2020

 Most meg már megint olyan rég blogoltam, hogy biztos senkinek fel se tűnik, ha nem írok semmit 2020-ról...?  

Mármint, az volt, hogy nem emlékszem. Vagy nem volt semmi. Habár év végén a semmi azzal tetőzött, hogy apukám kocsija úgy elromlott, hogy egyszerűen nem tudtunk tovább menni, meg egyszer csak nem hallottam rendesen a jobb fülemre. 

Ezt még azért elmesélem, mert nincs más szórakoztató, amit mesélhetek.  Szóval csak annyi volt, hogy az egyik nap megmostam a hajam, és belement a fülembe a víz. És aztán nem jött ki.Úgy értem, egyáltalán. Azután se, hogy ugráltam, vakartam, tovább ugráltam, próbáltam kiszedni fülpiszkálóval, törölközővel, befogott füllel inni, befogott orral inni (??), aztán újra ugrálni, és aztán egyszer már nem annyira jól hallottam a tévében a Reszkessetek betörőket. Az volt a szerencse, hogy apukám vmilyen munka ügyén el kellett utazzon vissza Bp-re, ezért én is el tudtam jönni, és elmenni a fül-orr gégész nénihez, aki már úgyis minden szerencsétlen tünetet hallott tőlem. Fáj a fejem, fáj az orrom, fáj a homlokom, fáj a jobb nyirokcsomóm, fáj a torkom bizonyos pontokon, fáj a szemem, fáj a szemüregem, gyomorsavam van, nem kapok levegőt, egyszer felsikkantott annyira betegen mentem oda, és akkor most meg jövök, hogy belement valami a fülembe, és nem hallok. És még ekkor se röhögött. 

Amikor az aszisztens néni beállított egy kb alkaromnyi méretű fecskendővel (ez hazugság, igazából vastagabb volt mint az alkarom), meg egy vesetállal, már meg se lepődtem (jó, de), amikor meg ráeszméltem, hogy ezek most vizet akarnak önteni a fülembe, már csak kínomban röhögtem fel, mert hát mit tudom én, ez az év csúcspontja, ennél nevetségesebb már nem lesz. Ja, de amikor az embernek vizet öntenek a fülébe egy gigantikus fecskendővel, az egy elég nevetséges helyzet és érzés, há vagy nem tudom. 

Amúgy meg, hogy mik történtek idén: 

januárban és februárban igazából semmi, ill. február végén elkezdtem iszonyatos pánikba esni a járvány miatt, összevásároltam kb minden létező élelmiszert minden létező helyzetre, komolyan mondom, még mindig nem használtam el az összes főzőkrémet amit akkor vettem, pedig volt közben karácsony, és anyának is adtam. Aztán egy hétig olyan ideges és pánikolt voltam, hogy kb egész nap a kanapén feküdtem és sírtam (szuper volt), aztán a szüleim bejelentették, hogy ők most inkább hazavisznek, szóval otthon voltam Szegeden kb két hónapig. Ez nem volt olyan jó, mert anyukám egyfolytában idegesen dolgozott, a suli egy őrültekháza volt, csomószor az egész család nem tudta kezelni az akármelyik digitális felületet, habár aztán meg kiderült, hogy apukám kb excel szakértő, amiről nekem fogalmam sem volt. 

Apukám mindeközben itthon volt home office-on, ami annyi volt kb, hogy felvette a telefont naponta ötször, és ordítva insturált embereket, miközben a csengőhangja is olyan hangos volt, hogy kész lettem volna stikában lehalkítani, ha ő nem hajlandó rá. Hetente egyszer néha bejárt dolgozni, de olyan szigor volt, hogy belépéskor megmérték a lázát, és kifelé menet is kezet kellett fertőtleníteni. Aztán haza jött, és szuper módon a munkahelyén viselt nadrágját ledobta a kanapéra, ahol pizsamában is szoktunk ülni, majd kiment (egy másik nadrágban) pajtikázni a szomszédokkal, akik közül az egyik vmi középvezető egy plázában, szóval minimum csillió emberrel találkozik minden nap, a másik meg mit tudom én, legalább csak bölcsibe hordja a gyerekét. Mindeközben a legkockázatosabb tettem, hogy elmentem a tescóba venni egy könyvet, vagy gluténmentes pizzát a spárba. Annyira jó volt, jobban mondva kb a legjobb döntésem, hogy haza vittem a biciklim, és csomót biciklizgettem a gyakorlatilag üres belvárosban, az nagyon jó volt. 

Aztán áprilisban vagy májusban lementünk a Balatonra, mind ott maradtunk húsvéti szünetezni, de ekkoriban annyiszor volt gyomorproblémám meg gyomor fájásom meg mindenféle borzasztó tünetem, hogy az teljesen elrontotta az egészet, mivel kb csak feküdtem a kanapén. Anyáék hazamentek, én meg ottmaradtam nem tudom hány hétig ún. home officce-olni, ami abból állt, hogy állandóan túl későn keltem fel, aztán elvacakoltam az időt déli 11-ig, aztán olvastam egy kicsit a napon a teraszon, aztán délután teljesen pánikban kezdtem el dolgozni és toltam egész későig, hogy kompenzáljam magam, ami után még olvasnom kellett, hogy ne kimerülten és szomorúan feküdjek le. Emellett külön szuper volt, hogy hetekig esett az eső, szóval volt, hogy csak annyit tudtam csinálni, hogy elmentem az egyetlen nyitva tartó étteremig és vettem sütit vagy kaját. 

Nyáron vissza is jöttem Budapestre, ami szuper, mert akkor épp ki lehetett menni az utcára, az meg aztán külön remek, hogy a szomszéd gyerekek egyre idegesítőbbek, a szüleik meg mintha nem annyira vennék észre, hogy mások is laknak a házban. A másik _fun_ pont, hogy világjárvány van 10 hónapja, de senki nem takarítja a lépcsőházat, mert a lakók nem takarítanak, a közösképviselő meg állandóan bojkottálja, hogy legyen takarítónk.

Közben voltam valami fura csodaorvosnál akit apukámnak ajánlott valaki, és ő felírt mindenféle gyógynövényt a gyomromra, szóval most már jelentősen jobbak a dolgok, kivéve, hogy megint elfogyott, szóval volt némi vissza esés. 

Azt is elkezdtem még intézni, hogy legyen fogszabályozóm, amit apukám teljesen ellenez, de szerencsére öreg 30 éves lettem közben, hihi, én dönthetek. 

A szerelmi életemről úgy sincs mit beszélni, megint ghostolt egy fiú, amin már meg se vagyok lepődve,á, hagyjuk is. Szarfej vagyok és ronda és kövér, de legalább ha ly-nal írnám, hogy muszáj, vagy valami ténylegesen orbitális hibám lenne. Mondjuk ha nem csak csálén állnának az alsó fogaim, de fogatlan is lennék? Vagy nem megállapítható mértékben, de azért nyilvánvalóan egy kicsit hülye, mint az a néni a pszichiátrián, aki állandóan azt mondta, hogy "ágyő texas"? (nem tudom ez mit jelent) még neki is volt pasija. Mondjuk az egyik barátnőm kolléganőjének a pasija nem hord sálat, mert az "buzis" amit én nagyon rossz előjelnek találok, de hát mit tudom én. (ez olyan kispolgárian szorongó-előítéletes-szűklátókörű, nem? amúgy jogász a csávó (=azt gondolnám, hogy felvilágosult....?) egy minisztériumban (=lehet, hogy fideszes és akkor azt hiszi, hogy a homoszexuálisok pedofilok is? akkor ez még rosszabb) 

Októberben meg novemberben szerencsére végre elért a szezonális covid szorongás-depresszió roham (előtte ugye csak annyira volt szar ez az év, mint az előző pár), aminek köszönhetően csomót feküdtem a takaró alatt meg a kádban, a frontinra ugye már hónapokkal előtte vissza is szoktam, szintén remek és aggodalomra adna okot, ha nem nyugodtam volna le előzőleg a túl sok frontintól. Amúgy próbálok nagyon óvatos lenni, de van, hogy annyira elönt a szorongás valami szartól (jobbára a semmi nem történik-semmi nem lesz belőlem-elfecsérelem az életem- miért vagyok magányos kérdéskörtől), hogy nem csinálok semmit, csak ülök a fotelban és iszom a századik kávém, ami szintén nem jó, mert attól még ideges is leszek, és nem tudok aludni, amitől még idegesebb leszek. 

Ezt nem folytatom tovább, mert az előbb még a tejhabosító is megrázott (ez anyukám tejhabosítója, mivel az enyém elromlott, a víztisztító kancsóval és a pirítóssal együtt, a kávégépem meg elkezdett eltörni, fun and games), ez az a tejhabosító, ami kicsit megpörkölődött februárban, amikor kicsit felgyújtottam a konyhát.

Végül pedig egy videó, amit most találtam youtube-on, és úgy érzem, hogy nekem szól, meg Dolly-nak (meg mindenkinek aki szereti)