikusnak találta, nem mintha kérdeztem volna a véleményét*) de aztán miután küldött nekem egy emailt, mely szerint összesen kétezer euró hátralékom van (1975, de mit számít ez), ami több havi lakbér plusz ez meg az, és legyek szíves átutalni a jövő héten, no ekkor már végképp felrobbant a fejem. Nem csak azért, mert egyáltalán nem ebben egyeztünk meg, vagy mert jogtalanul kéri ezt a pénzt tőlem (ugyanis kiadta másnak a szobámat abban a percben, hogy kivittem az utolsó dobozom), hanem mert annyira egyértelmű hogy csak arra utazik, hogy egy buta külföldi vagyok, akit átverhet, és aki nem fog a pénze után menni, meg úgy is mindenki azt gondolja, hogy mivel ő a német, akárhogy beperelem, ő nyerné meg. Most azt hiszem, még csak nem is a mezei kisebbrendűségi érzet beszél belőlem, vagy hogy viktimizálom magam, hanem hogy ez a nő olyan szisztematikusan gonosz volt az utolsó hetekben, olyan következetlen, ott kritizált ahol ért, csupa olyan dologért amit  nyilvánvalóan nem követtem el (ie. egy kupac fekete (!!) haj a lefolyóban, mosatlan edények, tudom is én, hogy nem hagyhatom ott a mosatlan serpenyőm, de mi az, hogy a saját mosatlanjaimat elmosom, az övét meg nem**), és hogy amúgy a szüleim ilyen meg oylan papírja nincs meg, komolyan azt hitte, hogy én most eltűntem, amikor hazamentem a nagymamám temetésére, bár tudta hogy ott vagyok, mit hisz az ilyen, hogy az összes cuccom meg a laptopom memg a fényképezőgépem ott fogom hagyni? Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi a baj ezzel a nővel az hogy proletár  panelember de tipikusan olyan ember, aki ha a meleg barátairól beszél, akkor mindig úgy azonosítja őket, hogy "a meleg barátaim" nem úgy, hogy Danny és Hans, és halál büszkén elmegy a melegfelvonulásra, sőt még facebook profilképnek is kiteszi, hogy mennyire egyetért a dologra, de a lakáshirdetésre jelentkezők közül hármat*** azért zárt ki, mert túl leszbikusnak tűnnek. Vajon tudja az ilyen, hogy a melegfelvonulás nem csak férfiakról szól?

Most inkább lefekszem, hogy az előadás előtti utolsó négy órában elolvashassam az irodalmat (csak 20 oldal).

Ja meg állandóan ezt is hallgatom****:





*de ez a sok kéretlen tanács volt az, ami miatt nem szerettem ott lakni igazán
**ami kb 4 napig állt ott, és direkt ott hagytam, mert kíváncsi voltam, mégis meddig fog még ott állni)
***eleve csak nők lehettek
****és most, hogy már nincs GEMA korlátozás a német youtube-on, ide is tudom linkelni, állítólag ez olyan mintha 2016-ban is leomlott volna valami virtuális berlini fal