semmi sem

 Szóval úgy van, hogy semmi nincs jól. Mármint így nincsenek nagy tragédiák az életemben*, de ettől még... seasonal deprression hits hard, vagy mi. Kb két hónapja kaptam egy pánikrohamot, és az egy dolog, hogy mire felépültem belőle, szóval na, az sokkal rosszabb és nehezebb, mint amiről bárkit is hallottam beszélni, de én azóta sem vagyok ok. Rettenetesen szomorú és csalódott voltam magamban hetekig, nem tudtam enni igazán, aztán csak pudingot ettem, aztán csak levest, nagyon nehéz összecibálnom magam mindenféle napirendre magam az abszolút szükségesen kívül. 

Szomorúnak lenni nagyon nehéz, mert nem érzem őrülten motiváltnak (=egyáltalán) magam bármire, az egy dolog, hogy semmi nagyívű dologra, vagy korán kelni hétvégén, vagy mit tudom én, de nem vagyok motivált arra se mindig, hogy hajat mossak, vagy levágjam a körmöm (ez másfél percig tart különben, igen, tényleg lemértem egyszer) Csak vízszintesen szeretnék lenni a takaróm alatt. 

Ilyenkor kellene, hogy következzen valami jó fordulat a főhős életében, és azt hiszem, hogy a fiúm egy jó fordulat, de a pszichiáterem például pont nem. Igazából már valahogy megcsömörlöttem tőle teljes mértékben. Ez olyan rossz szó, de egy ideje kellemetlennek érzem valahogy az egész nőt, nem is tudom pontosan definiálni, hogy miért, csak kellemetlen, ahogy sajnálkozik, kellemetlen az összes pep talk, ahogy szerintem azt gondolja, hogy ha századszorra is elmondja, hogy velem nincs semmi baj, és egy kedves és okos fiatal nő vagyok, akkor majd tényleg elhiszem, internalizálom, és el is múlik a problémám.Rettenetesen feldühít, de mondjuk szükségtelennek is érzem ezt a kellemetlen konfliktusunkat a frontin szedésemmel kapcsolatban, most is elmondtam neki ezt az egészet, meg hogy semmi nem jó, erre nem adott semmilyen más gyógyszert, de még azt a frontint sem, amit korábban felírt. De abból is csak a 30 darabosat, hogy ne szedjek túl sokat (!!!), igaz, hogy az 600 forinttal drágább, mint a 100 darabos, mivel a kis kiszerelést nem lehet felírni tb-re. Most nem erről a 600 forintról van szó, de pontosan arról is szó van, vagy valahogy ez a tűhegy foka, mert a mindenféle gyógyszerem, terápiám, allergia gyógyszerem (szerencsére ez vagy 4 ezer), magnézium tablettám, vitaminom és halolajacskám megközelítőleg 50 ezer egy hónapra. Hát de baszki. Tényleg igaz, hogy terápiára járok, nem nyaralni. Annyira kiborító, hogy az a távlati és abszurd ambícióm is van már, hogy én be akarom perelni a magyar államot a mentális egészségem veszélyeztetéséért a politikájukkal. (lol, de amúgy meg ez egy többé-kevésbé valós dolog sajnos. 

És akkor van még az a rész is, hogy a depresszióm tudata teljesen elkeserít amúgy, a tudat, hogy mennyi mindent csinálhattam volna, mennyi minden lehetne, lehetett volna, ha nem szomorúan ülnék a kanapén, hogy minden mennyire más lehetne ha mondjuk utazásokra költeném a pénzem terápiák helyett.  Az az érzés, hogy lelkesnek lenni, meg felkelni hétvégén korán, hogy az ember csomó jó dolgot csinálhasson a hétvégéjén ahelyett, hogy az ágyban fekszik és nem csinál semmit, hogy más most kivagyok és szorongok attól, hogy mennyire korán kell felkelnem holnap és ez eléggé borzasztó lesz, hogy nincs igazán kedvem semmit enni kivéve levest és pudingot, hogy nincs kedvem, hogy már előre szorongok, ha nem az abszolút minimumot kell megcsinálnom ahhoz, hogy minden a felszínen maradjon. Hogy rendszeresen csinálok olyanokat, hogy iszonyat sok kávét iszom, hogy rá tudjam venni magam bármire, vagy még este is iszom egyet ki tudja minek, de mindezektől persze nem tudok aludni rendesen, felkelni még kevéssé, minden teljesen kiborító. 

*jó, apukám most egy második epeműtétre vár, mert a korábban kivett epekő visszanőtt, de szerencsére legalább megcsinálják állami kórházban ( a sérvműtéttel együtt privát kb 2 millió lenne, és szerintem anyukám ettől rosszabbul volt, mint attól, hogy apukám beteg), és az első műtétből egész jól felépült, ennek nagyon örülök, úgy izgultam, mintha apukám egy óvodás lenne

képzeljétek

 Kezdem a lényeggel: Képzeljétek van egy fiúm! Amúgy nem ezért estem ki az internetből, ez csak kicsit több, mint egy hónapja tart. 

Folytatom a szokásossal: ez a fiú olyan szép.... hogy én ránézek a mosolyára, és kicsit ellágyulok, mint egy puding. Mármint persze amúgy is puding vagyok hozzá képest,  ő olyan szép izmos, szerintem csak tévedés, hogy velem akar lenni. Amúgy mi a villamoson ismertük meg egymást, mert a fiú indiai és megkérdezte, hogy tudok-e angolul (angolul olvastam), és már akkor is nagyon szép volt a zakójában, de akkor még csak kávét inni akart meghívni, amihez már túl soká volt, úgyhogy elvittem a Mika Tivadar helyén lévő valamibe (gyakorlatilag ugyan az) ahol kicsit becsíptünk, aztán átmentünk a Szimplába, ahol további borokat ittunk és jobban becsíptünk, aztán elmentünk hamburgert enni, és eldöntöttük, hogy holnap akkor randizunk, és ennyi volt. 

Ez túl könnyű. Nem volt időm szorongani se! 

Jaj na, mindenki nyugodjon le, aztán kiderült, hogy fiúkának van egy felesége meg két gyereke is Indiában!!!444 oh goodie. Épp mondtam az egyik barátnőmnek, hogy biztos, hogy valami ilyesmi fog történni, és másnap kiderült ez. Mondjuk elvileg már öt éve nem élnek együtt, és majdnem biztos vagyok benne, hogy a pénz miatt nem válik el a nőtől, meg állítólag ez Indiában rendkívül komplikált, de belenéztem az internetbe, és én erről nem vagyok meggyőződve. 

Továbbá az is van, hogy azt hiszem, nem olyan woke, mint amennyire szeretném, hogy legyen egy csomó dologban, mint mondjuk mentális egészség, meg különböző betegségek. Mármint legalább nem gondolja azt, hogy a pálinka mindent megold, mint az EGÉSZSÉGÜGYBEN dolgozó unokahúgom, de már többször elmondta, hogy edzenem kéne, mint az szerintem ideális lenne. Nekem egyáltalán nem fontos, hogy a partnerem kigyúrt legyen, feltéve, hogy nincs kugli méretű sörhasa, igazából nekem még a kövér férfiak se jönnek be, hát mit csináljak, ez egy szörnyű kettős mérce különben, de szerintem a kövér nő és a kövér férfi nem ugyan az. (Mármint van a skálának két extrém vége, mint mondjuk Hunter McGrady* meg Vekszi** vlogger, de a nők/emberek nagy része nem néz ki ilyen extrém jól vagy rosszul). Visszatérve az aktuális fiúm testére, ami csodálatos, az enyém meg egy puding, és nekem ettől folyamatosan komplexusom van és/vagy szoronganom kell, hogy az ún. fiúm sokkal jobban néz ki, mint én. Mármint így... szerintem aránytalanul. Még a pincérnő is ráugrott, amikor rántott sajtos tésztát ettünk a Vakvarjúban és kimentem pisilni! Mindeközben a szomszéd asztalnál ülő kb 45 éves nők is figyelték, és szerinte csak azért mert ő barna, a többi ember meg nem, de szerintem meg azért, mert szép. 

Az van, hogy én már nem emlékszem, hogy kell kapcsolatban lenni, hogy kell egyáltalán egy másik emberrel lenni? Hogy kell úgy lenni, hogy nem vagyok bunkó, de ki kell tennem a másik embert reggel, mert dolgozni kell meg felnőtt élet meg ilyenek, hogy kell az énidőmet kipréselni egy kapcsolatból, úgy, hogy ne érezzük mindketten úgy, hogy lepattintjuk egymást, hogy kell lenni úgy, hogy fogalmam sincs, a másik mit csinál egész nap, hogy ne legyek féltékeny, hogy ne érezzem magam mindeközben teljesen naivnak és ostobának átverhetőnek, mikor simán lehet, hogy egész nap prositkkal körtáncol valami zuglói körfolyosón (ez fiktív volt nyilván). Rá kellett jönnöm, hogy nekem elég nehéz, sokkal nehezebb, mint hittem megbízni egy másik emberben, és még csak nem is azért, mert rosszak a tapasztalataim (oh wait), hanem mert szorongok automatikusan, és mert más emberekkel olyan dolgok történnek, hogy az agyam el ne dobjam. Meg mindig ott lesz/van az is, hogy egy másik ember, aki egy másik kontinensről jön, és iszonyúan más kultúrában szocializálódott és más elképzelései vannak egy rakás dologban (kivéve hogy a vacsora közepén tányért kell cserélni, hogy mindenki ehessen mindent, hihi), ugyanakkor meg újra és újra rájövök, hogy kultúra ide vagy oda, azért az emberek annyira nem különbözőek. Ez nagyon jó érzés, persze. Csak mondjuk ha meg arra gondolok, hogy ha a partnerem nem magyar, akkor nem beszélhetünk arról, hogy mi volt a telexen meg a magyar politikában, meg vicces dolgok az instán, és ettől valahogy egy kicsit elfacsarodik a szívem, mert a külföldön lakások közepette azért csak rájöttem, hogy a magyarságtudat nekem azért fontos, még akkor is, ha csak távolról figyelt értelmiségi buboréknyi internetkultúra (van ilyen szó?) szintjén. 

Gondolom, hogy time will tell, vagy ilyesmi, de egyáltalán nem tudom, hogy hogy kell ezt viselni? Közben amúgy még az is történt a héten, jobban mondva az utóbbi 3(!!!444) napban, hogy kiderült, hogy a fiúka vízumát nem fogják állandóra váltani (vagy mit tudom én, annyira még nem vagyok művelt a kérdésben), ha nem megy el az otthoni (ez mit jelent?) nagykövetségére, és hosszabbíttatja/jelentkezik onnan. Mivel ugyanakkor meg a vízum amúgy három nap múlva lejárt, kénytelen volt kb mindent összepakolni, és elmenni egyik napról a másikra Bahreinbe (ahol élt eddig, és van állampolgársága is tán), majd Indiába (ahol meg született). Bár viccelnék, de kedden találkoztunk vacsizni, ami közben mutatott egy kizárólag magyar nyelvű (???!!!!) dokumentumot arról, hogy jól érti-e, hogy a vízuma lejár csütörtökön, és az alábbi történések tükrében (ie. hogy nem kap állandó vízumot vagy letelepedési engedélyt vagy mit) gyakorlatilag csütörtökig távoznia kell. Nem annyira értek semmit a Magyarországra történő bevándorlással kapcsolatban azokon a hírfoszlányokon kívül, hogy kínai és orosz állampolgárok magyar állampolgárságot vásároltak maguknak kacifántos módokon nagyon-nagyon sok pénzért, ami mind az államhoz mentek, miközben mi nézhettük a migránsok elveszik a munkánkat plakátokat. Azokat se tudom mind követni, amiket a fiú mond, de teljesen shady dolgok, mint hogy valami cégen keresztül kellett/tudta (ebben sem vagyok biztos) intézni a letelepedését, akiknek 100 ezer forintot(!!!) kellett fizetni már egyszer, és persze világos, hogy a külföldre költözés az nem a szegényeknek van, ha az ember nem Schengenből/ az EU-ból jön (jó a kettő ugyan az, vagy ki tudja) vagy más Európán kívüli fejlett országból jön, de na, nekem ez egészen döbbenetes. Egy barátnőm meg egy volt osztálytársam is amerikai fiúkhoz mentek feleségül (jobban mondva az egyikük szerintem egy 50 körüli motoros bácsi, de ezt is ki tudja), mindketten először Amerikában, hogy hamarabb elindíthassák a zöld kártya igénylést (meg további előnyei is vannak, csak ezekre nem emlékszem), de meg fogom kérdezni őket, hogy milyennek érezték ezt az egészet, mert nekem ez az egész Magyarországon szükségtelenül megalázónak tűnik, és akkor még nem is mondtam, hogy nekem és más barátoknak kell dolgokat/dokumentumokat fordítgatnom, mert az ügyintézők egyszerűen jóformán semmilyen szinten nem beszélnek angolul (meg semmilyen nyelven). Ezt meg, hogy nem beszélnek rendesen semmilyen nyelven, már olyan fokon vérlázítónak tartom, hogy nem is tudom hova tenni, teljesen kicsúcsosodik bennem az utálom Magyarországot érzés. 

mint egy rendes goldigger kelet-európai nő, megkértem a fiúkát, hogy vegyen nekem egy ilyen fülbevalót, ha már ott van (lol). amikor Indiában voltam, vettem már magamnak egyet kb két rúpiáért, csak az ezüst, mondjuk ettől még állandóan azt hordtam évekig, mert szerintem kifejezetten illik az arcomhoz, csak aztán eltettem, hogy legyen későbbre is/ne kopjon el (lol), és most meg már nem találom az egyik felét, úgy elszomorít. pedig a harmadik randinkra  is ezt akartam felvenni. etsyről is megvehetném olcsóért amúgy, de hát az nyilván nem ugyanaz??!! (az a neve, hogy jhumka, így könnyű megtalálni, ha ti is keresnétek)

*akinek relatív látványosan változik a mérete a  képein, de olyan szép meg csinos nő szerintem, meg a podcastja is nagyon vicces, és láttátok a férjét??? olyan eyecandy, hogy ihaj

**ennek a nőnek is minek tudok a létezéséről/redditen mindent is sikerül megtudnom a trash youtuberól