Közben elmentünk persze Szardíniára meg Szarvasra is kempingezni, amiről semmit nem mondtam még, de amikor Szardínián voltunk meghalt a nagybátyám és pár napja volt a temetése, nyilván kellően borzasztó és kínos volt.

Egyrészt, hogy ez a szokás, hogy autóval bemenni a temetőbe, tudom, hogy Budapesten így van, az apai nagymamám azt hiszem a rákosligetiben van, és az hatalmas, szerintem vagy 10 percet autóztunk,mire megtaláltuk, jó jó, ennél abszurdabb téma nem lesz ezen a blogon.

Amúgy nem tudom, mit lehet írni egy temetésről, hát ennyi az élet, meg ilyenek. 

De én olyan ideges voltam, hogy reggel 6-kor felébredtem, és csak ültem, a szüleim is megérkeztek vagy 15 perccel hamarabb a megbeszéltnél, és ilyen nálunk soha nem történik, atán olyan hamar kiértünk Csepelre, hogy volt szerencsénk végighallgatni egy másik temetést is, ez teljesen morbid, hogy annyira hangos a mikrofon, hogy valami vadidegen emberről most már mindent is tudok, beleértve, hogy szorgosan a BME-n dolgozott vagy 20 évig. 

Aztán az is, hogy egész végig nagyon kínosan éreztem magam, jobban mondva azon szorongtam, hogy biztos nem vagyok elég szomorú és nem sírok, aztán szerencsére besírtam az egyik beszéden meg amikor Louis Armstrong ment (a nagybátyám nagyon szerette a jazzt). Igazából végig azon szorongtam, hogy apukám vajon hogy viseli ezt az egészet, mármint végig nagyon jól tartotta magát, csak aztán egyszerrre nagyon szomorúnak tűnt és ekkor nagyon megijedtem. 

A kedvenc részem mégis azt hiszem, hogy az volt, amikor megjelent apám másik testvére, és bemutatkozott. Mármint jó, nem találkoztunk vele kb 30 éve, és látszott rajta, hogy teljesen zavarban van, de odajött, és teljes névvel bemutatkozott?? Én ezen a ponton nem bírtam tovább a feszültséget, és felröhögtem, nekem ez sok már, volt egy nő, aki térdig érő leggingsben jött meg valami blúzban, mintha a boltba ment volna, apám testvére meg bemutatkozik... a testvérének? 

Az egész halál dolog mindenkiből a legnagyobb erkölcscsőszt hozza ki, nyilván belőlem is, de ilyen kommentek vannak, hogy az unokatestvérem mérges a nagynénémre, mert túl sokat beszélt a temetésen (mondjuk a másik felében meg ordítva sírt, szóval mindenki döntse el magának, hogy melyik a jobb-rosszabb), aztán anyám tett megjegyzéseket a nagynénémre, mert nem takarít (!!), és hát na, hiába kezdeném el magyarázgatni, hogy hát ja, amikor az ember férje meghal, akkor lehet, hogy nincs kedve porszívózni (még akkor se, ha Dyson??), anyám ezt biztos hogy nem értené mert olyan kötelességtudata van, hogy senki más nem ér a sarkába se. 

Aztán kiderült, hogy van valami fiókba rejtett 23 millió forint, amit a nagynéném tagad, miközben apám meg látta, mert a nagybátyám megmutatta neki, és senki nem tudja, hogy mit csináljanak vele, de a lényeg, hogy a nagynéném nem akar senkinek adni belőle. (A nagynénémék egy bizonyos ponton a kilencevenes évek elején nagyon gazdagok voltak, volt több cégük meg mindenféle bizniszeik meg ilyenek, aztán nem tudom, hogy pontosan hogy bénázták ez az egészet)Mármint nyilván, őszintén, én se akarnék, főleg nem embereknek, akik rám se nyitják az ajtót félévente. Az anyai nagynéném meg mint egy rendes erkölcscsősz, epésen megjegyzett valami ilyesmit, hogy hát ő sose fogja tudni, hogy milyen az a probléma amikor sok a pénz. Elnézést már, de mennyire lehet ízléstelen és keserű valaki?

Aztán volt ez a vita, hogy mit csináljunk a hamvakkal, majd az, hogy hova tegyük, már elnézést a trollságért, de halálosan morbid, hogy a rokonaim a kertbe akarják rakni a hamvakat egy fa alá. Fa alá.