2015. szeptember 6.

free your stuff Berlin

Az előbb az egyik volt szocos csoporttársam posztolt valamit az egyik berlini csoportba, hogy üres műanyag flakonokra van szüksége, és erről eszembe jutott, hogy jesszus, mennyire nyomorult voltam én az egyetemen, és milyen elképesztően utáltam ezt az egészet, aztán meg még a lábam is eltört, és a konzulensem is egy gutaütés volt, visszagondolva komolyan nem tudom, miért nem hagytam abba, vagy jelentkeztem át az Eltére. Ja de, tudom, mert a jegyeim is olyan tragikusak voltak az első 3 félévben, hogy az alsómocsoládi közoktatási intézménybe sem vettek volna át, amitől még rosszabbul éreztem magam. Nem szeretem a csoporttársaimat, amitől szorongok az összes órán, amitől meg nem tanulok és a jegyeim is vacakok, amitől teljesen ostobának érzem magam.
Meg különben is, mi a fárszt gondoltam én, hogy Corvinus? Emlékszem, hogy apám válaszotta az egyetemet, mert én bele sem voltam hajlandó nézni a továbbtanulási könyvbe, aztán amikor töri fakultáción elmondtam, hogy hova jelentkeztem, mindenki csak nézett, mert a csoport nagy része jogász lett, aki meg nem az valami borzasztóan középszerű főiskolán kötött ki egy kisvárosban. Szóval azt hiszem, hogy meg sem érdemeltem, hogy oda mehettem, Persze a többiek sem, igazán nem. Ez az egyetem a legjobb megtestesítője annak, hogy mennyire számít, hogy honnan jön az ember, az egész évfolyam tele volt modellekkel, politikusok gyerekeivel, áruházlánc tulajdonosok, újságírók meg mit tudom én kicsodák gyerekeivel, a többiek pedig kínosan ambíciózusak voltak, és/vagy utáltak mindenkit, mert ők nem gazdagok/nem értelmiségiek a szüleik (csak kb 2 volt ilyen). Persze mindenki kínosan okos volt, és 475 pontja volt a 480-ból a felvételin, mindenkinek minden adandó alkalommal eldicsekedett a 100%-os emelt angoljával, és szuperintellektuális dolgokat olvasott otthon, szóval roppant módon elégtételnek éreztem, amikor az egyik különösen "okos" lányról megtudtam a guglin keresztül, hogy ő amúgy OKJ-re járt egy évet (plusz pontok,haha),miközben az email címét kerestem.


3 megjegyzés:

  1. várj. tehát az elitizmus meg az ambíció ami a Corvinuson jelen van az szar, és aki sok ponttal bekerült és utána is törekszik az előrejutásra az egyetemen belül az lényegében öntelt fasz. ugyanakkor szerinted OKJ-re járni a Corvinus előtt szégyen (legalábbis a saját magad értékét feljebbvalónak gondolod, mint azét, akiről kiderül, hogy OKJ-re járt, és ezért elégtételt érzel, te jó ég baszki), akkor pontosan ki az elitista?

    olvaslak egy jó ideje, és eltöltöttem eddig 3 évet a BCE TK-n (more to come), és őszintén szólva kiválóan hozod a corvinusos posh sztereotípiát. ami nem baj, csak nem kell róla közben sírni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok köteles magyarázkodni, kicsit bosszant, hogy teljesen félreérted és kifordítod amit írok, de amúgy honnan is tudhatnád, hogy értem, mivel fogalmad sincs ki vagyok, vagy milyen emberekről beszélek pontosan.
      de azért elnézést kérek, hogy nem írtam meg a volt csoporttársaimat név szerint egy publikus blogon, és nem támasztom alá pontos példákkal, hogy miért tartom őket kínosan ambíciózusnak (ez csak egy szófordulat, ez világos kéne, hogy legyen, és ha akarod, helyettesítheted teperővel, talpnyalóval vagy feleslegesen okoskodóval), vagy egyáltalán nem olyan jó fejnek (de azért most elmondom, hogy az OKJ-s lány volt az, aki minden adandó alkalommal földbe döngölt/ócsárolt valakit, a tanárokat beleértve)
      másrészt meg, ez egy személyes blog, ahova rinyálni szoktam, vagy túlozni, ha ahhoz van kedvem, és általánosítani is, ha úgy adódik, mindent objektívan leírni pedig nem fogok, ez is értelemszerű.

      ja, és igen, ambíciózus vagyok, ahogy te is gondolom, ha már oda mentél tanulni, legközelebb gondold át legalább egy pillanatra, mielőtt ilyen kötekedő kommentet küldesz. (nem mintha nem szabadna)

      Törlés
    2. (az meg szintén részletkérdés, hogy én az ilyen szituációktól borzasztóan szorongok, másokat meg jó dolgokra motivál, és akárhogy szépítem, nekem ez hátrány, és nem tesz boldoggá)

      Törlés