Egyébként indokolatlanul jó kedvre derít a gyógyszerem, hogy a szomszéd lapos tetős ház tetején nőtt egy bokor. 

Hogyan beszéljünk a pénzről, anélkül hogy a pénzemről beszélnénk

 Nem tudom, hogy beszéljek a pénzről, anélkül hogy egy bunkónak tűnjek, szóval inkább elmesélek egy történetet. (Már most úgy hangzom, mint egy motivációs beszéd vagy önsegítő könyv eleje, jaj.) 

Amikor ugyanis Szegeden voltam, elmentem a turkálóba. Elmentem a turkálóba, mert egyrészt nagyon szeretek odajárni, szép ruhák vannak, eléggé olcsó, és az ízlésemnek megfelelő. Vettem egy rakás ruhát kb 15 ezerért, amivel roppant elégedett voltam, egy szoknyát magamnak, pár dolgot anyukámnak, meg pár dolgot a nagynénémnek is. Ezeket a dolgokat pár hete amikor nálunk volt a Balatonon, oda is adtam az unokahúgomnak, hogy adja át a nagynénémnek, és még üdvözlő lapot is küldtünk hozzá. És akkor kaptunk egy üzenetet. Nem telefonhívást, ami talán ilyen szituációban lehet hogy esetleg akár talán "illő" is lehetne, hanem egy viber üzenetet, ami gyakorlatilag egy sms, és hát ebben a szituációban semmi illő nincs. 

Hogy ezt mi hogy képzeljük

hogy ez teljesen megalázó

vagy lesajnáló

ez a kis csomagocska, amit neki szántunk

és felszakadtak régi sebek 

többek közt, hogy nem köszöntöttük fel az unokaöcsémet a névnapján 

bezzeg ő és a nagymamája 

a két legszegényebb, de MÁSBAN a leggazdagabb 

A leggazdagabb. 

Én kérek nagyon gyorsan sürgősen elnézést. 

A helyzet az, hogy már nagyon sokszor adtunk ruhákat, mindenféle ruhákat, az én ruháimat és az anyukám ruháit is oda a nagynénémnek, mert nekem már nem volt jó nagyrészt, de túl szép volt ahhoz, hogy kidobjuk, az unokahúgom is adott már cuccokat az anyukámnak párszor, mert mondjuk neki túl nagy volt, vagy valami. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ebből valami státuszkérdés lesz, vagy osztályharc vagy mit tudom én. Mármint jó, igaz, hogy a mi családunk sokkal jobb anyagi helyzetben van az övékénél, de akkor mit kellett volna adnom? Csincsilla bundát? Most botrányosan sarkítok, és kár lenne olyat mondani vagy ide le is írni, hogy eddig ez nem volt téma, de hát nem annyira volt téma. Roppant kényelmetlen megjegyzések tárgya volt, mint hogy mondjuk amikor karácsonykor kiborult valami, és anyukám azt mondta a kb 3 éves unokaöcsémnek, hogy semmi baj, előfordul, és akkor már a plafonon is kellett lenni, hogy nálunk ez nem probléma, mert van idő meg pénz kitakarítani vagy újat venni, nálunk semmi nem probléma. Értem, hogy ez valami évek óta tartó keserűségből jön az összes megjegyzés meg szemforgatás, de ettől még nem érzem igazságosnak. Vagy hogy apukám egyszer 40 ezret költött a télkikabátomra, és ez nem normális és el vagyok kényeztetve.  Az utóbbi években voltak botrányosan rossz napjaim, de  én ezt akkor se találom elfogadhatónak. A ruhát nem muszáj elfogadni, csendben félre lehetett volna tenni, akár ki is dobni vagy tovább adni, de akkor még ilyet is odaszólni mellé, hogy bezzeg a mi családunk erkölcsökben (vagy nem tudom miben) gazdagabb, benneteket viszont csak a pénz érdekel. 

Szerintem ez annyira nem fair. A másik dolog meg ami nem az, az az, hogy hogy engedhet meg magának valaki ilyen beszólásokat? Hát de már elnézést. Ez a sokadik ilyen alkalom, sok hasonló jellegű dologgal, mint hogy apámat csak a pénz érdekli, anyám nem támogatta meg mindenféle fröcsögő emailek, de olyan döbbenetes stílusban, hogy esküszöm örülök, hogy nem tudom már mi volt benne, minden egyes családi vacsorakor a testem mérete és/vagy hogyan kéne fogyókúráznom (mert pont ezt akarom megbeszélni a mindig szétesett süti felett), miért nem kerestem pénzt az egyetem alatt, minek mentem el Indiába, minek mentem el ide meg oda, minden szar, értitek, meg amúgy is, édesgyökér teát kéne innom az antidepresszáns vagy bármilyen gyógyszer helyett, vagy orbáncfűt vagy a legjobb a dió, mert az még az ekcémára is jó.

Az az általános elképzelésem van, hogy nekem van egy elképzelésem arról, hogy valakinek milyen a pénzügyi szituációja, az még nem azt jelenti, hogy olyan is, és szerintem másokat ennek fejében megítélni nem ideális...? Ez egy családra nyilván nem annyira érvényes, mert nagyjából mindenki tudja, ki hogy s mint, de meghatározni, hogy milyennek kellene lennem, vagy mit kéne tennem annak megfelelően, hogy a rokonom milyennek látja az élet helyzetemet az egészen döbbenetes. 

Nem igazán tudok szóhoz jutni, és nem tudom, hogy mit tennék mások helyében, vagy ha lenne egy gazdagabb rokonom. 

Azt hiszem különben, hogy a vágyakat illető hozzáállás pont egy olyan dolog a kereszténységben, amivel talán nem annyira értek egyet. Nem igazán arra gondolok, hogy házasság előtti szex, vagy hogy tíz parancsolat vagy nem tudom én, hanem az általános erényeket illető hiányosságok megítélése. Talán lehet, hogy ez csak a barátnőimhez köthető ez az egész, és bizonyára pénzügyi helyzethez is valamennyire, de én nem értek egyet a gyarlóság és a vágyak elutasításával. Lehet, hogy teljesen hülyeség amit most mondok, de szerintem az is olyan szükségtelenül szigorú elvárás, hogy az ember ne akarjon tárgyi dolgokat, mert az felszínes meg fluff meg nem az a lényeg, hanem a házasság és hogy együtt legyünk. Vagy hogy nem baj, ha nem lesz szép bútor, mert anélkül is kibírjuk. Nem baj, ha nem lesz ez meg az. Világos, hogy ez teljes mértékben a protestáns etika, lássátok feleim, de azt várni magamtól, hogy ne akarjak semmit, mert nem az a lényeg, szóval én ezt nem tudnám, nem akarnám. Mármint ha soha semmire nincs lehetőségem, hogy szép esküvőm legyen, vagy hogy ilyen meg olyan bútorom legyen, vagy elmenjek nászútra, vagy egyáltalán, bármit megvegyek, vagy úgy legyen ahogy én gondolom, akkor hogy ne lenne az ember elégedetlen? Vagy nem? Úgy értem, minek várjam magamtól, hogy semmit ne akarjak? (megint csak, iszonyú sok része van ennek az egésznek, de ez egy ilyen általános attitűd, hogy le kell mondani, mert akkor az már erkölcsi magaslat)

Mondjuk én aztán nem korlátozom a vágyaimat, vásároltam 88 euróért a sheinről, és annyi mindent lehet ott venni ennyi pénzért (volt kupon, meg kupon kuponja), hogy amikor a szüleim átvették a zacskót (ugyanis a nyaralónkba kértem), akkor nem értették pontosan, hogy mi a helyzet. Ennyi pénzért ott tudtam venni: 4 blúzt (2 anyáé), 3 ruhát (mind az enyém, hihi) 4 pár fülbevalót (2 pár gyöngyből készült dinnyeszelet alakú- az egyiket az egyik barátnőmnek adom majd, egy pár kicsi és vastag karika, és egy pár szivárvány alakú ), öt nyomat, az egyik egy négyes növényes sorozat egy pedig egy Mona Lisa amint épp sört iszik és egy falra akasztható makramé. Ez tutira nem ethical fashion meg nem tudom én, erről nem is kell beszélnem,  eredetileg csak a dekorációs dolgokat akartam megvenni meg a kockás ruhát, ami kék kockás ruha, és máshol nem láttam olyat ami sötétkék kockás, létezik a méretemben (mert a Trendyol mondjuk nem ilyen), midi hosszúságú (vagy mit tudom én, de szóval nem mini) és nem 80 ezer (ahogy a Ralph Lauren). Amúgy nekem nem kellett adót fizetni vagy vámot vagy nem tudom mit, amit már elvileg kell, de valami ki van írva az oldalukra, csak nem is figyeltem meg annyira. 

Á, nem tudom mit akarok már ezzel mondani, osszátok be a pénzeteket jól vagy ilyesmi. 

Jó, még nincs vége, mert még két bloggerről akarok ventilálni. Az egyikük igazából youtuber, és nem vagyok biztos benne, hogy mennyire etikus megírnom a nevét, de végülis ott van az interneten, meg bárki megnézheti a tartalmát, és nem is rosszat akarok mondani róla, hanem csak így hápogni ahogy szoktam. Szóval ti nézitek Holényi Zitát youtubeon? Igazából ez a nő mintha állandóan vásárolni, de olyan szép ruhákat vesz, és olyan lelkesedéssel mondja, hogy nézzed a fodrot anyukám, hogy nem tudok leakadni róla. Na, és akkor ő vett kb fél éven belül (vagy mit tudom én) először egy Louis Vuitton táskát, aztán most meg egy Chanelt. Bánom is én, hogy miből, meg hogy Bécsbe költözött és felvitte az Isten a dolgát, de gondolom csak úgy közepesen, mert dentálhigiénikus és lehet, hogy mérnökinfóval jobban keresne.  Nincs tanulság vagy ilyesmi, csak utána néztem, hogy 7-8 ezer euró egy ilyen táska, és ez az a nő, aki szuperfázós, és arról beszél télen, hogy hány réteg ruhát vesz fel, de a legminőségibb cipője is Zara. Mármint -10 fok van, nem veszel magadnak egy minőségi cipőt, de a táskád Chanel. Én ehhez biztos nem vagyok eléggé fashionista, meg nem tudok rajongani egy ilyen táskáért, mivel hogy steppelt, és nekem semmilyen steppelt táska nem tetszik (a Lady Dior is ronda mint a franc, bocsi),  és ennyi pénzért inkább vennék egy vitorlást vagy bármit a Van Cleef&Arpels-ből, de ez megint ilyen személyes ízlés. De ez teljesen fiktív persze, mert A) nincs is ennyi pénzem és B) totál rosszul lennék, ha valami ilyen frivol dologra költenék ennyi pénzt, vagy akármilyen viszonylag hétköznapi használati tárgyra, ha mondjuk az életszínvonalamat is javíthatom egy jobb kocsival vagy jobb kanapéval vagy egy jobb hotellel a nyaralásomon (vagy plusz nem tudom hány nappal) 

Biztos az a bajom, hogy nem értem, hogy mi az, hogy státusz, jobban mondva, nem értem, hogy mi az, hogy mindenképp valamilyennek akar látszani az ember (jó gazdagnak), de én nem különösebben akarok nagyon gazdagnak látszani, mert anyukám annyiszor elmondta, hogy tegyem a pulcsimon belülre a nyakláncomat ha egyszerre két lánc van a nyakamban és felszállok a 9-es buszra, mondjuk jó, egyszer azt is mondta, hogy lelopják a jobbik télikabátom a hátamról a trolin, ami szerintem csak úgy közepesen realisztikus, és szerintem a Chanel táskás emberek nem érintkeznek Budapest realitásaival vagy a Bkv-val. (úgy értem a jozsón vásárolt Chanel és Gucci nem ér, azt könnyen lehet pótolni, az igazira meg várólista van) 

A másik meg ez a Piffeny blogger akit meg akartam említeni, emlékeztek rá? Már elég rég nem ír (vagy 5 éve?), és mindig -legalábbis nekem úgy tűnik- az átlag fogyasztóhoz képest elég luxi dolgokról blogolt, mint hogy Tiffany ékszerek meg Chanel cípő vagy Louis Vuitton táska vagy nem is tudom. Egy csomó dolga olyan volt, amin elég látható volt a logó, ami gondolom nem volt teljesen tudatos (de ki tudja), és kevéssé zavaró egy Chanel cipőn mint más dolgokon, de amikor a kedvenceiről beszélt, akkor csak olyan dolgok voltak, amiken jól látható volt, hogy honnan van. Annyira zavar valahogy az elképzelés, hogy az ember megveszi ezeket a dolgokat, (és gondolom sokan megveszik Magyarországon is a Louis Vuitton-jukat) és akkor azt mondja, hogy tessék, nekem ez a kedvencem, és akkor úgy tesznek, mintha ez nem lenne egyértelműen státuszszimbólum. Úgy értem nem tudom elképzelni, hogy valaki úgy vesz egy ilyen drága dolgot, hogy fogalma sincs arról amit ezzel közvetít, különben nem is lenne "menő" meg senki nem akarna ilyet, meg egyáltalán nem lenne vonzó ennyi pénzt kiadni egy tárgyra, aminek semmilyen jelentősége nincs.  

Én csak szeretem, amikor az unokahúgommal és a barátnőnkkel megyünk a Balatonon a strandra, és azon nevetünk, hogy nálunk vászontáska van, nála meg egy Tommi Hilfiger ridi, ezért mindig azt tesszük alulra a biciklim kosarában nehogy ellopják, és mindig felrakjuk az asztalra vagy a székre az étteremben nehogy ellopják, mert az a legértékesebb tárgyunk, és néha olyan jó lenne, ha a világ kevéssé venné komolyan magát márka és státusz ügyileg, mert én amúgy tökre szeretnék egy tejes doboz pénztárcát, amit instán árul egy lány. 

Függelék(lol): (nyilván csinálnom kell egy Chanel táska függeléket, mert bizonyos választásokkal csak egyet értek) 

Mármint részben azért fogok posztolni Anine Bingről, mert remek hajszíne van, nekem meg lett pár őszhajszálam. Még nem túl feltűnő, főleg mert ugye mind kitépem állandóan, és amúgy se túl sötét barna hajam van, vagyis igazából elég hasonló ahhoz amilyen Anine Bingnek van. (Csak mondjuk havonta festegetni járni olyan idegesítően hangzik.) 

Nekem ez a nagy táska tetszik. Csomó mindent bele lehet tenni, kb még egy esernyőt is, és szerintem jobban illik hétköznapi ruhákhoz mint egy kicsi (de lehet, hogy ezt csak én képzelem)

Szerencsére elterelődött a figyelmem a hajszín kérdésre, mármint, milyen szép már? 

Egyáltalán nem vagyok olyan szakavatott, hogy megállapítsam, hogy festett-e, de gondolom az...? Ahhoz túl jó? Ki születik így? A világ igazságtalan.

anxious

 

Néha olyan nehéz létezni. Meg amúgy biztos az sem segít, hogy mindig akkor jut eszembe blogot írni, amikorra már a délutáni coffee high is elmúlik, és egy pillanatra kénytelen vagyok frusztráltnak lenni, mert még a térdhajlatom is izzad és az aldis glutén mentes csokiskekszből túl kevés van egy dobozban.

Csak szóval nyár van, úgy tűnik, nagyjából vége a covidnak, és én elfelejtettem, hogy kell.... lenni? Hogy kell társaságban lenni? Hogy kell megszervezni az életem? Mit tudom én? Körülöttem mindenkinek csillió programja van, és már júniusban tudták, hogy a nyárból egy (!!) hétvégén érnek rá, én meg nem tudom mit csinálok. 

Pardon, tudom mit csinálok, szorongok, nagyrészt. A pszichiáter néni már kétszer is megváltoztatta a gyógyszerem az utóbbi pár hónapban (vagy fél évben, nem is tudom amúgy), és én egy kicsit csalódott vagyok, mert valahogy azt gondoltam, hogy hamarabb meg fogok gyógyulni. Ezen a ponton már nem tudom pontosan, mi az, hogy "meggyógyulni", de azt tudom, hogy a szorongás egyáltalán nem könnyíti meg az életem. Igazából, ahogy már bizonyára csilliószor nyafogtam ezügyben, szóval ez eléggé teher, eléggé nem így akartam lenni 30 évesen, mert amúgy a jó pillanatokban, napokban, hetekben, mit tudom én mikben, szóval akkor én örülök az életnek, meg a jó dolgoknak, szép könyveknek, ruháknak, kedves barátnőknek, aztán meg történik valami, és csak a szorongás marad, meg hogy marha szomorú vagyok az aggodalmaktól. 

Ez elég fárasztó különben. Nem úgy fárasztó, mint a szerencsére ritkán látott rokon, aki tizedszerre is elmondja ugyanazokat a sztorikat és felteszi ugyanazokat a kérdéseket minden karácsonykor, hanem fárasztó, mint hogy én most mindjárt le akarok feküdni aludni. Fárasztó, pedig annyi kávét ittam, hogy nem igaz, fárasztó, és nem kéne felmennem annyit instagramra, mert állandóan elönt valami rettenetes fomo, hogy másoknak sokkal de sokkal jobb az élete. 

Próbálom észben tartani, hogy minden probléma probléma, különösen annak akinek a sajátja, de annyit kell aggódnom azon, hogy másoknak sokkal nagyobb problémáik vannak. Fél Magyarország tök szegény, annyi embernek van pénzügyi problémája, abuzív kapcsolata és egyáltalán nem biztos lakhatása, nekem meg mondhatni mindenem van és mégis olyan nyamvadt vagyok mint egy múltheti ballagási csokor, és ettől nem csak, hogy egészen boldogtalan vagyok, de bűntudatom is van.

Most is valami vicceset akartam írni, de a legnagyobb történés, hogy vettem egy fehér farmert, (ilyen bőszárú, szóval már majdnem félig olyan stílusos leszek, mint egy influenszer) és kiderült az unokahúgom barátjáról, hogy Fidesz szavazó, és engem ez végtelenül kiborít. Meg van egy kazal családi szennyes, amit elmesélhetnénk, mert mit mondjak, abszurdisztáni great fun, de majd legközelebb. 

 Ja, meg emlékszünk (vagy nem emlékszünk, mert nem is mondtam, ebben most nem vagyok biztos), hogy januárban ghostolt egy fiú, miután decemberben megismerkedtünk, váltottunk egy csomó üzenetet, és úgy volt, hogy majd randizunk, aztán egyszerűen eltűnt. Úgy voltam vele, hogy oh, ok, hát ilyen ez a világ, de azért elég rosszul esett, mert azt gondoltam, hogy ez lehet valami jó. (Aztán kiderült, hogy lett egy új szomszéd, akivel feltétlen viszonyt kellett kezdeni. Ezek a kísértések az életben, nem is tudom, hogy lehet kibírni bármi csábítóbbat egy nutellás kenyérnél.) 

De nem ez a lényeg, hanem hogy most megint ghostolt egy fiú. Jaj, kezdem az elején, mivel úgy sincs olyan sok mesélnivaló. Valahogy elkezdett ún. "udvarolni" instán egy fiú (erre biztos van valami jobb, meg gen Z szó, de nem jut eszembe), aki nekem szimpatikusnak tűnt, meg kiderült, hogy van egy lakásétterme, ami nekem felfoghatatlanul imponál még esztétikai szempontból is, meg tulajdonképpen vonzóbb, mint az első fiúm és a második fiúm, meg a német nyelvvizsgám lehetősége, és akkor randira is hívott!!! Én meg örültem mint egy iskoláslány. (sosincs késő 14 évesnek lenni, so it seems) Csak aztán jól eltűnt, és mégse mentünk el a holnapután esedékes randira, mert leesett a föld színéről, és egy további nappal később kiderült, hogy megijedt tőlem, én TÚL okosnak és szépnek tűnök (lol), meg én biztos mindent megérdemlek, és neki virítania kéne, pedig nincs pénze semmire, így inkább beszívott két napra. Vagy tépett, vagy részeg volt, vagy mit tudom én, de ki csapja szét magát egyfolytában két napig? Ezek után azt gondoltam, hogy ezt talán jobb hagyni, mert lehet, hogy Brad Pittnek se bocsátanám meg, ha ghostolna. Na jó. Kezdjük ott, hogy azt nem bocsátanám meg, hogy Jent és Angelinát is otthagyta, mintha neki mindent lehetne. 

Ezek után még folytatódott az üzenetváltás, és következik a jó rész, amikor egy idegen (ez a fiú) akivel még sose találkoztam (szintén ez a fiú) szerelmet vallott nekem az interneten. Kétszer is! Mintha legalábbis másodszorra jobban elhinném? Mintha legalábbis ismétlés a tudás anyja lenne minden esetben? Szórakozik ez velem? (tutira) Ez még mindig nem volt elég, szóval még elkezdett arról is beszélni, hogy anyagi problémái vannak, mert a lakótársa börtönbe került (!!!) és most egyedül kell kifizetnie az egész lakbért, és segítenem kell neki az ÚJJÁSZÜLETÉSBEN. Újjászületésben. Az mi? Azt hogy csinálják? Az nem csak Voldemortnak sikerült? Vagy Jézusnak? Mondjuk ahhoz képest, hogy először el akart vinni bruncholni, aztán a Margit szigetre, aztán meg ebédelni is, elég lehangoló volt, amikor kijelentette, hogy igazából még anjunás fagyira sincs nagyon pénze, amit én vetettem fel a napi tízszeri étkezés helyett, mert hát legyenek már prioritásai az embernek, és nekem a füves cigi pont nem az.

(Sensing a pattern here?) A fiú megint eltűnt, biztos ami biztos, majd most meg arról beszélt, hogy nem akart elhanyagolni (lol), majd hogy annyira elfogyott a pénze, hogy a következő két napra már nem tud venni enni se, de hogy ez olyan kínos. Na nem mondod? Mármint, nincs nagy tapasztalatom az éhezésben ,de akkor mondta, hogy Jézus is így csinálta, szóval legalább a példaképei félig a helyén vannak, kivéve ha a vízen járást is kipróbálja. Szóval nincs tapasztalatom az éhezésben, de az interneten mindenki ért mindenhez, és ez még egy egóblog is, BÁRMIRŐL lehet itt szó, és én meg akartam tanítani ezt a fiút élni meg bankolni, így betettem facebookon két csoportba, ahol szoktak ennivalót elajándékozni meg kérni is lehet (de ő nem akar elmenni Kőbányára valami párizsiért) meg kérni is olyan kínos, meg egyáltalán, szóval mondtam, hogy akkor elmehetne vért adni, mert a Blahán van egy ilyen központ és adnak pénzt, de az se jó, és én nem hiszem el, hogy az ember nem mehet el valamelyik családtagjához megvacsorázni? Mondjuk nyilván fogalmam sincs, hogy mit csinálnék ilyen helyzetben (de azt gondolom, hogy felhalmoznék valamennyi fagyasztott húst meg krumplit otthonra, vagy kenyeret, még azt is le lehet fagyasztani, nem?) 

Nem tudom, kicsit úgy érzem, hogy az univerzum, Isten, a sors, vagy nem tudom ki üzeni hogy nyaljam már ki a seggem a problémáimmal, mikor másoknak meg nincs mit enni, amellett, hogy miért ilyen fiúkat vonzok? Mit csinálok rosszul? Kezdek kifogyni az ötletekből, és a csokis kekszből. 

még mindig nyelvtanrendőr

 Elnézést, de annyira utálom azt a szót, hogy pocó, hogy fel kell ide írnom. És akkor még azt is hallottam tegnap, hogy pocakbaci. Egy felnőttől. Innen már csak egy fél lépés a pocaklakó, amit be kéne tiltani.