2012. március 22.

Hiiumaa


(Észtország, üres tengerpart, naplemente, mini medúzák, az ép láb amit akartok.)


egyébként én egészen idáig azt hittem, hogy ma szerda van, na de azért elmondom, hogy kedden voltunk a klinikán, és vártunk vagy két órát a doktorbácsira, na de aztán ott volt a Jolika néni is, aki a szobatársam volt (bahaha, nekem ilyenekre is volt időm ott) és szörnyülködtünk egy sort azon, hogy kihúzták a kezéből a drótot, majd irigykedtem is egy sort titkon, hogy ő már túl van rajta, és neki mennyire kevéssé látszik a heg, bezzeg nekem egy 10 centis piros vonal van a bokámon, de az ilyet még Lara Croft is a szexepiljének merné csak hívni,
na de ekkor megérkezett a doktorbácsi, és hatásvadász köpenysuhogás amit akartok, na meg a kedves jónapotkivánok, és akkor az volt írva a röntgenes papíromra, hogy a beépülés majdnem teljes, és akkor 3 hét múlva már járhatok is. közben szorgalmasan szedem a kálciumot, amitől ugyan fényes csirkeporcaim nem lesznek, de legalább lesz porcom, meg el tudok menni majd a hűtőhöz, bár ez nem olyan jó hír minden szempontból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése