2: I'm back I'm back (London 1)

Elmentünk 8 napra Londonba, ami nagyon sok pénzbe került mert állandóan könyvesboltokba jártam és nyilván rettenetesen jó volt. Ugyanakkor meg minden megváltozott, vagy én változtam meg, de leginkább mindkettő. A Russel square mellett volt a szállásunk egy hatalmas hotelben, olyan nagy volt, hogy egy épületben két hotel volt, és egészen elképesztő mennyiségű ember.

A magas épület a Senate house library, ahova csomószor jártal mindenféle kötelező irodalomért, balra pedig a Russel sq, jobbra a Bedford way, ahol a hotel van

A fiúmmal elmentünk a könyvtárba, aminek az auláját kicsit átépítették és kitettek kiülős székeket is, amitől olyan furán éreztem magam, olyan öregnek, hogy kérem tisztelettel, én több mint tíz (!!) éve jártam ide olvasni meg pazarolni az időmet (egyszer tisztán emlékszem, hogy elfelejtettem tollat kérni, és valami ismeretlen lánytól kellett kérnem, hogy alá tudjak húzni valamit)

Igazából csak visszagondolva egyáltalán nem értem, hogy hogy gondoltam ezt, hogy elmegyek Londonba tanulni? Egyedül? Csak úgy? És hogy nem féltem? Hogy nem szorongtam?  Vagy mi volt a fejemben?  Mármint kicsit most visszalapozgattam a blogot, és sajnálatos, hogy a képek sok helyen nem jelennek meg, de a psztokból nem derül ki olyan sok, pedig én mindig azt hittem, hogy őszinte vagyok ezen a blogon. Mármint annyira őszinte, amennyire őszinte tudok lenni.

És én most szorongtam, hogy eltévedek (a fiúm nagyon jó tájékozódó, én meg úgy közepes), hogy ellopják a telefonom és nem találok oda sehova, főleg nem vissza a hotelbe, hogy kirabolnak (lol), hogy belelöknek a metrósínre, mit tudom én. Nem volt jó érzés. Eszembe jutott anyukám, aki olyan sokszor próbált meggyőzni, hogy költözzek vissza Szegedre, mert Budapesten mindenféle ember van (haha, persze), de Londonban még több féle ember van, minden második ember úgyis turista, és Budapest már ismerős, és nem is érdekelnek már a turisták. Budapest már otthon, London persze sose volt otthon, olyan hatalmas, és egyszer hallottam egy nőt, aki arról beszélt, hogy nem lehet az egész város otthon, csak a "borough" ahol laksz és ahol a barátaid vannak, és talán ez igaz.

Annyi minden volt a fejemben Londonnal kapcsolatban, és nem csak olyan triviális igazságok, hogy jó ég, mennyi pénzt megspóroltam annak idején, hogy nem kávéztam, meg olyanok is, hogy milyen drága itt minden és minden olcsónak fog tűnni bárhol, és a legfőbb, hogy én amúgy irigy vagyok. Sajnálom, de én egy olyan irigy fajta vagyok, hogy irigy vagyok a most 20-22 évesekre, mert nekik biztos sokkal jobb, szebb, izgalmasabb, sokkal több pénzük van, vagy mit tudom én, 2014-ben meg még egy jó iphone-ja is csak a szerencsés kiválasztottaknak volt, amivel lehetett instagramolni. (NAGYON fontos) 

Bloomsbury nagyon szép

Aztán a második napon volt egy nagyon fontos történés:Elmentünk Fran Lebowitzot megnézni! Természetesen fantasztikus volt. 

Az van, hogy egyszerűen zseniális az a nő, annyira whipsmart, ahogy mondják angolul azt hiszem, hogy egészen döbbenetes. A Barbican centre-ben tartották, ami hatalmas, alig tudtuk megtalálni a termet az összes Barbour kabátos szemüveges értelmiségivel együtt akik mind ide jöttek megnézni Fran Lebowitzot. Az eleje amúgy elég megható volt, kiderült, hogy aznap volt a szülinapja, és akkor mindenki egy emberként énekelte, hogy "happy birthdaaaay Fran", amit iszonyú vicces gunyorral köszönt meg. Nagyon sokat nevettem, de tény, hogy ez a nő amerikai, így nyilván a témák is elég Amerika központúak voltak, ami engem nem zavart különösebben, de a fiúm nem értett mindent (jó, én amúgy megbocsájtom neki, hogy nem tudta, ki az az AOC), részben, mert nem tud, ill. nem ért olyan könnyen mindent amit mondanak neki angolul, meg nem is vevő olyan mértékben a humorra mint én. Ezt nem teljesen értem, ne is kérdezzétek. És hogy miért mondom, hogy bámulatos ez a nő, lehetett kérdéseket feltenni valami QR kódos alkalmazáson keresztül, és egészen változatos dolgok voltak, tényleg, és akkor egyszer csak bejött egy ilyen, hogy "What do you think about the current wave of misogyny?". Ha ezt valaki nekem szegezné, jól lefagynék ijedtemben szerintem, na hát, nem Fran Lebowitz, aki olyan viccesen válaszolt még egy ilyen komoly témára is, mint ez, hogy a szavam eláll. 

Szóval na, ha ismeritek azért, ha meg nem, azért halásszatok magatoknak még jegyet, csomó várost meglátogat, de youtube-on is egész sok minden van, és nekem olyan érzésem van, hogy ez a nő, aki. csak 8 évvel fiatalabb a nagyanyámnál, totally lights up my brain.