you need a hobby (kicsi update meg nyafogás)

amúgy van hobbim, nyugi. most vettem egy gobelint. dat izgalmas élet, mi?

Ja meg közben az is volt, hogy elmentem az őrültek házába   zárdába  pszichiátriai rehabilitációs osztályra három hete (ezt a bejegyzést amúgy az első hét végén kezdtem, csak aztán mindig eldőltem jobbra  sose jött össze) és minden jó valahogy megpróbálom túlélni az egészet. Szokásos kórházi dolgok, mint hogy hatkor kelni (ettől valami mindig egy kicsit meghal bennem), borzasztó kaja, egy rakás ember, akiknek a társaságára pont nem vágyom bunkó proli mind  viszont az ápoló nénik nagyjából mind nagyon kedvesek, meg is őrülnék ha nem,  meg olyan "luxi" dolgok, minth hogy van a szobához fürdőszoba(!!!) meg kézfertőtlenítőt is kapunk (valami nagyon profi orvosi, szerencsére nagyon ki is szárad tőle a kezem.)
Most nem tudom igazán, hogy jó-e, ha erről írok, meg mit is, hogy is, de más igazából tényleg nincs.
De hát ó jaj na. Most itthon vagyok, ami jó, mert rántott hús, finom tea meg a puha ágyam, másrészt meg egész nap teljesen feszült vagyok, meg ideges, nem is tudom mi van.

Nehéz ez az egész, hogy depresszió, meg szorongás, meg létezés, minden. Csak a nyavajgás nem, mondom. Most, hogy a felén túl vagyok, kicsit azt hiszem megkönnyebbültem, csak hogy nem tudom minek, most jött egy rakás új ember, kb mind középkorú vagy idősebb nők válogatottan borzasztó problémákkal (a nő férje megcsalta a legjobb barátjával (!), meghalt az összes rokona hónapokon belül, öreg kori depresszió, mit tudom én), és ezek olyan borzalmas dolgok, amikről az ember a Nők Lapjában olvas hogy tessék Kis Julis így élte túl, de így testközelből sokkal-sokkal borzalmasabb, persze állandóan sír valaki, meg van egy nő is, aki annyira be van gyógyszerezve, hogy szerintem kb nem is tud magáról (és az a hír járja, hogy a zártosztályról jött, hát nem tudom)

Moving on to happier things. Ja nem. Nem tudom. Egyébként találtam ilyen kispajtásokat, akikkel délutánonként elmegyünk a közértbe meg ki az erdőbe amíg meg nem fagyunk. Ott vidéken iszonyú hideg van, minden nap esik a hó, de annyi, hogy már nem látszik a szobám végéből a patak.
Ja meg a nagyívű ambícióimat  is el kell mondanom, van amelyik már kb a második napon megfogalmazódott bennem. Az egyik, hogy marha gyorsan meg kell gyógyulnom, én nem lehetek olyan ember mint mások akik már vagy ötször voltak különböző kórházok mindenféle osztályain. Én nem tudom elviselni, mert a válogatott borzalmakon kívül mindig vannak kicsi és mindennapos borzalmak, amiket biztos úgy hívnak, hogy "nehéz sors", meg ilyen az élet, de nekem kicsit mindig összetörik a szívem, és kicsit mindig jobban utálom ezt az egész országot, hogy ilyen helyzetbe hozza a polgárait, hogy ilyen van, hogy az egyik csaj családjáról olyan válogatott szörnyűségek derülnek ki, és már ugyan elfelejtettem melyik faluban lakik, de hogy ott amúgy hol van a gyámhatóság? Meg ez a csomó félrenézés és előítélet, hát én ezt nem bírom.