Voltam tegnap a fogorvosnál, állítólag most szuperfehérek a fogaim, szóval most már ki is mehetnék az utcára, és nem kell nemet mondanom, ha valaki randira hív!  És a fogorvos néni engem Adrikának szólít, anyámat meg Mariannkának, és ez különösen megható, mert már millió éve nem hívott így senki, anyát meg csak a nagyanyám barátnői.

És én mindig meglepődöm, hogy milyen gyerekes vagyok, vagy túl erkölcsös, nem tudom melyik, feltehetőleg mindkettő, először is, mert regisztráltam erre az online társkeresőre, ahol azt gondoltam, hogy írásban biztos oldott leszek és jófej és majd mindenkinek azt írok amit akarok, vagy nem szégyenlek, vagy perverzkedhetek/trollkodhatok kedvemre mások helyesírási hibáin és válaszolni is merek majd gusztustalan kérdésekre (amikor a melltartóméretem már az ártatlan kategóriába esik), de ehelyett tessék, nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek, hogy ugyan annyira megrettenek attól, ha valaki ilyeneket kérdez, vagy túl személyeskedő, esetlegesen perverz kijelentései vannak, nem tudok gonoszkodni másokkal és illetlen lenni, nem akarok beszólni a nyelvtani hibáik miatt, vagy mert a "posta" rövid o, fiacskám, nekem ez nem megy, és már megint össze-vissza beszélek. Csak hát, tegnap volt ez a fiú, aki Petőfit idézett, én egyébként nem értek különösebben a költészethez, de ezt véletlen valamiért gyanítottam, hogy Petőfi, vagy valaki a korából, és gugliztam és tényleg Petőfi volt, amire írtam neki, és tényleg troll volt, vagy legalábbis annyira irreleváns és unalmas kérdéseket tett fel, amiket egy ismeretlentől nem csak hogy nem illik megkérdezni, de felesleges is, továbbá számomra nem fér össze, hogy valaki miért idéz verseket, és a magyarság sorsáról szóló interjúkat, és derül ki róla, hogy unalmas, mint a bűn, és fele annyira okos, mint reméltem....?

Az okos fiú pedig, aki tényleg okos, és ugyan az a szakja, mint nekem, csak Phd-s, tőle pedig olyan fokon ideges vagyok, hogy az már szánalmas, és állandóan csomó energiát kell fektetnem abba, hogy koherens véleményt tudjak alkotni, percekig csak ülök és idegesen és türelmetlenül bámulok, hogy mi legyen, hogy legyen, én ezt nem tudom, pont ezt akartam elkerülni, hogy állandóan olyan társaságba kerüljek, ahol elkerülhetetlenül előtör belőlem a szakbarbár (akármilyen laikus is vagyok), ugyan úgy mint a beszélgető partneremből, és ezt annyira nem akartam, mert az egész egyetem alatt olyan sokszor éreztem magam rémesen butának, pedig tudom, hogy voltak nálam még butábbak. De most ugyanezt érzem, hogy buta vagyok, mint a sötét éjszaka, és betanított munkásnak való, és már nem is tudom, hogy mi bántana jobban, ha nem írna nekem többet ez a fiú, mert buta vagyok előítéletes és unalmas, vagy ha én nem írnék többet (mert ez az egész csak a kisebrendűségi érzetet generál bennem, és nem tudok mit kezdeni a helyzettel).
Meg még arra is gondoltam, hogy a környezetem aki azt gondolja, hogy nem vagyok buta és műveletlen csak azért hiszik ezt, mert ők még butábbak és műveletlenek. (túlkombinálom-e)
Szóval most hogy van ez, hogy aki eléggé szórakoztat attól komplexusaim lesznek, akitől meg nem, az untat?

Remélem, csak azért vagyok ilyen frusztrált mert éhes vagyok.