Egyébként egy csomó mindent el akartam mondani, de mindent elfelejtettem most inkább csak a legújabb revelációmmal kezdem. Rájöttem, hogy én tulajdonképpen nem is akarok szingli lenni.
Lehet, hogy jól elrontottam mindent ezekkel az össze-vissza szexelésekkel randizásokkal, nem tudom, de olyan idegennek érzem magam az egésztől, hogy tényleges kapcsolat, az elképzelés, hogy valakinek én vagyok a legfontosabb, vagy csak engem szeret vagy mit tudom én. Szóval ez olyan elképzelhetetlen lett, olyan távoli, mintha lenne bennem valami fura görcs, hogy ez nekem nem jár, én ezt nem érdemlem meg,  ehhez nem vagyok jó. Egy tényleges kapcsolathoz sokkal vékonyabbnak kisportoltabbnak, műveltebbnek viccesebbnek akármibbnek kéne lennem.
Korábban nem tudom, nem emlékszem, hhogy mit gondoltam amikor kapcsolatokba bocsájtkoztam, talán semmit? Vagy semmi ilyesmit? Vagy csak azt akartam, hogy valaki szeressen és tartson vonzónak, és aztán jól balul sült el az egész, mert ezen kívül kb semmi nem működött semmilyen kapcsolatban.

De amúgy talán azt is elfelejtettem, hogy kell lazán szexelni. Ill azt, hogy hogy kell lazának lenni. Mondjuk nyilván nem vagyok laza, ezen minek is meglepődni, amikor kb ötféle gyógyszert szedek a szorongásomra meg depressziómra, és hogy egyáltalán úgy tudjak tenni, mintha.
Meg hogy akkor ott van még a fogtechnikus fiú is, akivel a "kapcsolatunk" enyhén szólva is semmi komoly, de nem rég elmondta, hogy van valami lány, akivel partizni megy, és a lány találta ki, aka biztos, hogy akar tőle valamit (ez a saját következtetésem, nem a fiúé), és hetek óta nem is ér rá (de igazából elhiszem, hogy dolgozik, mert mindig dolgozik.) Ettől még ez nekem várakozáson felülien iszonyúan böki a csőröm, hogy egy másik lány! mit képzel ez? hogy oda mer menni a fogtechnikus fiú közelébe? ez mi ez? úgy értem, hogy ha én nem, akkor nyilván más se, logikus, nem? nem? ja, nem, amúgy én nem is akarok kapcsolatban lenni ezzel a fiúval, de ettől még felforr az agyam. Az a baj, hogy ez a fiú kicsit megtestesít midnent, ami nekem sose volt, amilyen fiúm sose volt, amilyen fiút szeretnék, mit tudom én már, mit szeretnék, szóval hogy szép (=olyan mintha véletlen lenne izmos) teste van (jó, ilyen fiúm volt), amiről eszembe jut, hogy esküszöm, elképzelésem sincs, hogy miért akar tőlem akármit mert nincs más mármint én egy puding vagyok, neki meg szép a szakálla, szép a ruhája, mindene szép, még ízlése is van, szóval hát na, a felületes és sznob alteregóim tisztára csápolnak. (De igazából tök értelmes dolgok jönnek ki a száján, (micsoda majdnem pun) nyilván ez a legjobb rész. (Kivéve amikor a feminizmusról kezdünk el beszélni, akkor marha idegesítő lesz, na emiatt nem akarnék egy percig se vele lenni)
Ezzel most amúgy nem is tudom mit akartam mondani, azon kívül, hogy hát ja, még mindig nem vagyok annyira laza. Elfelejtettem hogy kell komolyan gondolni a randizást. Az unokahúgom feliratkozott tinderre, és amikor megkérdi mit válaszoljon akkor válogatott blődségeket sikerül javasolnom, bár tiszta szerencse, hogy én már az ötödik mondat után gyanítottam, hogy ez a fiú teljesen ostoba, a tizedik után az unokahúgom is rájött. De a bió részhez kiváló ötleteim vannak (hahaha), csak nem tudom eldönteni, melyik legyen: helló, a nyelvem a legizmosabb testrészem, vagy: jó a mellem, kő kóla?

Aztán meg van még ez az álláskeresés dolog is. Ó hahaha. Már biztos mindenki dörzsölte a tenyerét, hogy mikor lesz már erről szó. Amúgy már kaptam egy állást, még valamicske pénzt is fizet (majdnem annyit, mint amennyit 8 éve a gólyatáborban átlagos közgázos kezdőfizetésnek állítottak be, lolz @ magyar bérszínvonal) Csak hát az a baj vele, hogy semmiféle skill nem kell hozzá, azon kívül hogy tudjak németül, akkor meg hát jogosan felmerül a kérdés, hogy minek csináljam ezt. Még csak nem is arról van szó, hogy derogál, hanem hogy már most tudom, hogy egy idő után marha unalmas lenne, limitált előrelépési lehetőség, nem olyan a feladat, hogy azt mondhatnám, hogy varrónő vagyok vagy fogász, hanem hogy dolgozom egy excelben és németül oldok meg problémákat. Nem tudom, mi lesz így belőlem, van-e ennek az állásnak értelme, rettenetesen zavar, hogy elmentem külfödlre tanulni egy csomó pénzért és egy csomó energiámba is került, és akkor most legyek itt Bp-en szüljek 10 gyereket és dolgozzak valami olyasmit amit egy érettségizett is meg tud csinálni. Jó, mondjuk legalább gyakorolnám a németet, hogy ha egyszer tényleg végre emigrálok, akkor az menni fog. Csomó állást nézegettem, nagyon sok olyan tetszik, amihez nagyon messzire kéne költöznöm, de hogy én nem akartam nagyon messzire költözni.

Viszont  nekem itt van itthon, Budapesten, szeretek száguldozni a biciklimmel, meg járni az ismert utcákon, ennek kéne működnie, de állandóan hallok valami undorító hírt és semennyire nincs kedvem itt lenni, de minimum eszembe jut amit Vera mondott, hogy nincs kormányváltás, akkor most se költözünk haza.
Pont nem hittem, hogy én ezt fogom mondani, de én a külföldre költözést úgy képzelem, hogy csak pár évre,  vagy mit tudom én, valami izgalmas állás, de nem tudom, hogy ez hogy működhet, amikor itt Magyarországon alig van meghírdetve olyan állás ami érdekel és/vagy amit tanultam.  Tudom egyébként, ez olyan luxusprobléma, hogy leírni is rettenetes, ezt el is meséltem a pszichiáternek, ő azt mondta, hogy nem, de nem tudom elhessegetni a gondolatot.
Néha hiányzik Berlin, nézem a berlini barátnőim instasztorijait, és akkor sajnálom, hogy nem vagyok ott, és nem látom a Brandenburgi kaput a metró ablakára nyomva, hogy nem ugrálok én is Gleisdreieck parkban, hogy soha nem is volt az otthonom, bármennyire is szerettem azt a várost, mennyivel jobban mint Londont, jó ég. De nem akarnék olyan távol lenni otthonról, mint amilyen távol lennék Berlinben, bár Berlin-Bp pont annyi mint Szeged-Bp vonattal, szóval mit tudom én. Valamelyik nap meg a kedvesmartinról álmodtam, csak annyit, hogy álltunk a villamosmegállóban és vigyorogva beszélt valamit meg megsimogatta a fejemet, de amikor felébredtem, egészen sajnáltam a soha nem létezett életemet.